Magicolor 5570 - tűzd meg, ereszd meg

Próba, értékelés

A nyomtatási próbák során hozta a papírformát a magicolor 5570; a gép a ProART-9600 nyomtatási felbontással igazán szemet gyönyörködtető és részletgazdag próbanyomatokat készített. A fényképek minőségét ráadásul a korábban megszokottakhoz viszonyítva is képes volt fokozni a nyomtató, miután az eszközillesztőben bekapcsoltuk a glossy, azaz fényes üzemmódot. Ilyenkor a printer több festéket visz fel a papírra, melyet lassabban, egyenletesebben „olvaszt rá” a hordozóra. Az eredmény csakugyan fényesebb, fényképszerűbb print lett, igaz, a nyomat elkészültére majd háromszor annyi időt kellett várni, mint normál esetben.

A fényes üzemmód egyfajta ellentettjeként foghatjuk fel az economy, azaz gazdaságos módot, mely a képeknél és grafikáknál spórol a festékkel, szöveg nyomtatásakor azonban ugyanannyi port használ fel, mint normál esetben. A Konica Minolta szerint ez az üzemmód akár 50 százalékos festékmegtakarításhoz is vezethet egy vegyes típusú objektumokkal rendelkező nyomat elkészítésénél.

Nagyon hasznosnak ítéljük a finisher egységet is, mely a próbák során hibátlanul szortírozott és tűzött össze nyomatokat. A tűzőgép maximum nagyjából 50 lapot „üt át”, a kapocs pedig 45°-os szögben kerül rá a kötegre, így a lapozás teljesen problémamentes lehet. A finisher talán egyetlen hátránya meglehetősen borsos fogyasztói árában rejlik, mely utólag megvásárolva komoly, akár az alapnyomtató árát alulról súroló beruházást is jelenthet. Szerencsére a gyártó mindkét típust kínálja előre konfigurált állapotban, ekkor jelentős kedvezménnyel lehet hozzájutni a gépi szortírozáshoz szükséges két opcióhoz (finisher és mellé a merevlemez).

Hirdetés

A magicolor 5550 és 5570 modellek ugyanakkor a finisher nélkül is kiváló alternatívát nyújtanak nagyobb munkacsoportok, illetve sokat nyomtató szervezeti egységek számára. A gépek valósággal ontják magukból a fekete-fehér nyomatokat, ugyanakkor a színes printekkel sem tétováznak sokkal tovább, mindemellett jól terhelhetők, széleskörűen menedzselhetők és bővíthetők. Szerintünk a finisher bevezetésével is jó lóra tett a Konica Minolta, akadhatnak ugyanis olyan munkakörnyezetek, ahol minden pénzt megadnának egy ilyen opcióért cserébe, ellenben nincs szükség mellé egy csúcskategóriás, szekrény méretű nyomtatóra vagy multifunkciós egységre. Ezt, illetve a további, a kategóriában ritkaságnak számító vagy egyedülálló funkciókat, extrákat figyelembe véve különösen ajánlott vételnek minősítjük a Konica Minolta két új nyomtatóját.

 

Műszaki adatok
Termék neveKonica Minolta magicolor 5550Konica Minolta magicolor 5570
Nyomtatási felbontásPhotoART-9600 (600x600 dpi x 4 bit contone), 600x600 dpi
Nyomtatási sebesség (fekete-fehér/színes)30 / 25,6 lap/perc35 / 30 lap/perc
NyelvPostScript3, PCL6 (XL 3.0), PCL 5e/c
Memória mérete256 MB (1024 MB-ig bővíthető)
Processzor sebessége733 MHz867 MHz
CsatlakozókUSB 2.0, Gigabit Ethernet, LPT
Papíradagoló kapacitása500 lap
Opcionális adagoló kapacitása2 x 500 lap
Toner élettartama6 000 lap (normál festékezővel)
12 000 lap (nagykapacitású festékezővel)
(5 %-os lefedettség mellett)
Fényhenger élettartama30 000 lap
Havi terhelhetőség120 000 lap
Üzemi zajszintmaximum 56 dB(A)
Méret (sz x m x mély)526 x 420 x 420 mm (szortírozó nélkül)
Tömeg33,4 kg (csak a nyomtató, kellékek nélkül)
Jótállás3 év, helyszíni javítással
Bruttó kiskereskedelmi árkb. 362 400 Ftkb. 495 600 Ft

Ami tetszett:

  • gyors nyomtatás,
  • kitűnő nyomtatási minőség,
  • sokoldalú menedzselhetőség,
  • jól bővíthető (például szortírozóval).

Ami nem tetszett:

  • az opciók meglehetősen drágák (érdemes előre konfigurált gépet venni)

 

Konica Minolta magicolor 5550/5570

Renwick

A bemutatóban szereplő Konica Minolta nyomtatót a SVED Zrt. bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Azóta történt

  • OKI C3450n - alap színes

    Az OKI Printing Solutions legújabb asztali LED-nyomtatója kisebb irodák számára hozza el a gyártótól megszokott minőséget és teljesítményt.

  • Kis nyomtató nagy tudással

    Kipróbáltuk az egyik legkisebb és legkönnyebb lézernyomtatónak kikiáltott Samsung CLP-310-et.

Előzmények

Hirdetés