Hirdetés

Játékos egerek megatesztje – második rész

Hirdetés

Razer Abyssus - a kicsike

Néhány héttel ezelőtt jelent meg játékos egerekkel foglalkozó tesztünk első része. Akkor három Logitech, az MX518, a G500 és a G9x állt toronymagasan az élre két Microsoft és két Gigabyte modell ellenében. Most viszont újra kemény kihívókkal kell megküzdeniük. A Razer már a kezdetek óta jelen van a játékos egerek iparágában, a SteelSeries neve is jól cseng, a Roccat pedig az utóbbi időben szerzett magának hírnevet. Mostani tesztünk egereit a Bluechip webáruház jóvoltából tudtuk kipróbálni.

A tavalyi karácsonyi szezonban jelentkezett a Razer olcsó (legalábbis Razer viszonylatban) egerével, az Abyssusszal. Ezt a 10 000 forintos apróságot nagyon hatékony recept alapján csinálták. Elhagytak róla minden fölösleges sallangot, a lényeges részeken viszont nem engedtek a márkára jellemző minőségből. Így szültetett egy aránylag kicsi, könnyű, szimmetrikus formájú, kétgombos-görgetős egér.

Felső része a szokásos, selymes tapintású, csúszásgátló bevonatot kapta, ami évek óta jól teljesít a márka komolyabb egerein. Alsó részén is hagyományos, fényes anyaggal találkozunk, ami szerintünk nem feltétlenül előnyös. Látva az Abyssus magasra húzott fő gombjait, hozzájuk képes alig emelkedő hátát és kis méretét, egyértelmű, hogy ujjas/karmos fogásra (claw grip - értelmezése az előző cikkben) tervezték. Ehhez a stílushoz igazodik nagyon kicsi, csupán 70 grammos tömege, ami sokak számára elsőre furcsa lehet. Hiszen az átlagos egerek 100-120 grammot nyomnak. Költségkímélő húzásnak tűnhet a súlyozás elhagyása, de az a helyzet, hogy a Razernél valahogy nem hisznek ennek szükségességében. Nem is tudunk olyan egérről palettájukon, amelybe nehezékeket lehetne tenni. Könnyűsége mellett kicsit nyersen járó görgetője is némi olcsóság érzetét kelti. Végülis a Razer mércéjével mérve tényleg olcsó az Abyssus. Nem maradhatott le róla a kéken világító, összefonódott kígyókat ábrázoló embléma. Kár, hogy fénye nem kapcsolható ki, és még akkor is világít, ha a számítógépet készenléti állapotba tesszük.

Az Abyssus jóságára viszont garancia lehet a 3.5G infrás érzékelő, melynek felbontása 3500 dpi. Természetesen az egér közepére helyezték el. Ugyanezt a szemet találjuk a drágább DeathAdder legújabb verziójában, mellyel mindjárt közelebbről is megismerkedünk. Szerintünk nagyon jó trükkel oldotta meg a Razer, hogy az Abyssushoz egyáltalán ne kelljen meghajtót telepíteni. Alján egy csúszkával állítható az USB lekérdezési frekvenciája 125 vagy 1000 Hz-re, egy másikkal pedig az optika felbontása 450, 1800 vagy 3500 dpi-re. Egy 800-1000 dpi közti lépést még szívesen láttunk volna.

Azért némi kis szoftver jár az Abyssushoz, mely az egér fizikai paramétereihez hasonlít. Nincs benne semmi extra, csak az olyan legszükségesebb dolgok, mint a mozgás sebességének és gyorsításának, illetve a görgetőnek és a gombok funkciójának beállítása. Bár csak két gombja van, csinálhatunk makrót.


Razer DeathAdder - a halálosztó

Elég régen – 2006 végén – mutatkozott be az első Razer DeathAdder. A jobb kézhez szabott – Razer viszonylatban – középkategóriás modellt kezdetben 1800 dpi-s érzékelővel szerelték, de tavaly ősszel benne találkoztunk először az azóta az Abyssusban is használt 3.5G infrás szenzorral. Pár hónapja pedig megérkezett a „halálosztó” balkezeseknek szánt, fordított verziója.

Korábban a Razer jellemzően szimmetrikus egereket gyártott, de a DeathAdder nehezen tagadhatná le származását. Háta a szokásos, selymes tapintású, csúszásgátló felületet, alsó része pedig a szintén jól ismert fényeset kapta. Mivel jobb (vagy bal) kézhez szabták, formája kívülre – a kisujj felé – lejt, de nem olyan mértékben, mint a tesztünk első részében látott Logitech MX518-nál vagy G500-nál. Razeres stíluselem a görgető előtt szétváló, méretes fő gombok párosa is, melyek a márkától megszokott finomsággal és pontossággal járnak. Természetesen a kötelező, kígyós embléma sem maradhat el, melynek kék fénye ütemesen lüktet. Ugyanezzel a színnel világít az átlagos méretű, de a szokásosnál valamivel mélyebbre ültetett görgető is. Ahogyan az aszimmetrikus egereknél illik, a DeathAddernek is van két hüvelykujjas gombja. Egészen jól helyezték el őket ahhoz, hogy átlagos tenyérmérettel mind a kettő kényelmesen elérhető legyen. Érdekesen púposra szabták az egyébként átlagos méretű DeathAddert, szóval tenyeresen (értelmezése az előző cikkben) célszerű fogni. Pontosabban mondva, a tenyeres fogással játszóknál jöhet szóba ez a Razer.

Mint korábban írtuk, az aktuális DeathAdder alján ugyanolyan 3.5G infrás érzékelő van, mint az Abyssuson. Maximális felbontása 3500 dpi, és nagyjából az egér középpontjába helyezték. Mellette egy kis módváltó billentyű látható, tehát sok más márkatársával és konkurensével ellentétben a DeathAddernek nincsenek dedikált felbontásállító gombjai. Persze ettől még állítható a szem pontossága. Szinte hagyományosnak mondható az első két sarkos és a hátsó, nagyobb csúszótalp. Ezt az elrendezést használja a Razer már évek óta.

Egészen ügyesen szétnyitható vezérlője van a DeathAddernek. Kezdetben csak a középső részt látjuk, melyen az alapparaméterek, mint a gombok funkciója, a görgető érzékenysége, az USB lekérdezési frekvenciája, az optika négy lépésben (450, 900, 1800 és 3500 dpi) állítható felbontása és a fények ki/bekapcsolása található. Ebből az alapból jobbra egy makrós, balra pedig érzékenységgel kapcsolatos további opciókat rejtő fülek nyílnak ki. Legérdekesebb – Razerre jellemző – paraméter a menet közben állítható érzékenység. Ez nem a szenzor dpi értékét módosítja, hanem a kurzor mozgási sebességét.

Razer Lachesis - a szélesfejű

Ugye nem lepődik meg azon senki, hogy 2007 karácsonyi szezonjában is érkezett egy Razer egér? A Lachesis szimmetrikus formájú, tehát jobb és bal kézbe egyaránt jól belesimul. Talán ez az egér nevezhető a legendás Diamondback utódjának. Persze, van annyira egyedi, hogy ne kelljen máshoz hasonlítgatni. Teste egészen karcsú, de feje hatalmasra szélesedik ki. Felső részét a selymes tapintású fekete, alját pedig a szokásos, fényes anyagból alakították ki. Érdekes, hogy a Lachesis hátán nem kéken, hanem fehéren lüktet a kígyós Razer embléma, és ugyanezzel a színnel világít görgetője is.

Első pillantásra látszik, hogy a Lachesis inkább ujjas/karmos fogáshoz illik, mint tenyereshez. Azért a háta elég magas, és az egér elég hosszú ahhoz, hogy ne csak ujjbegyeinkkel támaszkodjunk rajta. Százgrammos súlyával a könnyebb, de azért nem a pehelysúlyú modellek közé sorolnánk, ami szintén az ujjas fogásnak kedvez. A hatalmas fő és görgető alatti gombok mellé még további hatot szórtak szét a Lachesisen. A görgető mögött, a hüvelykujjas és a kisujjas részen is találunk kettőt-kettőt. Annak ellenére, hogy a Lachesis a DeathAdder árkategóriájába tartozik, nem cipőfűzős, hanem hagyományos bevonatú a farka, mint az Abyssusnak.

Alul ezúttal lézerszemet találunk, 3G-set 4000 dpi felbontással. Érdekes, hogy a Razer párhuzamosan fejleszti a lézeres és hagyományos optikát, egyszer az egyiket, másszor a másikat használva. A széles fej miatt úgy tűnhet, hogy a Lachesis érzékelőjét a Razernél megszokotthoz képest kicsivel hátrébb tették. Optikai csalódás ez, mert most is teljesen középen van. Fölötte látható még egy profilváltó, és természetesen itt van a három jellegzetes, nagyszerű minőségű csúszótalp.

Ellentétben a Lochitech játékos egereivel, a Razernél minden modellnek külön meghajtója van. A Lachesisé eléggé hasonlít a DeathAdderéhez, de nem ugyanolyan. Más a gombokat programozó középső rész, finomabban – 125 dpi-s lépésekben – állítható az érzékelő felbontása, és alul fejlettebb profilkezelő rész nyílik ki belőle. Egyik hasznos eleme, hogy váltáskor ki lehet vele íratni a monitorra, hogy éppen melyik profil az aktív, ugyanis ezt a Razer egereknél nem jelzi semmilyen fény. Balra található az érzékenység, jobbra pedig a makrók állítója, ezek megegyeznek a DeathAdder szoftverével. Tehát minden lényeges részlet megtalálható a konfigurátorban. Természetesen mai, komoly egerekhez illően a Razereknek csak a konfiguráláshoz van szüksége erre a programra, utána már más gépeken meghajtó nélkül is tartják a beállított paramétereket.

Razer Imperator - a sokoldalú

Tavaly karácsonykor az Imperatort szállította a játékos közönségnek a Razer. Árban és képességekben is a DeathAdder és a Lachesis fölé sorolható ez a jobb kézhez szabott fenevad. Külsőre le sem tagadhatná származását, megkapta az összes lényeges Razer stíluselemet: a csúszásgátlós felső és fényes alsó borítást, a felső részből kiszabott fő gombokat, valamint a kéken lüktető emblémát és görgetőt.

Mint oly sokszor korábban, a lényeg most is a részletekben rejlik. Az a jó a Razer egereiben, hogy formában óriási skálát fednek le. Elindulunk a kicsi, kimondottan ujjas fogású, szimmetrikus Abyssustól, majd fokozatosan, több modellen keresztül jutunk el a tenyeres fogáshoz magasra húzott hátú DeathAdderhez. Az Imperator ezen a skálán a Lachesis és a DeathAdder közé sorolható be. Jobb kézhez szabták, de csak nagyon kis mértékben ível. Háta viszonylag magas, és a kisujj felé lejt, de az egér derékban kicsit szűkül, szóval tenyeres és ujjas fogásban is használható. Sokoldalúságát tovább növeli a két hüvelykujjas gomb kialakítása. Előre-hátra nagyjából egy centiméteres úton, ötféle pozícióban állíthatóak, így sokféle kézmérettel és fogással ideális helyzetbe hozhatók. Rajtuk kívül még két gomb van az Imperator hátán, szóval összesen hét billentyűt kapott. Kissé eltér a hagyományos razerestől az Imperator görgetője. Ugyan továbbra sem dönthető oldalra, de most nem az egész, hanem csak két oldalán egy-egy gyűrű világít kéken. Szerintünk ez sokkal látványosabb a korábbi megoldásnál.

Alulról nézve is igazi Razer az Imperator. Középén a gyártó legfejlettebb 3.5G lézer érzékelője mosolyog, melynek felbontása nem kevesebb mint 5600 dpi, és iszonyatos gyorsulási, illetve sebességadatok tartoznak hozzá. További érdekessége, hogy csúszótalpat tettek köré, ami elősegíti az egér siklását. Érdemes megfigyelni azt is, hogy a korábbi modellek keskeny első talpainál sokkal szélesebbeket kapott az Imperator. Természetesen nem hiányzik alulról a profilváltó, vele átellenben pedig a hüvelykujjas gombokat előre-hátra tologató retesz látható.

Újabb Razer egérhez újabb kezelőszoftver társul. Ezúttal a korábbiaktól teljesen különböző, többlapos megoldást kapunk. Az elsőn a gombok és görgető funkciója állítható be. A másodikon van az érzékelő felbontásának kijelzője, de a legfeljebb öt értéket egy külön felnyíló ablakban adhatjuk meg. Mellette – pontosabban alatta – található a gyorsítás, illetve az USB lekérdezési frekvenciája.

Külön fület kapott a profilkezelő, a korábbiaknál extra parancsokban még egy kicsivel bővebb makrókezelő, illetve a fények kezelése, közösen a meghajtó és firmware frissítésével. Nekünk a DeathAdder és a Lachesis integrált megoldása sokkal jobban tetszett. Ráadásul az Imperatornál minden módosítást több másodperces várakozás követett. Egy-egy makró egérre töltése akár 10 másodpercbe is beletelt. Nem mintha annyira sok idő lenne ez, de a Logitechnél vagy a többi Razernél egy pillanat műve volt a hasonló átvitel.

SteelSeries Ikari Laser - a tenyeres

Talán nem annyira, mint a Razer, de a számítógépes játékosok világában nagyon jól ismert név a dán SteelSeries. A többség minden bizonnyal a közkedvelt QcK egéralátétek kapcsán ismeri, de egyebek mellett gyártanak ők nagyon komoly egereket is. Nagyjából a Razer Lachesissel egy időben jelent meg az Ikari párosa. A két egér közül a valamivel világosabb és fényes hátúnak hagyományos optikai, a sötétebbnek lézeres szeme van. Az utóbbit próbáltuk ki.

Formára azonosak, laposak, szélesek, tenyeres fogáshoz igazodnak. Annyira, hogy a gyűrűs- és kisujj méretes támasztója miatt ujjasan nem is nagyon tudtuk megfogni. Tapintásra az Ikari kissé olcsó hatást keltett. Felső része a fő gombok környékén mintha nagyon vékony anyagból lenne. Nyomásuk hangja sem volt valami bizalomgerjesztő, de ennél sokkal lényegesebb, hogy kis erőkifejtéssel, nagyon simán üzemelnek. Az oldalsó, fekete anyag valamivel masszívabbnak tűnt, de egy kis érdesítést elbírtunk volna ezen a részen. A két fő mellett két hüvelykujjas gombot kapunk. A nem túl szép, de korrekten járó görgető fölött is van egy billentyű. Ezzel az érzékelő felbontását állíthatjuk alacsony vagy magas szintre, amit a hüvelykujj előtt kis LED-ek párosa jelez.

Alul, a széles has közepén trónol a 3200 dpi-s lézerszem. De van itt nála érdekesebb dolog is, egy kis kijelző, melyen az egérre éppen feltöltött profil neve látható, ha pedig hosszabban nyomva tartjuk, akkor megmutatja, hogy a két beállított fokozathoz milyen érzékenység tartozik. Ilyen kijelzője csak a lézeres verziónak van, mely így lényegesen drágább a normál optikai verziónál (17 500 Ft a 12 500 Ft ellenében). A SteelSeries a Razer és a Logitech egereinél nagyobb csúszótalpakat használ.

Egy-egy komoly LAN-partin, ahol a tétmeccseket rendszerint dedikált számítógépeken játsszák és feszített a menetrend, gyakran kevés idő van bemelegítésre. Rém kellemetlen lehet, ha mondjuk a 15 percből ötöt azzal kell tölteni, hogy az egér meghajtóját telepítjük. Ezért a SteelSeries teljesen mellőzte a meghajtót. Az Ikarihoz csak egy konfigurációs szoftvert kapunk, mellyel otthon, előre elkészíthetjük, majd az egérre menthetjük beállításainkat. Ráadásul több neves, Ikarit használó profi játékos konfigját is letölthetjük. Ahogy illik, megadhatjuk a gombok funkcióját (makrót is) és az érzékelés finomságát. Érdekes részlet a mozgásfinomító, ami remegő húzásainkat egyenes vonalakká alakítja. Ennek mértékét egy skálán állíthatjuk.

SteelSeries Kinzu - a hagyományos

"Vissza a gyökerekhez" – ez a kifejezés írja le legjobban a SteelSeries legfrissebb optikai egerének, a Kinzunak a filozófiáját. Szinte megszólalásig hasonlít az egyszerű Microsoft WheelMouse Optical 1.1a-ra, melyet máig sok komoly játékos is használ. Mivel a Kinzu kicsi és egyszerű, ezért játékos viszonylatban nem is olyan drága, 8500 forint körül vásárolható meg. Ez a modell sem érkezett egyedül tavaly nyáron. Külsőre szinte teljesen azonos a lézeres Xaival, de annak több programozható gombja, nagyobb felbontása és az Ikari Laserhez hasonló kijelzője van, no meg persze magasabb ára.

A SteelSeries Kinzu az átlagosnál kisebb, könnyebb, szimmetrikus egér. Aki nem ismeri a gyártó nevét, könnyen valami olcsó tucatmodellnek nézheti. Ez az érzés fogásakor sem sokat változott. Fő gombjai szerintünk az optimálisnál keményebbek, görgetőjén pedig nem különülnek el kellően az egyes lépési szintek. Fegyverváltásnál könnyen túlszaladhatunk vele a megcélzott fokozaton. Szintén nem tűnik különösebb extrának a görgető mögötti gomb, ami itt is két felbontási szint között vált. Külsőre egyedül a vezeték cipőfűzős bevonata jelzi, hogy itt valami komolyabb dologról van szó.

Azok a komolyabb dolgok pedig alul találhatóak. Az egér közepére egy 3200 dpi felbontású, hagyományos optikai érzékelőt tettek. Kis méretes és súlya ellenére egy méretes első, és két szintén nagy hátsó csúszótalpat kapott a Kinzu.

Akárcsak az Ikari, a Kinzu is meghajtó nélküli egér. Hozzá a külsejéhez illő, nagyon egyszerű, de hatékony beállítót mellékeltek. Persze, nem is nagyon van mint beállítani. A két felbontási szint 400, 800, 1600 és 3200 CPI-re állítható, megadhatjuk az USB frekvenciáját, hogy melyik kézzel fogjuk az egeret, illetve a kurzormozgatás és görgető sebességét módosíthatjuk. Egyszerre három profilt tud eltárolni a szoftver, amiből egyet küldhetünk az egérre.

Roccat Kova - a futurisztikus

Ha egy formatervezőnek odaadnák a mondhatni jellegtelen SteelSeries Kinzut, hogy szabjon neki szögletes, futurisztikus formát, akkor minden bizonnyal valami olyasmit álmonda meg, mint a Roccat Kova. Ez a szintén egészen kicsi, szimmetrikus egér nagyon jól mutat a maga határozott éleivel és íveivel. Sokat adtak a megjelenésre, mert a formát elöl és hátul is fények egészítik ki, a jobb gombon pedig méretes Roccat felirat díszeleg a felületbe mélyítve. Nagy kérdés, hogy van-e olyan jó a belső, mint amennyire látványos a külső?

Annak ellenére, hogy a Kova alig nagyobb a Kinzunál, lényegesen nehezebb nála. Persze 105 grammos súlya még mindig a könnyebb darabok közé sorolja. Keskeny, szimmetrikus formája és rövidsége miatt a Kova ideális ujjas/karmos fogáshoz. Tenyerezéshez kicsi, mert ilyenkor kezünk hátul lelóg, oldal pedig nincs elégséges támasza az ujjaknak. Tapintása egészen érdekes. Teteje semmi extra, viszont oldalára, ahol a játékos ujjaival megcsippenti, nagyon kellemes, csúszásgátló betéteket tettek. Ezekhez még az ujjbegyet támasztó kiszélesedés is tartozik hátul, szóval az ember keze egyből a helyes fogásba terelődik.

Szokatlan jószág a vaskos görgető, melynek az egér hátához hasonló él fut végig a hossztengelyén. Kellemes igényességgel járt, kár, hogy egyes fokozatai nem különültek el jobban. Nagyon korrekten működtek a Kova fő gombjai. Rajtuk kívül még kettőt-kettőt találunk oldalt.

Alul egy 3200 dpi felbontású optikai érzékelőé a főszerep, mely köré négy, átlagos méretű csúszótalpat telepítettek. A Kova farka hagyományos bevonatú, tövébe kis megtörésgátlót tettek.

Mezőnyünkben a Kova volt az egyetlen, amihez semmiféle meghajtót, de még vezérlőszoftvert sem kaptunk, mégis több funkciója állítható. Programozásához megfelelő gombjait kell egyidejűleg lenyomnunk. Bedugás közben szabályozható, hogy jobb vagy ball kézzel használjuk-e. A két első oldalgomb megnyomásával a fények világítási módja változtatható, és ami nagyon fontos, ki is kapcsolható. A két hátsóval tudjuk az érzékelő felbontását 400, 800, 1600 és 3200 dpi között kapcsolgatni. Az egyes szinteket eltérő színű fény jelzi. A bal első + jobb hátsó és bal hátsó + jobb első kombinációkkal a fények lüktetésének módja, illetve a színük változtatható. Szerencsére a gombokat úgy helyezték el, hogy játék közben nagyon nehéz véletlenül megnyomni valamelyik funkcióváltó párost. Jó hír, hogy az USB lekérdezési frekvenciájáról sem feledkeztek meg, az állandóan 500 Hz.

Roccat Kone - a villantós

A Roccat nagyágyúja a Kone fantázianevet kapta. Ez egy igazi látványegér, megrakva olyan funkciókkal, amelyek jól mutatnak, hangzatosak, de valamiért a Razer és a SteelSeries repertoárjából hiányoznak. Lehet, hogy azért, mert a pontos és gyors működtetéshez nem sok közük van? A Kone vizuális orgiával indít. Persze csak azután, hogy feltelepítettük a meghajtóját, mert addig mozdulni sem hajlandó (tehát LAN-on a gyors üzembe helyezést el lehet felejteni). Működés közben mindkét oldalán elöl és hátul külön árnyalattal világíthat, és fénylik a hátsó részére telepített Roccat embléma is. Aki nem tart erre igényt, minden fényforrást külön kikapcsolhat.

Forma és fogás tekintetében a Kone a Razer Imperatorhoz hasonlít. A szimmetrikustól csak egy kicsit tér el, de mégis csak jobb kézre áll. Viszonylag magas a háta, de magasan van az eleje, oldalai pedig szűkülnek, szóval nem csak tenyeres, hanem ujjas/karmos fogással is használható. Utóbbihoz lehetne egy picivel rövidebb. Gombból a két fő és görgető alattin kívül kettő került a Kone hüvelykujjas részére, kettő a görgető mögé, egy pedig elé, aránylag nehezen elérhető helyre. A két fő billentyű korrekten, kis erőkifejtéssel járt. Mai tesztünkben egyedüliként kapott a Kone oldalra is dönthető görgetőt. Játékban ez a funkció nem túl fontos, hétköznapi használatban viszont jól jöhet. Kár, hogy a racsnis kerék fokozatai alig érezhetőek.

Több érdekességet találtunk a Roccat Kone alján. Először is itt van a 3200 dpi-s lézeres szem, amit ezúttal is középre helyeztek. Az alatta látható emblémás korong a súlyozási rendszer. Itt nem több kis nehezéket pakolgatunk egy kazettába, hanem négy különböző súlyú – 5, 10, 15 és 20 grammos – korongot szerelhetünk be, illetve nehezék nélkül is működik az egér. Kár, hogy most is az a helyzet, mint a többi súlyozós modellnél. Már üresen is 120 grammot nyom a Kone, tehát a nehezebb példányok közé tartozik. Szokatlan elem az egér elején található kicsi érzékelő. Ez parancsra az egérpad felületét vizsgálja meg, és hozzáhangolja a lézert.

Mint írtuk, meghajtó nélkül nem is mozdul a Kone. Szoftverét telepítve viszont a beállítási lehetőségek hatalmas tárházához jutunk. A menü első fülén sorakoznak az alapvető funkciók. Találunk itt kurzorsebesség-állítást, érzékelőfelbontást, görgetési sebességet és a gombok kiosztását. Az alsó rész nem változik a fülekkel, ide került az ötféle beállítási profil. A második lapot teljes mértékben a világításnak szentelték, van itt fény és villogási beállítás, de nekünk legjobban a kikapcsolás jött be.

A harmadik oldal rejti a felületfigyelő funkciót. Ez egy pár másodperces kalibráló folyamat, mely közben nem szabad megmozdítani az egeret. Később kiderül majd, mennyire hatékony. Mellette további érzékenységi és mozgási paramétereket találunk még, és ide került az USB lekérdezési frekvenciája. A legtöbb játékos egérrel ellentétben a Kone alapból nem 500, hanem 1000 Hz-t állított be. Kaptunk korrekt makrórögzítőt is, mely a lenyomások és felengedések mellett a késleltetéseket is feljegyzi. Kétféle nézete van: a klasszikus mellett egy időtengely-alapú, fejlettebb változatot is kaptunk, bár nekünk nem igazán akart működni.

