IT-legendák: Carly Fiorina

Carly

Keresd a nőt! – tartja a mondás, mi pedig eleget teszünk a felszólításnak. Aki azt gondolná, hogy az IT-világot férfiak irányítják, súlyosan téved; ennek bizonyítására bemutatjuk azt a hölgyet, aki hat éven keresztül őrizte a Fortune magazin „a legbefolyásosabb nő az üzleti világban” címét.

„A technológia, az IT-ipar ma már nem a mérnökök és programozók játszótere – nézzék csak meg, a Microsoft hogyan jutott oda, ahol ma van. Ha jobban megfigyeljük, észrevehetjük, hogy éppen azok a technológiai cégek lettek a legsikeresebbek, amelyek nem estek túlságosan szerelembe magával a technológiával.”

Cara Carleton Fiorina 1954-ben született Austin városában, Texasban. Apja jogászprofesszor, anyja festőművész volt. A család rengeteget költözött, Carly öt különböző középiskolába járt, aztán a Stanford egyetemre ment, ahol középkori történelmet és filozófiát tanult. A család óhaja szerint az apja nyomdokaiba kellett volna lépnie, de a jogi pálya nem igazán feküdt neki: egy félév a UCLA jogi szakán elég volt neki; a szigorú szülőknek ellentmondva otthagyta az egyetemet és Európába költözött, ahol egy brókercégnél vállalt titkárnői állást, és emellett angolt tanított olasz üzletembereknek. Egy év önkéntes száműzetés után mert csak hazatérni, azzal a szilárd elhatározással, hogy üzletasszony lesz. Miközben elhelyezkedett az AT&T távközlési óriásnál, és elkezdett lassan felfelé mászni a céges ranglétrán, vasszorgalommal szerezte meg az üzleti életben létező legmagasabb szintű iskolai végzettséget.

Távolsági hívások

Az AT&T-nél ugyan lassan, de annál biztosabban lépegetett egyre magasabbra a hierarchiában, Carly türelmetlen volt, és amint lehetősége támadt rá, áttette a székhelyét a cég egyik leányvállalatához, a távolsági hívások üzletágában utazó Lucent Technologieshoz. A „langyos víznek” számító Lucentnél aztán kibontakoztathatta képességeit és agresszív, de hatékony vezetési stílusát. 35 évesen a cég első női igazgatója, majd öt év múlva az Észak-Amerikai részleg feje, majd ’96-ban, amikor a Lucent teljesen függetlenné vált az anyacégtől, vezérigazgató lett. Sikerének titka abban rejlett, hogy egyrészt képes volt fanatizálni a beosztottjait (bőkezűen jutalmazva a kiemelkedő teljesítményeket, de kíméletlenül büntetve a hibákat), másrészt örökmozgóként mindig mindenütt ott volt, ahol éppen szükség volt rá. A legenda szerint az ideje 60 százalékát utazással töltötte, hogy mindig személyesen intézhesse a fontos dolgokat – egy interjú során egyszer megmutatta az újságírónak a programját a következő három napra: Olaszországban, Brazíliában és Tajvanon tervezett tárgyalásokat.

Miután levezényelte a Lucent tőzsdére lépését is, és lassan az IT-szakma ünnepelt sztárjai közé került, 1998 végén hatalmas lehetőség kapujába érkezett: a HP vezérigazgatói posztjáról leköszönő Lewis Platt őt szemelte ki utódjául az óriáscég élére.

Hewlett és Packard nyomában

A HP, amikor 1984-ben piacra lépett a lézerprinterrel és az inkjettel, hatalmas üzletet csinált – ám ez a lendület a kilencvenes évek második felére teljesen megtört. A cég nem volt képes lépést tartani a fejlődéssel, görcsösen ragaszkodott a PC- és nyomtatógyártáshoz, miközben teljesen kimaradt az internetforradalomból. (Jól jellemzi a kilencvenes évek HP-jét, hogy a cég egyik mérnöke már 1993-ban, tehát két évvel a Netscape felbukkanása előtt megalkotott egy grafikus felületű webböngészőt, ám a cég egyszerűen nem tudott mit kezdeni a zseniális programmal.)

Ideje volt hát a váltásnak, még ha ilyen merész húzásra senki nem is számított. Nemcsak azért, mert Carly volt az első nő, aki egy ilyen méretű vállalatot (80 milliárdos piaci érték, 145 ezer alkalmazott) vezet, de többszörösen is kívülálló volt: sosem dolgozott még a HP-hoz hasonló cégnél sem, és marketing/sales háttérrel került a hagyományosan mérnökök és műszaki zsenik által vezetett cég élére – de a HP-nek éppen ilyen eget-földet rengető változásra volt szüksége.

Érdekességek
  • Carly ott ül a Világgazdasági Fórum igazgatótanácsában és a híres MIT egyetem vezetőségében.
  • A HP-tól való távázás nem jelentette azt, hogy Ms. Fiorina véglegesen kivonul az üzleti életből. Tavaly ősszel Revolution Health Group néven kockázati tőkebefektető céget alapított az egykori AOL-nagyfőnök Steve Case-szel, valamint elfogadott egy igazgatói posztot a világ legnagyobb internetes biztonságtechnikai cégénél, a Cybertrustnál.
  • Carly ’85-ben, az AT&T korszakában kötött házasságot a cég egyik vezetőjével, Frank Fiorinával. Frank ’98-ban visszavonult az üzlettől, és míg Carly dolgozik, ő neveli a két lányukat (a párnak nincs közös gyermeke, a lányok Frank előző házasságából vannak).

Carly érkezése a HP-hez viharos, heves érzelmeket kiváltó, de végső soron sikeres akció volt. Amikor az első napján eltávolíttatta William Hewlett és David Packard portréit a cég székházának auláiból, és a cég íratlan törvényeit átlépve masszív létszámleépítést rendelt el (emellett vetetett magának a céggel egy luxusyachtot), sokan temették a vállalatot – de a sokkterápia használt, a HP extra rövid idő alatt talpra állt. Carly százmilliókat fordított marketingre, a vállalat átszervezésére, és hatalmas energiákat fókuszált kutatás-fejlesztésre (a cég mottóját is megváltoztatta „invent”-re, azaz „feltalálni”-ra, amivel a HP a régi, bátor technológiai úttörő szerepének visszatérését jelképezte). Gyökeresen kiirtotta a céget fojtogató belső bürokráciát, amellett, hogy megtartotta a vállalat régi, hagyományosan jól teljesítő üzletágait (PC- és nyomtatógyártás), nagy lendülettel beszállt az internetes bizniszbe (megszerezve a Yahoo!-t stratégiai partnernek) és a szuperszámítógépek gyártásába; agresszív terjeszkedésbe fogott az ázsiai piacon, és új réseket talált a már meglevőkön is (például a szuperolcsó, 150 dollár alatti nyomtatókkal). A stagnáló, vergődő óriáscégből egy-két év alatt újra dinamikusan növekvő, prosperáló vállalatot varázsolt.

Ahogy a HP nagyjából elindult a modern, 21. századi cégek útján, Carly újabb meghökkentő ötlettel állt elő, majd 2002-ben véghez is vitte azt: összeolvasztotta a HP-t az egyik legfőbb konkurensének számító Compaq-kal, minden idők legnagyobb cégfúzióját hajtva végre az IT-világban, és létrehozva a világ legnagyobb számítógépgyártó vállalatát (utóbbi címet a Dell azután visszavette pár év múlva). Végül 2005 februárjában, hat, igen mozgalmas év, és a cég talpra állítása után Carly felállt a HP igazgatói székéből – a rossz nyelvek szerint kényszerítették rá, ami nem is lenne csoda, hiszen agresszív cégvezetési stílusával és fényűzésével (legendásan magas fizetést és extra juttatásokat követelt ki magának, és feltűnően sokszor mutatkozott hollywoodi sztárok és politikusok társaságában) valószínűleg sok ellenséget szerzett magának.

Hogyan tovább?

A HP-tól történő viharos távozás (állítólag 21 millió dolláros végkielégítést vett fel a cégtől) után átmenetileg visszavonult, majd bejelentette, hogy hátat fordít az üzleti világnak a politika kedvéért. Az elkötelezett republikánus Carly neve felmerült a Világbank lehetséges elnökei között, valamint Kalifornia kormányzójelöltjeként (előbbi posztot végül Paul Wolfowitz, utóbbit pedig sokak kedvenc terminátora, Mr. Schwarzenegger kapta meg). Jelenleg úgy néz ki, a világ egyik legbefolyásosabb asszonya szenátori székbe készül – és azt beszélik, 2008-ban elnökjelölt szeretne lenni. A legvadabb fantáziájú feministák 2008-ra máris Hillary Clinton – Carly Fiorina párharcot vizionálnak a Fehér Ház albérlői posztjáért.

Hanula Zsolt

Azóta történt

Hirdetés