Intel SSD 320

Ugyan némi csúszással, de bő másfél évvel a méltán népszerű X25-M G2 debütálása után megérkezett a harmadik generációs várva várt utód, az SSD 320. Az elsősorban mainstream kategóriába szánt meghajtó a sorozat egy újabb, evolúciós leszármazottjának tekinthető, és nem egy alapjaiban véve teljesen új fejlesztésnek. Az előző generációk remekül sikerültek, hisz a szekvenciális írást leszámítva mind sebességben, mind pedig megbízhatóságban igen tisztességesen helytálltak. Ez utóbbiban olyannyira, hogy jelenleg is az Intel vezeti az SSD-k megbízhatósági rangsorát. A gyártó nem titkoltan azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 320-as sorozattal még az előzőeknél is megbízhatóbb és nagyobb adatbiztonságot nyújtó szériát hozzon létre.

Intel SSD 320 [+]

Talán a legnagyobb változás, hogy a korábban alkalmazott 34 nm-es MLC NAND chipeket immáron 25 nm-es darabok váltották fel. Az új, kisebb csíkszélességű lapka az Intel és a Micron közös fejlesztésének legfrissebb gyümölcse. Mint ahogy a processzoroknál megszokhattuk, a csíkszélesség csökkenésével a szükséges szilícium mennyisége is redukálódhat, ami a gyártási költségekre lehet kedvező hatással. Jelen esetben ez úgy nyilvánul meg, hogy hasonló terület mellett nagyobb tárkapacitású NAND lapkák gurulhatnak le a gyártósorokról (kevesebb chip szükséges hasonló kapacitáshoz). Ezzel egyetlen chip kapacitása a duplájára nőtt az előző generációhoz képest, így már egy 600 gigabájtos meghajtó legyártása sem jelent problémát.

Azonos kapacitás kisebb területen

Ahogy minden csíkszélességváltásnál, most is komoly kihívásokkal kellett szembenézniük a mérnököknek. Mint ahogy talán sokan tudják, a NAND flash memóriák cellái korlátozott mennyiségben írhatók, azaz csak egy bizonyos mennyiségű írási ciklust viselnek el életük folyamán, a csíkszélesség csökkentése pedig sajnos negatív hatással van erre az értékre. Mindemellett növekszik az úgynevezett hibaráta is, minek okán a kifogástalan működéshez szükséges hibajavítások (ECC) számának is emelkednie kell, ez pedig a meghajtó sebességének rovására mehet. Az új 25 nm-es lapkák írási késleltetése az elődhöz képest 900 µs-ról 1200 µs-ra nőtt, míg egy teljes blokk törlési késleltetése 2 µs-ról 3 µs-ra emelkedett. A gyártó mindezek kompenzálására 4-ről 8 kB-ra növelte a lapméretet.

A probléma

Az 50 nm-es MLC NAND lapkák még durván 10 000 írási ciklust viseltek el. Ez a szám 34 nm-en a felére, nagyjából 5000 környékére esett, míg 25 nm-en az érték már csak 3000 körüli. A probléma kezelésére szerencsére léteznek megoldások. Ilyen lehet a vezérlő (controller) és a vezérlőszoftver (firmware) továbbfejlesztése, optimalizálása is. Például a SandForce SF-1000 szériája ennek okán egy tömörítésen alapuló eljárást is alkalmaz, minek köszönhetően kevesebb adatot kell a chipekbe kiírni. Ezen túlmenően egy RAISE (Redundant Array of Independent Silicon Elements) elnevezésű megoldást is használ a SandForce. Ez a RAID 5 rendszerekhez némileg hasonló védelmet képes nyújtani, amennyiben egy cella vagy netán egy teljes NAND lapka használhatatlanná válna a meghajtóban. Jelen tesztünk első szereplője is egy ilyen jellegű technikát alkalmaz.

[+]

Intel SSD 320 - közelebbről

Az Intel mérnökei a RAID 4 esetében látható megoldáshoz nyúltak a harmadik generáció tervezésekor. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az írási műveletek paritás információi a majd' 13%-nyi (ez a 300 GB-os meghajtó esetében durván 20 GB) tartalékterület egyik felén vannak eltárolva. A megnövelt tartalék másik fele a wear leveling még hatékonyabb működésében játszik szerepet. További újítás az AES-128 titkosítás, mely valós időben történik, így a meghajtó sebességét nem befolyásolja.

Ezzel, és egy egyénileg beállított ATA jelszó segítségével szinte teljes biztonságban tudhatjuk adatainkat, ha véletlenül a meghajtónk illetéktelen kezekbe kerülne. E titkosítási eljárás segítségével egy teljes biztonsági törlés is csak másodpercekbe kerül.

Az újdonságok sorát az "Enhanced power-loss data protection" (kiterjesztett áramkimaradás elleni adatvédelem) zárja. Az eljárás feladata, hogy az esetlegesen előforduló áramkimaradások esetében felmerülő adatvesztések ellen védelmet szolgáltasson. Természetesen ez csak az SSD-ben található ideiglenes pufferekben tárolt adatok védelmét szolgálja. Amikor a meghajtó úgy érzi, hogy bármilyen zavar lép fel a bejövő feszültséggel, akkor a vezérlés lekapcsolja a meghajtó teljes bejövő tápellátását. Ezután a direkt erre a célra eltárolt áram segítségével a pufferek tartalma kiírásra kerül a NAND lapkákba, ahol már táp nélkül is biztonságban vannak adataink.

A meghajtó szétszerelése után az első dolog, ami szembeötlő (vagy inkább ismerős) lehet, az a vezérlő, ami nem változott. Pontosan ugyanaz a 10 csatornás verzió lakozik az új generáció nyákján is, mint amit a korábbi X25-M G2-n láthattunk. Ebből arra lehet következtetni, hogy a változások zöméért felelős módosítások egy része a firmware-ben lapul, valamint arra, hogy ez a meghajtó továbbra is csak a második generációs SATA szabványt támogatja.

Régi ismerős

A vezérlő alatt egy 64 MB-os, 166 MHz-es Hynix márkájú mobile SDRAM van, mely a standard 3,3 voltos feszültséget igénylő verziókhoz képest a felével (1,8 volt) is beéri, ez logikusan a fogyasztásra lehet jótékony hatással. A korábbi szériákhoz hasonlóan a cache most sem a felhasználó által mozgatott adatok gyorsítótára. Ez a terület a vezérlőchip munkája során végzett különböző műveletek közben keletkezett ideiglenes adatok átmeneti tárhelye, "szemetese" maradt.

[+]

Említésre érdemes még a hat darab, párhuzamosan kötött, egyenként 470 mikrofarados kondenzátor, melyek a már említett áramkimaradás elleni adatvédelemi mechanizmus működéséért felelősek.

Intel SSD 510

Az Intel eddigi SSD-i esetében megszokott volt, hogy a meghajtó minden egyes fő komponensét az Intel tervezte. A NAND chipek az Intel és a Micron IMFT elnevezésű vegyesvállalatának termékei, a firmware és a vezérlő fejlesztése és gyártása pedig teljes egészében házon belül történt. Az Intel SSD 510 talán sokak számára meglepő módon megtöri ezt az évek óta tartó hagyományt.

Intel SSD 510 - Marvell Inside [+]

Az 510-re tehát a SATA 6 Gbps szabványt is támogató Marvell 9174 típusjelzésű vezérlője került. Ugyanez a chip található a Corsair Performance Series 3 és a Micron C400-as meghajtóin is. A szokatlan lépésre minden bizonnyal azért volt szükség, mert az Intel továbbra sem rendelkezik a legutolsó SATA szabványt támogató vezérlővel. Ebből fakadóan ezen lépés minden bizonnyal csak egy egyszeri alkalomra szólt, azaz arról nincs szó, hogy az Intel feladná a saját vezérlő fejlesztését.

[+]

A firmware továbbra is teljes egészében az Intel munkájának eredménye, amely talán többet számít, mint azt sokan gondolnák. Természetesen a minőségellenőrzés szigorúsága mit sem változott, így a gyártó szerint biztosak lehetünk benne, hogy ez a modell is az eddig megszokott Intel SSD minőséget viszi tovább.

A Marvell vezérlője

A vezérlő mellett cache céljából egy 128 MB-os Hynix DDR3-1333 SDRAM chip található. A NAND chipek a korábbról már jól ismert második generációs, 34 nm-es fajtából származnak. Az előző oldalon taglaltak alapján egyáltalán nem biztos, hogy a vásárló számára ez hátrány, sőt. Az SSD 320 esetében megismert AES titkosítás lehetősége és az áramkimaradás elleni adatvédelem ebben a modellben nem kapott helyet.

[+]

Az SSD 510 kétféle kapacitással készül: 120 és 250 GB. A 9 százaléknyi tartalékterület okán az utóbbi esetében 232,8 gigabájtnyi tárhelyből gazdálkodhatunk, mely terület sebességét mi egy kicsit közelebbről is szemügyre vehettünk. A rokon SSD 320-ból a 300 GB-os verzió vendégeskedett nálunk.

Tesztkörnyezet, specifikációk, IOMeter, AS SSD

Tesztkörnyezet

Gyári specifikációk

A méréseket A Nagy SSD-tesztben már alkalmazott módszerek alapján végeztük. Ebben a tesztben leginkább 60-80 GB-os meghajtók szerepeltek, így csak hozzájuk tudtunk viszonyítani. Ezeket az SSD-k és az egész témakört az említett tesztben igen alaposan körbejártuk. Meg kell jegyezni, hogy jelen cikkünk főszereplői már méretükből adódóan is előnyben vannak a kisebb meghajtókhoz képest.

Az SSD-ket az alaplapi déli híd natív SATA vezérlőjéről működtettük, AHCI mód mellett. A meghajtókat a tesztek lefuttatása előtt Windows 7 alatt leformáztuk, majd teljesen teleírtuk, végül az így keletkezett adatot a mérések megkezdése előtt letöröltük.

IOMeter, AS SSD

A szekvenciális olvasás (és írás) kap szerepet a nagyobb fájlok másolásánál, illetve esetleg még videószerkesztésnél, éppen ha rendszerlemezt keresünk, akkor ez csak egy sokadrangú szempont lehet. Olvasásban a két új Intel közel azonos eredményt produkált. SATA 6 Gbps portra csatlakoztatva az 510-es kerek 20%-ot gyorsult.

Szekvenciális írásnál a SandForce vezérlős Corsair túlságosan jó eredménye a már említett, írásnál alkalmazott tömörítési eljárásának köszönhető. Az 510 körülbelül 15%-kal gyorsabb a 320-nál, de a korábbi generációs kisebb maghajtóhoz képest a 320 is jól szerepel. Kipróbáltuk SATA 6 Gbps portban is az írási tesztet, de ebben az esetben az eredmény nem változott, így ez nem került be a táblázatba.

Véletlenszerű olvasásnál egy kisit furcsa eredmények születtek. Az Intel vezérlős 320 4 egyidejű lekérés esetében gyengébb eredményt produkált, mint az X25-M G2, 64 lekérés esetén viszont valamivel már jobb volt annál. A marvelles 510 viszonylag gyenge eredményt mutatott, míg a hasonló (de nem pontosan ugyanolyan) vezérlővel rendelkező Crucial C300 is többszörösét adta. Ne feledjük, hogy átlagos felhasználás során ezek az eredmények nem igazán mérvadóak!

A véletlenszerű írás egy átlagos PC-s felhasználó számára nem túlságosan lényeges. A SandForce a tömörítése okán nagyon elhúz. Itt a 320 már mindkét esetben gyorsabb az előző generációnál, az 510 jelen mérésnél is gyengébb eredményt produkált.

A kevés általunk használt benchmark egyike az AS SSD. Ennek is csak a beépített másolási tesztjét használtuk, mert ezt akár otthon az olvasó is le tudja mérni magának. Amit erről érdemes tudni: ez a meghajtón belül másol, az ISO-teszt nagy ISO-fájlokkal operál, a Program-teszt sok kis fájllal, a Game-teszt pedig vegyesen. Mindkét új Intel szépen teljesít, az 510-re pedig ez különösen igaz, ámbár ne feledjük, hogy ezek a meghajtók a többinél jóval nagyobb méretűek, ami írásnál befolyásoló tényező.

Windows 7 használat

A valós használatot reprezentáló teszteléshez egy valódi, többhónapos használatot megélt Windows 7-es rendszert vetettünk be. Ez nem egy sebtiben feltelepített Win 7, hanem egy már teliszemetelt, rengeteg feltelepített és uninstallált programot tartalmazó rendszer a háttérben futó ESET Smart Securityvel (vírusirtó és tűzfal). Ezt mentettük le a "szektorról szektorra" módszerrel, majd töltöttük vissza a teszt szereplőire; így egyenlő eséllyel indult az összes versenyző. A rendszer teljes mérete kb. 30 GB, ez egy 37 GB-os partíción foglalt helyet. A rendszer lementés előtt töredezettségmentesítve lett, a SuperFetch és a Prefetch pedig be volt kapcsolva. Minden tesztet háromszor ismételtünk meg.

A Windows 7 betöltési idejét a post után eltűnő "Boot from CD-ROM" felirattól mértük odáig, hogy teljesen felállt a rendszer, tehát betöltődött az összes ikon, az összes gadget és a tálcára az összes program (ESET, ATI Catalyst Control Center). Ez a "teszt" (mondhatnánk inkább használatot is) a véletlenszerű olvasásra koncentrál. Az SSD-k többsége gyakorlatilag szinte ugyanolyan eredményt ért el.

Lemértük a processzortesztekben használatos Photoshop-action lefutási idejét. Ez alapvetően processzortesztekhez lett kialakítva a sok szűrővel, de van néhány ezek között, amelyeknek a hatására a kép kinagyítása után komolyan használódik a lapozófájl, tehát alapvetően a lapozófájl szekvenciális írása itt a mérvadó.

A "3D-s programcsokor" főként a kis fájlok elérésére koncentrál, ugyanis ezek a programok rengeteg kis plugint töltenek be, a szekvenciális sebesség nem annyira fontos. Az SSD-k itt is ugyanúgy teljesítettek.

Az "újságírói programcsokorban" ismét a pici fájlok kapnak szerepet; valójában ez a legjellemzőbb a mindennapi használatra, mert itt nem csak a fájlok, de maguk a programok is kisméretűek.

A "webdesigner programcsokor" már jobban támaszkodik a szekvenciális elérésre, mert a Photoshop és az Illustrator is egy-egy, igencsak nagyméretű dokumentummal együtt nyílik meg. Itt szinte csak a gyors elérés a döntő.

Az "újságírói programcsokor" megnyitása után hibernáltuk a gépet, ezek a programok együtt kb. 2 GB memóriát foglalnak. Már a merevlemezes cikkeinkben megjegyeztük, hogy a hibernálás elvileg a szekvenciális írási sebességtől függ (hiszen a memória tartalmát ki kell írni a hiberfil.sys-be), ennek ellenére csak nagyon kis különbségeket sikerült kimérnünk.

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) alapvetően még a SandForce vezérlőjének becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlt egy Intel X25-M-en helyeztük el, ami kb. 260 MB/s-es olvasásra képes, tehát az SSD-k írási teljesítményét nem korlátozza le.

Ezután szintén Total Commanderrel a Batman - Arkham Asylum játékot másoltuk át a teszt-SSD-re. Jól látható, hogy mindkét másolásos tesztben az 510 volt a nyerő. Érdemes megállni egy pillanatra a Toshiba-alapú Kingston meghajtó eredménye előtt, mely ebben a két a tesztben jóval kisebb mérete ellenére is derekasan helytállt a két nagyobb Intel mellett.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének a RAMDiskre másolásával, ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre. Bár a különböző benchmarkeredmények alapján mást várnánk, a valóságban nem volt nagy különbség az egyes SSD-k között.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, ergo az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le.

A játékbetöltési időkhöz most két játékot választottunk. A különbségek minimálisak.

Virtualizáció és végszó

Egy másik ötletből született következő tesztecskénk, ami a virtualizációval kapcsolatos. Aki már foglalkozott otthon a témával, az jól tudja, hogy a háttértár sebessége nagyon sokat számít, ha egynél több VM (virtuális masina) működik. Igazából már egy VM is le tudja "ölni" a gépet, ha telepítünk rá, nem kell ehhez kettő sem, pláne ha a VM egy merevlemez "hátsó" 10-20%-án helyezkedik el, ahol a HDD feleolyan gyors, mint a külsején. Készítettünk négy Windows XP-s VM-et, és beütemeztük rajtuk, hogy egyidőben indítsák el a .NET Framework 3.5 telepítését. Az installáció témája teljesen véletlenszerű volt, annál fontosabb infó viszont, hogy ez a teszt alapjában véve a merevlemezek véletlenszerű és kis részben szekvenciális írási sebességét teszteli.

Itt ismét az 510 vitte a pálmát, sőt SATA 6 Gbps portra csatlakoztatva csak tovább gyorsult, és sikerült lemennie 100 másodperc alá

A telepítés után beállítottuk, hogy 0 mp-es időközökkel induljanak el a VM-ek, és lemértük a négy VM együttes bootidejét. Ez a .NET-telepítős teszttel ellentétben a véletlenszerű olvasás sebességét hangsúlyozza ki. Ahol egyáltalán mutatkozik különbség, ott is csak minimális.

Végszó

A második generációs X25-M G2 Achilles-sarka elsősorban a szekvenciális írás volt. A nagy kapacitás miatt az írási eredmény kissé csalóka lehet, de összességében mégis elmondható, hogy ebben az SSD 320-nak az elődhöz mérten sikerült javulnia. Ezen felül ott az AES titkosítás, ami jól jöhet, ha nagyobb biztonságban szeretnénk tudni adatainkat. Ugyan a 320 nem hozott eget rengető áttörést, és nem is egy rekorder, de a valós felhasználásban nincs szégyellnivalója. Bizonyosan akadnak olyanok, akik szívesen láttak volna egy újabb fejlesztésű vezérlőt a meghajtó burkolata alatt, ám úgy fest, hogy erre még jó pár hónapot várnunk kell. Amennyiben ezen meghajtó mellett tesszük le a voksunkat, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy egy kiegyensúlyozott és nagyon megbízható SSD birtokába jutunk. Az SSD 320 hatféle méretben érhető el: 40 GB, 80 GB, 120 GB, 160 GB, 300 GB és 600 GB.

Az SSD 510 egy kicsit furcsa szerzet. Az LGA1155-ös platform bevezetésével az Intelnél is elérhetővé vált a SATA 6 Gbps natív támogatása. Lépni kellett, mert mégiscsak faramuci helyzet lenne, ha pont a szabvány megalkotója ne kínálna azzal kompatibilis meghajtót a saját platformja mellé. Talán néhányan idegenkedhetnek a vezérlőtől, de a tesztek alapján erre nincs különösebb ok, mivel a meghajtó jó néhány helyen tudott villantani. Természetesen a megbízhatóság kérdésére csak hónapok után kaphatunk biztos választ, ám ahogy feljebb is említésre került, a gyártó pontos és szigorú minőségvizsgálata alól ez a sorozat sem képez kivételt. Akik a közeljövőben tervezik SATA 6 Gbps-képes alaplap vagy notebook vásárlását, esetleg már rendelkeznek ilyennel, azoknak mindenképpen egy megfontolandó alternatíva lehet az 510-es. Természetesen messze nem minden esetben előny a leggyorsabb SATA szabvány támogatása, de ahol számottevő mennyiségű, szekvenciális olvasási művelettel találkozunk, ott jól látható a hatása. Az SSD 510 kétféle, 120 és 250 GB-os méretben kerülhet kezeink közé.

Intel SSD 320
Intel SSD 510

Oliverda

Az új Intel SSD-ket az Intel bocsátotta rendelkezésünkre.