Hirdetés

Természetfeletti erő? Acer Nitro V 16 AI notebook Gorgon Pointtal

Az Acer gamer notesze megkapta a frissített AMD platformot, de árában már tükröződnek az elmúlt hónapok eseményei.

Bevezetés, külső

Az Acer Nitro sorozata a tajvani cég kedvező(bb) árú gamer eszközeit tömöríti, és többek között notebookokat is bőven tartalmaz – ezek közé tartozik tesztünk alanya is, mely a CES-en bejelentett új AMD platformra, a Gorgon Pointra épül. Ez az elnevezés az emberben azt az érzetet kelti, hogy itt valami elképesztő, minden eddigit meghaladó erő áll majd rendelkezésre, de ez nem igazán van így: a Gorgon Point tulajdonképpen a lassan két éves Strix Point optimalizált, áttervezett változata. Ez az áttervezés elsősorban a memóriarendszert érinti, mely így már 8533 MHz-es órajelen dolgozhat, de kicsit gyorsabb lett az NPU is, illetve hatékonyabb az energiafelhasználás, amit aztán a CPU vagy takarékosabb működésre vagy magasabb órajelekre konvertálhat. Bármelyiket is választja, a notebook felhasználója csak örülhet az eredménynek, de tény, hogy a 400-as Ryzen AI sorozat azért nem fog akkora előrelépést jelenteni, hogy egyből kukázzuk a korábbi generációs modelleket. Tesztalanyunk az Acer Nitro V 16 AI család tagja, így 16”-es kijelzőt használ, belsejében pedig a Gorgon Point család középső tagját, a 8 magos Ryzen AI 7 450-et kapta, mely egészen 5,1 GHz-ig skálázhatja órajelét.

Hirdetés

Dizájn

Noteszgépünk a klasszikus Nitro jegyeket hordozza, tehát fémből és műanyagból álló, masszív gépházba került, mely ugyanakkor egy pillanatig sem próbálja titkolni, hogy alapvetően a középkategória volt a cél, a prémium, minőségi érzést kereső vásárlóknak pedig ott vannak a Predatorok, jóval elegánsabb kivitellel.


[+]

A fekete, selyemfényű, és hát ujjlenyomatokat szívesen gyűjtő felületre csak kevés díszítés került: a Nitro logó a kijelző alatti káván, a csukótámaszon és a monitor hátoldalán is megjelenik, de az ARGB LED-eket, amennyiben a klaviatúrát nem számítjuk, nélkülöznünk kell. Ezért cserébe viszont notebookunk nem is hívja fel magára a figyelmet, nem giccses, nyugodtan használhatjuk irodában vagy üzleti tárgyaláson is. A vonalvezetés alapvetően szögletes, az éleket csak minimálisan kerekítették le, de a forma enyhén ék alakú, mely előrefelé keskenyedik. A 16”-es kijelző körüli keret átlagos vastagságú, így az egész notebook egy klasszikus 15,6”-es hordozható PC méretével rendelkezik: 360 x 276 x 25 mm-es és 2,44 kg tömegű, szóval nem feltétlenül egy ultrabook, de azért akkor sem szakad le a vállunk, ha egy napon keresztül hordoznunk kell.



[+]

Notebookunk méreteinek előnye a csatlakozókínálat viszonylagos gazdagságában realizálódik: a gép oldalain egy USB4 (ez DisplayPortot és USB-PD-t is kínál), egy USB 3.2 Gen 2 Type-A és két USB 3.2 Gen 1 Type-A, egy HDMI 2.1, egy kombinált analóg jack és egy Ethernet port található. Ez utóbbi gigabites sebességet kínál, ezt pedig egy Wi-Fi 6E és BT 5.3 képességekkel rendelkező WLAN kártya egészíti ki.

[+]

A Nitro V 16 AI alján két széles gumitalp gondoskodik a stabilitásról, és mintaként ismét feltűnik a Nitro logó. Érdekes módon szellőzőnyílásból viszonylag kevés van, de ezeket közvetlenül a két hűtőventilátornál tömörülnek – látszik, hogy az Acer mindent meg akart tenni az irányított légáram érdekében. A hátlap levétele viszonylag egyszerű, és a belső hardver jól hozzáférhető, így az SSD és a hálózati kártya mellett a memória és az akkumulátor is cserélhető.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Előzmények