Kémkedő HDD-k, sumákoló cégek, kártékony laptopok

A héten történt: fényhírek, Apple autó, HTTP/2

Az idei év a fény jegyében telik, az UNESCO és az ENSZ a Fény Nemzetközi Évét ünnepli. Ennek apropóján lehetőségünk nyílt ellátogatni Walesbe, ahol üveg- és lencsegyártást végző, optikai kábelekkel foglalkozó és lézertechnológiát alkalmazó vállalkozást is láttunk. A hazai tudományos élet is rámozdult a témára, a héten a Magyar Tudományos Akadémián beszéltek egy űrszondáról, amelyik idén elszáguld a Plútó mellett, illetve az ELI projektet is áttekintették, ami az első, igazi kooperációban megvalósuló európai tudományos projekt (a hadronütköztetőt nem számítva). A Hubble sem tétlenkedik, 100 millió éves drámára derített fényt, melyben két galaxis ütközött egymásnak.

A Mitsubishi tokiói fejlesztőközpontjában az ázsiai újságírók a jövő okosotthonával ismerkedhettek meg, intelligens bejárati ajtóval és vezetékmentes konyhával, ami a hűtő tartalma és az egészségügyi állapotunk alapján javasol vacsorát. Ha megvalósul a vállalat terve, nehezebb lesz titokban kocsmába járni hazatérés helyett. A jövő kérdése az is, hogy mire használja az Apple a frissen elcsábított fejlesztőket, de egyre több jel utal arra, hogy saját autót terveznek piacra dobni. Ezzel kapcsolatban a General Motors egyik vezetője figyelmeztette a vállalatot, hogy az autógyártás kemény sport.

15 éve nem zajlott akkora változás, mint amekkorát a frissen jóváhagyott HTTP/2 protokoll hoz. A futószalagszerű feldolgozást multiplexelt váltja, kevesebb lesz a TCP hívás, gyorsulnak majd a weboldalak, miközben a szerverek terhelése is csökken. A legjobb, hogy nem kell kidobni a régi oldalakat, sőt a Chrome és a Firefox már jelenleg is támogatja a megoldást, így egy látványos demón keresztül ki is próbálható a változás.

Elkészült a Google budapesti dizájnirodája, ráadásul magyarok tervezték. Olvasóink tetszését mégsem nyerte el a fürdők hangulatát árasztó külcsín, sokan orrukban érezték az uszodai klórszagot is. Ha nem látta a képeket, errefelé nézelődhet.

A Microsoft ISO szabvány szerint működteti a felhőt, erről a Brit Szabványügyi Intézet adott ki igazolást a héten. Jöhetnek azok az üzleti előfizetők, akik szívesen bízzák másra adataik tárolását, de az ISO nélkül eddig ezt nem tehették meg. Azok pedig, akik ingyenes szolgáltatást használnak és rendelkeznek Dropbox előfizetéssel, egy évre 100 GB tárhelyet kapnak a redmondiak promóciójában. Sőt, jól járnak a felsőoktatásban részt vevő hallgatók is, a Tisztaszoftver Programot ugyanis kiterjesztette a vállalat, így a partnerintézmények hallgatói öt számítógépre és laptopra, valamint további öt mobil eszközre tölthetik le az Office Pro Plus csomagot, illetve az intézményi szinten integrált iskolák esetében a Sharepoint és a levelezőrendszer is rendelkezésre áll.

A jó hírek után némi botrány: a Kaspersky először egy eddig még nem látott, évek munkájával elért bankrablási módszerről rántotta le a leplet, illetve kiderítette, hogy az NSA a merevlemezek firmware-jébe is beinjektálta kártékony kódját, ráadásul 2001-től biztosan előfordultak ilyen esetek. A hardvergyártók tagadják, hogy közük vagy tudomásuk lett volna erről. A Lenovo nem igényelt speciális adattárolót, ők maguk telepítették öt hónapig a kártékony kódot jó néhány laptopra. A vállalat műszaki vezérigazgató-helyettese azt állítja, hogy nem voltak tisztában a Google keresési találatok közé hirdetéseket injektáló szoftver létezésével, ezért fordulhatott elő, hogy öt hónapon át azt is gépeikre pakolták.

Miközben a fenti veszélyek leselkednek ránk, bűnözők nélkül is képesek vagyunk megszabadulni tetemes mennyiségű pénztől: a tavalyi évben 357 milliárd forintnyi összeget hagytunk a Candy Crush fejlesztőjénél. Erre a szakértők azt mondják, leáldozóban van a játéknak, de ez egyelőre nem nagyon zavarja a kiadót, ami még így is több, mint 135 milliárd forintos nettó nyereséget realizált.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés