Frissített multik

Hirdetés

A jól sikerült váltás

Bár a 2006-os esztendő a kimutatások szerint kedvezőtlenül hatott a hazai nyomtatópiac szereplőire, akadt egy gyártó, mely az otthoni irodákba, kisirodákba szánt, jellemzően 11–20 lap/perces nyomtatási tempót kínáló színes lézernyomtatók mezőnyében igen jól teljesített, olyannyira, hogy Magyarországon először piacvezetővé válhatott. Pedig a cégnek egyetlen lézernyomtatója sincs – akadékoskodhatnánk –, hiszen az OKI a nem kevésbé hatékony, egyébként a lézertechnológiához hasonló elven működő LED-es nyomtatóművet építi printereibe.

Az OKI több készüléke is megfordult már nálunk egy-egy rövid bemutatkozás erejéig: a próbára kapott printerek vagy multifunkciós egységek minden egyes alkalommal elismerő hümmögést váltottak ki belőlünk, a korábban többnyire a középmezőnybe vesző versenyző tehát alapvetően megérdemelten állhatott fel tavaly év végén a dobogóra. A napokban egy újabb OKI multifunkciós berendezés (pontosabban egy két készülékből álló termékcsalád) premierje zajlik hazánkban; a C3500-as sorozatú készülékek közül ezúttal a szerényebb tudású C3520 MFP-vel köthettünk közelebbi ismertséget.

A most piacra kerülő, otthoni irodáknak, kisirodáknak fejlesztett C3500-as színes multifunkciós gépek a korábban nálunk is megfordult C5510 MFP szériát váltják az OKI termékpalettáján. A C3520 MFP és C3530 MFB típusokból álló kezdeti termékválaszték tagjai alapvetően gyorsabban és jobb minőségben dolgoznak az elődökhöz hasonlítva, ráadásul mindezt azonos vagy közel azonos fogyasztói ár mellett teszik (a C5510 MFP megjelenése idején érvényes árral összevetve).

A C3500-as típusok egy multifunkciós berendezés teljes repertoárját kínálják, azaz nyomtatás mellett szkennelnek (síkágyas és automata lapadagolós üzemmódban), fénymásolnak, faxolnak (faxmodult alapesetben csak a C3530 MFP-be épít a gyártó), továbbá olyan, az OKI-tól megszokott extra funkciókkal is rendelkeznek, mint a beolvasott lapok e-mailben vagy FTP-re történő továbbítása (megfelelő hálózati összeköttetés esetén). A gépek mindemellett újdonságként egy, a nyomtatóhoz csatlakoztatott USB-s eszközre (jellemzően pendrive-ra) is küldhetik a beszkennelt ábrát – a készülékek homlokzati részén található USB kapu tehát ezúttal nem a digitális fényképezőgépek illesztésére (PictBridge) lett rendszeresítve.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • OKI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés