FSP Runner mobil akku gyorstöltéssel

FSP Runner 10400

Tápos berkekben nagyon jól cseng az FSP neve, mely egyike azon kevés márkának, amelyik nem csak márkajegyével címkézi, hanem ténylegesen az alapoktól saját maga tervezi és gyártja termékeit. Az utóbbi években elkezdték szélesíteni kínálatukat, de a tápellátás vonalánán maradtak: a notebookok előretörésével univerzális töltők gyártásába fogtak, az okostelefonok és egyéb készülékek megszaporodásával pedig mobil energiaforrásokkal rukkoltak elő. Mert hát nincs rosszabb annál, mint amikor lemerül a szeretett telefon, pedig a mai óriási kijelzők és erős rendszerchipek mellett ez napi probléma.

Tesztlaborunkban a kéttagú Runner család nagyobbik képviselője, a Runner 10400 járt, de a kisebb 7800-as is a komolyabb kapacitású modellek közé tartozik. Nem kevesebb mint 38,5 wattórányi energiát tud magába sűríteni, ehhez 10 400 mAh-s érték tartozik, ebből adódik elnevezése. A 7800 mAh-s modell közel 29 wattórát tud, ami szintén korrekt érték. A nagyobb kapacitású változat sötét, kéttónusú szürke, méretben (130,4 x 86 x 28 mm) és súlyban (295 gramm) a 2,5 hüvelykes, külső merevlemezekhez vagy a vaskosabb tokba bújtatott okostelefonokhoz hasonló. A kisebb modell picit rövidebb (120 mm) és könnyebb (245 gramm).

Mindkettőn két, készülékek töltésre használható USB csatlakozó van, saját akkumulátoruk pedig micro USB-n keresztül táplálható. Az egyszerű dobozban csak egy rövidke, pár centiméteres USB-micro USB kábelt találtunk. Nem szedtük szét a Runnert, ezért megerősíteni nem tudjuk, de az FSP információi szerint minőségi, Samsung cellákat használtak benne, amelyek több mint ötszáz töltési ciklust kibírnak. Az aktuálisan tárolt energiáról négy LED ad visszajelzést, tehát hozzávetőlegesen tudhatjuk, hányadán állunk a tartalékokkal.

Az FSP Runner érdekessége, hogy elég komoly töltőáramot ad. Két, töltésre használható USB csatlakozója közül az egyik (USB1) akár 2,4 amperes áramerősségre is képes, a másik pedig (USB2) 1,5 ampert tud, tehát az is eléri a komolyabb gyári telefontöltőkre jellemző szintet. Az olyan, nagyobb kapacitású pakkoknál, mint a mi közel negyven wattórásunk, problémát szokott jelenteni a mobil energiatár gyakran 10-12 órás feltöltési ideje. Az FSP akár 2,5 amperes töltést is megenged, így hat óránál rövidebb töltési időt ígérnek.

Hirdetés

Próba, értékelés

Az FSP Runner 10400 teszteléséhez három készüléket vetettünk be: Asus MeMO Pad HD 7 tabletet, illetve LG G3 és G4 okostelefont. Az Asus tabletnek 4000 mAh-s (14,8 wattórás) az akkumulátora, 1,35 amperes a töltője, és nem támogatja a gyorstöltést. Saját töltőfejével egy óra alatt 5%-ról 31%-ig töltött fel, a 100% eléréséhez pedig három és háromnegyed óra kellett. Szinte hajszálra ugyanezt az eredményt kaptuk az FSP Runner USB2 portjáról is, ami 1,5 amper leadására képes. A 2,4 amperes USB1 porttal az első óra végén 5%-kal álltunk jobban, a teljes töltési idő pedig fél órával csökkent, tehát nyertünk egy keveset, de nem túl sokat.

Az LG G3, bár Snapdragon 801 rendszerchipet kapott, nem Qualcomm Quick Charge 2.0-ra, hanem egyedi, Texas Instruments vezérlőchipre alapozó gyorstöltést támogat. Így aztán saját, 1,8 amperes töltőfejével egy óra alatt 5%-ról 76%-ra katapultált a 3000 mAh-s (11,1 Wh) akku, teljes töltése pedig egy és háromnegyed óráig tartott. Az FSP akkupakkról töltve viszont – a gyorstöltéshez elengedhetetlen szabályozás hiányában – mindkét aljzatról egy óra csak alatt 50%-ig jutott, a teljes töltéshez pedig egy órával több időre volt szüksége, mint a gyári töltőnek.

Az LG G4 már Snapdragon 808-cal villog, gyorstöltésben pedig a Qualcomm technológiáját használja, így a 3000 mAh-s (11,1 Wh) akku a telefon töltőfejével egy óra alatt 5%-ról 71%-ig jutott, a teljes tápolás pedig egy órát és negyven percet vett igénybe, ami hasonló eredmény, mint a G3-nál. Az FSP töltő viselkedése viszont változott egy kicsit. Míg az 1,5 amperes USB2 portnál nagyjából ugyanazt kaptuk, mint a G3-nál, addig a 2,4 amperes USB1 portról a töltés gyorsult. Egy óra alatt 5-ről 63%-ra táplált vissza, a 100% eléréséhez pedig két órára és húsz percre volt szükség.

A különböző akkumulátorok ismételt feltöltése alapján arra jutottunk, hogy a névlegesen 10 400 mAh-s, tehát 38,5 wattórás akkumulátorral úgy 8600 mAh, tehát közel 32 Wh tölthető fel, a maradék 17% elvész (hővé alakul), illetve a jellemzően nem hajszálpontos gyári specifikációkban tűnik el. Az FSP Runner egyik nagy előnye, hogy tényleg elég gyorsan fel lehet tölteni; az 1,8 amperes töltőfejjel 6 óra alatt sikerült nulláról feltölteni, 2-2,5 amperessel még egy kicsit gyorsabb is lehetne, 1,35 amperessel viszont hét órát igényelt. Fontos részlet még, hogy miközben töltjük az akkupakkot, nem lehet vele telefonokat, tableteket tölteni.

Értékelés

Nincs azon mit csodálkozni, hogy a tápgyártásban olyan jól ismert cég a mobil töltésből sem akar kimaradni. Az FSP a Runner 10400-zal (és a Runner 7800-zal) a nagyobb kapacitású kategóriában indul. Pusztán a külső alapján nem tudjuk megmondani, mennyi köze van a cégnek a burkolat alatt rejtőző elektronikához, de a Samsung akkucellák, illetve a túláram, rövidzár, túltöltés és túlzott lemerülés elleni védelem, továbbá a biztosítás (5 millió dollárig terjedő okozott kárra) egészen jól hangzik.

Teljesítményben azt tapasztaltuk, amire számítottunk: a teljes töltési képesség a névleges érték alatt marad úgy 15-20%-kal, a töltés pedig a nagy áramerősség dacára nem lesz gyorsabb, ha a hardveres támogatás hiányzik. Dicséretes a viszonylag gyors újratöltés, és bár a 13 000 forint körüli ár kissé magas, azért mindenképp tetszett címet érdemel az FSP Runner 10400.


FSP Runner 10400 akkupakk

rudi

Az FSP Runner akkupakkot az FSP bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés