Hirdetés

Fejcserés támadás: gyártói szabadság 3D-ben nyomtatva

Bevezető, háttér

A tesztlabort édeskés, engem a kanadai rokonoktól ajándékba kapott, majd felbontás után még évekig a hűtőben vendégeskedő juharszirupra emlékeztető, de egyáltalán nem tolakodó illat lengi be. Ha vendégünk érkezne, joggal gondolhatná: valamilyen süteménnyel készültünk. Nem is olyan régen szerkesztőségünk tagjai közül kevesen vágták volna rá azonnal, hogy ez nem édesség, hanem nagyjából 200 fokon olvasztott polylactic acid (politejsav), amit éppen egy 3D nyomtató prüszköl ki magából.

Hirdetés

Az idei CES egyik izgalmas standját a holland Ultimaker birtokolta. Azért izgultak rettentően, mert az ötéves startup ügyvezetője komoly bejelentésre készült: lecserélik az aktuális csúcsmodelljüket, helyébe a ráncfelvarráson átesett Ultimaker 2+ és a nagyobb térrel rendelkező Ultimaker 2+ Extended kerül. Az elődök előnyös tulajdonságait megtartva, „a közösség igényeire reflektálva változott” – hangsúlyozta többször is Jos Burger, a vállalat vezére. „Mindkét gépünket alapvető változásoknak vetettük alá, szigorúan csak a vásárlói elvárásokra reflektálva, a 3D nyomtatással kapcsolatos igényeknek megfelelve.” A januári bejelentést követően hosszas szervezés eredményeképp néhány napra mi is kipróbálhattuk, mit tud a hollandok üdvöskéje.


[+]

Abban Burgernek mindenképpen igaza volt, hogy a legfontosabb változást kizárólag a rajongótábornak, elsősorban a svéd kutatómérnök, Anders Olsson leleményességének köszönheti a cég. Olsson az a fajta fickó, aki nem szereti feleslegesen bonyolítani az életét, viszont nem fél fejest ugrani az ismeretlenbe.

A bór-karbid speciális neutronbefogó képessége miatt kedvelt neutronsugárzás-elnyelő anyag az atomerőművekben, illetve a neutronrészecske kísérletek meghatározó eleme is, Olsson úgy döntött, megpróbálja leváltani a hagyományos eljárásokat és 3D nyomtatóval gyorsítja fel a folyamatot. Az első kompozit próbanyomata megmutatta, az Ultimaker alkalmas a feladatra, csakhogy a nem éppen rendeltetésszerű használatnak hála egyetlen alkalom után elhasználódott a fej, ezt lecserélni pedig csak a teljes fűtőblokkal együtt, órákig tartó szerelgetéssel lehetett; kész rémálom, változtatni kellett.


[+]

A svéd tehát gondolkodóba esett, megoldást keresett és talált is egyet. Egy új elem beiktatásával a leválasztott fúvóka cseréje pár másodpercre csökkent. Természetesen eredményeiről beszámolt az Ultimaker fórumán is, ahol az emberek lelkesedtek az ötletért, persze nem a nukleáris kísérletek miatt, hanem mert az Olsson Block névre keresztelt szett lehetőséget teremtett a fúvóka méretének változtatására, így a nyomtatás igény szerint felgyorsítható, vagy éppen még precízebbé tehető lett.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Hirdetés