Hirdetés
Oroszlánok Háborúja
Nem tudom eldönteni, hogy a Final Fantasy Tactics érdeme e, avagy világunk tragédiája, hogy közel 30 évvel eredeti megjelenése után is ennyire húsbavágóan aktuális tud lenni – hogy központi üzenete és tematikája nagyobbat üt, mint amikor eredetileg játszottam vele. Könnyen lehet persze, hogy magam is sokat változtam azóta: idősebb, és (talán) érettebb lettem ahhoz képest, mint amikor 1997-es debütálása után jópár évvel később rabja lettem. Játékként pedig még mindig a taktikai szerepjátékok egyik bajnoka, ami a maga idejében a műfaj számos alapmechanikáját fektette le, de még mindig élvezetes, szórakoztató és stimuláló. Nem meglepő tehát – főleg, hogy a visszatérések korát éljük –, hogy a Square Enix úgy döntött, ezt a klasszikus mesterművet is visszahozza: így készülhetett el a Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles.
A Final Fantasy Tactics egy a középkor-ihlette világban játszódik, Ivalice-ban, ahol a földön megszokottak mellett létezik mágia is, és sajnos mítoszokba illő szörnyetegek is. E világot nem csak a játékosok kedvelték meg, de a Square fejlesztői is, így oda teljesen más műfajokban is visszatértek – például a Final Fantasy XII vagy a Vagrant Story is itt játszódik. Amikor itt meglátogatjuk e birodalmat, épp véget ért az Ötvenéves Háború, amelynek során Ivalice a szomszédos királyságokkal küzdött. Ez komoly veszteségekkel járt, mind társadalmi, mind gazdasági viszonylatban. A hazájukért küzdő katonákat visszatérve legjobb esetben is csak közömbösség fogadta, a kiürült kincstár és a kedvezőtlen termés pedig egyre csak növelték a nyugtalanságot, majd az arisztokráciával szembeni zúgolódást. Ráadásul meghalt az uralkodó is, akinek két hűséges hercege most más-más utódot támogat. A két vezér a királyság címerének egy-egy szimbólumát, a fekete és a fehér oroszlánt képviseli, így a köztük kibontakozó konfliktust az Oroszlánok Háborújának nevezi majd az utókor – mi pedig ebben veszünk részt a játékban. Mindezt egy „modernkori” történész értelmezésében meséli el nekünk a Tactics, aki frissen felfedezett iratokat talál, amik teljesen új fényben tüntetik fel a konfliktust és az időszakot.
[+]
A frissen meglelt jelentés szerint egy korábban jobbára elfeledett, vagy direkt árnyékba rejtett figura, Ramza Beoulve volt a jövő formálásának meghatározó alakja, mi pedig az ő történetét ismerhetjük meg. Ramza egy lovagi család fiatal sarja; apja híres alakja volt az Ötvenéves Háborúnak, míg klánjuk már-már szinonimájává vált a lovagi hűségnek, a harci kiválóságnak és a kitűnő hadvezéri képességeknek. Ramza legjobb barátja Delita, aki ugyan nem nemesi származású, de kiváló harcos, akivel együtt tanulnak a katonai akadémián. Egy nap azonban belekeverednek az alakuló konfliktusba, aminek kulminációjaként a két „Oroszlán” egymásnak feszül, Delita pedig elveszíti szeretett húgát. Útjaik elválnak, és csak jóval később találkoznak, amikor Delita elrabolja az egyik királyi utódjelöltet, Ramza pedig a nyomába ered. Ennek eredményeképp pedig egy olyan, jóval mélyebb összeesküvésre derít fényt, ami teljesen újraértelmezi nem csupán Ivalice jelenét, hanem múltját is, érintve a királyi és nemesi családokat, valamint az óriási hatalommal bíró egyházat.
[+]
Játékmenetét tekintve a Final Fantasy Tactics – és így az Ivalice Chronicles verzió is – egy kisléptékű taktikai szerepjáték, rendkívül mély fejlődési lehetőségekkel. A csaták négyzetrácsos terepeken, körökre osztva játszódnak, és minden pályán legfeljebb öt baráti egységet vethetünk be az ellenségek legyőzésére. A karakterek mind különböző paraméterekkel rendelkeznek, amik meghatározzák fizikai és támadási erejüket és állóképességüket, hárítási vagy kitérési lehetőségeiket, valamint gyorsaságukat – utóbbitól függ, hogy milyen gyorsan jön el az ő cselekvési lehetőségük. Amikor jön valaki, az mozoghat és/vagy cselekedhet: támadhat, gyógyulhat, gyógyíthat vagy bevethet különböző képességeket. Ha valaki elbukik, három kör múlva végleg meghal, és sosem láthatjuk viszont (ha pedig Ramza az, akkor vége a játéknak). Azt, hogy ki mire képes, a nagyon izgalmas és összetett szakmarendszer határozza meg.
[+]
Ennek lényege, hogy mindegyik karakterünk valamelyik kasztba sorolható, ami meghatározza alapképességeit: a lovag közelharcban erős, képes nehézpáncélt viselni és kardokkal küzd; a fekete mágus a tűz és a jég és más elemek támadó erejét veti be; a fehér mágus pedig a jól ismert Final Fantasy-hagyományok szerint gyógyítani tud. Ha valaki cselekedeteket hajt végre szakmáján belül, akkor olyan pontokat kap, amikkel további készségeket oldhat fel, például speciális támadásokat, újabb varázslatokat vagy épp passzív technikákat – utóbbiak lehet nagyobb mozgástér, némi automatikus gyógyulás támadást követően, vagy épp annak a lehetősége, hogy egy-egy fegyvert más kasztra váltva is tudjon használni. Bizonyos foglalkozások megnyitásához el kell érni egy bizonyos szintet másokon belül, így haladva a komplexebbek felé. Például a távolsági íjászból fürge tolvaj válhat, a lovagból pedig akár pusztakezes szerzetes is – majd földmágiát használó geomanta, aki, ha már jártas a tolvajságban, aztán nindzsává avanzsálhat. Ezek mind nagyon izgalmassá és tényleg taktikussá teszik az élményt, és nagyon oda kell figyelnünk, hogy egyrészt fejlesszük csapatunkat, másrészt résen legyünk, hogy mikor kire van szükségünk. Nagyon élvezetes az, hogy mekkora mélységet kölcsönöz az egésznek, és szórakoztató kísérletezni az opciókkal.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
