Újabb hardverek a home office-ba, vagy csak úgy

Munkára és játékra is alkalmas eszközök mellett néhány érdekes, extrém megjelenésű gépházat is bemutatunk.

Hűtés, tápegységek


Cikkünket a rovatot szponzoráló számítástechnikai kereskedések aktuális ajánlataiból állítjuk össze. A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (áfa és kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képezzük. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Hirdetés

Bár a naptári nyár érkezésétől még odébb vagyunk, az eddig halogatott új processzorhűtő beszerzését nem árthat mostmár letudni. 7290 forintos árával például még bőven a megfizethető kategóriát erősíti a Cooler Master Hyper H412R, melynek négy pár Direct Contact hőcsöve közvetlenül érintkezik Intel vagy AMD processzorunk kupakjával (a ma kapható összes, nem HEDT foglalatra felszerelhető), hogy aztán annak hőjét a 136,5 milliméteres magasságig terjedő, alumíniumból készült hűtőborda felé továbbítsa.


Cooler Master Hyper H412R

A gyárilag felszerelt 92 milliméteres ventilátor percenként maximum 2000 fordulatra képes, ráadásul mindezt 29,4 dB-es zajszint mellett, a világítás azonban sokak nagy bánatára lemaradt róla. Szerencsére a 8390 forintos Cooler Master Hyper 103-nál ez nincs így, ugyanis a 92 milliméteres, PWM vezérlésű ventilátor kék fényárban úszik – már ha bekötjük az ehhez szükséges vezetéket az alaplapra, ezzel életre keltve ezt a funkciót. Maga a hűtő egyébként kicsit nagyobb, legmagasabb pontja 138,5 milliméteren van a processzor tetejétől számítva, hőcsőből viszont csak hármat kapunk, melyek azonban szintén közvetlenül érintkeznek a kupakkal, így sok gyári hűtőt még mindig érdemes lehet erre lecserélni. A kompatibilis processzorfoglalatok listájában ezúttal sem találunk kivetnivalót, a ma kapható Intel és AMD modellek esetében nem lesz majd gondunk – leszámítva persze az AMD TR4-et, de ez a legtöbb hűtőről elmondható.


Cooler Master Hyper 103

Így van ez a még szintén nem túl drága, 11 950 forintos, 158 mm magas Cooler Master Hyper 212 X-nél is, mely az RGB-mentes, négy hőcsöves hűtők táborát erősíti. A nevében megtalálható X azokra az X alakú terelővájatokra utal, melyek a borda tetején kerültek elhelyezésre a hőcsövek végei között, és a légáramlatok irányba állításában játszanak nagy szerepet.


Cooler Master Hyper 212 X [+]

Az alumíniumborda hűtését egy 2000 rpm-re képes, 120 milliméteres, PWM vezérlésű ventilátor végzi, mely 82,9 cfm légszállítási értékkel és 36 dB-es maximális zajszinttel rendelkezik.


Cooler Master MWE White 80+ [+]

Bár a tápegységek abba a termékcsoportba tartoznak a komponensek között, melyen nem érdemes spórolni, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek piacon az alacsonyabb árkategóriában is olyan modellek, melyeken már érdemes lehet elgondolkodni. Az MWE White 80+ a Cooler Master belépőszintű tápegységszériája, melynek DC-DC kialakítású belsejét egy darab, HDB csapágyazású, 120 milliméteres ventilátor hűti. Ez a légkavaró ugyan 0 dB móddal nem rendelkezik, de az 50% terhelés mellett jelentkező 22,1 dB-es zajszint még bőven az elviselhető szinten van, és bár kábelezése nem moduláris, a vezetékek ellaposításával azért igyekeztek úgy kialakítani őket, hogy könnyen elrendezhetőek legyenek. Az MWE White 600 és 700 wattos verziója három év garanciával 19 460, illetve 21 520 forintért vihető haza.

Prémium házak

Általában igyekszünk olyan gépházakat bemutatni, melyek bárki számára elérhetőek és csak ritkán nyúlunk a prémium kategóriához, most azonban kivételt teszünk, és szemezgetünk kicsit a 100 000 Ft feletti modellek között. Kezdésnek itt van például a hasábjainkon már többször is említett Antec Torque, melynél nem is az E-ATX alaplapokat, 215 milliméteres CPU-hűtőket és akár 450 mm hosszú grafikus kártyákat fogadó beltér az igazán érdekes, hanem inkább a ház külseje, hiszen ritkán látunk hasonló kialakítású eszközöket.


Antec Torque [+]

Egy szinte teljesen nyitott gépházról beszélünk, bár meg tudjuk különböztetni az oldalakat, azok nem nagyon zárják közre a belteret, rengeteg rést és nyílást találunk a lemezek között.


Antec Torque

A betekintés lehetőségének mértékét csak tovább fokozza a kétoldalt elhelyezett méretes üveglap, de természetesen az RGB világítás sem maradhatott le, ezzel az éjszakai láthatóságot elősegítve. A ház fehér és piros színben is elérhető, nagyjából 128 000 forintos áron.


In Win D-Frame[+]

Ha a Torque-ra azt mondtuk, hogy nyitott, a három év garanciával 124 000 forint körüli áron beszerezhető In Win D-Frame szinte nem is ház, csak egy keret. Átlagos gépház helyett inkább csak egy nagyon erős, piros színű vázról beszélhetünk, melyet két oldalán üveglap fog közre, a többi rész viszont teljesen nyitott, ráadásul a sűrűn elhelyezett „talpaknak” köszönhetően nem limitált, hogy milyen pozícióban helyezzük az asztalra vagy a padlóra. Robusztus kialakítása ellenére a D-Frame igen kicsi, már ami a beszerelhető alaplapok méretét illeti, hiszen csak Mini-ITX modelleket fogad, míg processzorból 165 mm, VGA-ból 340 mm jelenti a felső határt, adattárolóból pedig 5, illetve 3 darab szerelhető be attól függően, hogy 2,5 vagy 3,5 hüvelykes példányokat kívánunk használni.


Raijintek Enyo [+]

A 114 000 forintos Raijintek Enyo már közelebb áll a hétköznapi számítógépházakhoz, legalábbis szabályos az alakja és rendelkezik oldalakkal, bár a felületek nagy része üvegből készült. A házra a kétkamrás kialakítás jellemző, de ezek a kamrák nem egymás alatt, hanem egymás mellett helyezkednek el. Szemből nézve a házat, bal oldalon van az alaplap, a hűtés és minden egyéb ehhez kapcsolódó alkatrész helye (beleértve az adattárolókat is), a radiátorok és az akár két tápegység pedig a jobb oldali kamrában kerülhet elhelyezésre. A méreteket jó szemlélteti, hogy 188 mm magas processzorhűtők és 615 mm hosszú grafikus kártyák számára is akad hely a beltérben, de alaplapból sem kell nagyon válogatnunk, hiszen a ház E-ATX példányokat is fogad, maga a ház pedig tömegét tekintve sem egy kis darab: a 3 mm vastag alumínium- és 2 mm vastag acéllemezek, illetve az üveglapok együttesen 21,5 kilogrammot nyomnak a mérlegen.


In Win 925 [+]

A közel 160 000 forintot kóstáló In Win 925 már jóval letisztultabb külsőt kapott, mint a fent említett modellek, ez a ház inkább méretével és anyaghasználatával tűnik ki. Az üveglapok és 4 mm vastag alumíniumlemezek mögé rejtett beltér E-ATX méretű lapok beszerelésére is alkalmas, melyet 20 centi magas processzorhűtővel és 420 mm hosszú VGA-val is megpakolhatunk, nem is beszélve a 9 ventilátorhelyről és a radiátorokhoz tartozó rögzítőpontokról. Fura módon az üresen is 21 kilós házikó nem bővelkedik meghajtóhelyekben (legalábbis a méretéhez képest nem), 2,5 hüvelykes példányokból három, 3,5 hüvelykesekből pedig négy darabot tudunk beszerelni – ebből is látszik, hogy milyen ütemben halad a világ a felhő- és hálózatalapú adattárolás irányába.


Lian Li Odyssey Yacht

Listánk végére egy igazi csemegét hagytunk a 135 000 forintos Lian Li Odyssey Yacht személyében, mely nevéhez méltóan egy luxushajó alakját kapta. A hajó felső szintjén tudjuk rögzíteni a Mini-ITX formátumú alaplapot és természetesen ide tudjuk csatlakoztatni a különböző vezetékeket is, míg a legfeljebb 300 milliméteres grafikus kártya és a két darab 3,5 vagy 2,5 hüvelykes adattároló ez alatt kerülhet beszerelésre. A tápegység helye a hajótest legalán van, jól elrejtve a kíváncsi szemek elől, melyekből valószínűleg lesz majd szép számmal, mert ez a ház kétségkívül egyedi, látványos jelenség.

Notebookok és perifériák

Az izgalmas gépházak után kicsit térjünk át az olyan hétköznapi eszközökre, mint például a három év garanciával 144 900 forintért kínált HP 250 G7 notebook. A fekete színű borítás alatt egy Intel Core i3-8130U processzor és 8 GB rendszermemória várja, hogy munkát adjunk nekik, míg adataink tárolásához 256 GB kapacitású SSD áll rendelkezésre. Egy manapság már ritkaságszámba menő komponens, egy DVD-író szintén a repertoár része, így a streamelt anyagok mellett lemezes filmjeinket is élvezhetjük útközben, ebben pedig a 15,6 hüvelykes, Full HD felbontású megjelenítő lesz a partnerünk. Adott még a három USB és egy HDMI csatlakozó mellett található Gigabit Ethernet port, illetve a 802.11ac szabványú Wi-Fi és 4.2-es Bluetooth modul, operációs rendszerről azonban már nekünk kell gondoskodnunk, hiszen a vételárba csak FreeDOS fért bele.

Teljesítményben jelentős ugrásnt jelent a 399 900 forintos ASUS TUF Gaming FX506 laptop, melynek 26,8 mm vastag házában AMD Ryzen 7 4800H processzor és NVIDIA GTX 1660 Ti GPU dolgozik 8 GB rendszermemória és 512 GB-os NVMe SSD társaságában. A 15,6 hüvelykes IPS kijelző itt is Full HD felbontású, képfrissítési rátája viszont 144 Hz, ami ideális játékos masinává teszi a gépet.


[+]

A négycellás akkumulátorral, magyar kiosztású, háttérvilágítással is ellátott notebookból 424 900 forintért elérhető egy 16 GB RAM-mal szerelt verzió is, ám sajnos mindkét változatra igaz, hogy a Windows 10 már nem fért bele az árba, az SSD-ken az Endless OS operációs rendszer vár minket előtelepítve.


[+]

Ha már notebookunk is ilyen szépen világít, nem engedhetjük meg magunknak, hogy RGB-mentes perifériát válasszunk, ha pedig ezt szeretnénk még olcsón is megúszni, válogathatunk a szintén a Foramax kínálatában megtalálható Spirit of Gamer termékek közül. Az 5790 forintos PRO-M6 RGB például egy vezetékes optikai egér, melynek műanyag borítása alatt 4800 dpi érzékenységre képes érzékelő dolgozik 500 MHz-es mintavételezéssel, az egér teteje és oldala pedig összesen nyolc darab programozható gombbal lett megszórva, beleszámítva a lenyomható, gumírozott görgőt is.


[+]

A 7190 forintért kapható Spirit of Gamer Pro-H8 RGB headset szintén nincs híján a színes fényeknek, a LED-ek a hangszórók külső részén látható, koponyát mintázó díszítőelem mögött kaptak helyet. Az 50 mm átmérőjű hangszórókat puha, műbőrrel borított fülpárnák teszik kényelmessé, a 2 m hosszú, jack és USB csatlakozóban végződő, harisnyázott vezetéknek köszönhetően pedig konzoloktól kezdve a mobil eszközökön át PC-ig bármivel tudjuk majd használni új szerzeményünket (az USB port csatlakoztatása csak a világításhoz szükséges tápellátáshoz kell).

Asztali számítógépek

Rovatunk rendszeres olvasói már bizonyára unásig tudják, de az újaknak ismét elmondanánk, hogy a PCX nem csak különálló komponenseket, de olyan előre összeszerelt számítógépeket is forgalmaz, melyek nem egy adott brand alá tartoznak, hanem saját munkatársaik által kerülnek összerakásra. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a konfigurációban található komponensek biztosan kompatibilisek lesznek majd egymással, és a csomagolás kibontása után egy azonnal használható számítógépet kapunk, hátránya viszont, hogy a garancia nem a komplett gépre, hanem azok alkatrészeire vonatkozik, függően az adott komponens gyártójától.


[+]

223 000 forint körül egy Cooler Master NR400 gépházba pakolt rendszert kapunk, mely már bőven alkalmas a legújabb játékok futtatására is, köszönhetően a Gigabyte GA-AB350M-DS3H alaplapba pattintott AMD Ryzen 5 2600 processzornak és az MSI RX570 Armor grafikus kártyának, de a 2 x 8 GB Kingston HyperX Fury memória és a 240 GB-os Kingston SSD sem adhat okot a szomorkodásra – mindezt egy 600 wattos FSP Hyper M tápegység által meghajtva.


[+]

Intel oldalon jó választás lehet az a 283 600 forintot kóstáló rendszer, mely Gigabyte B365M HD3 alaplapra, Intel Core i5-9400F processzorra és 2 x 8 GB HyperX Fury memóriára épül, kiegészítve egy Gigabyte GeForce GTX 1660 Super OC videokártyával. Maga a gépház egy igen látványos megoldás, a Kolink Inspire K1 RGB modell, mely dizájnos külseje mellett szellőzésben sem rossz. A beszerelt Crucial BX500 SSD azonban nem túl nagy, mindössze 120 GB kapacitású, pozitívum viszont, hogy ezt kiegészítették egy 1 TB-os Toshiba merevlemezzel, így legalább az adatok tárolására lesz bőven hely.


[+]

310 000 forintért már ismét egy remek AMD-s konfigot találhatunk, melynek lelke egy Gigabyte B450M Gaming (illetve egy Aerocool Bolt Mini TG RGB) házba szerelt AMD Ryzen 7 3700X és egy Sapphire RX580 Puls 8 GB grafikus kártya, megtámogatva 16 gigabájt G.Skill Aegis memóriával, 512 GB-os Kingston SSD-vel és 1 TB kapacitású Toshiba merevlemezzel. Ezek a komponensek már sok játékos számára talán túl jók is lesznek, az említett Ryzennel például már nagyobb számítási kapacitást igénylő munkáknak is nekiállhatunk, de az RX580-as kártya sem egy olyan modell, amit mostanában cserélni kellene Full HD felbontás mellett. A rendszer része még egy Chieftec iARENA 650 W tápegység is, mely még az esetleges későbbi komponenscseréknél is használható marad.


[+]

A félmillió forintos határt átlépve (egészen pontosan 564 700 forintért) már aztán tényleg olyan számítógépet kapunk, melynek egyik alkatrészét sem cserélnénk le. A Phanteks Eclipse P400S házba épített rendszert Seasonic Focus GX 550 tápegység hajtja meg, az energiával ellátandó komponensek pedig Gigabyte Z390 Aorus Pro alaplapra vannak csatlakoztatva. A munka nagy részét az Intel Core i7-9700K processzor és a Gigabyte GeForce RTX 2060 Super OC Windforce VGA végzi, de a 2 x 8 GB G.Skill Ripjaws memóriának és az 500 GB-os Samsung 970 Evónak is jut majd feladat. A processzor teljesítményét jól mutatja, hogy nem a gyári, hanem egy be quiet! Dark Rock 4 hűtőt szereltek fel rá a PCX-es srácok, melynek Pro verzióját mi is előszeretettel használjuk tesztjeinkben.

SidCorky

Azóta történt

Előzmények

  • Itt van május eleje

    Ajánlónkban PC-k, tápegységek, számítógépházak és különböző számítógépes kiegészítők kerülnek elő.

  • Április végi gyűjtemény

    Notebookok, számítógépek, hálózati eszközök és pár érdekesebb hűtés fért bele heti válogatásunkba.

  • Ismét tovább bővíthetjük otthoni hardverarzenálunkat

    Ezen a héten is hoztunk néhány terméket, melyeket lehet nézegetni az otthon melegében, köztük asztali PC-kkel, notebookokkal és tápegységekkel.

  • Akciók tojáskereséshez

    Számítógépek, meleg időben használható hűtők, házak és beviteli eszközök gyűltek egybe heti válogatásunkban.

Hirdetés