Friss vasak minden szinten

Vegyesen



A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 20% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vásárolhatóak meg.

Hirdetés

Kezdjük mindjárt a Wii babérjaira törő Logitech egérrel. Az MX Air búcsút mond az asztalnak, bár a régi felületen is boldogul. Olyan egér, mellyel levegőben hadonászva irányíthatjuk a kurzort. Elvileg multimédiás szoftverek vezérlésére, webes böngészésre találták ki, de láttunk már olyan videót is, melyben FPS játékot irányítottak vele egészen ügyesen. Speciális, giroszkópos érzékelője miatt nem is kell rámutatni vele a kijelzőre. A számítógéppel 2,4 GHz-es rádiófrekvencián tartja a kapcsolatot, tehát 4–5 méter (talán kicsit több is) a hatótávolsága. Varázsolni is lehet vele – alakzatokat a levegőbe írva adhatunk ki különböző parancsokat. Például az óramutató irányába körözve előre, ellentétesen pedig hátra léphetünk lejátszási listánkon vagy képeink között. Az új csoda egyelőre még jó drága, ára 30 000 Ft.

Bemutatkozott a Samsung új, sikkes monitorcsaládja is. A tévéken sikeres lakkfekete festést most monitorokon is viszontláthatjuk. A 2032BW nem 32, hanem csak 20 hüvelykes, szélesvásznú. Felbontása 1680x1050 pixel, TN+film panelje 2 ms alatt vált a szürke árnyalatai között, fényereje 300 cd/m2, kontrasztaránya 1000:1, de dinamikusan 3000:1-re emelkedik. Jól felszerelték csatlakozókkal, analóg és digitális monitorbemenete is van. Érdekes, hogy 20 colos mérete ellenére is könnyebb mint 5 kilogramm. Elegáns formájával olyan, mint egy kis LCD TV, bármilyen szoba dísze lehet. Ára nagyon kedvező, 64 000 Ft.

Kétféle trükkel szokta megnyerni magának a vásárlókat a HannsG. Az egyik a különleges formaterv, a másik a nagyon kedvező ár. Az utóbbit alkalmazza a 17 colos AG172DP. 5 ms-os TN panelje ma már nem valami nagy szám, akárcsak a 300 cd/m2-es fényerő és 700:1-es kontrasztarány sem. Van analóg és digitális bemenete, és ára így is alig emelkedik 40 000 forint fölé.

Új a Chieftec Aegis házcsaládja is. Néhány hete adtunk hírt első képviselőjéről, az ementáli arcú CH-02-ről, máris megérkezett a hazai piacra. Alapja a legjobb, amit a Chieftectől kaphatunk, a majdnem 55 cm mély miditorony belső, amely a legnagyobb videokártyákat és Extended ATX alaplapokat is nevetve nyeli el fél tucat merevlemez társaságában, mégsem magasabb 46 centiméternél. Eddig is rengeteg ventilátort szerelhettünk be, de most a tetőre rögzítettek még egy 12 centiméterest, az oldalfalat pedig rácsosra cserélték. Nem spórolták ki az anyagot a házból; tápegység nélkül 13 kilogrammot nyom. A homlokzat nagyon, hogy is mondjuk, érdekesre sikeredett, de lehet, hogy valakinek bejön. A ház vételára táp nélkül 21 500 forint. Valószínűleg a közeljövőben más előlappal is megjelenik majd.

A Thermalrightot csöppet sem érdekli, hogy szépen lassan kihaltak a kazánszerű Pentium D processzorok. Az ő vásárlói nem az átlagfelhasználók közül kerülnek ki, akik az OEM hűtőket használják, hanem megszállott tuningosok vagy a csend szerelmesei. Idén ősszel sem kell csalódniuk a márkában. Az Ultra-120 sűrű, hatalmas lamelláival és dupla ventilátoros opciójával eddig is legnagyobb teljesítményű léghűtők közé tartozott. Most még jobban rágyúrtak, az Ultra-120 Plus több hőcsövet kapott, ára pedig 16 900 Ft. Akinek ez is kevés lenne, az beszerezheti a pokol tüzét is kioltó (Inferno Fire eXtinguisher) IFX-14-et. A 790 grammos, kétosztatú borda közepébe egy 12–14 centiméteres ventilátort szerelhetünk. Szokatlan újdonság az alaplap hátára illeszkedő, további 130 grammos hőcsöves kiegészítő borda. Persze nem olcsó mulatság az óriás, ventilátor nélkül 20 400 forintba kerül.

VGA-hűtős vonalon is két csúcskategóriás Thermalrightot üdvözölhetünk a hazai piacon, melyek a tesztünkben sikeresen szereplő HR-03 leszármazottai. A bordát már nem volt hova növelni, de az eredeti négy helyett most már hat heat-pipe osztja el rajta a hőt. Kellett is az izmosítás mert a HR-03 Plus a GeForce 8800-akra, a HR-03 Plus/R600 pedig a Radeon HD 2900 XT-re való. Áruk 12 200 Ft, illetve 13 400 Ft.

Tunerek, Wi-Fi

Végre a Leadtek PCI Express csatlakozós tévévevői is megérkeztek a hazai boltok polcaira. Természetesen ezeken is a Conexant chipjei dolgoznak, melyek tesztjeinkben mindig nagyszerű minőségről gondoskodtak. A WinFast PxTV1200 egyszerű alapmodell, nagyjából a korábbi TV2000 XP Expert és Global tudásával, FM rádióval. Ára sajnos az új csatlakozó miatt magasabb, 14 500 Ft. A korábbi, PCI-s PVR2000 PCI Express-es megfelelője, igaz, fejlettebb elektronikával a PxPVR2200. A PVR modellcsaládnak megfelelően hardveres MPEG-2 tömörítője van. Előnye PCI-s társával szemben, hogy nyomtatott áramköre csupán félmagas, így lapos HTPC házakban is elfér; ára valamivel 20 000 forint fölött van. Mindkét modell tökéletesen együttműködik Vistával, még a 64 bites változattal is.

Digitális vonalon is jelen van a Leadtek. Legkisebb és legolcsóbb DVB-T vevője, a PCI-s WinFast DTV1000 T már 11 500 forintért megvásárolható, és szintén működik minden Vista-változattal. Teljes magasságú nyomtatott áramkörére olyan RF egységet ültettek, melynek nemcsak bemenete, hanem kimenete is van, amelyre további DVB-T eszközöket köthetünk. Többet tud, és 3400 forinttal drágább a WinFast DTV1800 H. Ennek már csak félmagas a nyomtatott áramköre. Igaz, nem tudja továbbküldeni a digitális jelet, de gazdaságos szilíciumtunert kapott, amely a mai, analóg tévéadást is veszi. További ezer forinttal drágább a WinFast DTV2000 H, melynek ismét teljes magasságú a nyomtatott áramköre, és két bemenetes rádiós egysége van, így nem kell váltogatni az analóg és digitális antenna között.

Aki notebookján szeretné élvezni a Leadtek digitális tévévevőinek minőségét, az megteheti az USB-s WinFast DTV Dongle segítségével. Le kell ugyan mondania az S-Video és kompozit bementről, de csak 11 500 forintot kell fizetne. A legérdekesebb új Leadtek termék a Major Plus Kft. által forgalmazott, 14 300 forintos csomag, melyben egy WinFast DTV1800 H tuner és egy WinFast iCam 100M webkamera van.

A leggyorsabb, de legdrágább IEEE 802.11n-es Wi-Fi eszközök mellett egyre érdekesebbek lehetnek a korábbi csúcsmodellek, a 125 Mbps-os sebességre képes, jó minőségű Broadcom chipekkel szerelt eszközök. Ilyen például a USRobotics MAXg routere, melyet már 15 200 forintért megvásárolhatunk, pedig még USB-s nyomtatókiszolgálója is van. Ez a technológia csak akkor tud kibontakozni, ha megfelelő hálózati adapterek vannak mellette. Sajnos ezeket még viszonylag drágán, 10–11 000 forintért kínálja a USRobotics. Nagyon jó ára van a Zyxel szintén 125 Mbps-os, tehát a USRobotics útválasztójával kompatibilis PC Card adapterének, melyhez potom pénzért, 4500 forintért juthatunk hozzá. Picivel 8000 forint alatt mérik az Asus ugyancsak 125 Mbps-os WL-138GE PCI adapterét.

Nyomtatók

Kedvező akciókkal erősíti piaci pozícióját a színes lézernyomtatók szegmensében a Konica Minolta. Aktuális modellpalettájáról a legkisebb magicolort, a 2500W-t már 60 000 forint alatt kínálja. A nagyon kompakt, csupán 430 x 395 mm alapterületű gépecske percenként 20 fekete-fehér vagy 5 színes nyomatot készít A4-es méretben, melyekből az elsőt 14, illetve 23 másodperc után adja ki. Felbontása 600x600 dpi, a GDI nyomtatónyelvet beszéli. A számítógéppel USB-n keresztült kommunikál, és a Windowsokat szereti. Havi maximális terhelhetősége 35 000 nyomat, de célszerű havi 5000 környékén maradni vele.

Nagyobb, drágább, de főként okosabb a magicolor 2550DN. Ugyanazzal a nyomtatóegységgel szerelték fel, mint kisebb testvérét, de számos extra funkciója van, mint például az Ethernet kapcsolat és a beépített duplex egység. A számítógépekkel már PostScript 3 vagy PCL nyelven beszél, memóriája pedig 256 MB-os. További extrája, hogy a PictBridge technológiának köszönhetően fényképezőgépről közvetlenül is tud nyomtatni. A Konica Minolta magicolor 2550DN megközelítőleg 130 000 forintért vásárolható meg.

A Konica Minolta kínálatában a színes lézernyomtatók legnagyobbika a magicolor 7450. Négyszeres nyomtatórendszerével egy menetben készíti a színes nyomatokat is, így – akárcsak fekete-fehérből – percenként 25-öt ad ki. Rengeteg színkezelési nyelvet ismer. A szokásos USB és Ethernet csatlakozó mellett támogatja a PictBridge-et, és klasszikus párhuzamos portja is van. A Windowsok mellett minden más elterjedt operációs rendszerrel is együttműködik. Alapmemóriája 256 MB, de 1 GB-ig bővíthető, és opcionális 40 GB-os merevlemez is választható hozzá. Alapból 100 lapos tálcája és egy 250 lapos adagolókazettája van, ami további három 500-assal egészíthető ki. Havi csúcsterhelhetősége 120 000 nyomat, az ajánlott pedig 20 000. Az induló tonerkazetták kapacitása 3000 A4-es oldal, a cseremoduloké 12 000, illetve 30 000 oldal. Az üresen 51 kilogrammos óriás vételára megközelíti a 600 000 forintot.

Három újdonság jelent meg az OKI kínálatában. A B2200 kompakt asztali fekete-fehér lézernyomtató. Felbontása 1200x600 dpi, és percenként akár 20 lappal is elkészül, az elsőt pedig 5 másodperc alatt dobja ki. USB csatlakozója van, és a Windowsok mellett kompatibilis az újabb Mac operációs rendszerekkel is, ára 37 000 Ft. A 46 000 forintos B2400 annyiban okosabb nála, hogy a hostalapú nyomtatási rendszer helyett a PCL, IBM PPR és Epson FX nyelveket ismeri. További 9000 forinttal drágább a B2400n, amelynek az USB-n kívül Ethernet csatlakozása is van.

Jelentős mértékben csökkent az OKI középkategóriás hálózati színes nyomtatóinak az ára, ráadásul még egy teljes telítettségű négyes tonerkészlet is jár hozzájuk. Most 126 000 forintért vihető a C5600n, 159 000 forintért pedig a C5700n. A duplex egységgel felszerelt C5600dn, illetve C5700dn akciós ára 175 000 Ft, illetve 205 000 Ft.

Speciális notebookok

A Santa Rosa platform debütálásával minden notebookgyártó kínálata megújult. Az átlagos modelleknél egyszerű ez a folyamat, hiszen csak emelnek kicsit a számozáson, és már készen is vannak. Keményebb dió az olyan extra termékek frissítése, mint például az Asus Lamborghinije vagy G2-es játékgépe. A sárga-fekete szupersportkocsiktól ihletett notebook továbbra is 15,4 hüvelykes, 1650x1050 pixel felbontású kijelző köré épül, de motorikusan fejlődött. A VX2S processzora 2,2 GHz-es Core 2 Duo T7500, amely 2 GB memóriával gazdálkodik. A GeForce 8600M GT grafikus lapkának további 512 MB saját memóriája és HDMI csatlakozója van. A merevlemez 200 GB-osra hízott, az optikai meghajtó LightScribe gravírozást is tud. Az 1,3 megapixeles webkamera már átlagosnak mondható, a hibrid tévétuner viszont nem. A felfrissített Lamborghini vételára nagyából 725 000 Ft.

Ugyanennyibe kerül a 17 colos, 1920x1200 pixel felbontású kijelzővel szerelt G2SC is. Többi hardveres része megegyezik a Lamborghiniével, tehát a 2 GB memória mellett ott van még 1 GB flashmemória, amely az Intel Robson technológiájának köszönhetően a merevlemez működését gyorsítja, és kompatibilis a Windows Vista két hasonló megoldásával a ReadyBoosttal és a ReadyDrive-val. A két gépnek 8 cellás akkumulátora van.

Két új szín és egy új konfiguráció jelent meg a Dell friss, 17 colos Inspiron 1720-as szériájában. A fehér és piros gépnek 1440x900 pixel felbontású a kijelzője. Processzoruk 2 GHz-es Core 2 Duo T7300, amely 1 GB rendszermemóriából gazdálkodik. Saját 256 MB memóriája van a GeForce 8600M GT grafikus vezérlőnek. A merevlemez ezeknél a konfigurációknál 120 GB-os, van DVD-írójuk, Bluetooth és infra csatlakozásuk, S-Video aljzatuk, 8 az 1-ben kártyaolvasójuk, továbbá 2 megapixeles webkamerájuk. Kár, hogy a nagy monitorhoz csak 6 cellás akkumulátor jár, az operációs rendszer pedig Free DOS. Igaz, így egészen jó, 330 000 forintos áruk van a játékra is alkalmas multimédiás gépeknek.

A Latitude D630 családdal együtt megújult a hozzá közel álló, nehéz terepre való Dell Latitude ATG is. A katonai szabványnak megfelelően por-, ütés-, nyomás- és folyadékálló gépnek nagy fényerejű, tükröződésmentes kijelzője van. Belül megkapta a legújabb Santa Rosa szívet, és a hozzá való kiegészítőket. 2 GHz-es Core 2 Duo T7300 processzorral, 1 GB memóriával (egy modulban), 14,1 colos WXGA kijelzővel, chipkészletbe integrált GMA X3100 grafikus processzorral, 160 GB-os merevlemezzel, DVD-íróval, mindennemű vezeték nélküli csatlakoztatási lehetőséggel, 9 cellás akkumulátorral, Windows XP Professional operációs rendszerrel, dokkolóval 465 000 forintba kerül, amiben benne van a 3 éves szervizgarancia és egy ajándék 3G modul is.

rudi

Azóta történt

  • Fókuszban a monitorok

    Új, illetve 24 hüvelykes kijelzők mellett friss tápegységeket és akciós termékeket tálalunk ezen a héten.

  • Hardverek az őszben

    Még nem indult be igazán a karácsonyi vásárlási láz, de ezen a héten is mutatunk jó pár érdekességet a hazai hardverpiacról.

Előzmények

Hirdetés