Szabadulna a robotoktól a Google, rámozdult a pornóipar a VR-re

Új Intel stratégia, parányi SSD, VGA sok RAM-mal

Sajnos ez a hét sem volt mentes rossz hírektől, hiszen az informatika egy újabb ikonikus személye hagyta itt a földi létet. Név szerint Gróf István Andrástól, vagyis Andy Grove-tól kellett búcsút vennünk életének 79. életévében. A magyar születésű mérnök részt vett az Intel megalapításában, és ő volt az, akinek hatására a Santa Clara-i vállalat processzorgyártásba kezdett. 1997-ben a Time magazin az év emberének választotta, az IEEE kétszer is kitüntette, emellett számos egyéb elismerésben részesült. Hét könyvet írt, két gyermeke és nyolc unokája van. 2016. március 21-én hunyt el.

Az Intelnél maradva, a cég a héten hivatalosan is megerősítette, hogy felhagyott az eddigi tick-tock stratégiával, és ismertette a helyébe lépő új tervet, amelyet már el is kezdtek alkalmazni. Driverszinten is újítottak, így a Skylake (ami már az új stratégia szellemében készült), vagyis annak IGP-je megkapta a Vulkan API támogatást.

Az AMD is szerepelt a heti felhozatalban, és főként a Polaris architektúrával hívta fel magára a figyelmét, egészen pontosan azzal, hogy a GDC-n két prototípust is kipróbálhattak az érdeklődők. A vállalat új promóciójáról is beszámoltunk, aminek lényege, hogy egyes VGA-khoz jár a DirectX 12-t támogató Ashes of Singularity című játék. Ez egyébként nem túl meglepő annak fényében, hogy minden gyártó ráfeküdt a DirectX 12-re és az arra megjelenő címek támogatására, ahogy erről szintén beszámoltunk a napokban.

Néhány konzolpiaci pletykát is igyekeztünk tisztábban láttatni, amelyek közül kiemelendő a Sony PlayStation 4.5-tel kapcsolatos. Ez a gép a most futó generáció egy most még nem annyira jelentős, de a jövőben egyre komolyabbnak számító hiányosságát pótolná, ha elkészül. Márpedig erre megvan az esély, ráadásul a partnereket sem érintené fájdalmasan. Nem úgy a Wii U gyártásának befejezése, amiről szintén voltak pletykák, de most a gyártó hivatalosan is ismertette álláspontját. A Nintendónak egyébként nem csak erre a pletykára kellett reagálnia, hanem az új gamepadjükkel kapcsolatosakra is, mivel több állítólagos kémfotó is kikerült a készülő termékről az internetre, amelyekről most kiderült az igazság.

Mielőtt áttérnénk a szórakoztatóelektronikára és a digicam témákra, néhány további érdekességet is összegyűjtöttünk, vegyesen. A héten zajlik a Samsung SSD Forum, ahol a cég bemutatott egy új vezérlőt és az arra épülő SSD-it, illetve egy egészen aprócska, BGA-s SSD-t is. Az NVIDIA sem maradt adós újdonsággal, a Quadro M6000 jelű VGA – a megszokotthoz képest – irdatlan mennyiségű RAM-mal felruházott változatát mutatták be. Nem érdemes kihagyni a Face2Face arckövető programot sem, ami ijesztően jól működik, valamint a Frostbyte megoldását, ami leszámol a nem látható háromszögekkel, ezzel javítva a leképezés hatékonyságát.

A szórakoztatóelektronikán belül néhány tévés érdekességgel szolgálunk első körben. Az IHS nyilvánosságra hozta legújabb, tévépiaci részesedést vizsgáló felmérésének eredményét, ami igen érdekesen alakul, hiszen a koreai és japán vállalatok mellett a kínai gyártók is felbukkannak a lista egészen előkelőnek mondható helyein. Leginkább a japán cégek tarthatnak a feltörekvő kínai márkáktól, pláne ha hozzávesszük a tényt, hogy vannak olyan tőkeerősek, hogy bekebelezzék őket. Erre jó példa a Sharp, ami hamarosan a tajvani Foxconn kezébe juthat, noha ennek ellenére volt erejük még új készülékeket bemutatni.

Új készülék vagy készülékek várhatók a Bang&Olufsentől is, mivel úgy tűnik, sikerült OLED panel beszerzéséhez partnert találniuk, de arra ne számítsunk, hogy már holnap feltűnnek az újdonságok. Nem úgy a Pioneer belépőszintű, 5.1 csatornás házimozi-erősítője, ami már készen van, és napokon belül a polcokra érhet.

Fotósok számára a heti hírkínálat új optikákból állt. Megjelent például a Tamron korábban bejelentett, stabilizátorral ellátott 85-öse, ami árat is kapott végre. A Leica a T rendszerhez készített újabb, L bajonettes objektívet, amely crop módban az SL vázakon is helyet kaphat. Végül az Irix 15 mm-es nagylátója került fókuszba, mely Canon EF, Nikon F és Pentax K bajonettel érkezik, és amit a gyártó egyszerűen csak úgy aposztrofál, mint a "svájci precizitás és a koreai innováció" első gyümölcse.

További hardveres hírek a cikk utolsó oldalán található videós összefoglalóban láthatóak!

Robotok, VR és a terror hete volt

Az elmúlt pár napban több meglepő dolog is történt a robotika világában: felröppent a pletyka, hogy a Google anyavállalata, az Alphabet meg szeretne szabadulni a Boston Dynamicstól: egyrészt azért, mert nem igazán illik a portfólióba, másrészt pedig mert egy feneketlen pénznyelő. Eközben az Austinban megrendezett SXSW kiállításon bemutatkozott Sophia, az emberarcú gép, aki (ami) 62 arc-, illetve nyaki "izmot" képes mozgatni. A Hanson Robotics büszkén mutatta be az Audrey Hepburn és Hanson úr feleségéről mintázott robotot, az előadás végén viszont egy rosszul feltett kérdés fagyasztotta meg a hangulatot, ugyanis erre Sophia úgy felelt: "rendben, elpusztítom az embereket".

A Microsoft mesterséges intelligenciát engedett szabadon az interneten, pályafutása azonban kevesebb mint egy nap alatt derékba tört, mivel a trollok különböző obszcén és/vagy sértő dolgot tanítottak meg neki. A reggel még kissé bugyuta, de kedves Tay estére embergyűlölő, perverz és beszólogatós stílust vett fel, a vállalat pedig úgy döntött, inkább laborkörülmények között finomít rajta, mielőtt újra a nyilvánosság előtt kezd kísérletezni vele.

Aki nem a gépekkel beszélget, az a két hónapja Magyarországról is elérhető Netflixet nézi – gondoltuk, mielőtt megjelent az eNET friss kutatásának elemzése. Ebből ugyanis többek között az derül ki, hogy a többségnek önállóan még csak eszébe sem jut a szolgáltatás, a magyarok ráadásul tényleg szinkronra és az USA-ban elérhető kínálathoz jóval közelebbi választékra vágynak.

Apropó USA: a Miami Beach Police elképesztő videót tett közzé, amit az egyik helyi benzinkút biztonsági kamerája rögzített. Ezen az látszik, amint egy baseballsapkás férfi alig néhány másodperc alatt felszereli a bankkártyaolvasóra saját adatgyűjtő eszközét, ez pedig senkinek nem tűnik fel. Az ellopott kártyaadatokkal vigéckedő urat és segítőtársát körözi a rendőrség.

Egy másik tengerentúli hírünkben arról számoltunk be, hogy Hillary Clinton négy évének teljes levelezése (az eddig elérhető szkennelt változatok után) már kereshető formában is elérhető a Wikileaks oldalán. Az elnöki jelöltsége előtti időszakban külügyminiszterként dolgozó asszony elektronikus leveleiben Magyarország is több ízben említésre kerül.


