Hirdetés

Végre letesztelhettük a 3 GB-os NVIDIA GeForce GTX 1060 videokártyát

A GP106 csak kis csonkítást kapott, de látható, hogy hol fogy el a VRAM.

Hirdetés

DX12: AOTS, Warhammer, Hitman, ROTTR

Egyre kevésbé számítanak újdonságnak DirectX 12 méréseink, amihez már egy ideje négy játékot válogattunk össze. Az API egyelőre csak szárnyait bontogatja, így folyamatos érdeklődéssel figyeljük, hogy a teljesítmény miként alakul. A kisebbik GTX 1060 az egyik legfontosabb alkalmazásban, az AMD grafikus kártyái által meglehetősen favorizált Ashes of the Singularityben a vártnak megfelelően szerepelt: annyival maradt alul a Radeon RX 470-nel szemben, mint a nagyobbik GTX 1060 az RX 480-nal. A GTX 970-nel szinte azonos eredményeket értek el, és látható, hogy itt mindkettejüknek kellett volna még egy kis videomemória a magasabb FPS-hez.

Tesztalanyunk a Total War: Warhammerben sajnálatosan lassabb volt eddigi versenytársainál; az RX 470-nél és a GTX 970-nél is gyengébb minimumokat tett le az asztalra. Bizonyossá vált, hogy ebben a shaderintenzív címben szükség van a nagyobb mennyiségű vRAM-ra, és az is látható, hogy az AMD kártyákat is szívesen fogadja a motor, ami nem csoda, hiszen támogatták a fejlesztését. Az öreg GTX 750 Ti-n és a több reinkarnáción átesett Radeon R7 370-en nem futott továbbra sem, így ők most is nulla FPS-sel neveznek az összesítésbe.

A szintén AMD-s Hitman alatt is megismétlődött az előbb látott forgatókönyv; az alkalmazott beállításainkkal alaposan izzadt a 3 gigabájtos GTX 1060, és lemaradt az AMD Polaris 10-esek és a GTX 970 mögött. Ez a játék szerencsére a két legrégebbi VGA-n is elindult, ahogyan az Ashes of the Singularity is.

A Rise of the Tomb Raider viszont az NVIDIA által szponzorált játék, a GTX 1060-ak jól is szerepeltek benne. Lassan azonban köztudottá válik, hogy a játék igencsak bőkezűen bánik a videomemóriával, és nem csak akkor, ha az elegendő mennyiségben áll rendelkezésre. Olyannyira erősen fennáll ez a jelenség, hogy míg tesztalanyunk WQHD-ben elmaradt, addig Full HD felbontásban felülkerekedett az RX 470-esen. Ennyit számít a plusz VRAM-mennyiség: hiába barátja adott játék az egyik cégnek, ha elfogy a memória, akkor csupán sok hűhó semmiért.

A kisebbik GTX 1060 hozzávetőlegesen olyan magabiztossággal vette a DirectX 12-es tesztcsokrot, mint nagy testvére, hiába az AMD egyre kevéssé hangsúlyos felségterülete ez. Itt leginkább a kisebb friss GeForce-okon látható jól, hogy azért az NVIDIA bizony nem keveset optimalizált a Pascalban a Maxwellekhez képest a DX12-es kódutak tekintetében, és eljutottunk oda, hogy DX12 alatt sem kell szégyenkezniük a zöld VGA-knak, ez mostanra bebizonyosodott. Azt persze ki kell emelnünk, hogy az explicit API-k esetében a fejlesztő sokszor külön optimalizált kódrészletet futtat az eltérő gyártójú GPU-k esetén, amit az ilyen címekhez folyamatosan érkező frissítések is ékesen bizonyítanak. Arra viszont most is figyelni kell, hogy ne adjunk nagyobb feladatot a VGA-nak, mint amivel megbirkózik, az erőforrásigényes játékokban érdemes inkább kicsit visszavenni a beállításokat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés