Hirdetés

Fujifilm X-Pro3: profizmus derékmagasságból

Végre hazai környezetben is volt szerencsénk kipróbálni a Fujifilm X-Pro szériájának új tagját.

Bevezető

A Fujifilm tavaly ősszel rántotta le a leplet az X szériát elindító X-Pro1 váz harmadik generációjáról, az X-Pro3-ról, mely enyhén szólva is megosztóra sikeredett, köszönhetően a szokásostól jelentősen eltérő hátlapi kialakításának. Az X-Pro széria tagjaira egyébként már korábban is jellemző volt ez a megosztó fogadtatás, a nagyobb tömegek inkább az X-T sorozat modelljeit választották annak mai szemmel nézve hagyományosabb felépítése miatt.

A bejelentéskor mi is kíváncsian vártuk, hogy az újdonság mennyire lesz használható a gyakorlatban; Prágában tett kiruccanásunk alkalmával pedig kellemeset csalódtunk, hamar ráéreztünk az elsőre szokatlannak tűnő kijelzőmegoldásra, ami már csak azért is nagy dolog, mert jelen sorok írója már bőven a digitális korszakban fogott először kézbe fényképezőgépet, ezzel kimaradva a rangefinder stílusú vázak korából.

Az X-Pro3 Toshi Ida kezében annak bemutatásakor, Tokióban
Az X-Pro3 Toshi Ida kezében annak bemutatásakor, Tokióban (forrás: FUJIFILM X Series YouTube csatorna) [+]

Bár – ahogy azt már fentebb is említettük – járt már a kezünkben a japánok új üdvöskéje, mindenképp szerettük volna kipróbálni, hogy milyen egy délutánnál hosszabb távon használni azt, és bár az egyhetes tesztidőszak még mindig nem ad olyan képet, mintha éveken keresztül napi szinten használnánk a gépet, ehhez képest a hét végére sikerült annyira megszerettetnie magát velünk az X-Pro3-nak, hogy fájó szívvel adtuk azt vissza a gyártó magyar képviseletének.


[+]

A rövid tesztidőszak azért mégsem nevezhető olyan rövidnek, hiszen a váz belsejében dolgozó komponensek és a szoftver nagy része is ugyanaz, mint ami az X-T3-ban is dolgozik, így sem a szenzort, sem a vezeték nélküli vezérlésre és a képek letöltésére szolgáló mobil alkalmazást nem kellett újra külön megvizsgálnunk.

Választható színek
Választható színek (forrás: Fujifilm) [+]

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy fényképezőgépekről szóló tesztjeink során nem az elkészült fotók pixelről pixelre történő átvizsgálása és kielemzése a cél, ezt a feladatot meghagyjuk a napi szinten ezzel foglalkozó médiumoknak. Mi – informatikával foglalkozó szakoldalként – inkább a hardveroldalát próbáljuk megfogni a dolognak, használati tapasztalatokat bemutató cikkeinket nem minden részletre kiterjedő teszteknek szánjuk.

Specifikációs adatlap

Fujifilm X-Pro3
Típus Tükör nélküli rendszerkompakt (MILC)
Váz anyaga Magnéziumötvözet, titánium
Időjárásálló kivitel Igen
Bajonett Fujifilm X
Szenzor APS-C (23,5 x 15,6 mm), X-Trans CMOS IV
Képfeldolgozó X-Processor 4
Képstabilizátor Nincs
AA filter Nincs
Érzékelő felbontása 26,1 MP
Érzékenység ISO 160 - 12 800 (kiterjesztett módban 80 - 51 200)
Kereső Hibrid optikai (95% lefedettség, 0,52-szeres nagyítás) és elektronikus (3,69 millió pixeles OLED)
Kijelző 3", hátlap mögé rejtett, érintésérzékeny, 1,62 millió pixeles felbontás, LCD + 1,28 hüvelykes kiegészítő kijelző
AF típusa Intelligens hibrid (kontraszt- és fáziskülönbségérzékelés), -6 FÉ hatékonyság
Fehéregyensúly Automatikus, finom, nappali, felhős, árnyék, izzó, fénycső, víz alatti, színhőmérséklet-beállítás
Zár típusa Redőnyzár, elektronikus zár
Minimum záridő 30 mp, Bulb mód
Maximum záridő 1/8000 mp (elektronikus zárral 1/32 000 mp)
Beépített vaku Nincs
Fénymérés Multi, középre súlyozott, szpot, mátrix
Expozíciókorrekció ±5 fényérték 1/3 lépésenként
Sorozat 30 fps elektronikus zárral, 1,25x képkivágással, 11 fps mechanikus zárral
Videó minősége DCI-4K: 4096x2160, 30/25/24p, 200 Mbps
4K: 3840x2160, 30/25/24p, 200 Mbps
Full HD: 1920x1080, 120/100/60/50/30/25/24p, 200 Mbps
Időzítő 10 mp, 2 mp
Videokimenet USB Type-C
USB csatlakozó USB 3.1 Gen1 Type-C
Mikrofonbemenet Van, 2,5 mm jack
Fejhallgató-kimenet Nincs
Bluetooth Van, 4.2
Wi-Fi Van, 802.11n
Mobil alkalmazás - Fujifilm Camera Remote
- iOS-re és Androidra is elérhető
- távvezérlés, élőkép, képek letöltése
Memóriakártya-foglalat 2 db SDXC
Nyers formátum RAF, 12-14 bites
Tömörített formátum JPEG
Videóformátum MOV, MP4
Akkumulátor 1 db NP-W126S
Tömeg 497 g (akkumulátorral és memóriakártyával)
Méret 140,5 x 82,8 x 46,1 mm
Fogyasztói ár - Fujifilm X-Pro3 fekete váz: 629 990 Ft
- Fujifilm X-Pro3 Duratect fekete/ezüst váz: 689 990 Ft
Garancia 2 év
Gyártó weboldala www.fujifilm.eu/hu
Termék weboldala Fujifilm X-Pro3

Külső, kezelőszervek

A Fujifilm X-Pro3 bemutatásakor rögtön az első pontnál, az anyaghasználatnál is új dolgot hallhattunk, ugyanis a magnéziumötvözet váz alsó és felső burkolóelemei titániumból készültek, ha pedig ez nem lenne elég, a sima fekete verzió mellett úgynevezett Duratect bevonattal ellátott modellek is piacra kerültek ezüst és fekete színben. Nálunk az utóbbi járt, aminek bár a hivatalos neve „Duratect Black”, élőben (és a termékfotókon is) inkább rézszínűnek tűnik.

Ez a bevonat nem csak a jobb ellenállóság miatt hasznos a karcokkal szemben, de egyfajta régies megjelenést is kölcsönöz a váznak. Negatívuma, hogy kézbe fogva rögtön tele lesz ujjlenyomattal, amit csak erős dörgöléssel lehet eltüntetni róla. A 140,5 x 82,8 x 46,1 milliméteres kiterjedés és a 497 grammos tömeg egyébként szinte megegyezik az elődmodellével, de ez igaz a dizájn jelentős részére is – leszámítva természetesen a hátlapot.


[+]

Szemből vizsgálva a vázat először az X bajonetten akad meg a szemünk, melytől jobbra az alsó sarokban a fókuszmódválasztó kar ücsörög, tőle balra pedig egy kallantyút találunk, ami a jobb felső sarokba tolt kereső elektronikus és optikai módjai közti váltásra szolgál. Az előlap része még az AF segédfény, valamint egy testreszabható első tárcsa, utóbbi alatt pedig a kisebb objektívekhez még elegendő, de nagyobb optikák használata közben már azért kevésnek érződő apró markolat várja, hogy használatba vegyük.

A felső oldal egy az egyben az X-Pro2 kiosztását kapta, vagyis a vakupapucson, a bekapcsoló retesszel körbevett exponálógombon és egy testreszabható funkciógombon kívül két tárcsát találunk még. A duó egyik tagja dedikáltan az expozíciókorrekcióhoz tartozik, míg mellette lévő párja a záridő és az érzékenység állítására szolgál. Előbbihez semmi trükkre nincs szükség, egyszerűen csak a tárcsa forgatásával ki kell választanunk a megfelelő értéket, a módszer csupán akkor bonyolultabb egy fokkal, ha az automatikus (A) állás aktív, ilyenkor ugyanis be kell nyomnunk a középen elhelyezett gombot is, hogy el tudjuk forgatni a tárcsát.

Az érzékenység beállítása ezzel szemben elsőre nem lehet egyértelmű, hiszen nem magát a tárcsát kell forgatni, hanem a recézett külső gyűrűt, miután felemeltük azt. Mindkét esetben csak a fontosabb értékeket találjuk felírva, a precízebb beállításhoz használnunk kell – beállítástól függően – az első vagy a hátsó tárcsát.


[+]

A hátsó tárcsa változatlan helyen található a hátoldalon, körülötte azonban történt némi módosítás az elődmodellhez képest. Eltűnt például a négyirányú D-pad, így a menüben való navigálásra és a fókuszterület kiválasztására már csak a joystickot használhatjuk. Tőle jobbra két gombot találunk, az alsó minden esetben a Q menüt hívja elő, a felső feladatát pedig mi választhatjuk ki, míg a joystick alatt a menü/OK, a visszajátszás és a visszalépés/kijelzőmódváltás kapcsoló sorakozik.


[+]

A felső sorban találjuk a fotómódok, illetve a videómód közti váltásra használatos gombot és az AE-L/AF-L billentyűt, ezeket leszámítva pedig már csak a bal felső sarokban várakozó, szemérzékelővel ellátott hibrid kereső és az 1,28 hüvelykes, kikapcsolt állapotban is működő másodlagos kijelző érdemel említést. Utóbbi gyári állapotban az éppen aktív filmszimulációs módot mutatja, de beállíthatjuk úgy is, hogy az általunk kiválasztott beállításokat jelenítse meg (például záridő, érzékenység, rekesz, időzítő, az akkumulátor töltöttsége stb.). A modern vázaknál megszokott nagyméretű, jelen esetben 3 hüvelyk képátlójú érintőkijelzőt a hátsó panel lehajtása után találhatjuk meg, melyet legfeljebb 180 fokos szögig tudjuk lefelé dönteni.

Az akkumulátor helye a váz alján lévő ajtócska mögött van, melyet egy átlagos méretű állványfejet használva kényelmesen ki-be tudunk rakosgatni, a telepcseréhez tehát nem szükséges leszerelni az állványról.


[+]

A két darab SD memóriakártyafoglalat a váz – hátulról nézve – jobb oldalára került egy méretes ajtó mögé, míg az adatátvitelre és töltésre is használható USB Type-C, valamint a 2,5 milliméteres távvezérlő/mikrofon csatlakozó egy bal oldalon elhelyezett gumi takaróelem alatt várja a belevalót.

Használat közben

A kamerabemutatóink „Használat közben” című oldalát általában a menürendszer felépítésével szoktuk kezdeni, azonban az X-Pro3 már a menürendszerig való eljutást tekintve sem egy egyszerű szerzet. Ahogy azt már az előző oldalon is említettük, a nagyméretű kijelző „becsukott” állapotban rejtve van, ahhoz, hogy ezt megtaláljuk, le kell hajtanunk a hátlapot. Ebből következően a képernyőt csak hátulról vagy fentről látjuk, a fejünk fölött tartott kamerával való fotózás csak olyan szögig működik, ahonnan még rálátunk a függőlegesen lefelé „lógó” (egyébként igen jó betekintési szögekkel bíró) kijelzőre, de ez távol áll az ideális használattól – persze ha nincs más lehetőségünk, akkor jobb, mint a semmi. A derékmagasságból történő fotózás ezzel szemben kifejezetten kényelmes, hiszen nincs szükség a kijelző teljes, oldalra való kihajtására ahhoz, hogy le tudjuk dönteni, ez leginkább a streetfotósok számára hasznos tulajdonság.


[+]

Ha tehát a klasszikus módon a szem elé tartott kamerával kívánunk fotózni, marad a hibrid kereső a komponáláshoz, ami minőségét tekintve egyáltalán nem a „hát, ha muszáj…” kategóriába esik. Amikor először bekapcsoljuk a gépet, az optikai kereső lesz aktív, ami nem összekeverendő a legtöbb DSLR OVF-ével, az „átnézőkén” (rangefinder) nem az objektív és a szenzor által látott képet látjuk, hisz ez az egység végső soron csak egy ablak, amivel át tudunk nézni a vázon, objektívtől függetlenül mindig ugyanazt a látószöget tapasztaljuk, a látott kép minősége pedig az extra optikai elemek hiányából adódóan kiváló.


[+]

Az optikai kereső rendelkezik egy plusz digitális réteggel, melynek köszönhetően ebben a módban is megjeleníthetők bizonyos adatok, mint például az expozíciós értékek, a még elkészíthető képek száma vagy a vízszintjelző, de ez a réteg szükséges ahhoz is, hogy az objektívhez tartozó látószögről valamennyire fogalmunk legyen. Az X-Pro3 az elődökkel ellentétben sajnos nem képes az optikai kereső képét felnagyítani, attól függően, hogy milyen gyújtótávolságot használunk, mindössze egy keretet látunk, ami nagyjából megmutatja, hogy hova kell komponálnunk ahhoz, hogy a téma biztosan a képen legyen. Mi egy Fujinon XF 16-55 mm f2.8 R LM WR objektívet használtunk próbánk során, a keret pedig általában szépen le is követte a zoomolást, de volt rá példa, hogy némi késést tapasztaltunk, továbbá előfordult, hogy egyáltalán meg se jelent a keret, ilyenkor ide-oda mozgatva a zoomgyűrűt rájött a rendszer, hogy mit várunk tőle, és pótolta a hiányosságot.


(forrás: FUJIFILM X Series YouTube csatorna) [+]

Az OVF-hez kapcsolódóan említést érdemel még az az apró kijelző, ami a jobb alsó sarokban ugrik fel automatikus vagy manuális élességállítás közben, és a képbe való többszörös belenagyítással segít nekünk ellenőrizni, hogy jó helyen van-e az élesség – ez mindenképp nagy segítség azoknak, akik ragaszkodnak az optikai keresőhöz, de az EVF legnagyobb előnyéről sem szeretnének lemondani. Természetesen igény esetén rendelkezésünkre áll az OLED elektronikus kereső is, a bajonett mellett elhelyezett kallantyút meghúzva a kijelző felugrik, kitöltve a kereső teljes felületét, és már élvezhetjük is az egyébként remek képminőséget.


[+]

A rejtett kijelző mellett persze az EVF is alkalmas arra, hogy a menürendszerben turkáljunk, ez pedig a gyártótól megszokott módon kerül tálalásra. A menü hat fő kategóriára van felosztva, melyek között váltogatva lapozgathatunk a listába szedett menüpontok között, emellett rendelkezésünkre áll egy hetedik „MY” fül is, ahová kedvenc beállításainkat menthetjük el. Ha még ennél is könnyebben elérhetővé szeretnénk tenni a számunkra legfontosabb funkciókat, akkor élőkép módban a „Q” feliratú gombot kell lenyomnunk, ezzel előhívva a 4, 8, 16 vagy 32 elemes gyorsmenüt, melynek tagjait természetesen szintén mi válogathatjuk össze.

[+]

Mivel a D-pad kimaradt, így a leggyakrabban használt kezelőszerv valószínűleg a benyomható joystick lesz, ami még mindig jobb, mintha fordított helyzet lenne, hiszen jóval kényelmesebb ezzel navigálni és váltogatni a fókuszterületet, mint négy apró iránygombbal és egy középső „OK” billentyűvel. Mivel a fókuszrendszer az X-T3-ból került át, így nem csak az élességállítás előkészítése, de maga a fókuszálás is villámgyorsan történik, ráadásul egy külön menü tartozik ehhez a funkcióhoz, ahol testreszabhatjuk a rendszert attól függően, hogy mit fotózunk, ideértve az arc- és szemérzékelést, továbbá a követő AF viselkedését. Újdonság az X-Pro3-ban a korábbi Fujifilm vázakhoz képest, hogy elérhető az úgynevezett Focus Limiter funkció, melynek segítségével megadhatjuk azt a távolságtartományt, amin belül az élességállítás történhet, ezzel nem csak felgyorsítva a folyamatot, de elkerülve azt is, hogy nem kívánt témák váljanak élessé.

Mintaképek, videó, értékelés

Az alábbi mintaképek Fujifilm X-Pro3 vázzal és Fujinon XF 16-55 mm f2.8 R LM WR objektívvel készültek, majd az Adobe Lightroom CC szoftver segítségével, 100% minőségű JPEG formátumban, 2560 pixeles vízszintes oldalszélességgel, szerkesztés nélkül kerültek exportálásra.

21 mm / f2.8 / 1/1100s / ISO 200

55 mm / f2.8 / 1/1800s / ISO 16016 mm / f5.6 / 1/800s / ISO 200 Kattintásra galéria nyílik

A fájlméretek RAW+Fine JPG felvételi módban a JPEG esetében 12-15 MB, a RAF kiterjesztésű nyers képeknél pedig 55-57 MB körül alakulnak.

Videó

Ahhoz képest, hogy a gyártó egyértelműen fotózásra szánja az X-Pro3-at (erre utal a Pure Photography szlogen is), nem szégyenkezhet videós képességek tekintetében, még ha az valamelyest el is marad az X-T3-ban látottaktól. A maximális felbontást a DCI-4K és a 4K jelenti, melyeket kiválasztva legfeljebb 30 képkocka/másodperces képkockasebesség és 200 Mbps-os bitráta érhető el, 8 bites színmélység mellett, ha pedig mindenképp szükségünk van a 60 fps-re, akkor kénytelenek leszünk Full HD felbontásra váltani. Jó hír, hogy az X-Pro3 megkapta az F-log mentési lehetőségeket és az olyan funkciókat, mint a zebracsíkos figyelmeztetés és a focus peaking, továbbá a mikrofonbemenetnek köszönhetően a jobb hangminőség lehetőségéről sem kell lemondanunk, vloggereknek viszont egyáltalán nem tudjuk ajánlani a vázat, tekintettel a kijelző egyedi mechanikájára.

Ahogy az velünk általában lenni szokott, a felvételek elkészítésekor nem volt jó barátunk az időjárás, ami nem csak a borult égboltban, de a nagy szélerősségben is megnyilvánult – a szenzorstabilizálás ilyenkor jól jött volna, de egy streetfotós gépnél ezt nem rójuk fel negatívumként. Az elkészült anyagokkal egyébként mindkét felbontást használva elégedettek lehetünk, bár ha tehetjük, jobban járunk a 4K-val, a Full HD esetében nem kapjuk meg azt a részletgazdagságot, amit magasabb felbontás esetében igen – de ismét hangsúlyoznánk, hogy főleg videófelvételre ne az X-Pro3-at válasszuk, erre a célra még a gyártónál maradva is találhatunk jobb versenyzőt.

Értékelés

Az utolsó mondat akár az értékelés szekcióba is bekerülhetett volna, hiszen a Fujifilm X-Pro3 valóban egy ízig-vérig fotós gép, és ez nem csak az elkészült felvételek vizsgálatakor, de már használat közben is érződik. Persze ha huzamosabb ideig használtunk más gyártótól származó vagy esetleg alsóbb kategóriás Fujifilm vázat, akkor néhány dolgot át kell huzaloznunk fejben, hiszen az első napokban még kifejezetten fura érzés úgy kattintgatni, hogy – OVF-et használva – nem tudjuk azonnal visszanézni a kész képeket, de ha ezt nem negatívumként fogjuk fel, akkor tényleg sokkal jobb élmény lesz a fotózás.


[+]

A tesztelt váz 689 990 forintos árát (a sima fekete verzió ennél 60 000 forinttal kevesebbe kerül) mi kicsit soknak érezzük tekintve, hogy az alapjaiban véve nagyon hasonló X-T3 kevesebb mint 450 000 forintért is beszerezhető (bár utóbbi jóval régebb óta is van piacon), de érdemes megemlíteni, hogy az elődmodell sem került sokkal kevesebbe bemutatásakor. Mi – és külön hangsúlyoznánk, hogy a szubjektív véleményünkről van szó – inkább az X-T3-at választanánk ennyi pénzért, és a különbözetet inkább objektívre költenénk, de ez nem azt jelenti, hogy az X-Pro3 ne érné meg az árát. Akinek tetszik ez a fajta kialakítás és hajlandó többet fizetni a vintage és kissé különc külsőért, valamint a vele járó élményért, az nem fog rosszul dönteni, hiszen kifejezetten jó vázat fog vásárolni, nekünk is tetszett, de ha csak a végeredmény a fontos, akkor érdemesebb az olcsóbb modellt választani.


Fujifilm X-Pro3 fényképezőgép

SidCorky

A Fujifilm X-Pro3 fényképezőt és a Fujinon XF 16-55 mm f2.8 R LM WR objektívet a Fujifilm magyarországi képviseletétől kaptuk tesztelésre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés