Bevezető, specifikációk
Lélekben mindig megbizsergünk egy kicsit, mikor egy pehelysúlyban induló rágcsáló érkezik be szerkesztőségünkbe tesztelési célzattal, és nem volt ez másképp most sem, noha a termékért felelős eShark cég létezése eddig elkerülte figyelmünket. Az eShark ESL-M4 Naginata egy szamuráj fegyverről, a kardhegyű lándzsáról kapta a nevét, és az utóbbi időben rügyező, egerekkel kapcsolatos (és szerintünk jó irányba mutató) trendet igyekszik meglovagolni, miszerint minél könnyebb a periféria, annál jobb. A lyukacsosság ugyan inkább ízlés (és esetenként takarítási szándék) kérdése, de a 60 gramm az mégiscsak 60 gramm! Korábban már volt szerencsénk összehozni egy randevút egy hasonló koncepcióval, a még ennél is soványabb, 53 grammos Cooler Master MM710-zel, ami lenyűgözött bennünket – lássuk, mi a helyzet az "elektronikus cápa" üdvöskéjével!
A fiókszerűen nyíló dobozt kibontva semmi extra nem hullik kezünk közé, hiszen az a Naginatán és egy papírcetlin kívül mást nem tartalmaz. A 126 mm hosszú, 65 mm széles és 39 mm magas, szimmetrikus kialakítású, hatgombos kurzorkergető méhsejtes lyukakkal ellátott, matt burkolatot kapott, és bendőjében egy igencsak kellemes szenzor, a 100-tól 16 000 cpi-ig 100-as léptékben skálázódó PixArt PMW3389 serénykedik, közelítőleg 2 mm-es LoD-dal.
Hirdetés
Az összeszerelés minősége rendben van, bár a tenyértámaszt egy picit meg lehet ropogtatni, ha határozottabban markoljuk meg az eszközt, de a dizájn miatt ez nem annyira meghökkentő, és a stabilitás sem szenved emiatt csorbát. A fogást segítő gumírozás vagy textúrázás most elmaradt, de a rácsos kivitelnek hála erre nincs is szükség. A formáról nyilatkozni fölösleges, mert ez szerfelett szubjektív téma, de úgy gondoljuk, hogy aki kedveli a Logitech MX300/G1/G100(s)/Ninox Aurora, esetleg a Microsoft WMO 1.1a/SteelSeries Kinzu vonalat, az alapjaiban véve ezt is komfortosnak fogja találni; mi határozottan így éreztünk.
A fő klikkek alatt húszmillió klikkes Omron D2FC-F-7N(20M)(0F) kapcsolók tanyáznak, míg a felül elhelyezett cpi-váltónak és az igazán csak a jobbkezesek által kényelmesen használható két oldalgombnak Huano White switchek jutottak osztályrészül. Az 1,8 méteres hosszúságú, kábelharanggal ellátott, harisnyázott vezeték, bár nem tarozik az überhajlékony/szuperlégies parakábelek halmazába, azért kellőképpen könnyű a kezelése, nem túl nehéz, és közel sincs olyan merev, mint amit az utóbbi tizenévben átlagként megszokhattunk. A zavartalan csúszásról négy (lehámozandó védőfóliával fedett) PTFE teflontalp gondoskodik, melyek szolid méretükkel rögtön belopták magukat a szívünkbe – a gyönyört már csak az tenné teljessé, ha nem alattuk lennének a szétszereléshez szükséges csavarok furatai...
Egyébként a szétszedés mikéntje nincs túlbonyolítva, mivel össz-vissz két csavart kell eltávolítanunk a helyéről, melyek a hátulsó két talp alatt állomásoznak. Miután kirimánkodtuk őket, finoman felfelé kell mozdítani a felső burkolati elemet, miközben egy leheletnyi jobbra-balra mozgatást is végzünk rajta; néhány másodperc múlva teljes valójában feltárulkozik előttünk az elektronika.
A nagyjából 21-24 000 forintos összegért kétzónás RGB világítást is kapunk; az első zóna a Huano White encoderes, gumicsíkot hordó, nem túl jól elkülönülő fokozatokkal megáldott görgőt és a nyomtatott áramköri lapra helyezett eShark logót, míg a második zóna a patkány farának alsó peremén végigfutó fénycsíkot jelenti. Pályafutásunk során találkoztunk már igényesebb fényorgonával is (erről bővebben cikkünk utolsó oldalán), de a minimumot tudja, és persze az ESL-M4-es hasán található, diódákat vezérlő, háromállású csúszókapcsolóval "láthatatlan" üzemmódba is válthatunk egy szempillantás alatt, mindenféle szoftver nélkül.
EShark ESL-M4 Naginata | |
Méret (h x szé x ma) | 126 x 65 x 39 mm |
Szenzor | PixArt PMW3389 (400 ips, 50 g) |
Felbontás | 100-16 000 cpi, 100-as lépcsőkben állítható 26 000 cpi-ig interpolálható, 16 000 cpi felett 1000-es lépcsők |
Gyárilag tárolt felbontások | 1200/2000/3200/4800/6400/16 000 cpi default: 2000 cpi |
Gombok száma | 6 szabadon programozható |
Mikrokapcsolók | bal és jobb klikk: Omron D2FC-F-7N(20M)(0F) görgő: Huano White cpi-váltó: Huano White oldalgombok: Huano White |
Tömeg | kb. 60 gramm (kábel nélkül) |
USB frissítési frekvenciája | 125/250/500/1000 Hz default: 500 Hz |
Kábel | fixált, 1,8 méteres harisnyázott, aranyozott USB |
RGB | igen, kétzónás |
Szoftver | Naginata ESL-M4 software |
Gyártó honlapja | eshark.biz |
Termék honlapja | eShark ESL-M4 Naginata |
Garancia | 2 év |
Ár | kb. 21-24 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!