Little Nightmares III teszt

Visszatért a groteszk, gyermeki rémálmokat életre keltő sorozat, hogy ismét a sötétségbe ragadjon el minket – viszont ezúttal nem egyedül rettegünk: egy AI társ vagy egy barát kísér végig az úton.

Parányi pajtások

Gyerekkorunk rémálmai különös módon maradnak velünk. Talán mindenki emlékszik még arra az érzésre, amikor a sötétben megreccsenő padlódeszka után nem mert megmozdulni, mert biztos volt benne, hogy valami ott kúszik a folyosón vagy lapul az ágy alatt. A Little Nightmares-sorozat pontosan ezt a zsigeri, gyermeki félelmet kelti életre – azt a világot, ahol a megszokott dolgok hirtelen fenyegetővé válnak, és ahol a túléléshez nem elég bátornak lenni, de meg is kell érteni a rémálmot, amiben valahogy bennerekedtünk. Az első két rész a Tarsier stúdió sötét fantáziájából született meg, és hamar kultikus státuszba emelkedett: nem véres horror volt, hanem finoman borzongató mese egy aprócska lényről, aki a felnőttvilág torz tükörképeiben próbált életben maradni. Most azonban a széri a több tekintetben is új fejezetet nyitott, hiszen a Little Nightmares III már a Supermassive keze alatt formálódott, azon fejlesztők által, akik a Until Dawn és a Dark Pictures-antológia történeteiben is hatásosan játszottak a félelem pszichológiájával. A Little Nightmares III világa viszont továbbra is a gyermeki tudatalatti mélyéről születik: omladozó épületek, groteszk árnyalakok, eltorzult játékok jelennek meg benne és mindent áthat az a fullasztó érzés, amikor valami ismerős dolog hirtelen idegenné válik.

A játék ezúttal nem Six vagy Mono történetét követi, hanem két új gyermekre, Low-ra és Alone-ra fókuszál, akik a Nowhere, vagyis Seholse néven ismert, torz és rémálomszerű világból próbálnak kijutni a rájuk leselkedő veszélyek ezrei közepette. A helyszín központi eleme a Spirál, egy baljós, egymásra épülő régiókból álló terület, amelyben minden zóna bizarr szabályrendszerrel, groteszk lakókkal és nyomasztó hangulattal bír. A nekropolisz, a vidámpark vagy épp a gyár mind más-más formában testesítik meg a félelmet és a reménytelenséget, miközben a két gyerkőc lassan halad előre, hogy megtalálja a kijáratot ebből a kifordított világból. A fiú, Low, egy pestisdoktorszerű maszkot visel, amely mögött rejtőzve íjjal és nyíllal próbálja megvédeni magát, míg társa, Alone, egy hatalmas csavarkulccsal vág neki az ismeretlennek. Eszközeik nemcsak a túlélésben, hanem a rejtvények megoldásában is kulcsszerepet játszanak: egyikük távolról oldhat meg feladatokat, míg a másik fizikai erejét használva nyithatja meg az utat.

[+]

A Little Nightmares III továbbra sem a klasszikus értelemben vett horrorjáték. Itt nincsenek véres jelenetek, hirtelen ijesztések vagy hangos sikolyok – a rettegés sokkal inkább pszichológiai természetű. A félelem forrása a környezetből fakad: a túlnőtt bútorok, a szűk terek és a szürreális figurák mind azt az érzést erősítik, hogy valami nincs rendben a világgal. Ugyanakkor ezúttal a félelem nem ugyanúgy hat, mint a korábbi játékokban: mivel az első pillanattól az utolsóig velünk van egy társ, az élmény sokkal kevésbé magányos, és ezzel a korábbi részek fojtogató atmoszférája kissé oldódik. Az együttlét biztonságérzetet ad, ami csökkenti a rettegés intenzitását – a játék továbbra is sötét és nyugtalanító, de már nem az a fajta, szinte tapintható szorongás, amit a sorozat első két része mesterien tudott megidézni. A perspektíva ezúttal is oldalnézetes, 2.5D-s megoldással operál, ami egyszerre mutatja be a hátteret és a játéktér mélységét. Ez a stílus maradt a Little Nightmares védjegye, de a harmadik részben ismét szembetűnik néha a távolságérzet hiánya: sokszor nehéz pontosan megítélni, hogy egy palló vagy kötél milyen messze is van, és emiatt gyakran a mélybe zuhanunk. Ez nem új jelenség, de sajnos most is előfordul, és még mindig bosszantó tud lenni, amikor a karakter egy rosszul érzékelt ugrás miatt veszíti életét – és még zavaróbb, ha ezt kooperatív módban felváltva adjuk elő.

[+]

Hirdetés

Pedig hát ez a harmadik rész talán legfontosabb újítása: a kötelező kooperatív mód, hiszen valódi barát nélkül a gép irányítja a másik karaktert. A közösen megoldott feladványok, az egymásra utaltság és a két karakter eltérő képességei remekül kiegészítik egymást, itt-ott a régi Lost Vikings is az ember eszébe juttatva. Ugyanakkor a megvalósítás nem hibátlan. A legnagyobb hiányosság, hogy a játék nem támogatja az osztott képernyős módot, és nincs benne crossplay sem – vagyis csak online és kizárólag azonos platformon lehet társakat keresni a rémálomhoz. 2025-ben ez meglepő és csalódást keltő döntés, hiszen egy ilyen típusú, közös élményre építő játék esetében a cross-platform támogatás ma már alapelvárás lenne. A barátokkal való közös kalandozás így sokszor korlátok közé szorul, és aki más rendszeren játszik, annak marad az AI által vezérelt társ. Ez egyébként meglepően kompetens, de messze nem hibátlan. Sokszor intuitívan reagál: ha rejtőzni kell, előreszalad, elbújik, vagy mutatja, merre kell menni. Ezek a pillanatok kifejezetten jól működnek, mert a mesterséges társ nemcsak segít, de néha finoman vezeti is a játékost a helyes irányba. Ugyanakkor a hibák is gyakoriak: előfordul, hogy beakad egy tárgyba, nem mozdul el időben, vagy épp ellenkezőleg – csak össze-vissza mászkál.

[+]

A technikai hibák egyébként sem ritkák. Időnként előfordul, hogy egy ellenség eltűnik a képernyőről, halál után közelebb dobja le a játék vagy a kamera zavarodik meg, így nem látni pontosan, mi történik. A játékidő viszonylag rövid – nagyjából öt óra alatt végigjátszható –, és bár intenzív, nem igazán ösztönöz újrajátszásra. A hangulat – főleg a játék második felében! – ugyan hozza az előző részek színvonalát, a pályák lineárisak maradtak, a rejtvények pedig nagyrészt ismerősek azoknak, akik játszottak az előző részekkel. Néhány új elem, például a testreszabható skinek kicsit feldobják az élményt, de alapvetően nem befolyásolják a játékmenetet. Lehet gyűjtögetni babákat is, amik a játék különböző részein vannak elszórva, de mivel nem sikerült egy nekifutásra megtalálnom az összeset, így nem tudom, hogy ezt egy trófeán kívül jutalmazza-e bármivel a játék. Későbbre (fizetős kiegészítő formájában) egy új pályát is ígérnek a fejlesztők, ami talán ad majd okot a visszatérésre, de az alapjáték önmagában nem kínál elég újdonságot ahhoz, hogy hosszabb távon lekössön, és ez annak fényében, hogy a harmadik rész másfélszer annyiba kerül, mint anno a második, elég nagy fekete pont.

[+]

Ami a sorozat örökségét illeti, a Little Nightmares III nem tud akkorát ütni, mint elődei. Az első rész újdonsága, a második történetbeli mélysége és szimbolikája után ez a fejezet inkább biztonsági játéknak tűnik. A hangulat, a vizuális stílus és a hangok továbbra is remekül működnek, de a narratív feszültség és a meglepetés ereje mintha elhalványult volna. A rémálom már ismerős terep: tudjuk, hogyan működik, mire számítsunk, és emiatt kevesebb hely marad a valódi meglepetésnek. A Supermassive persze nem rontotta el a sorozatot, de nem is hagyta azon saját nyomát – érdekes, hogy az új studio ennyire nem mert csavarni a recepten. A harmadik rész hűen követi az elődök nyomvonalát, finomítja a formulát, de nem kockáztat. Azoknak, akik szerették az eddigi részeket, ez egy biztonságos, ismerős utazás a sötétségbe – de azt a felkavaró érzést már nem fogja nyújtani, mint az eddigiek.

A Little Nightmares III PC-re, PlayStation 4 és 5-re, Xbox One és Xbox Series konzolokra, valamint Switch-re és Switch 2-re jelent meg.

A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega Hungary biztosította.

Balga Bence

Összefoglalás

A Little Nightmares III visszavezeti a játékost a gyermeki rémálmok torz világába, ahol minden árnyék mögött valami ismeretlen lapul. A játék továbbra is sötét, nyomasztó és látványos, de az, hogy most egy AI segítő vagy egy barát is elkísér, enyhíti a magányt és ezzel a félelem erejét. A játékmenet ismerős, a rejtvények a bevált formulát követik, de harmadjára ugyanaz az élmény már nem olyan ütős, mint korábban. A kooperatív mód izgalmas újdonság, bár hiányzik a crossplay, ami egy hatalmas kihagyott ziccer a fejlesztők részéről.

A Little Nightmares III legfőbb pozitívumai: