Első ránézésre

A két váz mellett négy objektívet, egy F-bajonett konvertert, egy vakut és egy GPS egységet is bemutatott a gyártó (ezekről részletesebben a sajtótájékoztatóról szóló hírünkben lehet olvasni), melyek közül tesztünkhöz (a gépeken kívül) a 10 mm-es palacsintát, a 30-110 mm telezoomot és a 10-30 mm-es kitoptikát kaptuk. Az F-bajonett átalakító egyelőre nincs tesztelhető állapotban, ezért arról csak képeket készítettünk, hogy látni lehessen az arányokat.

Az adatlap szerint a Nikon J1 vázteste alumíniumból készült, a V1-é pedig magnéziumötvözetből, ez első kézbevételkor érződik is: a gépek felépítése nagyon masszív és minőségi. A gyártó már a szerkezeti összetevőkkel is érzékeltetni akarja, hogy nem játékszerekről van szó, hanem komoly, igényes és érett fényképezőgépekről, amelyek lazán bírják a mindennapos nyúzást, igénybevételt.

A kisebb, valamivel egyszerűbb gép a J1, amelynek formavilága szerkesztőinket valahol a Leica X1-re emlékeztette. Például abban különbözik nagyobbik testvérétől, a V1-től, hogy kijelzője kisebb felbontású és nincs beépített elektronikus keresője, sem tartozék csatlakozója. Kicsit mélyebbre ásva kiderül, hogy hiányzik róla a mikrofonaljzat, de nincs mechanikus zárja sem, csak elektronikus. Cserébe viszont van jó magasra felugró beépített villanója, ami a célközönséget tekintve igen magas kihasználtságú lesz. A J1 akkuja is jóval kisebb, hiszen a V1-ben ugyanaz az EN-EL15 dolgozik, ami megtalálható például a Nikon D7000 tükörreflexes masinájában is. Bármennyire is szerettük volna, ez az akku semmiképp sem fért volna bele a J1 kecsesebb testébe, amely kb. fél centivel vékonyabb, mint a V1-é.

Kellemes érzés megfogni a J1-et, főleg, ha a 10 mm-es palacsinta objektívet tettük rá előzőleg. Igazából ez a felállás ideális, hiszen méretben és súlyban nagyon jól illik az ekvivalens 27 mm-es optika a kis váztestre. A J1 ugyan nem rendelkezik külön markolattal (pontosabban létezik hozzá gyári opcionális nagy markolat, amit a Leica markolatokhoz hasonlóan alul tudunk rögzíteni az állványmenetnél), vagy olyan kiemelkedő támaszvonallal, mint a V1, fogása mégsem kényelmetlen. Ez köszönhető annak, hogy kellően vaskos a váz és nagyon jó támaszfelületet alakítottak ki a hátoldalon is a hüvelykujjnak. Nem utolsósorban pedig a gépet tartó kéz középső ujja az optika alá csúszik be, így az is plusz támasztékot nyújt.

A J1 és a V1 kezelőszervei tulajdonképpen megegyeznek; a hátoldalon találhatjuk a programozható „F”, mint funkció gombot, a többfunkciós billenőkapcsolót, a módválasztó tárcsát, a multifunkciós egységet és a többi nyomógombot. A J1 hátoldalának bal felső sarkában a vaku reteszszemölcse látható.

A váztest hátulról nézett jobb oldalában található a J1 USB és HDMI aljzata. Ezeket egy kis műanyag ajtó védi a koszolódástól.

A J1 tetején (balról jobbra haladva) következő elemek vannak elhelyezve: a szenzor síkját jelölő áthúzott kör, a beépített vaku, a hangszórónyílás, a visszajelző LED, a bekapcsológomb, a kioldó és a videófelvételt indító nyomógomb.

A J1 alján az akkut és a memóriakártyát rejtő ajtó, valamint a fémből készült, az optikai középvonal alatt elhelyezkedő állványmenet látható. Mivel elég kicsi a gép, ezért állványfejinzertre szerelve nem nyitható az akkufedél.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!