Nikon Coolpix S70 - wow-effektus

Működés

Ez egy olyan fényképező, melynek egész működése - egyéb fizikai kezelőszervek hiányában - gyakorlatilag a kijelzőre épül. Elsőre talán kissé ijesztő az elgondolás, hogy az egész gépezet kezelése egy kijelző tapogatásával, simogatásával történjen, s valóban, a dolog igényel is némi megszokást.
Az alkalmazható gesztikuláció nem csak az egyszerű "böködéseben" merül ki, hanem lehetőségünk van komplexebb mozdulatokkal is irányítani a fényképezőgép működését. Így például képeink visszanézésekor a nagyítást elvégezhetjük hagyományos módon (mikor egy ikont nyomkodunk), illetve használhatjuk két ujjunkat, melyekkel a kép közepétől annak ellentétes irányú sarkai felé haladunk a kijelzőn. Kicsinyítéskor ellenkező irányú mozgást kell végeznünk.
A képek között úgy lehet lapozni, hogy ujjunkkal seprő mozgást hajtunk végre, s tehetjük ezt balra, vagy jobbra, attól függően, hogy a képlistán visszafelé, vagy előre szeretnénk haladni. A könnyebb érthetőség végett alábbi videóval szeretnénk bemutatni a készülék kijelzőjének gesztikulatív használatát:

Hirdetés

Azonban sajnos itt sem minden tökéletes - a legjobb rendszerekben is akadnak kisebb-nagyobb hibák. Ha jobb kezünkben fogjuk a masinát, hüvelykujjunkat kényelmesen a jobbfelső sarokban letámasztva, akkor semmi funkciót nem fogunk tudni elindítani egészen addig, míg ujjunk az OLED aktív területén pihen. A másik zavaró dolog, hogy a nagyobb kezűeknek kényelmetlen a fényképező fogása, s itt is hüvelykujjunkkal okozhatunk galibát. Tesztelésünk során nem egyszer fordult elő, hogy a biztos fogást keresve, ujjunkkal véletlenül a zoomolást vezérlő felülethez értünk, s így egyből megváltozott az eredetileg beállított gyújtótávolság. A kijelző melletti perem egyszerűen túl keskeny ahhoz, hogy kényelmesen és biztonságosan meg lehessen tartani egy kézben a gépet.

Apropó képvisszanézés: már gépen belül is több módunk van arra, hogy az elkészített képeinket retusáljuk, elforgassuk, vagy egyéb módon feljavítsuk (kontraszt, szaturáció, D-Lighting, stb.).

A fenti képen látható a lejátszáskori képernyő az alap funkciókkal. Az info felületre bökve egy jócskán kibővített szolgáltatás-menüvel állunk szemben:

Ha kedvünk szottyan, még kéz-, azaz ujjírással is elláthatjuk a kiválasztott képet (példa: megismerkedtünk egy csinos lánnyal, akinek a telefonszámát rögtön archoz rendelve rögzíthetjük is, így később már nem kell azon gondolkozni, vajon megéri-e felhívni az illetőt..).

A Nikon Coolpix S70 igen jól használható makrózási célterületen is. Nem csak azért, mert akár három centire is megközelíthetjük a témát, hanem azért is, mert szabadon kiválasztható a fókuszpont. Ez akkor jöhet jól, ha a gép állványon áll, s példának okáért egy méhet szeretnénk lefotózni, amint az egy virágon ügyködik. Ha a zümi arrébb száll, csak rábökünk a kijelzőn és megnyomjuk az exponálót.

Az S70 kettős, azaz digitális és optikai képstabilizáló rendszerrel lett ellátva. Kizárólag az optikait használva, 140 mm-nek megfelelő gyútávon az 1/8-ad másodpercet még éppen sikerült vele megfogni.

Az apró vaku fénye elegendő, de leginkább derítésre alkalmas kiválóan. A vörösszem hatás csökkentése is hatékony, főleg annak tudatában, hogy vaku és optika nem egész egy centire ülnek egymás mellett.

Egyéb okos dolgok: összesen 17 séma közül választhatunk, ha már meguntuk volna a P-módot, vagy az "Egyszerű Automata" módot.
Ötféle "elmosódásgátlást" építettek a gépezetbe: a vegyes az optikait ötvözi a digitális rázkódáscsökkentéssel, majd az ISO értéke egészen 6400-ig emelhető (max. 3 megapixeles felbontás mellett). A mozgásérzékelés a fényképezőgép és a téma elmozdulását ellensúlyozza, míg a BSS (legjobb kép kiválasztás) automatikusan kiválasztja tíz közül a legjobb, legélesebb képet.
Intelligens portré rendszer: szerintünk ezen belül leghasznosabb a pislogásmentesítés (a fényképező két képet készít, majd azt menti el, ahol a portréalany szeme nyitva van), illetve a mosoly felismerése (akkor exponál, amikor emberünk vigyorog). Utólag - gépen belül - alkalmazhatjuk a bőrlágyítást, így nem lesz szükségünk külső szoftverek használatára, ha esetleg ránctalanítani szeretnénk az anyóst.

Ha portré módba forgatjuk a készüléket, az ikonok is elfordulnak, így egyértelmű marad az értelmezhetőségük.
Bekapcsolást követően 2.82 mp után készülhet el az első kép; két legnagyobb felbontású és legjobb minőségű exponát közt 2.52 mp-et kell várnunk; a gyújtótávolság két végpontja közt 1.31 másodpercnyit kell várnunk zoomoláskor.

Pár szóban: Érdekes, és némi megszokást igényel az S70 érintőképernyős használata, s bár nem mentes az apró, bosszantó hibáktól, azonban a felhasználói élmény hamar feledteti ezeket. Számos hasznos funkciót, szolgáltatást kapunk, melyek vagy a fotózást teszik könnyebbé, vagy az utólagos képjavítást hivatottak elvégezni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nikon

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés