Hirdetés

Ismeretlen régiókba látogat a Bungie, teszteltük a Marathont

Master Chief, majd a Destiny Őrzőinek kalandjai után ezúttal egy extraction shootert kaptunk az ismert fejlesztőktől. Vajon felnőtt a csapat ahhoz, hogy méltó kihívója legyen a konkurenciáknak?

Hirdetés

Fuss Runner, fuss!

Számomra a Bungie mindig is különleges helyet foglalt el a játékiparban. Az 1991-ben alapított stúdió nemcsak egyszerűen sikeres játékokat tett le az asztalra, hanem több alkalommal is képes volt új irányt szabni egy-egy műfaj számára. Elég csak a Halo: Combat Evolved és folytatásai által kialakított FPS-élményre gondolni, vagy a Destinyk hosszú éveken át csiszolt looter-shooter formulájára. Éppen ezért, amikor a csapat bejelentette, hogy következő projektjük a Marathon lesz, egyszerre voltam kíváncsi és kifejezetten szkeptikus. A név ugyan ismerősen csenghet a régi motorosok számára, hiszen a Marathon eredetileg egy 1994-ben indult igen korai Mac-es FPS-trilógia volt, amely bár sosem vált mainstream óriássá, kultikus státuszt mégis sikerült kivívnia magának. A Bungie már akkor számos olyan ötletet és megoldást alkalmazott, amelyek később a Halo-szériában teljesedtek ki igazán.

Éppen ezért sokan – köztük én is – abban reménykedtünk, hogy a visszatérés inkább egy klasszikusabb, történetközpontú FPS formájában valósul meg, akár valamiféle remake, akár egy teljesen új folytatás formájában. Ehelyett azonban egy extraction shooter érkezett az ismerős név alatt, és ez a döntés elsőre finoman szólva sem nyerte el a tetszésemet. A 2025-ben leleplezett látványos, stílusos trailer ugyan felkeltette az érdeklődésemet, de a játékmeneti irány sok kérdést vetett fel bennem. Az extraction shooterek alapvetően nem a történetmesélésről híresek, márpedig a Bungie egyik legnagyobb erőssége mindig is a világépítés volt. A korai alfa- és bétaverziókról készült felvételek sem győztek meg, ráadásul a fejlesztést kísérő kisebb-nagyobb botrányok sem segítettek a játék megítélésén. Így aztán jó hosszú időre egyszerűen elkönyveltem magamban, hogy ez a projekt egyszerűen nem nekem szól. Valami azonban 2026 elején megváltozott. A januári fejlesztői betekintő videó után hirtelen elkezdtem más szemmel nézni a játékra, majd a nyílt béta hétvége végleg meggyőzött arról, hogy érdemes adni neki egy esélyt.

[+]

Azóta nagyjából 185 órát töltöttem a játékban, ami már bőven elegendő ahhoz, hogy átfogó képet alkossak arról, mit is kínál valójában (jelenleg) a Marathon. A játék alapja egy belső nézetes extraction shooter formula, amely első ránézésre ismerős lehet a műfaj rajongóinak. A célunk, hogy a pályákon különböző értékes tárgyakat – fegyvereket, nyersanyagokat, módosítókat – gyűjtsünk össze, majd ezeket sikeresen kimentsük az akcióközti menüfelületig. A csavar természetesen az, hogy halál esetén mindent elveszítünk, ami épp nálunk van, így minden egyes bevetés valódi kockázattal jár. Ez az állandó feszültség az, ami a műfaj és a Marathon gerincét adja, és ami miatt még egy egyszerű lootolás is képes izgalmas élménnyé válni. A helyszín a Tau Ceti IV bolygó, amely már első pillantásra is rengeteg titkot ígér. Mi úgynevezett Runnereket irányítunk, akik tudatukat bioszintetikus testekbe töltve térnek újra és újra vissza a felszínre, hogy különböző frakciók megbízásait teljesítsék. A választható testek mindegyike saját képességekkel rendelkezik, ami jelentős hatással van a játékmenetre, és lehetőséget ad arra, hogy mindenki megtalálja a saját stílusához leginkább passzoló megközelítést.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények