Hegyek között, völgyek között kickflippel a vonat
Nem mennék bele (sokadjára) egy részletes elemzésbe, hisz tán mindenki tudja: a videojáték-ipar kurrens pénzügyi helyzete miatt egyre kevesebb az egyedi ötlet és a kísérletezés a nagyköltségvetésű projektek világában. A befektetett vagyonok kockázatkerülővé teszik a vállalatokat, akik a jól bevált képletekre, legfeljebb azok elmélyítésére hagyatkoznak. Az innováció így a független szcéna egyik erőssége lett, ahol kis vagy közepes méretű projektek bele mernek vágni eszement ötletekbe. Persze ezek is gyakran a régi kedvencekhez nyúlnak vissza, vagy épp a régmúlt nagyjainak védjegyeit ötvözik úgy, hogy frissnek és újszerűnek hassanak. Na pont ilyen a Denshattack! is, ami a Tony Hawk’s Pro Skatert és a Jet Set Radiót hozza össze, hogy egy trükközős-lázadós-stilizált világba repítsen, ahol a konfliktusrendezés egyik fő módját az akrobatikus mozdonytrükkök jelentik.
A távoli jövőben járunk, miután egy természeti katasztrófa zúzta szét a világot; Japánban az emberek emiatt búrák alá vont városokba vonultak vissza. Az építési projektért a Miraido volt a felelős, a nagyvállalat pedig kiszámítható módon egyre gőgösebbé, ellenségesebbé és elitistábbá vált, kiszorítva mindenkit, aki nem akart megfelelni merev normáinak. Az egyre inkább mesterséges intelligenciára hagyatkozó cég behálózta a társadalmat, a kupolákon kívüli népek viszont a szabad szellemiség és a túlélés jegyében élték az életüket. Itt csatlakozunk Emihez, egy ételfutárhoz, aki egy kiszállítás során teljesen lenyűgözi Fernandót, aki bevezeti a címadó vonatozós-trükközős-csatázás világába. Eminek ugyanis istenadta tehetsége van a mozdonypattintáshoz, együtt pedig elindulnak, hogy bejárják a szigetországot, elsajátítsák az új technikákat, legyőzzék a régiókat uraló bandákat, szövetségeseket toborozzanak és akár felszabadítsák Japánt. Mindezt rengeteg japán popkulturális elemmel fűszerezve és nagyon-nagyon szórakoztatóan meséli el a sztori.
[+]
A játékmenet alapja pedig tényleg a vonatozós trükközés: a pályákat behálózó síneken száguldunk, mi pedig ugrálhatunk a sínpárok között, a szökkenések során pedig pöröghetünk-fordulhatunk, így szerezve pontokat. Később száguldozhatunk a falakon, utazhatunk a függesztett vasutakon, kihasználhatjuk a szélfuvallatokat extra ugráshoz, süvíthetünk a víz alatt, de még fejjel lefelé is zakatolhatunk, a gravitációt váltogatva. A program elképesztően változatos, és a több mint hatvan pálya során végig, még a legvégén is hoz be új elemeket és tényezőket. Mindezt egy igen egyszerű vezérléssel éri el, a ravaszokra és az analóg karokra hagyatkozva. Ez általában precíz, bár a komplexebb szakaszoknál azért volt, hogy nem úgy vette be a parancsot, ahogy én azt szerettem volna; de olyan is előfordult, hogy a nagy pánikban összezavarodva nyomkodtam össze-vissza mindent.
Hirdetés
[+]
Utóbbit a gyakorlat azért feloldhatja idővel. A futamok során érdemes minden üres másodpercet kihasználni a pontgyűjtés céljából, de azért kell egy kis idő, hogy hozzászokjunk ahhoz az eszement sebességhez, amit kínál a játék. Az egész elképesztően dinamikus és pörgős, és kezdetben csak röpke időre láthatunk egy színkavalkádot, mielőtt becsapódnánk valahova. Idővel azonban hozzászokunk ehhez, bár azért gyakran fordult elő, hogy szerintem aránytalanul kevés időt adott az alkotás egy-egy mozdulatra: mire a kamera úgy fordult, hogy felfogjam, hogy most épp két sínen kellene siklanom egy ajtó megnyitásához, már fel is kenődtem arra.
[+]
A pályák nagyon változatosak és baromi szórakoztatóak. Vannak sima akadálypályák, de vannak valamennyire nyitottabb, szabadabb terepek is, ahol eldönthetjük, hogy milyen sorrendben teljesítjük a feladatokat. Részt vehetünk versenyeken is – ahol szépen kilökhetjük ellenfeleinket –, és vannak arénák is, ahol adott pontszám elérése után enged csak tovább a program. Minden pályán vannak gyűjthető tárgyak is, amikkel vásárolhatunk új vonatkocsikat extra képességekkel, díszelemeket acélbestiánk személyre szabásához vagy cimboránkkal összerakhatunk egy magazint, ami több infót árul el Japánról, a játékbeli eseményekről és a karakterekről.
[+]
Ezek mind nagyon ötletesek és szórakoztatóak, és jópofa adalékok ahhoz, hogy nekifussunk újra a szakaszoknak. A legtöbb esetben kitáblázva és élénk színekkel jelölve láthatjuk, hogy merre van valami felszednivaló, ami jól jön ekkora sebesség mellett. Az epizódok teljesítésekor a pontszám, az idő és a fellelhető tárgyak mind hozzáadódnak végső értékelésünkhöz, és teljesíthetünk extra kihívásokat is. Utóbbiak lehetnek bizonyos trükkök bizonyos helyzetekben, de akár csak annyi is, hogy dudáljunk rá a medvékre egy erdős terepen. Ezek is nagyon élvezetesek, ráadásul rávilágítanak egy csomó dologra, amit még lehet csinálni a játékban.
[+]
A játékmenet kiváló. Minden gyönyörűen összeáll egy izgalmas, frenetikus, adrenalin-fűtötte száguldássá, és ha el is szúrunk valamit, szinte azonnal folytatódik az élmény. Egyszerre rak bele a flow-ba, de lep meg állandóan valami újdonsággal. Imádtam ráugrani egy óriáskerékre és azzal veretni tovább; meglepődtem, amikor elkapott egy cápa és vitt magával a szájában; de szuper volt a Guitar Hero-szerű összecsapás is egy visual kei metálzenekar letűnt csillagával, aki egy helyi bandavezér lett (az együttes tagjai mind némaságot fogadtak, hogy még több teret kapjon a hangja, amit a kizsákmányoló zeneipar kiköpött). Alig bírtam letenni a játékot, és ebben kulcsszerepe volt, hogy pár pályát leszámítva minden kihívás egyedi a maga módján. Mindehhez pedig nagyon jó illik a képregényeket idéző cel-shaded grafika.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
