Külső, ergonómia
A FujiFilm mondhatni szárnyal: világszerte jól fogadták anno „most a lét a tét” lépésüket, amikor beindították a retró-őrületet az X100-zal. A siker kulcsa azonban nem csak az eltalált dizájn és a remek képminőség volt, hanem a vásárlóorientált hozzáállás is: a marketingesek a gyártó mérnökeivel karöltve figyelték a reakciókat, és nem legyintettek, nem hunytak szemet, ha a sok dicséret mellett csípős kritika is érte újszülöttjüket.
Sőt, amikor a közönség egy cserélhető objektíves X100 iránti igényt formált meg, a Fuji lépett, ráadásul igen nagyot és súlyosat az X-Pro 1-gyel. Azt – nyilván – senkinek sem köti az orrára a japán gyártó, hogy annak idején kész útitervvel álltak-e neki az X család bevezetésének, vagy ad hoc jelleggel hozták meg a döntéseket. De szinte biztos, hogy igen konkrét elképzelésekkel álltak neki a tervezésnek, és biztos, hogy volt A és B terv attól függően, hogy milyen lesz az X100 fogadtatása.
Nos, a Fuji teljes X sorozata igazi sikersztori lett, azonban az X-Pro 1 félmilliós árával sokak számára egy elérhetetlen álom marad(t). A gyártó fejesei ezért gondoltak egyet, és megalkották a kisebb és olcsóbb X-E1-et, amely – amint az látni fogjuk – nem igazán marad el nagytestvérétől, sőt! Az újdonság lelkét ugyanaz a 16 MP-es X-Trans CMOS érzékelő és EXR Pro képalkotó processzor alkotja, mint a „nagyvasét”. Persze, a körülbelül feleannyiba kerülő X-E1-et valahol le kellett egyszerűsíteni, hogy ne legyen (akkora) konkurencia az X-Pro 1-nek, de senki se rémüljön meg: a létfontosságú elemek maradtak a régiben, sőt van, ami jobb is lett.
Például kapunk beépített villanót, mikrofonbemenetet (2,5 mm-es jack, ami egyben a vezetékes elektronikus kioldás lehetőségét is felkínálja), 2,36 millió képpontos OLED elektronikus keresőt (dioptriaállítási lehetőséggel). Cserébe le kell mondanunk a hibrid keresőről, a záridő tárcsájának reteszbütykéről és a kijelző is csupán 2,8”-os 460 000 képpont felbontással (ez ízlés kérdése, nekünk jobban tetszik a kisebb kijelző, jobban harmonizál a gép külsejével és kevesebbet is fogyaszt a csökkentett felbontás okán). És még valami: akinek nem tetszik a teljesen fekete borítás, az ezüst-fekete színben is megkaphatja az X-E1-et.
A külalak gyakorlatilag maradt a régiben: az X-E1 egy-két kapcsoló (és persze a hibrid optikai kereső ablaka) kivételével megtartotta az X-Pro 1 vonalait és kezelőfelületének kialakítását. A vázszerkezet viszont már nem kizárólag magnéziumötvözetből készült, hanem tartalmaz műanyag elemeket is – ez minőségérzetben nem, súlyban pedig 100 grammal jelentkezik.
Az előlapon megtalálható az X-Pro 1 markolata, fölötte az AF segédfény, a bajonett alatt balra a reteszbütyök és végül jobb oldalt alul a fókuszmód kapcsolója (manuális, folyamatos és egyszeri fókusz). A teljesen feketétől a kétszínű változat a fenék- és a tetőlemez, valamint a kapcsolók színében tér el. A kályhaezüstös színárnyalat jól áll az X-E1-nek, igazán retrós lett így a külseje – a fekete viszont teljesen feltűnésmentes városi kattintgatást tesz lehetővé. Felvételünkön látható, hogy a beépített villanó apró mérete ellenére jó magasra felnyílik, ráadásul mechanikája lehetővé teszi, hogy akár a plafon felé irányítsuk fényét, ha ujjunkkal megfelelően lefogjuk.
A hátoldalon ugyanazok a minőségi nyomógombok végzik a rájuk bízott feladatköröket, mint az X-Pro 1-nél. Ezek elhelyezése csupán annyiban változott, hogy a „lejátszás” is a kijelző bal oldalára került, de a „View Mode” mellett megtaláljuk immár a vakut felnyitó gombocskát is, ami hiányzik az X-Pro 1-ről. A paraméterező tárcsa nyomógombként is funkcionál, így több funkciót képes ellátni. A kijelző itt csak 2,8”-os, de szerintünk egy még kisebb (2,5”) is elég lett volna.
A váztest hátoldalának bal felső sarkában található az elektronikus kereső, amely közeledésérzékelő szenzorral és – ellentétben az X-Pro 1-gyel – dioptriaállítási lehetőséggel is fel lett szerelve. Ez a kereső nagyobb felbontású és szebb képű, mint a nagytestvéré, de sötétben ugyanúgy akadozik a képfrissítése (cserébe nem zajosodik).
A többi X-géppel (X100, X10, X-Pro 1) ellentétben az X-E1 csatlakozói nem oldalt, a markolatban találhatók, hanem átkerültek a másik oldalra (hátulról nézve a balra). Az USB és a HDMI mellé bekerült a külső mikrofonok használatát lehetővé tévő, 2,5 mm-es jack aljzat. Sajnos a gyártó nem a szabványos 3,5 milliméteres csatlakozó mellett döntött, így a legtöbb külön kapható mikrofonhoz átalakítót kell majd használni. A kisebb méret alkalmazása azonban nem teljesen logikátlan lépés, hiszen a Fuji vezetékes kioldója is használható így a géppel (az X-E1 így két vezetékes kioldóval is működtethető, mivel a kioldóban található menetbe mechanikus vezetékes távkapcsoló csavarható).
Bár korábban már láttuk egyes internetes oldalakon, hogy mennyire összetett felépítésű az X100 – tehát hasonlóan bonyolult és helytakarékos lehet az X-E1 belseje is –, mégsem érthető, hogy miért nem az optikai középvonal alá, vagy ha már mindenképp muszáj máshová tenni, miért nem a váz aljának másik oldalába került a fém állványmenet. Úgy legalább az állványfej cseretalpának leszerelése nélkül is lehetne akkut vagy memóriakártyát cserélni a fényképezőgépben.
Az X-E1 tetőlemezén ugyanazokat a kezelőszerveket láthatjuk ugyanabban az elrendezésben, mint az X-Pro 1-nél. Két apró eltérés van: az egyik az itt megtalálható beépített vaku jelenléte, a másik a záridő előválasztó tárcsáról hiányzó reteszbütyök. Utóbbit egyáltalán nem hiányoltuk, mert így könnyebben és gyorsabban lehet változtatni a paraméteren. A véletlen eltekerés kizárt, ugyanis a körkapcsoló forgatása meglehetősen nagy erőt igényel. A menettel ellátott kioldó körül a bekacsolót, mellette jobbra a szabadon kiosztható funkciógombot, alatta pedig az expozíciókorrekció tárcsáját találjuk.
Végül még íme pár termékfotó, melyeken a FujiFilm X-E1 különböző szögekből és más-más optikákkal szerelve látható:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