Próba – ergonómia

Először azt vizsgáltuk, mennyire állnak kézre az egyes egerek. Fontos hangsúlyozni, hogy tesztünk ezen része nagyon szubjektív, hiszen saját kézformánk és fogási stílusunk alapján mondunk véleményt. Könnyen lehet, hogy másnak éppen ellentétes tapasztalatai vannak egyes modellekkel, pont az jön be nekik, ami nekünk nem. Szóval tesztünk következő fejezetét – és minden egérteszt fogással kapcsolatos részét – tessék fenntartásokkal kezelni! A megfelelő egér kiválasztásában fontos a sajátkezű – lehetőleg pár percnél hosszabb – próba!

Múltkor a Logitech G9x kapcsán említettük, hogy majd mutatunk kimondottan ujjas/karmos fogáshoz való egereket. A Razer Abyssus, a Roccat Kova kimondottan ilyenek, és a SteelSeries Kinzu, illetve a Razer Lachesis is ilyen pózhoz igazodik. Használhatóak tenyeres fogásban is, de úgy kevesek számára lesznek kényelmesek, illetve vannak náuk jobban tenyérre álló alternatívák. Például a Razer DeathAdder vagy a SteelSeries Ikari. Őket kimondottan tenyeres fogáshoz alakították ki, szóval ujjal elég kényelmetlen terelgetni őket. Végezetül pedig vannak az olyan univerzális modellek, mint a Razer Imperator, esetleg a Roccat Kone. Előbbinél az állítható oldalsó gombok további bővítik a beállíthatóságot.


Ujjas és tenyeres fogású egér egymás mellett

Úgy gondoljuk, a Razer nagyon jól eltalálta az Imperator formáját. Sok univerzális egér igazából egyik fajta fogásra sem annyira jó. Ezen a modellen viszont ujjakkal irányítva és tenyérrel tologatva is szinte azonnal otthon éreztük magunkat. Gyűrűsujjunk szépen elfért a jobb gomb szélén, kis- és hüvelykujjunk pedig a két oldalát támasztotta nagyjából az érzékelő magasságában.

A Razer egereinél kicsit tartottunk a fényes, ezért hamar síkossá váló, oldalsó anyagtól. A tenyeresen fogható modelleknél éreztünk is némi csúszkálást a hüvelykujj és kisujj környékén, de ez a jelenség nem volt zavaró, hamar megszoktuk. A Razer Lachesis formájával viszont többszöri próbálkozás után sem sikerült megbarátkozni. Egyáltalán nem állt kézre, ráadásul a felső csúszásgátlós és az oldalsó fényes felület határán éles és zavaró átmenet alakult ki. A széles fejjel sem tudtunk mit kezdeni, nem találtuk rajta a helyünket.

A DeathAddert viszont hamar megkedveltük, jó kis "tenyérbe mászó" egérnek bizonyult. Aki szereti a kisujjat is támasztó formát, annak biztosan bejön majd az Ikari, még annak ellenére is, hogy az optimálisnál talán egy leheletnyivel laposabb. Szintén jól tenyérre áll a Kone, bár mi nem tudtunk rajta hová tenni a gyűrűsujjunkkal.

A három kicsi, ujjas/karmos egér, az Abyssus, Kova és Kinzu közül a legelső jött be. Nem igazán stílusunk ez a fogás, talán éppen emiatt a könnyű és magas elejű Abyssust szerettük meg legjobban. A Kova olyan volt, mint egy kis sportkocsi. Akcióban nagyon fürge, nagyon precíz, nagyon ügyes eszköznek bizonyult, viszont hosszabb távon fárasztónak találtuk. Hétköznapi, több órás, folyamatos használatban már nem tűnt olyan praktikusnak. Számunkra a Kinzu akkor lett volna jó, ha egy picivel nagyobb. Az alábbi képen látszik, hogy formájának ihletője, a régi jó WheelMouse Optical 1.1a valamivel nagyobb nála


SteelSeries Kinzu és Microsoft WheelMouse Optical 1.1a

Gombok tekintetében csak jót mondhatunk a Razerekről. Még a számunkra egyébként kényelmetlen Lachesisen is azonnal megtaláltuk az optimális pozíciót, amihez optimális nyomási erő és reakció tartozott már az olcsó Abyssuson is. Szintén rendben találtuk a Roccatek fő gombjait, a SteelSeries termékein viszont nem a mi ízlésünk szerint jártak. Persze másnak lehet, hogy éppen az Ikari picivel hosszabb nyomásútja és leheletnyivel kisebb nyomásereje, vagy a Kinzu keményebb gombjai jönnek majd be.

Görgetőben is jónak találtuk a Razereket. Korrekten elkülönültek náluk az egyes fokozatok, egyszer sem váltottunk túl. A többiek közül csak a Roccat Kova közelítette meg az ő szintjüket. A Kone oldalra dőlő és a SteelSeriesek kerekénél szerintünk nem különültek el kellő mértékben az egyes lépések. Velük – különösen eleinte – gyakran előfordult, hogy nem az a fegyver került a kezünkbe, amelyet szerettünk volna. Végezetül ismét hangsúlyozzuk, szubjektív véleményünket közötlük az egerek formájával kapcsolatban. Vásárlás előtt tessék kipróbálni a kiszemelt modelleket!

Próba – mozgás

Mint tesztünk előző részében, most is az e-sportok egyik népszerű játékában, Counter-Strike Source-ban tettük próbára a játékos egereket. A Windows XP operációs rendszerben és a játékban is kikapcsoltunk mindenféle zavaró tényezőt, majd úgy állítottuk a játékon belül az érzékenységet, hogy egy 90 fokos fordulathoz nagyjából 30 centiméteres mozgásra legyen szükség. Ez a beállítás alacsony, de nem extrémen alacsony érzékenységnek felel meg. Azt vizsgáltuk, hogyan reagálnak az egerek a hirtelen, gyors rántásra, illetve figyeltük pontosságukat játék közben.

A sokak által közkedvelt SteelSeries QcK szövet egéralátét mellett a CM Storm Battle Pad H2 kemény szövet, a CM Storm Battle Pad SSK műanyag, illetve egy Cooler Mastertől származó, de ismeretlen típusú fém padon is megjárattuk az egereket. Érdemes visszaemlékezni, hogy tesztünk első részében a régi Logitech MX518 majdnem olyan jól teljesített, mint a legmodernebb lézerszemmel ellátott G500 és G9x, a Microsoft és Gigabyte termékei viszont lényegesen gyengébbek voltak.

Mai nyolcasunk esélyeseinek a Razer egerei számítanak. Hiszen a kígyósok már hosszú évek óta fejlesztik a lézeres és normál optikai szenzorokat. Fejlesztési időrendben haladtunk náluk, szóval először a 4000 dpi felbontású 3G lézerrel látó Lachesist vettük elő. Hasonló viselkedést tapasztaltunk nála, mint korábban a Logitecheknél. Ha nagyon vadul rángattuk, akkor maximális és 3000 dpi körüli felbontáson sem volt teljesen lineáris a mozgása. Kilencven fokon akár 40-50 fokos hibára is rá tudtuk kényszeríteni. Tehát hirtelen jobbra rántva 30 centimétert nem az elvárt 90 fokot, hanem csak a felét fordulta. Szerencsére ez a viselkedés csak olyan heves rántásoknál fordult elő, amit alacsony érzékenységgel játszók sem nagyon produkálnak játék közben. Ráadásul 1800 dpi alatt 10-20 fokra csökkent a lassulás az extrém mozgásoknál.

Optikára és az Abyssusra váltva nem is olyan sok minden változott. Ismét csúcs felbontáson volt nagyobb a nemkívánatos lassulás, ami lejjebb véve az érzékenységet szinte teljesen megszűnt. Mivel más a fogása és a súlya is, nehéz megmondani, hogy a Lachesis vagy az Abysussus ment-e jobban, precízebben, de úgy éreztük, hogy a kis Razer talán egy leheletnyivel pontosabb. Közepes, 1800 dpi-s értéknél már nagyon vadul kellett tépni ahhoz, hogy legalább 10-20 fokos hibát összehozzunk nála. Normál játékban egyszer sem hagyott minket cserben. Nem csoda, hogy a felfrissített DeathAdder is hasonlóan szerepelt, hiszen ugyanolyan érzékelő van benne. Bár alapvetően tenyeres fogással játszunk, mintha a kis ujjas/karmos Abyssussal jobban céloztunk volna. Ez a – számunkra – kevésbé kényelmes fogás talán precízebb mozgást tett lehetővé, viszont hosszabb távon fárasztóbbnak találtuk.

Jelenleg pontosságban a Razer kínálatának csúcsát az Imperator jelenti a 3.5G lézeres érzékelővel. Meg kell hagyni, Razerék tudnak valamit. A maximális felbontáson újra jelentkezett a pontatlanság, amit talán tesztkörnyezetünk okozott, de 3000 dpi környékétől már halálosan pontos volt az Imperator. Szerencsére a Logitechekkel együtt próbáltuk, ezért bizton állíthatjuk, hogy valamivel jobb a G9x-nél és a G500-nál. A többi Razer viszont egy hajszállal elmaradt a két csúcs Logitech mögött, nagyjából a régi jó MX518 szintjét hozzák.

Érezhető minőségbeli visszalépés volt ezek után a SteelSeries egereire váltani. Először is a kis klasszikus optikás Kinzu nem reagált Cooler Master kemény szövetpadunkon. Mondjuk nem ez volt az első problémás egér rajta, de mindenképpen kellemetlen ez a tény. A QcK-n már határozottan jobban érezte magát a Kinzu, de a Razereknél begyakorolt rántásokra nem csak a maximális 3200-as, hanem 800 dpi-s felbontásnál is 30-40 fokos lemaradásokkal reagált. Valamivel jobban bírta a gyűrődést a lézeres Ikari. Nagyjából 1200 dpi környékén már majdnem olyan jó volt, mint a Razerek, de nagyobb felbontásokon lemaradt mögöttük, akár 70 fokot is hibázott. Talán nem véletlen, hogy a SteelSeries oldaláról leszedhető profik profiljaiban sem nagyon szerepel 1200 dpi-nél nagyobb érték. Ismét hangsúlyozzuk, hogy ezek a 10-20 fok körüli pontatlanságok olyan vad rántásoknál keletkeztek, amiket játék közben kevesen csinálnak. Egyik tesztnél sikerült is megégetni kisujjunkat a műanyag alátéten, amikor az egy heves rántásnál az egérpadhoz ért.

Végül, de nem utolsósorban kézbe kerültek a Roccatek. A kis Kovát sokkal jobb móka volt terelgetni, mint a hasonló kaliberű Abyssust, a Kinzuról nem is beszélve. Talán azért, mert heves akciókra jobban bejött a formája, és nem volt olyan szokatlanul könnyű, mint a kis Razer. Érzékelőben viszont a Razernél éreztük az előnyt. Maximális felbontásán a Kova elég vicces dolgokat csinált, a Kinzunál is gyengébbnek bizonyult, és a vízszintes pontatlansághoz némi függőleges is társult. Még 1600 dpi-n sem volt olyan jó, mint az Abyssus, de 800 dpi-re állítva már hozzá hasonlóan a Kovat sem tudtuk zavarba hozni.

Arra számítottunk, hogy a Kone még a Kovanál is jobb lesz, és ez lényegében be is jött. Maximális és alacsonyabb felbontáson is közel olyan jó volt a Kone, mint a Lachesis, amitől a Kova azért elmaradt. Heves rántásoknál viszont nem lassult, hanem teljes mértékben megállt a Kone. Persze, ehhez most is játékban eléggé valószínűtlenül heves mozdulatra volt szükségünk.

Értékelés

Sok érdekeset tapasztaltunk tizenöt játékos egér egymás mellett tesztelése közben. A legfurcsább az volt, hogy az egerek kivétel nélkül pontatlanabbak voltak maximális felbontásukon, mint egy kicsivel alacsonyabban. Ez elég gyanús, más tesztekben nem tapasztalt (vagy csak nem vizsgált?) jelenség. Könnyen lehet, hogy tesztgépünk, operációs rendszerünk vagy az egéralátétek okozták. Mindenesetre kisebb felbontáson minden rendben volt, ezért nem ismételtük meg a teszteket. Később, többféle alátéttel majd visszetérünk ennek a jelenségnek a vizsgálatára.

Megítélésünk szerint mozgás szempontjából az abszolút csúcsot a Razer és a Logitech legmodernebb lézeres érzékelői képviselik. Náluk eszelős rántásokra is minimális lassulást tapasztaltunk csak. A játékosok döntő többsége akció közben nem fog ezzel a jelenséggel találkozni – feltéve, hogy jól állítja be szoftverét. Nekünk személyesen a Razer Imperator, Logitech G9x és Logitech G500 trióból az Imperator jött be a legjobban. Formája szerintünk olyan, hogy sokféle fogási stílussal rendelkező játékosnak kényelmes lehet. Csak azért marad le ajánlott értékelése elől a „különösen” szó, mert 18 000 forintba kerül.

Picivel az abszolút csúcs mögött már nagyobb volt a tolongás, bár továbbra is csak két márka képviseltette magát. Szerintünk a Logitech MX518 még a régi érzékelőjével is közel van a legjobbakhoz, akárcsak a Razer egyszerűbb egerei. Szóval a második vonalat – ami szorosan az első mögött van – szerintünk az MX518, Abyssus, DeathAdder és Lachesis négyese alkotja. Közülük kettő tenyeres (MX518, DeathAdder), kettő ujjas/karmos (Abyssus, Lachesis) fogáshoz jó, kettő 10 000 forint környékén (MX518 és Abyssus), kettő pedig 15 000 forint környékén (DeathAdder, Lachesis) kapható. A drágábbak esetében mi talán inkább hozzátennénk még 3000 forintot, és inkább az Imperatort vennénk. Az MX518 már múltkor megkapta a kiérdemelt különösen ajánlott címet, most még az Abyssusnak adjuk ezt a címet. Emellett a DeathAdder is tetszett, a Lachesis formája viszont nekünk nagyon nem jött be.

Mezőnyünk fennmaradó négy tagja, a két Roccat és a két SteelSeries is nagyszerű egér. A legtöbb játékos igényeit ezek a modellek is maradéktalanul kielégítik, aminek bizonyítéka, hogy sok professzionális játékos használja őket nagy megelégedéssel és eredményesen. Mindenesetre szerintünk szélsőséges helyzetben nem hozzák azt a pontossági szintet, amit a hasonló árú Razer vagy Logitech konkurensek. A négyesből kiemelnénk a Roccat Kovát, mely 10 000 forintos árával azért nem olyan vészesen drága, formája és meghajtó nélküli állíthatósága miatt tetszett.

Végezetül pedig újra hangsúlyozzuk, hogy a formával kapcsolatos véleményünk teljesen szubjektív. Lehet, hogy valaki számára a nekünk teljesen kényelmetlen Lachesis lesz a nyerő, az Imperatortól pedig csuklógörcsöt kap. Vásárlás előtt mindenképp ajánlott kipróbálni a kiszemelt modelleket!

Razer DeathAdder
Roccat Kova
Razer Imperator
Razer Abyssus

rudi

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés