Fujifilm X-T200 fényképezőgép: Japánban is olvasnak minket?

A tavaly tesztelt előd, az X-T100 több gyermekbetegséggel is küzdött – vajon sikerült-e mindet kijavítani?

Külső, kezelőszervek

Az X-T200 külsejét tekintve nagyon hasonlít elődjére, egyesével megvizsgálva az oldalakat azonban már könnyen megtalálhatjuk az eltéréseket. Kézbe fogva rögtön feltűnik, hogy az új generáció kapott egy apró markolatféleséget, mely még az X-T100-hoz kapott, utólag felcsavarozható kis bütyöknél is nagyobb, és bár így sem tartunk például a nemrég piacra dobott X-T4 szintjén, ez is elegendő a 370 g tömegű váz megtartására. A másik változás az előlapon, hogy az X-T100 ránézésre bőrnek tűnő, de egyértelműen műanyagból készült előlapi borítását gumírozott műanyagra cserélték, ami szintén hozzájárul a stabilabb fogáshoz.


[+]

A fényképezőgép tetején ezúttal is találunk egy puklit, mely az elektronikus keresőt, illetve a bal oldali, testreszabható tárcsához tartozó kallantyúval a dudor alól előhívható beépített vakut rejti, tőle jobbra viszont már fontos módosításokat vehetünk észre. A némileg megváltoztatott kiosztású módválasztó tárcsától (mely már dedikált videómóddal is rendelkezik) jobbra találjuk a már korábban is látott, videórögzítést elindító gombot és a módtól függően változó funkciójú vezérlőtárcsát, eltűnt azonban az „Fn” gomb.


[+]

Utóbbi helyét a bekapcsológomb vette át, dobták tehát a korábbi, kétállású kapcsolót az exponálógombról, hiszen annak helyét az előző modellen még a hátlapon található, szintén nem testreszabható, de a fotómóddal együtt változó funkciójú tárcsa vette át. Az új kiosztás már jobban hasonlít a többi X-T modelléhez, a hely szűkössége miatt azonban elég nehéz benyomni az itt található nyomógombokat, ráadásul a bekapcsológomb új kialakítása miatt fentről nézve már nem egyértelmű, hogy a gép be van-e kapcsolva vagy nincs – ennyi áldozatot viszont talán elviselünk majd, cserébe a kényelmesebben használható tárcsáért.


Hátulról szinte eszünkbe se jut, hogy az X-T100 utódjáról van szó, ugyanis mind a kijelző mérete, mind annak kialakítása megváltozott. Az immár 3,5 hüvelyk képátlójú érintőkijelző 16:9-es képaránnyal rendelkezik, ami videófelvétel során jöhet jól, hiszen fekete sávok nélkül kísérhetjük figyelemmel az élőképet, míg 3:2 képarányban való fotózáskor kevesebb helyet vesznek el a képből az oldalsó UI-elemek.

Hirdetés

[+]

Nagy bánatunkra a kifejezetten nagy felbontású, 2,76 millió pixelt felvonultató, akár 1000 nites fényerőre is képes megjelenítő már nem az X-T100 igen kényelmes mechanikáját, hanem a főleg a Panasonic vázakról ismerős, oldalra kihajtható és fel-le forgatható megoldást kapta. Ez a vloggerek számára egyértelműen kényelmesebb, mint a korábbi verzió, a derékmagasságból történő fotózást azonban megnehezíti, hogy plusz egy mozdulatot kell végeznünk a monitor kihajtásával, mielőtt magunk felé tudnánk billenteni azt.


[+]

A nagyobb kijelző miatt egyébként fizikai gombok számára is kevesebb hely jutott, ezért a menüben való navigálásra és a fókuszterület kiválasztására mostantól a D-pad helyett (és a kijelző mellett) egy apró, benyomható joystick áll rendelkezésünkre. Emellett kapunk még egy Display/Back és egy Menu/OK kapcsolót, illetve két, felirat nélküli, testreszabható gombot az EVF mellett, míg a visszajátszás és a Drive/Delete billentyű maradt a megszokott helyén.

[+]

A hátoldal tetején a dioptriaállító tárcsával, a szemérzékelővel és a két megjelenítő közti váltásra szolgáló gombbal keretezett elektornikus kereső néz velünk farkasszemet, mely specifikációit és a használati élményt tekintve is változatlan maradt.

[+]

A korábban alkalmazott, 2,5 milliméteres mikrofonbemenetet leváltotta egy 3,5 milliméteres jack csatlakozó, mely ezúttal is a váz – hátulról nézve – bal oldalán, egy műanyag ajtó mögött kapott helyet, a többi port pedig a vele ellentétes oldalon sorakozik.


[+]

„Többi port” alatt egy micro HDMI képkimenetet és egy USB Type-C csatlakozót értünk, melyek közül utóbbi nem csak adatátvitelre, de töltésre is használható, sőt a mellékelt adapter segítségével fejhallgató-kimenetként is funkcionál.


[+]

A váz alján elhelyezett állványmenet továbbra sem az optikai tengely alatt, hanem attól kicsit oldalirányba eltolva található, mellé pedig az akkumulátor és az SD kártyanyílást takaró ajtócska került. Sajnos ezúttal is igaz, hogy a kártya és az akku sem cserélhető felszerelt állványtalppal, azt minden esetben el kell távolítanunk, mielőtt az ajtó mögötti lakókat háborgatnánk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés