Próba
Kellett egy bő negyed óra ahhoz, hogy 2015-ös MacBook okozta ámulat elmúljon, és az azt minél jobban kizáró objektivitással tudjunk nekifogni a részletek elemzésének. A gépház bombasztikus, erre más kifejezés nincs. Mivel ventilátort és bármi más mozgó alkatrészt nélkülöz, az egyes komponenseket pedig nagyon szorosan egymásra pakolták, annyira egyben van a masina, mint a csúcs tabletek. Közel sem horpad olyan mértékben, mint a hasonlóan vékony notebookok, például a Sony elit VAIO gépei vagy a ThinkPad X1 Carbon, vagy akár a Dell egyébként fantasztikus XPS 13-asa, és házon belül az Air 11 is elbújhat mögötte.
Példásan nyílik a zsanér, amit valamiféle mágnes és nem a mechanika ereje tart zárva. Mozgása vajpuha, mégis stabilan tartja a keskeny, de azért vékonyságban az új Dell XPS-ek szintjét el nem érő keretbe foglalt kijelzőt. Maga az IPS paneles megjelenítő a legjobb, notebookba szerelt megoldások közé tartozik. Színei még lapos szögből nézve is kiválóak, feketéje példaértékűen egyenletes, háttérvilágításában nem fedeztünk fel PWM-re utaló jelet, bár hivatalos információ nincs a megvalósításáról. Felülete ugyan fényes, de kapott antireflex réteget, így csak elfogadható mértékben tükröződik, szabadtéren pedig 350 cd/m2-t közelítő maximális fényereje és 1000:1 körüli kontrasztaránya biztosít jó olvashatóságot. Kalibrálva majdnem teljesen lefedi az sRGB színteret, így akár grafikai munkára is bevethető.
Különös, talán ez a legjobb szó az új MacBook – természetesen háttérvilágításos – billentyűzetére. Elsőre nagyon furcsa volt, hogy szinte nincs nyomásútja, és bár alapja nagyon stabil, ezen a rövid mozgáson a nyomáspontot sem éreztük, ami folyton azt az érzetet keltette bennünk, hogy nem is nyomtuk le a gombot. Ez a helyzet javult pár órányi gyakorlás után, de két nap után megváltás volt áttérni a kezünk ügyében lévő Airre vagy éppen Toshiba Kira Ultrabookra, sőt a Microsoft Surface Pro tabletjeihez járó Typecover tok gombjait is jobban szerettük. Úgy érezzük, itt a funkció a vékonyság rovására ment.
Lehet, hogy éppen az a rezdülős visszajelzés kellene a billentyűzetnek, amit az új, Force Touch technológiás touchpadnál alkalmaznak. Ez érzékeli a felhasználó nyomáserejét, és ennek megfelelően nem mechanizmus, hanem elektromágnes mozdítja lefelé az érintőfelületet, így mindenhol szépen, egyenletesen mozdul el. A határozottabb, erős nyomáshoz pedig egy külön extra funkciót – például egy nyomásra átnevezést – lehet rendelni. Touchpadben korábban is nagyon jó volt az Apple, az új MacBookban pedig megint lépett egyet előre.
Jár a dicséret a hangszóróknak is, melyeket egy ízléses sávba tettek a billentyűzet és a képernyő között. A laptop kis űrtartalma ellenére váratlanul jól szólnak, komoly maximális hangerővel, és a zene teljesen feltekerve sem torzult túlságosan. Persze Hi-Fi minőséget és basszusokat azért ne várjunk tőle, de útközben egy film vagy sorozatrész megnézéséhez, zenehallgatáshoz elég, nem kell feltétlenül fülhallgató után nyúlnunk. Az egyébként két adatfolyamos, ac-s Wi-Fit csak n-es hálózattal tudtuk kipróbálni. Annak ellenére, hogy fémburkolat alá tették, 2,4 és 5 GHz-en is az átlagosnál jobban teljesített, stabil jelet és jó pozícióban 100 Mbps körüli átviteli tempót produkálva.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