[+]

A Google Digital Workshop néven indított ingyenes online tanfolyamot; társadalmi felelősségüket érezve kétmillió európait kívánnak továbbképezni például az internetes reklámozás, a marketing és a közösségi média, illetve a videós platformok használatának oktatásával. Az uniós országok lakosai digitális készségek, a vállalatok pedig jelenlét szintjén is le vannak maradva, a tagországok közül Magyarország kifejezetten hátul kullog, így van hova fejlődni.

Aki a héten nem frissítette régi Kindle e-könyvolvasóját, az már nem tud rá olvasnivalót küldeni vezeték nélküli hálózaton. Aki nem kapcsolt időben, azért annak sem kell kétségbe esnie: leírtuk, ebben az esetben hogy lehet újra életre kelteni az eszközt.


[+]

Egyre népszerűbb a virtuális valóság, sorra érkeznek a nagy bejelentések, a technológia szempontjából mégis az az egyik legjobb hír, hogy a pornóipar is lát fantáziát a megoldásban, így érdemes figyelni a fejleményeket (persze nem csak az erotikus tartalmak miatt), mert ez még nagyot szólhat. Ennél visszafogottabb történésről is beszámoltunk a héten: Brnóban a speciális szemüveglencsék bemutatására használt Elissor Nautilus megoldását vizsgáltuk meg közelebbről, ami amellett hogy érdekes, gyors tesztelést és sok beállítási módot enged.

A TomTom ötödik alkalommal készítette el éves Traffic Indexét, ez alapján nem Magyarországon vannak a legnagyobb dugók, a fővárosiak viszont még így is napokat rostokolnak a sorban pöfékelve éves szinten. Változást elérni nem lenne nehéz, de akarni is kell. A Vodafone HomeNet azoknak jöhet jól, akiknek elég havi 50+100 GB adatforgalom, viszont lakóhelyükön lassú a vezetékes hálózat, vagy egyáltalán nem opció. Hatezer forintot kér a cég kétéves hűség vállalása esetén, ezért cserébe még egy csinos routert is ad a szolgáltató.

A Kaspersky Lab és a B2B International felmérése szerint a felhasználók és digitális eszközeik között a kapcsolat gyakran szorosabb, mint a legjobb barátok közötti viszony. Mivel az emberek képtelenek letenni a telefont, hurcolják magukkal mindenhova, sőt használják is a buszon, az autóban, a wc-n és a fürdőkádban. Sokan gondolkodás nélkül bíznak meg a nyilvános hotspotokban is, ami elég nagy baj, érdemes egy kicsit óvatosabbnak lenni.

Szemléletet vált, és a totális megfigyelés irányába tesz lépéséket a kormány, ha elfogadja a Belügyminisztérium javaslatait arra vonatkozóan, hogy milyen új eszközöket és módszereket kellene bevezetni a terrorizmus elleni harcban. Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta: létszámot, eszközt, technikai fejlesztéseket kérnek, továbbá a Terrorelhárítási Központ megerősítését, az információáramlás biztosítását szeretnék elérni. Utóbbi kapcsán azt is hozzátette, a kormány döntött egy terrorelhárítási információs és bűnügyi központ létrehozásáról is. A törvénycsomag többek között a magánszemélyek bankszámláinak figyelését, monitorozását tenné lehetővé, illetve azokat a magáncégeket, amelyek titkosítást használnak (neten vagy mobilhálózaton), arra kötelezné, hogy „hátsó bejárattal” könnyítsék meg a bűnüldöző szervek munkáját.

Blogoló: Acer, Fujitsu

Az elmúlt hetekben három témával foglalkoztunk az Acer blogban. Megmutattuk a márka első próbálkozását az okosórák területén, ami a Cybertool nevet kapta. Egy speciális feltétről van szó, mely a Victorinox I.N.O.X karóracsaládjához készült. A kerek, óra számlapja köré csatlakozó eszköznek OLED kijelzője van, az okos funkciókat Bluetooth telefonos kapcsolat (Androidon és iOS-en), mozgásérzékelő és GPS biztosítja.

Bemutattunk egy újabb Acer Predator monitort, ami a nagyon erős termékpaletta utolsó rését tömte be. Eddig volt már 27, 28, 34 és 35 hüvelykes gamer monitora az Acernek, a 32 hüvelykes viszont hiányzott az XB321HK megérkezéséig. Ebben a hatalmas monitorban IPS technológiás a kijelzőpanel 4K, vagyis 3840x2160 pixeles felbontással. Nem feledkeztek meg a friss gamer extra, az adaptív képfrissítés támogatásáról sem, hiszen a monitor kompatibilis az NVIDIA G-Sync megoldásával. Megjelenése értelemszerűen marcona, állványa fejlett, ára pedig komoly méretéhez és tudásához igazodik.

A játékosoknak szánt Predator családot gazdagítja a Z650-es kóddal jelölt termék is, ami szintén kép megjelenítésére való, de nem monitor, hanem projektor. Az első gamer jegy a készüléken a vörös-fekete gépház, ami DLP 3D technológiás belsőt rejt Full HD, tehát 1920x1080 pixeles maximális felbontással és 3D támogatással, ráadásul még két aktív 3D szemüveget is mellékelnek hozzá. További trükkje a rövid vetítési távolság, már 90 centiméterről tud 54 hüvelykes képet vetíteni, 4,6 méterről pedig 300 hüvelykes képátló a maximuma. További Acer témájú érdekességekért irány az Acer blog!

Szintén három témakörrel foglalkoztunk a Fujitsu blogban a legutóbbi összefoglaló óta. Befejeződött minisorozatunk, amiben az irodába és otthoni felhasználásra szánt asztali számítógépeket, tehát az Esprimo modellcsaládot mutattuk be. Az Esprimo Q a legkisebb a kínálatban, alig tenyérnyi gépekről van szó, melyeknek LGA1151 foglalatuk van, és akár négymagos, nyolcszálas processzor is tehető beléjük. Ugyanilyen teljesítményre képesek, de teljesen más jellegű számítógépek erősítik az Esprimo X családot, amiben all-in-one számítógépek sorakoznak monitor alá integrált PC-kkel.

Írtunk a Barcelonában, az MWC-n közönség elé álló Stylistic Q736 tabletről is, amit nemes egyszerűséggel a világ legbiztonságosabb tabletjének neveznek. Ezt a címet a Fujitsu speciális, biometrikus azonosítójának, a PalmSecure-nek köszönheti, ami a tenyér érhálózata alapján azonosítja az embereket. Az érzékelő USB porton keresztül csatlakozik a nagyméretű, 13,3 hüvelykes tablethez, melyet Skylake architektúrás, alacsony fogyasztású Core i processzor hajt notebookszintű kiegészítő komponensekkel segítve, tehát sok memóriával, gyors SSD-vel és nagy akkumulátorral.

Újabb sorozatot is indítottunk a Fujitsu blogban, ezúttal a Celsius munkaállomások kerültek célkeresztbe, melyekhez olyankor fordulnak a megrendelők, ha valami komolyabb munkára keresnek számítógépet. A Fujitsu munkaállomásait Németországban, Augsburgban tervezik és gyártják. A Celsius J550 a legkisebb tagja a családnak, elsősorban kompakt mérete miatt érdekes. A Celsius W550 alkotja a kínálat gerincét, ebbe a toronyba egy nagyteljesítményű Xeon processzor és felsőkategóriás 3D vagy általános számításra való grafikus gyorsító, illetve rengeteg merevlemez és SSD fér. Még egy lépcsővel komolyabb a Celsius M740, amibe a processzor mellé már két vagy akár három nagyteljesítményű bővítőkártyát is betehetünk.

Videós hírösszefoglalók

-szp-, Daywalker, Rage23, rudi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés