Hirdetés

Hardverek hada a nyárias napsütésben

Billentyűzetek és ultrakönnyű egerek mellett alaplapok és menetkész számítógépek kerültek eheti gyűjtésünkbe.

Egerek

A kompetitív FPS játékosok számára egérválasztásnál általában a legfontosabb szempont a jó szenzor és az alacsony tömeg, azonban ez a két tulajdonság együtt csak ritkán található meg egy termékben, és ha mégis, az eredmény nem lesz olcsó. A Glorious PC Gaming Race modelljei nem olyan rég kerültek piacra, és tervezésükkor az elsődleges cél egy pontos, de mégis könnyű eszköz létrehozása volt. Ez ránézésre sikerült is, ráadásul nem kell túlságosan a zsebünkbe nyúlni vásárláskor, hiszen mindhárom modelljük 19-21 000 forint körüli áron kapható.

Glorious PC Gaming Race Model O
Glorious PC Gaming Race Model O [+]

A cég első egere a Model-O volt, mely az általunk is tesztelt Cooler Master MM710-éhez hasonló, méhsejtrácsos műanyag burkolatot kapott, ennek köszönhetően pedig sikerült elérni a mindössze 67 grammos tömeget. Az egér fekete vagy fehér színű, matt burkolattal rendelkezik, de mindkét színből elérhető fényes felületű változat is (fekete, fehér), mely 1 grammal többet nyom a mérlegen, ez azonban talán megbocsátható tulajdonság a látványosabb dizájnért cserébe.

Hirdetés

Az összesen hat gombot magán viselő egérben 20 millió kattintásra hitelesített Omron kapcsolók dolgoznak, a munka oroszlánrészét pedig egy 12 000 dpi érzékenységű, 1000 Hz-es mintavételezési rátával és 0,7 milliméteres LoD értékkel rendelkező PixArt PMW3360 szenzor végzi. A könnyű siklásról a minőséginek mondható G-Skate PTFE talpak gondoskodnak, a két méter hosszú, USB csatlakozóban végződő vezeték pedig alacsony tömegével és jó rugalmasságával járul hozzá az egér könnyű mozgatásához. Az egér teljesen plug and play módon működik, az érzékenység állításához és a világítás kapcsolgatásához nincs szükség szoftverre, de ha mégis szeretnénk a fényeket mélyrehatóbban konfigurálni, a gyártó honlapjáról letölthetjük az ehhez szükséges programot.

Glorious PC Gaming Race Model O-
Glorious PC Gaming Race Model O-

A Model O-ból létezik egy nevében „–„ jellel megtoldott változat is, mely minden tulajdonságában megegyezik a „mezei” Model O-val, ám annál 3 milliméterrel keskenyebb, 8 milliméterrel rövidebb és 1,5 milliméterrel alacsonyabb, ennek köszönhetően pedig tömege is jelentősen kisebb, mindössze 58 gramm. A Model O- egérre is igaz, hogy matt fekete és fehér, illetve fényes fekete és fehér változatban érhető el, a karcokra érzékenyebb bevonat pedig ezúttal is 1 gramm többletsúlyt jelent.

Glorious PC Gaming Race Model D
Glorious PC Gaming Race Model D

A szimmetrikus kialakítású Model O modellek után az érdekes nevű gyártó piacra dobta a Model D-t, mely jobbkezes használatra lett tervezve, háta 4,5 milliméterrel magasabb, dobozában pedig extra, nagyobb méretű PTFE talpakat találhatunk, többi paraméterében azonban nagyjából megegyezik a Model O-val. A 68 grammos egér is matt fehér és matt fekete változatban, illetve 69 grammos fényes fekete és fehér verzióban érhető el.

Glorious PC Gaming Race Glorious Mouse Bungee
Glorious PC Gaming Race Glorious Mouse Bungee [+]

A Glorious PC Gaming Race kínálatában egeres kiegészítőket is találunk, köztük a 6000 forint körül beszerezhető Glorious Mouse Bungee-t, mely egy rugalmas karral ellátott kábelvezető állvány, melyet használva elkerülhetjük, hogy az egér kábele elakadjon például az asztalon lévő „tereptárgyakban”. A 97 x 88 mm alapterületű eszköz fekete és fehér színben is elérhető, így nem fog elütni választott Glorious PC Gaming Race egerünktől.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

  • Helló nyár, helló akciók!

    Utolsó májusi összeállításunkban PC-k, gépházak, játékhoz való kiegészítők és notebookok szerepelnek.

Előzmények

  • Nyárváró hardvercsokor

    Ezen a héten számítógépházak, notebookok, asztali számítógépek és más érdekességek kerültek terítékre.

  • Újabb hardverek a home office-ba, vagy csak úgy

    Munkára és játékra is alkalmas eszközök mellett néhány érdekes, extrém megjelenésű gépházat is bemutatunk.

  • Itt van május eleje

    Ajánlónkban PC-k, tápegységek, számítógépházak és különböző számítógépes kiegészítők kerülnek elő.

  • Április végi gyűjtemény

    Notebookok, számítógépek, hálózati eszközök és pár érdekesebb hűtés fért bele heti válogatásunkba.

Hirdetés