Hirdetés

Három plusz egy monitor

Hirdetés

Dell UltraSharp 2408WFP


Dell UltraSharp 2408WFP szemből [+]

Első tesztalanyunk a Dell UltraSharp 2408WFP, a nagysikerű 2407 utódja. A 2408WFP a legtöbb szempontból megegyezik a 2407-tel, csak egy-két helyen javítottak rajta, ami szerintünk a javára vált, és ha rátekintünk az árcédulára, akkor egy igazán vonzó modellt sikerült kreálni. A 2408WFP-t a gyártó ugyanolyan dobozban szállítja, mint elődjét. Még a mellékelt kellékek is megegyeznek, a csomagban találtunk egy leírást, egy CD-t, analóg, digitális jelkábelt, illetve egy-egy táp- és USB-kábelt. A 2408WFP megörökölte a 2407 külsejét. A káva és a talpszerkezet is megmaradt amolyan high-techesnek, mint korábban; szerintünk az egész monitor felépítése tetszetős, igaz, egyeseknek talán túl rideg. A keret szemből fekete, alján egy Dell logó található, a láb szürke, ez a színpáros a monitorok piacán korábban elsöprő fölényben volt, de mostanság már egyre divatosabb a teljesen fekete vagy szürke borítás. A talpban egy forgószerkezet található, ennek köszönhetően a panel mindkét irányba 45 fokkal elfordítható.


A hátoldal és portré mód [+]

A panel hátoldala is szürke, fekete oldalelemekkel vegyítve, kialakítása szerintünk példás, hiszen a dizájnon felül nagyon jól is szellőznek a belső alkatrészek. A talp egy L alakú támaszték, a monitor stabilan áll minden pozícióban.


Oldalról [+]

A kijelző előre 4, hátra 21 fokkal dönthető, a panel magassága pedig 19 cm-es intervallumon belül állítható. Az aktuális magasságot egy gombbal rögzíthetjük, ráadásul a megjelenítő a portré üzemmódot is támogatja.


Csatlakozók [+]

A Dell 2408WFP egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy rengeteg rajta a csatlakozó – még több, mint a 2407WFP-n volt. Az analóg és digitális (HDCP-kompatibilis) bemeneteken felül egy-egy HDMI és DisplayPort is helyet kapott, ami manapság még ritkaságszámba megy. Ezeken felül van még S-Video, kompozit és komponens bemenete, illetve USB portokat és kártyaolvasót is találunk rajta – jobb már nem is lehetne. A 2408WFP-n is megtalálható a Dell Soundbar elnevezésű, külsőleg felszerelhető hangszóróegység számára fenntartott konnektor is.


Kezelőgombok [+]

A kijelző alján, a szélen a kezelőszerveket találjuk, ezek a mai divatnak megfelelően működés közben világítanak. A gombok kényelmesen kezelhetőek, nyomogathatóak. A gombsortól balra a 2407WFP-n volt egy számsor (1-től 5-ig), amely az éppen használt bemenetet jelezte ki, ez a 2408WFP-ről lemaradt.


OSD [+]

Az OSD a 2407WFP-hez képest nem sokat változott. A menüsor szerintünk nagyszerűen kivitelezett, a 2408WFP ezen a téren (is) kilóg az átlagos monitorok sorából. Az OSD a képernyő alján jelenik meg egészen hosszan (pozíciója beállítható), és ahogy haladunk balról jobbra, úgy nyílik fel mindig egy adott beállítás opciómenüje. Szokás szerint a Dell is felkínál előre definiált profilokat, a számuk a 2407WFP óta megduplázódott, a Desktop, Multimedia és Game mellett megjelent az sRGB, Warm és Cool opció (sRGB, meleg, hideg), illetve a Custom, amely a saját beállításunk. Érdekesség, hogy míg a 2407WFP-n a kontrasztot csak analóg módban állíthattuk be, addig a 2408WFP esetében ezt a korlátozást eltörölték (már a 2407WFP-HC-n is így volt). A szokásos menüpontokon felül kijelölhető a PIP vagy PBP (splitscreen) forrása, PIP használata esetén pedig beállíthatjuk a másodlagos kép megjelenített méretét, illetve pozícióját is. Szabályozható az OSD átlátszósága, továbbá a képarány is (4:3 vagy wide), így ha olyan játékkal játszunk, mely nem támogat wide felbontást, a két szélen egy fekete sáv lesz látható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés