Hirdetés

Exkluzív: Samsung EX1 teszt

Külső, ergonómia

A konkurens gyártókat némileg állva hagyta a Panasonic, amikor két éve elfoglalta a csúcskompaktok trónját, melyet azóta is stabilan őriz. A DMC-LX3 ezek szerint egy kimagaslóan jól sikerült masina (ezt tesztünk is igazolja). A Canon az S90-nel próbált visszavágni, ám egy picit későn és nem elegendő elánnal. Az egyértelmű trónfosztás elmaradt. Vajon a Samsung EX1-nek sikerül?

Nos, a Samsung EX1-nek semmiképp sem kell szégyenkeznie, ha anyaghasználatának minőségét, illetve a közvetlen kezelőszervek számát nézzük. Két paraméterező tárcsa (mindkettő nyomógombként is működik), egy dedikált forgókapcsoló a működési módnak (egy kép, sorozatkép, időzítő és képsor), multifunkciós kezelőszerv, és sorolhatnánk még a sok jót. Ráadásul egy kihajtható (cca. 177°-ban), elforgatható (előrefelé 180°-ban, hátrafelé 90°-ban) AMOLED kijelzőt is kapott, amelynek igen, valóban betyár jó képe van.

Külön nyomógombbal indítható a filmfelvétel, de a fénymérés, a vaku, az ISO érték, az automatikus expozíciós rögzítés és a fókusz módja is dedikált gombot kaptak. Amikor jobb kézben tartjuk a fényképezőgépet, hüvelykujjunk a neki kialakított „gombmentes zónában” nyugszik úgy, hogy az ujjbegy a programválasztó tárcsa peremén pihen. Így az AEL, filmfelvétel, menü és fénymérés négyes kényelmesen elérhető. Az elülső paraméterező tárcsát középső ujjal lehet kezelni, s ugyan nem a legkényelmesebb, de már két kézben tartva a gépet nagyszerűen megoldható a feladat.

A váz tetején a programválasztó mellett a működési módot is tárcsával állíthatjuk be. Nagyszerű megoldás, hogy az egy kép, sorozatkép, időzítő és képsor (bkt) végre dedikált vezérlőn választható (hasonlóan a komolyabb dSLR vázakhoz), így nem szükséges állandóan menüben, vagy gyorsmenüben kutakodni, és az időzítő mód addig marad aktív, amíg mi azt akarjuk, nem pedig a gép kénye-kedve szerint. Akinek nem lenne elég a beépített vaku, az a saruba külső egységet illeszthet.

Kis műanyag ajtó mögött, a váz jobboldalán találjuk az USB és HDMI aljzatokat. A Samsung saját(os) csatlakozója (amely egyben az USB feladatkört is ellátja) a készülék töltését is lehetővé teszi.

Mivel a Samsung EX1 maximális gyújtótávolsága ekvivalens 72 mm, ezért esetenként szükségünk lehet konverterekre, extenderekre, melyeket az optika tubusának külső menetére csavarhatunk fel. A menetnek köszönhetően a fényképező akár távcsövekhez, vagy mikroszkópokhoz is csatlakoztatható.

Az állványmenet fémből készült, ám sajnos nem pont az optika középvonala alá került. Az akku/memóriakártya páros ajtaja kis retesszel lett ellátva, amely méretét meghazudtoló módon zár.

Végül pár kép, melyeken az EX1 méretét hasonlíthatjuk össze más masinákéval (elnézést a fotók minőségéért, jobb híján teljesen automata kompakt géppel készültek):

A Samsung EX1 hozza a maximálisan igényes felépítést és anyagminőséget. Méreteit tekintve valamivel nagyobb lett, mint azt gondoltuk (Panasonic LX3: 108,7 x 59,5 x 27,1 mm vs Samsung EX: 114 x 63,2 x 29 mm), ami áldás és átok is egyben. Kezelni biztos, hogy így jobb/könnyebb, a "farmerzseb" elvárást viszont cinkesen, ha teljesíti. Az ergonómia igen jó, minden fontosabb funkció dedikált nyomógombot kapott, hogy minél kevesebbet kelljen a menüvel babrálnunk. Mint a fényképezőgépek túlnyomó többsége, a Samsung EX1 is akkor használható legkényelmesebben, ha két kézben tartjuk.

Adatlap

Samsung EX1
Érzékelő típusa, mérete CCD 1/1.7"
Effektív felbontás 10 MP
Optika Schneider-Kreuznach Varioplan (24 - 72 mm ekv.) 3x
Optika kezdő fényereje (W-T) F1.8 - F2.4
Képstabilizátor van
Képstabilizátor jellege mechanikus és digitális
Záridő 1/1500 - 16 mp
LCD 3" AMOLED 614 000 pixeles felbontással
Belső memória van, 1 GB
Támogatott memóriakártyák SD, SDHC
AF típusa TTL AF
AF módok AF normál, makró, manuális fókusz
AF élességállítási tartománya 1 cm-től
ISO érzékenység-tartomány auto, 80, 100, 200, 400, 800, 1600, 3200
Fénymérés módja multi, szpot, középre súlyozott
Fehéregyensúly auto, napfény, felhős idő, fénycső 1, fénycső 2, izzólámpa, egyéni beállítás, színhőmérséklet (K)
Vaku 30 cm - 5,2 m (ISO auto mellett)
Vaku üzemmódok auto, auto & vörösszem - hatás csökentés, derítővaku, lassú szinkron, vaku ki, vörösszem - hatás csökkentés, kézi
Exponálás egy kép, sorozat, önkioldó (2 és 10 mp), képsor (bkt)
Üzemmódok P, A, S, M, Dual stabilizátor, scn, videó, smart Auto
Scene üzemmódok portré, gyerek, tájkép, közeli, szöveg, alkony, hajnal, ellenfény, tűzijáték, vízpart és hó, modellfotó, éjszakai
Első kép elkészítésének ideje 4,41 mp
Két kép közötti idő 1,95 mp
Felbontás 3648 x 2736, 3648 x 2052, 3264 x 2448, 2592 x 1944, 2048 x 1536, 1920 x 1080, 1024 x 768
Nyers (RAW) fájl van, SRW
Effektek szkeccs, páramentesítés, lágy, élénk, természetes, régies, hűvös, nyugodt, klasszikus, negatív, egyéni RGB, intelligens szűrő (miniatűr, címkézés, halszem)
Videofelvétel van, MP4 (H.264)
Videó minősége 640 x 480 @ 30 fps, 320 x 240 @ 30 fps
Videó maximális hossza memóriakártya kapacitásáig, de maximum 4 GB-os fájméretig
Extrák AMOLED artikulatív kijelző
I/O interfész HDMI, USB 2.0
Áramellátás Li-Ion akku SLB-11A (3,8 V, 1130 mAh, 4,2 Wh)
Méret 114 x 63,2 x 29 mm
Tömeg 330 gramm akkuval és memóriakártyával
Bruttó fogyasztói ár 99 990 Ft
Garancia 1 év

Menürendszer

Nagyon szép elemekkel díszített menüt rajzolt az EX1-nek a gyártó, ha fogalmazhatunk így. A főmenü felépítése azonos a legújabb Samsung kompaktokéval, összesen öt fő pontból áll: fotózás, filmfelvétel, hangok, kijelző és beállítások. A gyorsmenü, amely az „Fn” gombbal érhető el, olyan funkciókat tár elénk, mint a fotóméret, a minőség, a fehéregyensúly, az arcfelismerés módjai, a fókuszterület, a képstílus, az intelligens szűrő, és a képstabilizátor. A kis ikonok, valamint a sémáknál megjelenő piktogramok az igényesség netovábbját képviselik.

A készülék rendszere természetesen magyarul is elérhető, dicséretes. Örültünk volna azonban, ha még egy kicsit szofisztikáltabb kezelőfelület születik, a masina tudása ugyanis jóval nagyobb, mint amit a menü tükrözni próbál. Így például hiányoltuk a paraméterező tárcsák szabad funkciókhoz rendelhetőségét – később látni fogjuk, ez okozhat pár kellemetlen meglepetést.

Működés – első rész

Az EX1 számos érdekes képi hatást kínál, melyek segítségével kiélhetjük kreativitásunk. Ilyenek elsősorban a képstílusok, illetve az intelligens szűrők. Összesen tizenhárom képmódosító variáns közül válogathatunk, HA (nagy ha) kizárólag JPEG módban fotózunk. Valamilyen oknál fogva ugyanis RAW esetén egyáltalán nem érhető el az intelligens szűrők egyike sem, de a képstílusok is csak foghíjasan vehetők használatba (a szkeccs és a páramentesítés kivételével mindegyik képstílus választható).

Mindhárom intelligens szűrővel érdemes játszadozni. A miniatűr a tilt/shiftes optikák hatásvilágát utánozza, a halszem effektus egyértelmű, a cimkézés azonban a vignetting félrefordítása, szó sincs cimkeragasztásról.

Az összes fényképezőgyártó kínál valamiféle portré-szépítő módot, ki hogyan hívja, a Samsungnál ez a modellfotó elnevezést kapta. A leírás szerint ez „a mód (elérhető a sémák között) retusálja a bőrt, így az szebbnek és tisztábbnak tűnik”. Nos, ha tisztábbnak nem is, de elkentnek mindenképp. Az még hagyján, hogy a bőr pórusait teljesen elmossa, de még portréalanyunk (arc)bőrének jellegzetes vonásait, foltocskáit (szeplők) is a felismerhetetlenségig „eltakarítja”. Bár ahány ember, annyi ízlés, szerkesztőink egyhangúan nemtetszésüket fejezték ki a séma brutális munkája láttán.


F1.8

A Samsung EX1 optikájának gyújtótávolsági tartománya kisfilmes értékekben kifejezve 24 és 72 mm közé esik. Nagylátó végén tekintélyes F1.8 rekeszértékkel dolgozhatunk, ami tudomásunk szerint egyedülálló a kompaktok világában. Bár köröm méretű az érzékelő, melyre a Schneider-Kreuznach Varioplan objektíve „rajzol”, ügyesen használva mégis látványos téma elkülönítést érhetünk el ezzel a fényértékkel fotózva.

A kettős képstabilizátornak nincs komoly dolga, hiszen 72 mm nem a világvége, ha teléről van szó, ráadásul még ott is csak F2.4-re csökken a választható legnagyobb rekesznyílás. A mechanikus mellett digitális bemozdulásgátlás is elérhető, ha a módválasztó tárcsán a kettős képstabilizátort választjuk. Ilyenkor nincs beleszólásunk, a gép maga választja meg a szerinte optimális rekeszértéket és záridőt. Szerencsére az ISO értékét nem emelte meg próbáink során. Érdekes, hogy M módban a mechanikus stabilizátor jobb eredményt produkált jóval lassabb záridő mellett, mint a kettős mód (lásd fenti kép).

A gép leírása szerint lehetőségünk van arra, hogy akár 1 centire csökkentsük a tárgytávolságot makró módban. Nekünk ez nem sikerült, bárhogy is próbáltuk, nem tudtunk 4-5 cm alá menni, sosem kaptunk éles képet. Próbáltuk a manuális fókuszt, az viszont nem működött. Nálunk járt a végleges változat előtt a még béta EX1 is, mindkettőn ugyan azokat a hibákat tapasztaltuk (miért is lenne minden fenékig tejfel...?). A bő másfél hetes próbálgatás alatt serényen jegyzeteltünk, összeállítottunk egy kisebb listát.

Működés – második felvonás

Fontos update: tesztünk lezárása után derült ki a turpisság a manuális élességállítással kapcsolatban. Tisztelt olvasóink, VAN manuális fókusz az EX1-en, működik is, csak épp a módja kacifántos kissé. Az összes (PASM) üzemmódban azonos módon kell előcsalogatni: miután kiválasztottuk a kívánt módot (ez természetesen lehet M is), lépjünk be a fókuszmódok gyorsmenübe a multifunkciós tárcsa-gomb segítségével (lefelé nyomjuk meg), itt válasszuk ki az MF ikont, majd NE lépjünk ki ebből az almenüből, hanem húzzuk a zoomgyűrűt jobbra (mintha növelnénk a nagyítást). Ha mindent jól csináltunk, akkor most a virtuális tárcsa fölött megjelent egy jobbra és egy balra mutató nyíl. Most tekerjük el a kívánt irányba a hátsó paraméterező tárcsát a manuális élességállítás érdekében. Cikkünk további részében a manuális fókusz hibájára vonatkozó bejegyzések tárgytalannak tekinthetők.

  • Lassú memóriakártya kezelés: mivel „szuper finom” (Istenem, de hülyén hangzik ez így leírva...) szóval „super fine” JPEG + RAW módban voltunk, ezért eleinte nem csodálkoztunk azon, hogy 2-3 kép után folyamatosan a „Feldolgozás” üzenet fogadta ügyködéseinket. Ami már meglepőbb volt, hogy sorozatkép módba kapcsolva (szintén szuper finom JPEG + RAW) szépen kattogott a gép, rögzítette a fotókat. Hogy egy klasszikust idézzünk: és ezt így hogy?
  • „Memória megtelt”: az EX1 kerek 1 GB belső memóriával gazdálkodhat, egy RAW fájl pedig 23-25 MB közötti mérettel bír (tehát nem tömörített... ejnye!). Érthetetlen, hogy a belső memóriát használva (formázás után is) miért írja ki egyből a masina, hogy megtelt a memória, ha RAW-ra (illetve JPEG + RAW-ra) váltunk? Ha csak JPEG képeket akarunk rögzíteni, akkor nincs semmi baj.
  • Nuku intelligens szűrők RAW+JPEG esetén: az oké, hogy sima RAW fotózásnál nincsenek szűrők, de ha a RAW mellé a JPEG bármely formáját választjuk, akkor azon még ügyködhetne a gép, nem? Vagy nincs elég számítási kapacitása ilyen esetekre a képfeldolgozó rendszernek?
  • M módban nincs manuális fókusz: azaz van, csak épp nem használható, mivel a hátsó tárcsa fixen a rekeszt, az elülső pedig a záridőt állítja. A manuális fókusz pedig fixen a hátsó tárcsához van (volna egyébként) rendelve.
  • Nem működik a manuális fókusz: fenti probléma igazából nem is probléma, mert sehol sem működik a manuális fókusz.
  • A paraméterező tárcsák fix funkcióval rendelkeznek: jó és szükséges lenne, hogy ezeket a menüben szabadon hozzárendelhesse a fotós a kívánt funkcióhoz, így az M mód – manuális fókusz probléma is elkerülhető lenne. Lehetne fókuszálni például a fel/le kurzorokkal.
  • Túl kevés funkció paraméterezhető a menüben: a Samsung EX1 nem buta! Tessék ezt meg is mutatni úgy, hogy a menü kap egy plusz fő menüpontot, amit akár az Olympus E-P1/2 módjára külön ki-be lehessen kapcsolni (expert mód).
  • Furára szabott rekeszállítások: például nagylátón csak a F1.8, F2.1, F2.3, F2.5, F2.8, F3.1, F3.4, F3.9, F4.4, F5, F5.5, F6, F6.7 értékek érhetők el. Mibe került volna az egész értékeket (F2.0, F4.0, F5.6) belevenni, esetleg ugyanazt a harmadolós rekeszelést használni, mint bárki más?
  • Botladozó témakövető AF: nem túl hatékony egyelőre a témakövető AF, amely hajlamos hamar eldobni a témát.

A Samsung EX1 – amint az már cikkünkből kiderült – lehetőséget ad a veszteségesen tömörített JPEG-ek használata mellett a nyers RAW-ban történő fotózásra is. Az SRW kiterjesztésű adatállományokat a mellékelt Samsung RAW Converter 3 szoftver segítségével dolgozhatjuk fel kedvünk szerint. Mivel a programot már Samsung NX10 tesztünkben részletesen bemutattuk, ezért most ettől eltekintünk.

A fenti két kép közül az első eleve JPEG-ben, a másik RAW-ból konvertált módon készült. A sima JPEG képből csak nehézkesen, vagy komoly kompromisszumokkal hozható ki például a finoman beállított fehéregyensúly, vagy a részletesen paraméterezhető képélesség.

A Samsung EX1 persze kínál még ezeken túlmenően is szolgáltatásokat; ilyen például a Smart Range (High Dynamic Range) funkció, amely szélsőséges fényviszonyok mellett segít megtartani fotóinkon a sötét és a világos részekben megbúvó részleteket. A Smart Auto 2.0 (intelligens automata) mód a kezdőknek kíván segíteni fotózás közben: nem csak a megfelelő rekeszértéket és záridőt választja meg a gép, hanem az adott környezetnek, témának legjobban megfelelő sémát is. Az automatikus arcfelismerés használható normál módban, ilyenkor a masina felismeri portréalanyunk arcát és arra állít be minden paramétert, de élhetünk az önarckép, a mosolyfelismerés (mosolyra exponál), és a pislogás érzékelése adta lehetőségekkel is. Utóbbi módban a fényképezőgép automatikusan két képet készít egymás után, hogy garantáltan legyen olyan fotónk is, ahol alanyunk szeme nyitva van (kérdés, hogy ez miért meríti ki a pislogás felismerése megnevezést...).

A beépített vaku közepes erejű, közeli derítésre jól használható, kissé meleg tónust ad fotóinknak. Méréseink szerint a bekapcsolást követően 4,41 másodpercre van szüksége a gépnek, hogy elkészülhessen az első kép (JPEG), illetve két legnagyobb felbontású, legfinomabb minőségű fotó között 1,95 mp a türelmi idő. A teljes zoomtartományt 2,26 mp alatt járja be a lencserendszer. Utóbbi érték közepesen lassúnak mondható, azonban ennek ellenére néha túlszalad a rendszer a kívánt nagyításon.

Az EX1 nagyon okos gép, nagyon sok hasznos funkciót bocsát felhasználójának rendelkezésére. Annak ellenére azonban, hogy már a végleges géppel volt dolgunk, még mindig igen sok bosszantó hibával találkoztunk (szinte az összes megmaradt, ami már a bétában is jelen volt). Ezeket remélhetőleg a legközelebbi firmware frissítéssel javítani fogja a gyártó.

Képminőség

F1.8-F2.4 fényerejű, ekv. 24 mm nagylátószögről induló, háromszoros átfogású Schneider-Kreuznach Varioplan optika, 1/1.7” érzékelő, aminek csak a manapság igen alacsonynak nevezhető 10 megapixelnyi felbontással kell megbirkóznia – ezek mind nagyon jó előjelek, az EX1 igazi bajnok... lehet. Ne feledjük ugyanakkor, hogy sok függ a jelfeldolgozó rendszer munkájától is. A koreai gyártó kompakt fényképezőitől eddig megszokhattuk, hogy felépítésre nagyon jó minőségűek, egyes modellek akár súlyos birtoklási vágyat is képesek kelteni, azonban eddig a képminőség terén csak egy-egy modell volt képes arra a bizonyos nagy dobásra. Általános érvényű volt például, hogy a Samsung gépei már normál beállítások mellett is nagyon erős színtelítettséget produkáltak, ami egy európai szemnek nem minden esetben nyújt kellemes látványt. Hogyan szerepel tehát a gyártó új reménye? Lássuk!

Egy nagy fényerejű optika esetében a kellemes téma-elkülönítésen és potenciálisan jobb bokeh-n (háttérmosáson) kívül a CA (kromatikus abberációk) és a becsillanások is eszünkbe juthatnak. A Schneider-Kreuznach Varioplan optikája szerencsére teljesen nyitva sem okoz csalódást: csupán szélsőséges fényviszonyok mellett lehet itt-ott látni pár kisebb kromatikus színi hibát, de ezek eltüntetéséhez is elég csak egyet rekeszelni.

A becsillanásokkal sem gyűlt meg a bajunk, próbánk során nem sikerült olyan helyzetbe keveredni a géppel, hogy flare-hatással találkozzunk.

Az objektív (illetve maradjunk inkább az optika kifejezésnél) 24 milliméternek megfelelő nagylátószögű vége minimális torzítást mutatott, ami ráadásul a való világban még kevésbé látszik, mint tesztábránkon. Jelentkezett viszont némi hiba a demosaic implementációjában: apró labirintus-szerű képződményeket fedezhetünk fel olyan részleteken, ahol a fotózott minta a mintavételezési határfelbontáshoz közel esik.

Örök bosszúság forrása, hogy egyes kompaktok alap ISO értéken is tekintélyes színzajt tudnak produkálni a fotók sötétebb, homogén felületein. A Samsung EX1 sem teljesen kivétel ez alól, azonban valóban minimális a zsizsikesedés szintje. Zajos képeink előtt érdemes megnézni képmintáinkat:

Kellemes meglepetés volt látni, hogy a színek nincsenek túltelítve, és a fehéregyensúly is viszonylag konstans volt. A gép védelmében meg kell említeni, hogy a felvételek készítésének idején igen össze-vissza fényviszonyok uralkodtak, gyakran változott a borús és a napfényes idő.

Színzaj nem igazán, inkább csak foltosodás látszik első tesztképünkön. ISO 800-on kezdődik a sárgás árnyalatú foltosodás, de ez szerencsére nem okoz kárt a képi részletekben. Színesebb képeink azonban azt mutatják, hogy színzaj már ISO 400 mellett is tetten érhető. A zajszűrés szerencsére nem túl agresszív, ezért még ISO 800-as fotónk sem sokkal kevésbé részletgazdag, mint az ISO 200-as.


ISO 3200

Arra az esetre, ha még az F1.8 sem lenne elég, a fényképezőgép kínál egy utolsó lehetőséget a helyzet megmentésére: az ISO 3200-as értéken készített fotók bár messze nem olyan szépek és részletgazdagok, mint egy belépőszintű dSLR masináé, azonban kompaktokhoz mérve nincs mit szégyenkeznie az EX1-nek.

Nagyon meg voltunk elégedve a Samsung EX1 képminőségével. Úgy tűnik, a gyártónak sikerült eltalálnia az összhangot az optika – érzékelő - jelfeldolgozó egység közt. Bár a masina zajszintje mesterséges körülmények között és magasabb ISO értékek mellett magasabbnak tűnhet, mint más kompaktoké, azonban a kevésbé agresszív szűrés még ISO 3200-on sem gyilkolja meg teljesen a részleteket, amik egy fotón bizony fontosabbak, mint az alacsony zajszint. Ráadásul végre a színtelítettség sincs túllőve (persze RAW-ban fotózva szinte mindent kedvünk szerint állíthatunk).

Filmfelvétel és értékelés

Az EX1 egyik legnagyobb hendikepje, hogy legfeljebb 640x480 képpontos felbontásban képes mozgóképek rögzítésére. Ez azért is szomorú, mert a Samsungnak már nem egy kompaktja és ultrakompaktja van, amely vígan muzsikál 1280x720 felbontásban. Mindenesetre, ez 2010-ben egy high-end kompaktnál már nem elég, és valószínűleg nem kevés potenciális vásárlót tántorít majd el a géptől.

Öröm az ürömben, hogy a felvett kép és hang minősége egyaránt jó; további kellemes meglepetés, hogy az intelligens szűrők és a képi hatások nem csak állóképekre, de a mozgóképekre is alkalmazhatók. Lehet zoomolni felvétel közben, ráadásul mi magunk dönthetjük el, hogy eközben szüneteljen-e hangfelvétel, vagy sem. Az elektronika átlagos sebességgel követi a fényviszonyok változását, az AF jól teljesít rögzítés közben. Tesztfilmek.

Értékelés

Bizonyára rajtunk kívül is már sokan várták a Samsung csúcskompaktját. Nos, végre eljött, láttuk és győzött! Ergonómiája ebben a gépkategóriában nagyon jó, rengeteg dedikált vezérlő és az artikulatív AMOLED kijelző könnyítik meg a mindennapos használatot. Képminősége szintén nagyon ott van, ahol pedig gyengélkedik, ott a RAW szerkeszthetőségével élve korrigálhatunk. Működés terén még van mit csiszolni a gépen, nem egy furcsasággal találkoztunk az elmúlt másfél hét alatt. Ha ezeket a hibákat a gyártó kijavítja (és ki fogja, ha uralni akarja ezt a piaci szegmenst), netán lehetővé teszi a HD felbontású mozgóképek rögzítését (erre kevés esélyt látunk, hiányának valószínűleg hardveres okai vannak), akkor kezünkben lehetne a "tökéletes" kompakt. Egy ajánlott plecsni már most is jár, a különösen ajánlottért még picit reszelni kell az EX1-en.

Ami tesztünk eredeti kérdését és az LX3-at illeti: meghalt a király, éljen a király!

Termék megnevezése Samsung EX1
Jellemzés A koreai gyártó csúcskompaktja.
Pro + Nagyon jó ergonómia,
+ nagyon jó minőségű felépítés,
+ hasznos szolgáltatások, funkciók,
+ artikulatív AMOLED kijelző,
+ jó kép- és hangminőség mozgóképfelvétel során,
+ jól teljesítő optika,
+ jó állókép minőség,
+ RAW formátumban is menthető képek,
+ tetszetős külső,
+ intelligens szűrők és képi stílusok mozgóképekre is alkalmazhatók,
+ manuális mód,
+ konverterezhető objektív tubus,
+ egyéb csúcskompaktokhoz képesti jó ár/érték arány.
Kontra - lassú memóriakártya kezelés,
- RAW nem használható belső memóriával ("memória megtelt" hiba),
- RAW mellett bizonyos effektusok nem használhatók,
- manuális fókusz nem működik,
- nem lehet szabadon funkciókhoz rendelni a paraméterező tárcsákat,
- filmfelvétel maximális felbontása csak 640x480,
- a menü nincs a gép tudásának szintjén.
Ergonómia
Képminőség
Mozgóképek minősége
Ár/érték
Felépítés, anyaghasználat
Ennyire kellene

MLaca

A Samsung EX1 fényképezőgépet a Samsung magyar képviseletétől kaptuk bemutatóra.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés