MSI GS65 Stealth Thin, a hordozható erőgép

Hatmagos processzor, erős grafika, de 2 kg alatti tömeg: az MSI tényleg odatette magát ennél a notebooknál.

Bevezető és dizájn

A játékosoknak tervezett noteszgépek általában igen méretes példányok – nem ritka a 3-4 cm-es vastagság és a 3-4 kg-os tömeg sem, ha nem a belépőszintű kategóriát nézzük, a hordozhatóság így általában csak az asztali gépekhez képest tűnik jónak, valójában az út közben munka vagy játék a lehetetlennel határos. Van azonban egy olyan, egyelőre elég szűk csoport, amelynél egyszerre teljesül a hordozhatóság és a játékhoz elegendő teljesítmény. Ezek közé tartozik az ASUS Zephyrus, az Acer Predator Triton, illetve tesztünk alanya, az MSI GS65 Stealth Thin.

Külső

A túlhangsúlyozott szellőzőnyílásokkal, szögletes, agresszív vonalakkal operáló gamer notebookokhoz képest a GS65 kifejezetten visszafogott, hiszen egy teljesen szögletes, hagyományos házat kapunk. Apró jelek azért mutatják, hogy nem közönséges notebookról van szó: a kijelző peremének aranyszínű díszítése, a szintén aranyszínű „berakás” a szellőzőnyílásokban, illetve bekapcsolás után az RGB-s színpompa elárulja, hogy miről is van itt szó.


[+]

Anyagválasztás területén az MSI igyekezett odafigyelni a prémiumkategória kívánalmaira, ezért jórészt fémből készült burkolatot kapunk. A gépház összeszerelése, ha nem is tökéletes, de a jó szintet eléri, merevsége azonban elmarad az unibody megoldásoktól. Mindezt azonban gyorsan feledtetni képes a 358 x 248 x 18 mm-es méret és az 1,85 kg-os tömeg, amely bármilyen 15,6”-es kijelzővel szerelt notebooknak a becsületére válna, nem hogy egy hatmagos processzorral és rendes GPU-val ellátott modellnek.


[+]

Hátára fordítva a gépet már látható az egyik jele annak, hogy a hűtőrendszernek sok feladata lesz: a burkolat egyik fele szitaként tárul elénk, mögötte pedig felsejlik a GPU és a CPU körvonala is. Megjegyeznénk, hogy ez azonban csalóka: a két egység valójában az alaplap másik oldalára került, itt csak a rögzítést látjuk, ez azonban nem befolyásolja az impozáns látványt. A hátlap maga mindenesetre egyetlen egységet alkot, leszereléséhez egy sor csavart kell kioldanunk, illetve némi feszegetésre is szükség lesz.

Nem érdemes egyébként túl sok energiát fektetni ezen akadályok leküzdésébe, mert ha végül felnyitjuk a hátlapot, kiderül, hogy a GS65 Stealth Thin nem az otthoni bővítési lehetőségekről lesz híres, hiszen további, elég komoly bontási munka nélkül csak a ventilátorok megtisztítása, valamint a Wi-Fi modul, illetve az akkumulátor cseréje végezhető el.


[+]

Az, hogy gépünk vékony, nem jelenti azt, hogy túl vékony a megfelelő mennyiségű csatlakozóhoz, és ezen a téren az MSI egész bőkezű volt: három USB 3.1 Gen2 Type-A konnektort, egy Thunderbolt 3 portot, Gigabit Ethernet kivezetést, HDMI és mini DisplayPort konnektort, valamint két 3,5 mm-es hangcsatlakozót is kapunk.

Specifikációk, felépítés

A GS65 már a Max-Q notebookok második generációjába tartozik – azaz az Intel nyolcadik generációs processzoraival találkozhatunk benne. Az általunk vizsgált, 840 000 forintba kerülő példány egy elég combos felépítést kapott, a Core i7-8750H mellé 16 GB RAM-mal és a GeForce GTX 1070 Max-Q változatával szerelték fel. Az érdekességek között megemlítenénk még, hogy a gépházban két M.2 2280 meghajtónak van hely, adott tehát a lehetőség akár RAID 0-ba kötött NVMe meghajtók beépítésére is – a tesztelt készülék azonban „csak” egy 512 GB-os Samsung PM981-es PCI 3.0 x4-es SSD-t h kapott. Persze egy második SSD beépítésére nemcsak a sebesség növelése miatt lehet szükség, hanem azért is, mert az 512 GB tárhely gyorsan szűkké válhat a játékok helyigénye miatt, ezért is öröm, hogy a második M.2 foglalatba olcsóbb, SATA interfésszel szerelt meghajtó is kerülhet.

Specifikációk
Termék megnevezése MSI GS65 Stealth Thin 8RF
Processzor Intel Core i7-8750H – 2,2/4,1 GHz, 45 W TDP
Memória 2 x 8 GB Samsung DDR4-2400
Kijelző 15,6"-es, 1920x1080 pixeles, AU Optronics AHVA panel, matt felülettel,
144 Hz-es maximális frissítéssel
Grafika NVIDIA GeForce GTX 1070 Max-Q 8 GB GDDR5X
Adattároló 512 GB Samsung PM981 NMVe SSD
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció - Killer E2500 Gigabit Ethernet
- Killer Wireless-AC 1550i WLAN adapter
- Bluetooth 5.0
Interfészek - 1 db Thunderbolt 3 Type-C
- 3 db USB 3.1 Gen2 Type-A (egyik töltéssel)
- mini DisplayPort
- HDMI
- különálló audio ki- és bemenet
Extrák RGB billentyűzetvilágítás
Akkumulátor 83 Wh
Méret 358 x 248 x 18 mm
Tömeg 1,85 kg
Operációs rendszer Windows 10 Home
Gyártó honlapja www.msi.com
Termék honlapja MSI GS65 Stealth Thin 8RF
Fogyasztói ár 840 000 forint
Garancia 2 év

Fontos részét képezi még az összeállításnak a Dragon Center nevű szoftver, amellyel lehetőségünk lesz beavatkozni a hűtési házirendbe akár játékokhoz tartozó profilok készítésével is, beleszólhatunk a kijelző beállításaiba, illetve megpróbálkozhatunk a GPU és a videomemória tuningolásával is.

Teljesítmény

A notebookoknál sok esetben jelent szűk keresztmetszetet a háttértár – szerencsére a GS65 esetében nincs erről szó, a Samsung PM981 megbízhatóan hozta a tőle elvárt teljesítményt, ennél többre csak a RAID 0-s kiépítéssel érkező modelleknél számíthatunk.


[+]

Az általános számítási teljesítményt vizsgálva a következő számokat kaptuk:

Mérés Eredmény
7-Zip Single / Multi 4669 / 28 697 MIPS
Cinebench R15 OpenGL / CPU 79,01 fps / 958 cb
Veracrypt SHA 256 / SHA 512 218 MB/s / 118 MB/s
PCMark 8 Home Conventional / OpenCL 3819 / 4512
PCMark 8 Work Conventional / OpenCL 3701 / 5004
PCMark 8 Creative Conventional / OpenCL 3968 / 5344
PCMark 8 Office 2013 2259
PCMark 8 Storage 4866
PCMark 10 Extended 4226
PCMark 10 Essentials / Productivity 5444 / 3408
PCMark 10 Digital Content Creation / Gaming 4938 / 9412
SpecWPC 7-Zip Compress* 127,6 s
SpecWPC Handbreak Normal / HQ 54,5 / 20,1 fps
SpecWPC Maya Shaded Wire 30,27 fps
SpecWPC Python SciPy* 129,3 s

Látható, hogy aki azért vásárolná a GS65-öt, hogy a játék mellett számításigényes feladatokkal foglalkozzon, videót vágjon és így tovább, az nem fog csalódni a gépben, a hatmagos Coffee Lake processzor megbízható teljesítményt nyújt, legfeljebb a hűtőrendszer hangja az, ami emlékeztet majd a hordozhatóság oltárán tett áldozatra.

Térjünk most át akkor a játékok alatt mért értékekre, ahol szintén nem születtek rossz számok: 3D Mark alatt például a következőket mértük:


[+]

Mint azt az első Max-Q GPU-t vizsgáló tesztünkben is már említettük, az NVIDIA nem találta fel a bölcsek kövét, ez a technológia egyszerűen csak egy kellemesen hangzó elnevezés egy fogyasztásra és hőmérsékletre optimalizált órajel- és feszültségcsomagra, más szóval tehát némi teljesítményvesztésért cserébe notebookunk jóval vékonyabb lehet a megszokott gamer noteszgépeknél. Ez a teljesítményvesztés persze játéktól függ, de általában 10-15% körül mozog a sztenderd GeForce GTX 1070-hez képest. Az általunk tesztelt GS65 teljesítménye a monitor kínálta 1920x1080 pixeles felbontás és megszokott minőségi beállítások mellett tehát a következőképpen alakult:


[+]

A számokból látszik, hogy a Full HD panel nem volt rossz választás az MSI részéről, hiszen ezen a felbontáson magas minőségi beállítások mellett a legtöbb játék még bőven játszható marad, de ha szeretnénk kihasználni a 144 Hz-es maximális frissítési frekvenciát, akkor bizony vissza kell majd vennünk ezekből. Itt jegyeznénk meg, hogy G-Sync nincs, a kijelző nem fog a GPU kínálta sebességhez igazodni.

Tapasztalatok

Kijelző

Amint már említettük, az MSI GS65 Stealth Thin egy Full HD felbontású, 144 Hz-es maximális frissítéssel rendelkező panelt kapott, mégpedig az AU Optronics jóvoltából. Az AHVA (vagy ahogy az MSI hívja, „IPS-szintű” B156HAN08.0 panel 93%-os sRGB-t kínál 254 cd/m² maximális fénysűrűséggel és 1231:1 kontrasztaránnyal. Az utóbbi érték jó, de az előbbi lehetne kicsit magasabb a kültéri használathoz, bár a tükröződést csökkentő bevonat egy kicsit segít ezen. Mindenesetre a kép jó minőségű, a háttérvilágítás pedig PWM-mentes megoldású.


[+]

Nem nevezhető ugyanakkor tökéletesnek a színhűség, az átlagos delta E érték 5 fölött van, egyes színeknél pedig a 10-et is meghaladja. Játékok közben persze ez nem túl érdekes, de grafikus munkákhoz érdemes kalibrálni a kijelzőt. Gondot jelenthet még a háttérvilágítás egyenletessége, amely egyébként nem lenne rossz, egyedül a bal felső sarokban vehető észre jelentősebb különbség.


[+]

Használat közben

Nem nehéz dolog megfelelő hűtéssel rendelkező gamer noteszgépet építeni, feltéve, hogy nem foglalkozunk a gépház vastagságával. A GS65-nél azonban ez nem volt opció, a mérnököknek tehát elég sokat kellett dolgozniuk a hűtőrendszer optimalizálásával, amiben az NVIDIA is részt vett a Max-Q technológiának köszönhetően.

Az első, amit leszögeznénk, hogy a két legfontosabb területen, azaz a throttling és a gépház melegedésének terén a GS65 jól teljesít: bár mindkét jelenséggel találkozhatunk, ezek nem öltenek veszélyes mértéket. Alacsony terhelésen – különösen azért, mert ilyenkor a processzorba integrált HD Graphics UHD 630 aktív – nem is találkozunk egyikkel sem, sőt még a hűtőrendszer is némának mondható, igaz, ezért cserébe a belső hőmérsékletek viszonylag magasak, a CPU például 40 Celsius-fok körül mozog terhelés nélkül is egy 22 °C-os szobában.

MSI GS65 CPU- és GPU hőmérsékleteinek alakulása extrém terhelés mellett
MSI GS65 CPU- és GPU-hőmérsékletének alakulása extrém terhelés mellett [+]

Ha elkezdjük terhelni a rendszert, akkor azonban ez viszonylag gyorsan megváltozik, a CPU gyorsan 90 °C fölé melegszik, és ezt a szintet az órajel módosítgatásával és a ventilátorok maximális fordulatszámra kapcsolásával igyekszik a rendszer nagyjából tartani is (a manuálisan turbó fokozatba kapcsolt hűtés ezen segít kicsit, de cserébe csak fejhallgatóval fogunk megmaradni a notebook közelében). A processzor órajele tisztán CPU terhelés esetén 2,7 GHz körül áll meg, ha valamennyi mag aktív, egyetlen szálas terheléssel pedig elérjük az Intel által megígért maximális 4,1 GHz-es határt.

MSI GS65 CPU és GPU hőmérsékletének alakulása Dirt Rally benchmark alatt
MSI GS65 CPU- és GPU-hőmérsékletének alakulása Dirt Rally benchmark alatt [+]

Amennyiben a GPU-t is bekapcsoljuk a játékba, akkor ez a GPU-Z-vel mértek szerint stabilan tartja majd az 1544 MHz-es órajelet és a 84 °C-os hőmérsékletet – ám közben a CPU-t vissza kell majd fognia a rendszernek, amely így teljes terhelésen 2,2 GHz-en üzeme majd (Cooler Boostert aktiválva 2,4 GHz-nél áll majd a mutató).

Mindezek alatt gépünk burkolata is felmelegszik, és ugyan a hőmérsékletek nem érnek el extrém értékeket, az alsó burkolatnál hátul egyes helyeken 58 °C-os értékeket is mértünk, ami már egészségtelen, ha ölünkben tartanánk a notebookot. Ugyanez a felső részen valamivel kulturáltabb, hátul itt 48 °C-nál állt meg a mutató, de a csuklótámasz és a billentyűzet ennél jóval hűvösebb, az előbbi 28, az utóbbi 34-38 °C körül tetőzött.

Billentyűzet

Az MSI jó ideje működik együtt a SteelSeriesszel gamer notebookjainak billentyűzetén, és a GS65 esetében is igénybe vették ezt a lehetőséget. Ugyanakkor a rendelkezésre álló korlátozott hely miatt azért ne számítsunk fantasztikus élményre, de a rövid úttól eltekintve a gombok tulajdonképpen jó visszajelzést adnak lenyomásukról, méretük és egymástól való távolságuk is rendben van, igaz, ezért cserébe a numerikus részről le kell mondanunk, pedig a 15,6”-es méretű noteszgépeknél ilyen ritkán fordul elő.


[+]

Ismerve a gyártó notebookjait, valószínűleg nem okozunk meglepetést azzal, hogy a billentyűzet gombonként beállítható RGB világítással rendelkezik, amely többféle effektet is tud. Bár játékra nem valószínű, hogy használni fogjuk, az aranyszínű kerettel és integrált gombokkal rendelkező tapipad is jól sikerült, reszponzív és kellően nagy méretű (104 x 70 mm) a kényelmes munkához.

Hang, akkumulátor és értékelés

Hangszóró és üzemidő

Bár noteszgépünknek a kategóriához mérten meglepően jó hangja van, ez valójában nem túl érdekes jellemző, ugyanis a hűtés zaja miatt játékra úgyis fejhallgatóval fogjuk használni. YouTube-ról vagy valamilyen háttértárról filmet nézni azonban lehet vele, ilyenkor körülbelül 120 Hz-ig számíthatunk használható mélyekre a lefelé néző hangsugárzókból.


[+]

A hangon kívül gamer notebookoknál az üzemidő az, amiről nem sokat érdemes beszélni, de a GS65 esetében mégis érdekes, hiszen itt a hordozhatóságra is igyekezett odafigyelni a cég. Ez látható például abból, hogy méretes, 83 Wh-s akkumulátort építettek bele, amivel filmnézésre például közel hat órán át használhatjuk a gépet, teljes terhelésnél – játékok alatt – pedig 74 percre számíthatunk, igaz, némileg visszafogott sebesség mellett. A maximális üzemidő meghaladta a nyolc órát, ami azt jelenti, hogy egy munkanapot akár töltő nélkül is abszolválhatunk, feltéve hogy egyszerűbb irodai feladatoknál nem kérünk többet noteszgépünktől.

Értékelés

Míg a gamer notebookok általában nagyok, nehezek és kényelmesen csak túlméretes hátizsákban hordozhatók, addig az MSI a GS65-tel egy olyan szerkezetet tett le az asztalra, amelyet elvihetünk magunkkal utazásra, iskolába, igényes kivitele miatt nem lóg ki a munkahelyi környezetből sem, de ha szükségünk van rá, akkor ott az erő egy grafikailag is igényes játék futtatásához.


[+]

Mint az ilyen gépeknél általában, mindez persze nem megy kompromisszumok nélkül: a notebook kicsit lassabb, mint „vaskos” testvérei, a kijelző, bár 144 Hz-es, de nem G-Sync-kompatibilis, a hűtés pedig éppen csak képes megbirkózni a CPU és a GPU jelentette terheléssel, miközben ára is viszonylag borsos. Ezekkel azonban együtt lehet élni, ha fontos nekünk a hordozhatóság vagy az elegancia, de nem szeretnénk lemondani a teljesítményről – ebben az esetben kevés szóba jöhető versenytársa akad a GS65-nek a piacon.


MSI GS65 Stealth Thin notebook

Wombath

Az MSI GS65 Stealth Thin notebookot az MSI bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés