Hirdetés
Táptalanul a Furcsában
Mindez sajnos nem az egyetlen gond ebben a roguelite-like játékban: mivel itt a pályagenerátornak 3D-s terepet kell generálnia, biztos sokkal nehezebb azt úgy megírni, hogy az ne csak bejárható, de érdekes helyszíneket is hozzon létre. Óriási programozói és designeri kihívás lehet ez, olyan, aminek esetünkben az Upstream Arcade szakemberei nem is tudtak megfelelni. A Wyrd ötféle világa a színein és persze egyes tereptárgyain kívül semmiben nem különbözik – vagyis az elejétől a végéig dögunalmas. A társak által álomszerű borzalomként leírt Wyrd a játék valóságában kizárólag üres termekből, illetve az ezeket összekötő üres folyosókból áll. Utóbbiakon néha van valami lilásfekete csapda, amit a színkódolás miatt gyerekjáték elkerülni, előbbiben viszont a szörnyeken kívül nem sok mást találunk. A mentális kihívások legmagasabbikát azok az ajtók jelentik, amelyeken csak kulcs birtokában lehet belépni, de ezen felül csak különféle jutalmakat találunk a lehető legunalmasabban lapos, kusza és egyébként térkép nélküli hálózatokban.
[+]
A fejlődés terén sincs sok friss, kreatív gondolatban részünk: Hellboy mindig több bónusz közül választhat, vonatkozzon az saját viselkedésére, öklére, lőfegyverére, netán extra képességet adó talizmánjára. Kicsivel több életerő, sérüléskor visszapattintott sebzés, nagyobb tár a puskába, gyorsabban töltődő mércék – ezek a legalapvetőbb dolgok minden hasonló játékban. Ráadásul a pályák – a legutolsó nagy nekifutást leszámítva – olyan rövidek, hogy a legtöbbször még az sem jön össze, hogy minden helyre tegyünk valami megnyitott bónuszt, nemhogy az, hogy azok közül legalább egyet a maximumra fejlesszünk. A különféle áldások mellett az igen ritka Wyrd-boltban elkölthető illékony pénzeket, illetve a valódi világba visszavihető, permanens fejlesztéseket megnyitó valutát lehet gyűjteni. Ezekből Hellboy alaptulajdonságait, valamint lőfegyvereit és talizmánjait lehet fejleszteni, de őrjítő lassúsággal – az első két óra viszonylagos pörgése után sokszor két teljesen sikeres nekifutás sem hoz annyit a konyhára, hogy valami újat meg tudjunk nyitni.
[+]
Igaz, ezekre a bónuszokra olyan zsigeri szükség nincs is, mert a Web of Wyrd e műfaj messze legkönnyebb alkotása lett. Alapból elérhető, és bármiféle büntetés nélkül bekapcsolható a megnövelt életerő a menükben, de igazából még enélkül sem biztos, hogy sokszor meghalnánk – ráadásul igen hamar, mindössze száz petákért kibontható az a bónusz, amivel egyszer a Wyrdben is újraéledhetünk. Mindezért sajnos nem valami parádésan jól alkalmazható harcrendszer a felelős, amellyel akrobatikusan, kreatív módon játsszuk ki a bizarr világ fura ellenfeleit. Nem: a harcrendszer meglehetősen otromba és lassú, alig-alig ad lehetőséget, de az ellenfeleket direkt úgy programozták le, hogy a lehető legkisebb gondot okozzák – például egyszerre csak egy támad ránk. Minden teremben akad legalább egy nagyméretű jószág, és igazi gondot csak ő fog okozni – az aprólék egy-két ütéstől megfekszik, ráadásul az utolsó nagy dög szétpukkanásával a picik is azonnal füstté válnak.
[+]
Ügyelni tehát csak a szörnyekre kell, vagyis pályától függően megelevenedett páncélokra, óriásdenevérekre, farkasemberekre, varázslókra vagy később mutáns náci katonákra. Ők is igen visszafogott intenzitással harcolnak, minden egyes ütésre másodpercekig készülve, hogy még a kevéssé reaktív irányítási rendszerrel is ki tudjunk térni csapásaik elől. Ha sikerül fal mellé, sarokba szorítani valakit, hát az valószínűleg már nem jön ki onnan – még egynémely pályavégi boss is érthetetlenül immunis erre a nem túl kifinomult taktikára. A harc egyetlen extrább eleme a vörös életerő-rubrikák melletti regenerálódó sárga páncél: ha ezt leütjük valakiről, pisztolyunkkal pár lövéssel megszédíthetjük, és ilyenkor egy nagyobb ütéssel falnak, oszlopnak, társainak taszíthatjuk. Igazán klassz, amikor először sikerül úgy oszlopnak lökni valakit, hogy az összedől, és még egyet sebez rajta – az meg óriási kár, hogy semmi más hasonló trükköt nem tudtak erre kitalálni a fejlesztők.
[+]
A stílusos látványt (azok a csodálatos mélyfekete árnyékok mozgásban is jól néznek ki) és minőségi szinkront – Hellboyt ezúttal utolsó szinkronszerepében Lance Reddick kelti életre – leszámítva a Web of Wyrd sajnos még a középszert sem mindig éri el. Harcrendszere rémesen egyszerű, a roguelite-gyökerekből sajnálatosan keveset tud izgalomra és addikcióra váltani, és még történet terén is nagyon elmarad attól, amit megszoktunk a szereplő képregényes kalandjaiban.
A Hellboy: Web of Wyrd PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
A játékot tesztelésre a kiadó biztosította.
Összefoglalás
Magát roguelite-nak tettető játékról van szó, amely azonban sosem meri magát tényleg elkötelezni e stílus mellett. Egyrészt pokoli könnyű, másrészt pedig a pályára osztottság igen rosszat tesz a műfajnak, hiszen a fejlődési rendszer így embrionális állapotban marad. Sajnos ezt a rém gyenge harcrendszer, és a meglepően érdektelen történet sem tudja megmenteni – önmagában pedig egy rendkívül ütős grafikus design, illetve néhány kiváló szinkronhang pedig nem elég az élvezethez.
A Hellboy: Web of Wyrd legfőbb pozitívumai:
- Kiváló design és szinkron.
A Hellboy: Web of Wyrd legnagyobb hiányosságai:
- A pályákra osztott roguelite nem működik;
- túlontúl egyszerű harcrendszer;
- semmitmondó, elnagyolt sztori.
Bényi László
