Hirdetés

LG 84LM960V: az első UHD tévé tesztünk!

Hirdetés

Előzetes beállítások, hangzás

Öt előzetesen beprogramozott képprofil közül választható ki a legszimpatikusabb, és ezen kívül két felhasználói fiók is bekerült a kínálatba, azaz mindenkinek módja nyílik arra, hogy teljesen saját ízléséhez szabja a képet. A gyáriak közül az Élénk nem túl meglepő módon nagyon világos, túlságosan élénk színekkel operál. Ez világos környezetben, tehát egy boltban, kiállításon vagy egy szálloda halljában jól jöhet, de otthoni körülmények között nem igazán javallt.

A mozi profilt meleg színvilág jellemzi, a normál ezzel ellentétben a hideg színhőmérsékletet előnyben részesítőket célozza meg. Ehhez hasonló a játék is, azzal a kiegészítéssel, hogy itt alapból ki van kapcsolva az összes képmódosító technológia azért, hogy minél kisebb legyen a válaszidő. Az intelligens beállítás funkció kiválasztása után aktiválódik a külső fényerőt mérő szenzor, és ilyenkor az elektronika ezt figyelembe véve módosítja a fényerőt és a háttérvilágítást.


Egy kalibrátorral, illetve a LaCie Blue Eye Pro névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: élénk, játék, intelligens beállítás, mozi, normál. A kép jobb oldalán látható, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a delta E, ami egy olyan numerikus érték, amely két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül. Minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb. Mivel a helyes beállítások megtalálása még kalilbrátorral is olykor órákat vehet igénybe, mi pedig nem akartunk visszaélni vendéglátóink jóindulatával, így most ezt kihagytuk.

Hangzás

A szokásosnál nagyobb kijelzőhöz és magasabb árhoz jobb hangzás dukál, gondolhatták a cég döntéshozó. Ezért két tízwattos hangszórót és két mélysugárzót építettek a készülékbe, amelyek maximális összesített kimeneti teljesítménye ötven watt. Sajnos az áruház közepén nem volt rá lehetőség, hogy maximum hangerőn döngessük meg a modellt, és az alapzaj is viszonylag nagy volt, de azért az átjött, hogy a mély hangok tényleg erőteljesebben szólalnak meg, és a hangzás is dinamikusabb a megszokottnál.


Összesen hat előre beállított hangprofil közül lehet választani, amelyek már nevükben (pl. normál, zene, mozi stb.) is jelzik, hogy milyen jellegű tartalmak mellé szánja a gyártó. A dinamikakompresszió, azaz a DRC bekapcsolásával csökkenthető a leghangosabb és leghalkabb részek hangereje közti különbség. A tévé megkapta a cég saját 3D Sound Zooming technológiáját is, ami elméletileg folyamatosan szinkronizálja a hangzást a képernyőn aktuálisan látható 3D képek helyzetével és mozgásával. Magyarul ami közelebb van, az hangosabb, ami távolabb van, az halkabb.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés