Hirdetés
Játékélmény és tapasztalatok
Most térjünk át magára a játékélményre. Az elmúlt pár napban elég sokat játszottam a kiegészítővel, ezért annyit már a legelején kijelenthetek, hogy nagyon addiktívra sikerült a Dragon Age: Vérvonalak - Eszmélés. A készítők korábbi elmondása alapján 15 órányi plusz játékidőt biztosít a kiegészítő az eredeti játék történetén kívül, és ez nagyjából megfelel a valóságnak. Legalábbis én kicsivel több, mint 13 órányi játékidő alatt értem a történet végére, de sajnos akadt pár küldetésem, melyet nem tudtam befejezni - javát az utolsó küldetéslánc linearitása miatt -, és akadt olyan is, melyet félbehagytam (Egyik küldetésben rímelő strófák alapján kellett nyomokat keresnem, az első megtalálása után feladtam, nem az én stílusom).
Nagyon tetszettek az új helyszínek, bár tényleg lehetett volna benne több is, alig pár ikon jelenik meg a hatalmas, üres térképen, aminek a látványa a játék elején még elég biztató. Maguk a helyszínek nagyon szépen ki vannak dolgozva, néhol tényleg órákat vesz igénybe, amíg mindent alaposan felderítünk. Márpedig erre szükségünk is van, mert rengeteg rejtett kapcsolót találhatunk, valamint olyan ajtókat is, melyekhez több kulcsot kell összeszednünk különböző helyszíneken, és később visszatérve tudjuk azt kinyitni.
Sok különféle fejtörőt is raktak a játékba, melyekkel általában különösen értékes felszerelést védenek. Ezeket megoldani nem annyira nehéz (Néhol túlságosan is könnyűek), de érdemes rászánni az időt, mert annál kifizetődőbb a jutalom. Különösen érdemes összegyűjteni az új, 9-es szintű páncélszetteket, melyek között megtalálhatunk Harcosnak és Szerencsevadásznak valót is, de a Mágusok számára is fellelhetünk pár értékesebb darabot. Vannak kasztspecifikus felszerelések, ezek gyakorta egyedülállóak, de előfordul az is, hogy egy értékesebb szett egyik darabjának megkötései miatt csak az adott kasztú karakterünkkel tudjuk azt használni.
Az ellenfeleink szintén elég változatosak, jóval több kiemelt (Színes nevű) ellenséges kreatúrával futunk össze a kiegészítőben, és gyakran egyszerre többel is meg kell küzdenünk, de nyilván a magasabb szintű partinak nem fog nagy fejtörést okozni, pláne ha minden tagunkat felszereljük 9-es szintű fegyverekkel és páncélzattal. Részben ezeknek köszönhetően - meg persze az új elit skilleknek, melyeket 30-as szinten kapunk meg - egy sárkány legyűrése már nem olyan izzasztó, mint amikor az Őssárkánnyal küzdöttünk meg az eredeti Vérvonalak-ban.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!




