Hirdetés

Három plusz egy monitor

Hirdetés

Szemmel tesztelés


A fekete kisebb záridővel (Dell / LG / Samsung / Lenovo) [+]


A fekete nagyobb záridővel (Dell / LG / Samsung / Lenovo) [+]

A mérések után a kalibrátor helyett a szemünkre hagyatkozva teszteltük a monitorokat. Természetesen ez nem egy objektív mérési metódus, azonban már számos monitorral volt dolgunk, így tudjuk, hogy mire kell figyelni. Először a feketét vizsgáltuk, a kijelzőt sötétben, egy teljesen fekete háttér megjelenítése közben lefényképeztük kisebb, aztán nagyobb záridővel. A kalibrálás során bemért fekete értéke itt mérvadó szokott lenni, de ez a szám nem képes kifejezni a panel háttérvilágításának egyenletességét, ezért van szükség a fényképre. Alapvetően mind a négy monitor kiállta a próbát, de azért egyik sem volt teljesen makulátlan. A Dell 2408WFP panelján a bal felső sarokban látszik egy kis bevilágítás, de ez szerintünk nem vészes, filmnézés közben nem látszik. Az LG L245WP-n is beszűrődik egy kis fény, filmnézés közben a négy sarok szerintünk kicsit világosabb a kelleténél. A Samsung 245T-n a jobb alsó és felső sarokban, illetve a bal felső sarokban egy enyhe csóva látható. A Lenovo L220x sem volt jobb a többieknél, a bal felső és alsó sarokban volt látható a bevilágítás.


„Barnateszt” (Dell / LG / Samsung / Lenovo) [+]

Továbbra is a panel homogenitását vizsgáltuk. Ezúttal is egy rendkívül egyszerű módszert választottunk, a kijelzőn megjelenítettünk egy egyszínű képet (eredetileg barna), majd azt vizsgáltuk, hogy a fejünk mozgatásával hogyan változik a szín. Ideális esetben, ha pontosan középről nézünk egy kijelzőt, akkor a szélek felé haladva sem tapasztalunk színváltozást. A fénykép pontosan középre állított fényképezőgéppel készült. A barnatesztben a Lenovo L220x szerepelt a legjobban, de még ő sem volt tökéletes, a bal szélen picit világosabb volt a kelleténél. Ugyanezt tapasztaltuk a Samsung 245T esetében is. Az LG kifejezetten foltos volt, a kijelző közepéről kifelé haladva egyre világosabb a barna. Szerintünk a Dell 2408WFP is foltos kissé.


Fényerő eloszlása (Dell / LG / Samsung / Lenovo) [+]

A „barnateszt” után bemértük a fényerőt (fehéren) a panel kilenc különböző pontján. A monitortesztekben a minimális, maximális stb. fényerő mértékét mindig a képernyő közepén szoktuk meghatározni, viszont az egyre növekvő paneleken néha már szabad szemmel is jelentős eltéréseket lehet felfedezni a kijelző egymástól távol lévő pontjai között (azaz kissé foltosak). A Dell 2408WFP ez esetben vette az akadályt, 90 és 100% közötti értékeket mértünk, átlagosan 96%-os volt a fényerő, ami megfelel a kívánalmaknak. Az LG csak a bal felső sarokban volt sötétebb a kelleténél, ott 84%-os értéket mértünk, ami nem éppen ideális, és az átlag is kicsúszott az 5%-os hibahatáron kívülre (94,5%). Ebből a szempontból talán a Samsung volt a legjobb, 96–103%-on belüli értékeket mértünk, ami igen impozáns, az átlag esetében pont 100% lett. Ebben a tesztben a Samsung után a Lenovo L220x lett az ezüstérmes, 91 és 100%-os fényerőértékeket mértünk, ami szintén közel van a tökéletesen homogén világításhoz, az átlag esetében 95,7%-os volt.


Dell UltraSharp 2408WFP [+]


LG L245WP [+]


Samsung SyncMaster 245T [+]


Lenovo L220x [+]

Megvizsgáltuk a betekintési szögeket is. Az egyes paneltípusok (TN, MVA/PVA, IPS) a gyártástechnológiából kifolyólag ebből a szempontból eltérő jellemzőkkel bírnak. A leghátrányosabb helyzetben a TN+film panel van, mely vízszintesen és függőlegesen sem rendelkezik baráti értékekkel, ez főleg akkor érhető tetten, amikor a monitort szemből nézve már a panel szélén sem olyan színt látunk, mint középen, ez a széles képernyős (widescreen) kijelzőkön fokozottan megmutatkozik. A S-PVA panelek a papírforma szerint oldalról, lentről vagy fentről nézve sem veszítenek lényegesen kontrasztarányukból. A négy tesztelt monitor hozta a papírformát, az elvárható minimumot, talán az LG a többi monitornál egy kicsit gyorsabban „fakult” a különböző irányokból nézve, de ezt fényképen nem igazán lehet bemutatni.

Természetesen foglalkoztunk az utánhúzással és az inputlag problémával is. Az inputlag valójában nem gond azokban a körökben, ahol a most bemutatott kijelzők szívélyes fogadtatásra lelnek, és ugyanezt mondhatjuk az utánhúzás kérdéséről is. Unalomig ismételhetjük, akkor sem fog egyhamar megváltozni a helyzet: az S-PVA/P-MVA panelek szerintünk egyaránt alkalmasak játékra és filmnézésre is. De csak egy bizonyos pontig. Egyesek, az úgynevezett profi játékosok kényesek a legkisebb utánhúzásra is, így ők inkább a TN+film paneles monitorok háza táján nézelődjenek, vagy maradjanak a CRT-nél. Szerintünk az overdrive megjelenése óta a PVA/MVA paneles monitorok jelentik a legjobb kompromisszumot képminőség, utánhúzás és ár tekintetében. Ez egy darabig így is marad, ugyanis az OLED széleskörű elterjedésére sokat kell várnunk, a TFT LCD-k esetében alkalmazott technológiák pedig olyanok, amilyenek; ahhoz, hogy gyökeres változás következzen be, egy teljesen új megoldásra lenne szükség. Hogy konkretizáljuk a dolgokat, utánhúzás szempontjából a legérdekesebb talán a Samsung 245T, hiszen támogatja az úgynevezett RTA-t. Erről már kifejtettük véleményünket, a szintetikus Pixperan tesztben látható volt az RTA ki- és bekapcsolt állapota közti különbség, de filmek és játékok alatt nem vettünk észre semmit. Utánhúzásban a négy tesztelt típus közül szerintünk a Lenovo L220x szerepelt a legjobban, de előnye a többiekkel szemben elhanyagolható. Ezzel ellentétben az LG volt a leglassabb, ebben egészen biztosak vagyunk, a szintetikus tesztekben a fekete négyzet szép kis „kondenzcsíkot” húzott maga után a világosabb régiókban. A kettő közé be lehet illeszteni a Dellt és a Samsungot. Az inputlag másfél év alatt nem változott semmit, ezek a kijelzők átlagosan 30–50 ms-mal lassabbak, mint egy CRT monitor.

Elevenítsük fel matektudásunkat: ha a monitor frissítése 60 Hz, tehát másodpercenként 60 képkocka jelenik meg a kijelzőn, akkor egy képkockára 16,67 ms jut. Ha tehát egy LCD TFT átlagosan 30–50 ms-ot késik a CRT-hez képest, az annyit jelent, hogy átlagosan kb. 2–3 képkockányit késik a megjelenítő – egyeseknek fontos lehet, ellenben a többség majd valahogyan megbirkózik vele.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés