Ez történt 2015-ben a hardvervilágban

A PROHARDVER! 2015-ben

A hátunk mögött hagyott 2015-ös esztendőben rengeteg apróságon és nagyobb projekten (közte két Veletech kiállításon) dolgoztunk a háttérben, amelyekről időszűkében nem nagyon tudtunk hírt adni a PROHARDVER! blog keretein belül, amiért utólag is a közösség elnézését kérjük. Jó hír – legalábbis számunkra –, hogy számos előre betervezett és időszakosan nyakunkba szakadt feladattal sikerült megbirkóznunk, végeznünk. Hogy ezek mik is voltak pontosan, azokra mindjárt rátérünk, de haladjunk fontossági sorrendben, illetve érdekességképp kezdjük egy kis statisztikával: 2015-ben összesen 2815 hírt és blogbejegyzést írtunk, amit további 330 cikkel/teszttel toldottunk meg, így összesen nagyjából 13 700 000 karakter született meg a kezünk alatt.

Az elmúlt év személyi változásokat hozott, ahogy azt biztos sokan észrevették. Ez egyrészt a Digicam rovatot érintette, ahol MLaca a nálunk töltött hosszú idő után az év legelején távozott. Megüresedett helyére többen is pályáztak, míg végül a harmadik ember, aktív fórumozónk, Gál Krisztián, alias fi:zi’k lett a befutó, és kapta nyakába a fényképezők tesztelésének nemes feladatot. Az év vége felé közeledve Oliverda is úgy döntött, hogy közel 5 év után munkahelyet vált, így a komponenses részleg új szakértője januártól Hajdu György, vagy ahogy a fórumon ismerik, 04ahgy, aki többek között elismert extrém tuningos is egyben, így például a Veletech kiállításon már találkozhattak vele a látogatók, illetve a hazai tuningeredményeket taglaló hírekben is többször felbukkant már a neve.

Rátérve az oldalt érintő konkrét változtatásokra, sokat okosítottuk a cikkek és hírek szerkesztőfelületét, és számos, napi munkát könnyítő funkció került bele. Ebből olvasóink nem sokat látnak, legfeljebb a kibővíthető táblázatot, a cikkeknél megjelenő vízjelezést, illetve azt, hogy sokat javult a feltöltött képek minősége (tekertünk a tömörítésen), és immár beágyazott galériát használunk a régi, elavult helyett. Ez utóbbi modernebb és nem utolsósorban gyorsabb, könnyebb vele dolgozni, így tudósításoknál még több képet tudunk feltölteni az eddiginél sokkal jobb minőségben.

Az újítások két fontos eleme a "varázstáblázat" és az új galéria Az újítások két fontos eleme a "varázstáblázat" és az új galéria
Az újítások két fontos eleme a "varázstáblázat" és az új galéria [+]

A rovatokat érintő változásoknál a blogrendszerű tudósításokat emelnénk ki. Ezt ugyan nem ebben az évben kezdtünk el, de az idén döntöttük el, hogy végleg ezt a formulát fogjuk használni, ugyanis áttekinthetőbb, könnyebb rendszerezni, keresni, és a legfontosabb: könnyebb vele dolgozni, beleértve a képeket is, amit az előbb említettünk. Multimédia rovatunkat is átneveztük életmóddá. Ez nem tűnhet fontosnak vagy éppen értelemszerűnek, ám a cél az volt, hogy a kütyüket egy helyre sűrítsük, és bővíthessük a megírható termékek körét, ne csak és kizárólag szorosan PC-hez köthető eszközök kerüljenek bele, így kifejezőbb elnevezést kerestünk.

Új rovatot is indítottunk, vagyis ha egészen pontosan akarunk lenni, inkább önállósítottunk. A korábban a Heti Szemle összefoglalóban lévő, kissé „pihent dolgokkal” foglalkozó TGIF (avagy Thanks God it’s Friday, azaz végre péntek) rovat Elemi kocka néven blogként folytatta pályafutását, így bármikor, egy héten akár többször is írhattunk könnyed témájú bejegyzéseket. Ezzel együtt a Heti Szemle is átalakult, azaz valóban arra koncentrál, amire neve is utal: a heti hírek és események összefoglalására. Ezen belül első körben a PROHARDVER! és az IT Café kapott szerepet, majd az év vége felé kiegészítettük játékos oldalunk, a Gamepod videós hírösszefoglalójával, amit aztán a PROHARDVER! rovatkiegészítő videós összefoglalója követett.


[+]

Fórumunkon is jelentős átalakulást hozott a topikgazda rendszer bevezetése, ami a közösség segítségével egyrészt a mi vállunkról is levett némi terhet, emellett sokkal színvonalasabb, a korábbinál átláthatóbb rendszert teremtett a szakmai topikokban. A Hardveraprón elérhetővé tettük az elektronikus számlázást, illetve minden eddiginél nagyobb, pénzt, időt, energiát nem kímélő hadjáratot folytattunk a csalók ellen, aminek számos pozitív eredményét láthattuk idén, és reméljük, jövőre még többen nyerik el méltó büntetésüket azok közül, akik másokat megkárosítanak.

Kicsit beszéljünk arról is, mit hoz(hat) a jövő év! Talán nem árulunk el azzal nagy titkot, hogy az IT Café anyagaiból is lesz mozgóképes összefoglaló. Sőt ha már spoilerezünk, akkor kijelenthetjük, hogy a 2016-os év a videós anyagok éve lesz. Ennek már az év második felében elkezdtünk aktívan megágyazni, ám még hosszú az út és sokat kell tanulnunk, de idővel szeretnénk videós csatornáinkat színvonalas, profi anyagokkal megtölteni úgy, hogy azok ne menjenek az írott „kontentek” rovására, hanem inkább színesítsék, kiegészítsék azokat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés