Hardvermustra februárban

Sandy Bridge hiba és megjelenítés

Hivatalos AcerShop

A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (megfelelő kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Az elmúlt napok legjelentősebb hardverpiaci eseménye az Intel Sandy Bridge processzorait hajtó vezérlőchip hibájának feltárása volt. Az összes ilyen modellt visszahívja az Intel, a javított verziók nagyjából április elejére kerülhetnek a boltokba. A kereskedelmi forgalomban lévő darabokat befagyasztották, de mi van azokkal, akik már megvették az első sorozatos, hibás SATA 2.0 résszel érkezett termékeket? Egyelőre még csak néhány gyártó hivatalos álláspontját közöltük hírünkben, de minden bizonnyal a többiek is hasonlóan járnak el. A hibás darabokat klasszikus garanciális eljárással hibátlanokra cserélik. Aki igényli ezt, lépjen kapcsolatba a kereskedővel, akinél a terméket vásárolta. Az MSI azt is vállalta, hogy aki nem akarja kivárni a javított darabok április érkezését, annak visszafizetik a hibás termék árát. Egyébként a SATA probléma csak a 2.0-s csatlakozókat érinti, a két 3.0-s hibátlan, azok használatával nem romlik az adattároló-rendszer sebessége.

Hirdetés

Januárban is kaptunk egy nagyon kellemes GeForce-ot. Az 500-as GTX-ek sorát lefelé bővítő GeForce GTX 560 Ti paramétereit és teljesítményét már alaposan kiveséztük cikkünkben, egy fontos kérdés viszont nyitva maradt: mennyibe fog kerülni? Az első Asus és MSI modelleket három év garanciával 67-68 000 forintos áron láttuk. Tekintve, hogy a Radeon HD 6870 nagyjából 8-10 százalékkal lassabb nála, de ugyanennyivel olcsóbb is, vígan mosolyoghatnak a vásárlók, hiszen tovább élesedhet az árverseny a GeForce-ok és Radeonok között, ami biztosan árcsökkentéshez fog vezetni.

Két kellemes árú monitort találtunk az Acer kínálatában. Az S201HL húsz hüvelykes, a benne felhasznált TN+film technológiás panel 1600x900 pixel felbontású. Teljes válaszideje a mára már általánossá vált 5 ms, kontrasztaránya pedig a dinamikus technológia miatt közelíti a végtelent. Ennél szerintünk sokkal lényegesebb, hogy 31 539 forintos árába belefért a digitális (DVI) bemenet és a hároméves garancia.

Nagyobb, komolyabb darab az Acer S232HL, melynek már 23 hüvelyk a képátlója. A kedvező árat ezúttal is TN+film technológiás panellel érték el, de a háttérvilágítás itt egyenletesebb fényt biztosító és takarékosabb LED-ek valósítják meg, a felbontás pedig Full HD-re, vagyis 1920x1080 képpontra nőtt. Csatlakozóból a kisebb modellhez hasonlóan van rajta D-Sub és DVI, utóbbiból átalakítóval HDMI-t lehet csinálni. Az Acer S232HL vételára három év garanciával 45 595 forint.

Asus

Európaszerte megnyitotta kapuit az Asus hivatalos online boltja, és nagy örömünkre Magyarország is beletartozik abban a tizenegy országba, melyben elérhető ez a szolgáltatás. Érdekes az Asus stratégiája, mert online csak kiegészítőket kínál, notebookokat, alaplapokat, grafikus kártyákat és hasonlókat nem. Találhatunk itt akkumulátorokat és töltőket minden létező Asus laptoptípushoz, választhatunk sokféle táska közül, emellett az egerek és billentyűzetek kínálata is elég széles. Négy Asus logós egér már tesztlaborunkban vendégeskedik, és a percenként 7200-at pörgő 2,5 hüvelykes merevlemezzel ellátott, USB 3.0-s dobozkákra is felfigyeltünk.

Természetesen egy bolt nyitásakor illik akciókkal növelni a vásárlási kedvet. Aki február 24-ig regisztrál, 1350, 8250 vagy akár 55 000 forintos vásárlási kupont nyerhet, amit a webboltban verhet el. Minden vásárló ajándék törlőkendőt kap, 15 000 forintos vásárlási összeg fölött pedig ingyenes a házhozszállítás.

Most, hogy a Sandy Bridge processzoros notebookoknak behúzták a kéziféket, újra az Intel Arrandale és az AMD Tigris platformja került előtérbe a mobil gépek frontján. Az Asus alapgépeit tömörítő K-szériába tartozik a 15,6 hüvelykes kijelzővel ellátott K52F, mely kapható Pentium P6100 processzorral. Ez a lapka a Core i3 kistestvére, két processzormagja van, a Hyper-Threadinget viszont nem támogatja. Órajele 2,00 GHz, és elég gyors ahhoz, hogy az átlagfelhasználók igényeit kielégítse. A központi egység mellé grafikus magot tokoztak, mely megbirkózik a HD filmek lejátszásával, ráadásul HDMI-n keresztül tévéhez is kapcsolhatjuk. A 2 GB memóriával, 320 GB-os merevlemezzel, n-es Wi-Fi adapterrel ellátott, de Bluetooth modul és operációs rendszer nélküli konfiguráció körülbelül 113 000 forintba kerül. Picit drágábban, 118 000 forint környékén egeret és táskát is kapunk mellé.

Bár mostanában a többség inkább az internettáblákra figyel, az Asus töretlen lendülettel nyomja netbookjait, az Eee PC-ket. Éppen most vendégeskedik nálunk egy 1015PW különleges, hullámos fedéllel és kétmagos Atom N550 processzorral. A 2 GB memóriával, 250 GB-os merevlemezzel és egy évig ingyenes, 500 GB-os online tárhellyel, n-es Wi-Fi adapterrel, jó nagy akkumulátorral és Windows 7 Starter operációs rendszerrel ellátott modell meglehetősen drága, nagyjából 125 000 forintba kerül. Aki szeretné kevesebből megúszni, az választhatja az Eee PC 1001PX alapmodellt, melynek csak egymagos, 1,66 GHz-es processzora, 1 GB memóriája és háromcellás akkumulátora van, viszont csupán 80 000 forintot kóstál.

Ozone újdonságok

Tovább bővíti hazai kínálatát az Ozone. A meglehetősen friss márka két egészen potens egerét már korábban teszteltük, most többek között alájuk való padok futottak be. A Ground Level igazi alap szövet egérpad. A finom, puha szövet alatt a csúszkálást elkerülendő 2-3 milliméter vastag gumialátét van. Háromféle méretben kapható, 250 x 210, 320 x 270 és 400 x 320 milliméter alapterülettel, meglehetősen kedvező 1410, 1790, illetve 2880 forintos ajánlott végfelhasználói áron, szóval a magas, közepes és alacsony érzékenységgel játszók is találnak stílusuknak megfelelőt. Aki szeretne valamivel vastagabb alátétet (mondjuk mert egyenetlen felületen használja egerét), annak a 6 milliméter vastag, 320 x 285 milliméter alapterületű Ground Level XT ajánlott 2390 forint környékén.

Komolyabb jószágok az Ozone Trace és Exposure egérpadok, mindkettő szokatlan, többrétegű anyagból áll. A Trace alapja a szokásos gumi, fölötte van egy kemény műanyag, ami merevséget ad, erre pedig húztak egy puhább habszivacsot, aminek a tetején szövet ül. Látatlanban az a tippünk, hogy a kemény szövetekhez hasonló stabilitást biztosít. Alapterülete elég nagy, 400 x 280 milliméter, ajánlott ára 5000 forint. Az Exposure kisebb, vékonyabb és kb. egy ezressel olcsóbb. Mondhatni a Trace ellentéte, ugyanis itt a gumialátét után szövet, majd egy merev réteg, végül pedig egy precíziós felület jön, amiből arra tippelünk, hogy inkább a műanyag padokhoz hasonlóan viselkedik.

Az egér és alátét mellett fontos kelléke a számítógépes játékosnak a mikrofonos fejhallgató, amiből szintén többfélét kínál az Ozone. Már a legolcsóbb, 4500 forint körül kapható Attack is egészen igényes darabnak tűnik. Masszív a párnázása, kellően hosszú, 2,5 méteres vezetékét zsinóros burkolat védi, és található rajta hangerőszabályzó, illetve mikrofonnémító. Pár százassal drágábban kínálják a fehér Attack Snow verziót. A hatezer forint alatt kapható Ozone Spark elsősorban összehajtható kialakításában különbözik az Attacktól, ami jól jöhet a sokat utazó felhasználóknak. Az Oxid különlegessége a vezetékére telepített, médialejátszós vezérlőpult, amibe még basszuskiemelés is került. Ehhez természetesen már USB-s csatlakozásra van szükség. Érdekes, hogy az Ozone Oxid vételárával így sem szálltak el túlzottan, hétezer forint alatt megkapható. Tudásához és felszereléséhez viszonyítva az Ozone csúcs fülese, a Strato EVO sem tűnik olyan drágának, annak ellenére, hogy 15 000 forintot kérnek érte, ugyanis térhatású 5.1-es hang kibocsátására képes, és oldalanként négy-négy hangszórója van. Kialakítása a Sparkhoz hasonlóan összehajtható, háromméteres vezetékén komoly szabályzó csücsül, a számítógéphez USB-n kapcsolódik, és két adag (egy műbőr és egy szövet) fülpárna jár hozzá.

Ha pedig útnak indulnánk, játékos kellékeinket és legfeljebb 16 hüvelykes notebookunkat pakolhatjuk az Ozone Gaming Backpack hátizsákba. A laptop szállítására szánt burok kivehető, akárcsak a hat optikai lemezt befogadó tartó. Emellett még közel tucatnyi egyéb zsebet kapunk, többek közt fülhallgató kivezetéséhez való nyílással ellátottat. Az ügyes Ozone hátizsák vételára 8670 forint.

MSI és apróságok

Kevesen tudják – nekünk is új volt –, hogy az MSI notebook, asztali számítógép és all-in-one monitorszámítógépeinek szervizelését végző Albacomp Zrt. rendelkezik a felhasználók számára "háztól házig" támogatást nyújtó garanciális rendszerrel. Meghibásodás esetén elég felhívni a 06-22-515-494 telefonszámot, ahol bejelenthetjük a problémánkat, illetve megegyezhetünk, hol és mikor szeretnénk átadni a vállalat futárának beteg vasunkat. Emellett érdemes még feljegyezni az Albacomp Zrt. központi számát: 06-1-236-7777, illetve a terméktámogatást, segítséget nyújtó vonalat: 06-22-515-413.

Ha már az MSI-nél tartunk, felhívjuk olvasóink figyelmét két nagyon olcsó notebookra. Az MSI CR610 egy egyszerű alapgép, ehhez mért, alig több mint 105 000 forintos vételárral. Igaz, hogy ebben nincs operációs rendszer, de akinek a legfontosabb szempont az alacsony ár, ingyenes Linuxot telepíthet rá. Processzora nem túl erős, egyetlen magos, 2,1 GHz-es Sempron M120, de sok esetben nincs is szükség ennél komolyabbra, főleg úgy, hogy egy fejlett Radeon HD 4200 grafikus mag van a segítségére, ami kezeli a HD filmeket és az egyszerű kis notebook HDMI-kimenetét. A csomagba fért még 2 GB memória, 250 GB-os merevlemez, n-es Wi-Fi adapter és hatcellás akkumulátor.

Nem is olyan sokkal több pénzért, durván 112 000 forintért már Arrandale platformos MSI laptopot is kaphatunk, mégpedig a CR610 utódjának számító CR620-ban találtuk meg a legkisebb Core i architektúrás processzort. Még a korábban emlegetett, P6100-as Pentiumnál is eggyel visszafogottabb a Celeron P4600. Igaz, ugyanúgy kétmagos, ugyanúgy 2 GHz-en jár, ugyanúgy van HDMI kimenetes beépített grafikus magja, de harmadszintű gyorsítótára 3 MB helyett csupán 2 MB. Ehhez a konfigurációhoz is 2 GB memória, 250 GB-os merevlemez, n-es Wi-Fi adapter és hatcellás akkumulátor jár, operációs rendszert és Bluetooth modult viszont nem kapunk.

Láttunk már USB 3.0 csatlakozós, 2,5 és 3,5 hüvelykes merevlemezházat, de 5,25 hüvelykes egységgel eddig még nem találkoztunk. Most a DeLock kínálatában feltűnt ilyen is. A méretes doboz elsősorban optikai meghajtókhoz lehet jó, de előkészítették 3,5 hüvelykes merevlemezek fogadására is. Gyors USB csatlakozója révén a SATA 3.0 felületű merevlemezeket sem fogja vissza. Vételára 20 000 forint környékén mozog. Merevlemeznek álcázza magát a DeLock 2,5 hüvelykes, SATA winchesterre hasonlító dobozkája, amely valójában Compact Flash kártyák befogadására alkalmas. Olyan helyeken lehet érdemes felhasználni – mondjuk egy médialejátszóban – ahol a nagy tárkapacitás és a sebesség nem olyan fontos, mint a hangtalanság vagy a hőtűrés. Vételára körülbelül 8000 forint.

rudi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés