Hirdetés

Merre tartanak az új GPU-architektúrák?

GPU-e egyáltalán?

Látható, hogy a GPU-architektúrák nem éppen a megszokott irányba tartanak. Alapvetően fel lehet tenni a kérdést, hogy GPU-e egyáltalán egy GCN-es Radeon, vagy egy Kepler architektúrára épülő GeForce az lesz-e? Az előzetesek alapján inkább hasonlítanak egy RISC-alapú processzorra, jó sok maggal.

A helyzet az, hogy a GPU-k sem kerülhetik el a sorsukat, azaz újra előkerül Ivan Edward Sutherland 1968-ban megfogalmazott, sokak számára kevésbé ismert, Wheel of Reincarnation nevű szabálya, melynek jelentése lényegében az, hogy egy speciális célú hardverhez képest olcsóbb egy megfelelő szoftver és egy általános célra készített hardver kombinációja. Viszont olykor a piacnak nagyobb szüksége van a magasabb számítási teljesítményre, mint az olcsóbb hardverekre, így idővel ennek érdekében az adott funkció kikerül az általános célra készített hardverből, és egy külső, speciális célú egység formájában születik meg. Később, amikor a korábbi, még speciális célú hardver feladatai túl általánossá válnak, akkor a költségek csökkentése érdekében visszakerül az általános célra készített hardverbe, mellyel gyakorlatilag kialakul egy ördögi kör.

Alapvetően nem a dedikált GPU-k kerülnek ebbe a körbe először. Az IBM PC-s idők kezdetében egy matematikai társprocesszor alkalmazására is volt lehetőség a CPU-k mellé, majd ez idővel bekerült a központi lapkába. Anno elképzelhetetlen volt, hogy egy matematikai társprocesszor nélkül a PC magas számítási teljesítményt adjon le bizonyos feladatokban, de manapság már csak nevetünk ezen. Ehhez kísértetiesen hasonlít a VGA-k helyzete, és a fenti fejlesztésekkel látható, hogy Ivan Edward Sutherland szabálya hamarosan új kört zár be.


[+]

A folyamat persze nem lesz gyors, hiszen a matematikai társprocesszor sem tűnt el egyik napról a másikra, az irány azonban egyértelmű. A rendszerek felépítése persze bonyolítja a helyzetet. Az NVIDIA és az AMD számára a VGA-piac nem rossz, bár tény, hogy az eladások csökkennek. A szegmens maga azonban értékes, és életre kelthető pár reformmal. A nagy kérdés tehát, hogy merre mennek a fejlesztések.

Az biztos, hogy a gyártók kombinálhatók lesznek, vagyis Intel és AMD processzorral rendelkező gépekbe lehet majd tenni AMD és NVIDIA VGA-t. Idővel azonban az újszerű VGA-k egyes szolgáltatásait csak platformmal lehet kihasználni, vagyis a gyártók keverésével értékes funkcióktól eshet el a felhasználó. Arra kicsi az esély, hogy az AMD és az NVIDIA megakadályozza majd, hogy egy Intel processzor mellé Radeont vagy GeForce-ot lehessen tenni, de annyi már biztos, hogy mindkét vállalat a saját útját járja majd, így a fejlesztések szempontjából az számít, hogy mit lehet elérni platformmal, vagyis az NVIDIA és az AMD VGA-hoz rendre NVIDIA és AMD processzor, illetve tulajdonképpen APU lesz a legjobb választás.

Arra persze nem érdemes mérget venni, hogy az Intel kimarad a buliból. Bár a VGA-piac jövője finoman szólva is kérdéses, így alapvetően jelenleg a kivárás a legjobb opció, de a Larrabee fejlesztései MIC fedőnéven folynak tovább, és tulajdonképpen a vállalat gyakorlatilag hasonló utat jár, azzal a különbséggel, hogy elképesztően ragaszkodnak az x86 utasításkészlet alkalmazásához.

Abu85

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés