Hirdetés

Destiny 2 - The Witch Queen teszt

Pontosan fél évvel az előző szezon indulása után végre megkaptuk a sokak által várt új kiegészítőt, amelyben végre mozgásba lendül a korábban felvezetett ellenségünk.

Királynői belépő

Amióta aktívan játszom videojátékokkal, rengeteg kisebb-nagyobb, úgynevezett live-service programmal, MMORPG-vel próbálkoztam lekötni magam huzamosabb ideig, de mindegyikkel maximum pár hétig, jobb esetben néhány hónapig szöszmötöltem. Végül egyiktől sem kaptam meg azt az élményt, amitől úgy éreztem volna, hogy a hibái ellenére is szívesen játszok vele több száz órát. Bár az elődjével is próbálkoztam kevés sikerrel, a 2017-ben megjelent Destiny 2 lett végül az a bizonyos alkotás, amelyre végül a választásom eset. Több mint négy évvel később is ki merem jelenteni, hogy megérte. Természetesen akadtak évek amelyek nem voltak nagyon az ínyemre, így volt, hogy két szezonnyi pihenőt is tartottam kezdetben, de ez mára megváltozott és minden egyes évadot megnézek közelebbről, majd azt veszem észre, hogy ismét sok száz óra telt el. Amikor 2020-ban bejelentették, hogy a következő nagy kiegészítő a The Witch Queen címet kapta, ismét azt vettem észre magamon, hogy izgatott vagyok a nagy DLC érkezésétől. Végül aztán a sors kicsit közbeszólt, többek között a kialakult pandémia miatt a fejlesztésért felelős Bungie a 2021. őszi premiert elhalasztotta és kiderült, hogy csak 2022. február 22-én érkezik az új tartalom.

Időközben volt időm arra, hogy jobban belemélyedjek a programba, befejezzem a kampányt, amely után kezdetét vehette az aktuális szezon pörgetése a már megszokott metódussal. Fontos megjegyezni, hogy a Destiny 2 alap kiadása a mai napig free-to-play, vagyis ingyen kipróbálható, azonban a kiegészítőkért, valamint a Season Passokért fizetnünk kell. A készítők jelen esetben adtak egy kis engedményt, ugyanis a The Witch Queen első sztori küldetését ingyen elérhetővé tették mindenki számára, így bárkinek lehetősége van arra, hogy belekóstoljon az újdonságokba. Ezt pedig érdemes kihasználni, ugyanis az új sztori küldetések fantasztikusak lettek. Legutóbb a Forsaken bővítménynél éreztem ugyanezt, bár ott azért sokat hozzátett a dologhoz, hogy lényegében egy bosszúhadjáratot indítottunk egy olyan kedvelt karakter halála után, aki az évek során mindenki kedvencévé vált. Ettől függetlenül a The Witch Queen is remek lett, köszönhetően annak, hogy az előző szezonokban felépített ellenségünk, Savathun végre színre lépett és ezzel együtt sikerült úgy megbolygatni a dolgokat, hogy az inkább még több kérdést vet fel, mint választ. De pont ezt szeretjük részben a Destiny-ben még akkor is, ha sokan nem a történet miatt játszanak vele.

Aki úgy dönt, hogy nekiugrik a kampánynak, annak fel kell készülnie, hogy nagyjából 6-9 óra alatt lehet végigjátszani attól függően, hogy milyen nehézségi szintet választunk. Jól olvastátok, végre el lehet dönteni, hogy csak a történet érdekel minket, vagy szeretnénk magunkat és karakterünket kihívások elé állítani. Utóbbi esetében olyan nehezítéseket kapunk, mint a csökkentett karakter szint, a hiányzó radar, vagy az, hogy minden ellenség agresszívabban támad, több életük van, ha pedig csapattársakkal játszunk, akkor játékosonként egyszer van lehetőségünk feléleszteni bárkit a halálzónákban. Azonban vannak ennek előnyei is, hiszen dupla mennyiségű tárgy esik a ládákból, a végső harc után kapunk egy teljes, 1520-as szintű felszerelés szettet, valamint választhatunk az új exotic ritkaságú páncélok közül. Elsőre amúgy nem tűnik vészesnek az utóbbi mód, azonban sajnos valamit elrontott a Bungie, a nehézségi szint skálázódásával vannak gondok. Ez azt jelenti, ha nem egyedül, hanem ketten, vagy hárman vágunk neki az ismeretlennek, akkor a vártakhoz képest sokkal nehezebb feladat lesz a túlélés. Egyelőre nem tudni, hogy ezt a fejlesztők direkt tervezték-e így, vagy esetleg egy bugról van szó, de mindenképp érdemes lenne ezen változtatni.

A sztori mód egyébként 8 nagyobb küldetésből áll, ezeket teljesítve pedig számos meglepetésben lesz részünk, ugyanis olyan titkok kerülnek a felszínre, amelyek teljesen más meglátásba helyezik az elmúlt évek történeteit. A befejezést, pontosabban az utolsó átvezetőt pedig még mindig emésztjük, ennek egyenesági következménye tippünk szerint a hamarosan induló Raidben lesz megmagyarázva, vagy legalábbis pontosítva.Természetesen nem spoilerezek, de azt mindenképp megemlítem, hogy vadiúj ellenfél típusokkal, az úgynevezett Lucend Brooddal fogunk összecsapni, akik bár a Hive fajhoz tartoznak, Savathun uralkodásának köszönhetően hozzáférést kaptak a Light képességekhez, vagyis ugyanazokhoz a „varázslatokhoz”, amelyet mi is használunk. Ezzel a harcok új szintre léptek, jobban oda kell figyelnünk arra, hogy mit csinálunk (főleg a sztori vége felé). Személy szerint nagyjából 8,5 óra alatt teljesítettem a teljes kampányt, innentől kezdve pedig minden a megszokott mederben folyik tovább, ugyanis az új évad, amely a Season of The Risen címet kapta ismét számos teendővel lát el minket.

Hirdetés

Végtelen harc

A látvány továbbra is remek, szerény véleményem szerint a Destiny 2 az elmúlt évek egyik legszebb nyílt világú belsőnézetű játéka, nem igazán tudok komolyabb kihívót vele szembe állítani. Az új helyszínek csodálatosak, színesek, a Trón Világ végre elszakadt a már évek óta unalomig ismételt referenciáktól, mindehhez pedig egy remek zenei aláfestést is kapunk, utóbbit már a megjelenés előtt napokban is hallgattuk. A kampánynál külön nem tértem ki rá, de fontos beszélni róla, hogy sokak által az egyik legjobban várt módosítás az a Void rendszer átdolgozása volt. A 3.0-ra keresztelt megoldással módosítottak a subclass képességeinken, így mindhárom karakterünket hasonlóan használhatjuk, mint a Beyond Light DLC-ben debütált Stasis-t. Ennek lényege, hogy adottságaink ezentúl az Aspectek és Fragmentek módosításával finomíthatjuk attól függően, hogy milyen stílusban szeretnénk játszani a későbbiekben. Jelenleg ezek az átdolgozott erők szerintem nagyon picit erősebbek mint a másik három subclass, vélhetőleg a Bungie az elkövetkező hetekben-hónapokban finomhangolja majd őket.

Addig is lesz mit tennünk, kaptunk ugyanis egy új helyszínt (Savathun Trón Világa, lényegében a korábbi Mars egy eddig még nem látott szelete), ahol számos küldetés és közösségi aktivitás vár ránk, illetve arra, hogy megszerezzünk egy-egy jobb tárgyat, vagy magasabb szinten lévő puskát. Mindezek mellett az egyik legfontosabb újításként végre megérkezett a fegyver kraftolás, vagy ahogy itt hívják, a Shape. Az alapötlet remek, viszont egyelőre a megoldás kicsit problémás, ugyanis nem olyan egyszerű a dolgunk, hogy az adott nyersanyagok megszerzésével bármit elkészíthetünk. Természetesen ezek is kelleni fognak hozzá, azonban mindaddig nem tudunk létrehozni egy adott fegyvert, amíg annak a tervrajza (Pattern) hozzánk nem kerül véletlenszerű harcok, vagy egyes játékmódok teljesítése után. Ha sikerült szereznünk egy olyan fegyvert, amelyben egy ilyen minta található, akkor azt még használnunk is kell, hogy elérjünk vele egy szintet, ami után hozzáférhetünk a tervekhez. Plusz nehezítés, hogy számos tárgyből nem elég egy darab, hanem akár 3-5 példányt is találnunk kell, így sokat kell játszanunk ahhoz, ha valamit kinéztünk magunknak, vagy egy speciális misszót akarunk teljesíteni. Fegyverekből ismét kapunk több tucatot, amelyeket a Throne Worldön farmolással, kraftolással, vagy az új szezonális esemény, a Psiops Battlegrounds teljesítésével tudunk szerezni. Utóbbi egy maximum 3 fős csapattal teljesíthető mód, amelyben a Lucent Hive-ok ellen kell felvonulnunk némi Cabal segítséggel. Rövid, de élvezetes mód, azonban kicsit repetitív, mert adott héten csak egy pályát kapunk, reméljük ez a későbbiekben változik majd.

Az új évad még egy újdonságot hozott el nekünk, egy teljesen új fegyvertípust kaptunk a fejlesztőktől. A glaive (egy egyélű pengéből álló rúdfegyver) egy közelharci támadásra és távolsági lövésekre is használható eszköz, amelyet ugyanúgy tudunk fejleszteni és kraftolni, mint az új fegyvereket. Ezeknek akadnak még exotic verzió is, amely jelen cikk írása közben még nem elérhető, de az eddigi hírek alapján mindegyik karakter típus kap egyet speciális képességekkel. Megmondom őszintén, hogy pár órányi használat után én elraktam az első ilyen tárgyamat, ugyanis valahogy nem éreztem azt, hogy illik hozzám és hosszabb ideig tudnám használni. Ettől függetlenül ahogy észrevettem, sokan fő fegyverré léptették elő, megnézzük pár hét múlva, hogy mennyire bolygatja meg például a többjátékos mód balanszát a dolog. A PVP, vagyis a Crucible nem sokat változott, visszatért két régi pálya (Eternity, Vostok), jelenleg a legtöbb felhasználó itt próbálgatja mindazt, amit sikerült korábban elkészítenie az új rendszerben.

A legutolsó dolog amit érdemes megemlíteni, az a Gambit, pontosabban annak átdolgozása. Sokak szerint már ideje volt hozzányúlni ehhez a módhoz is, ugyanis egyre kevesebben érezték úgy, hogy itt szeretnék eltölteni a szabadidejüket. A PVP és PVE elemeket is tartalmazó mód mostantól kicsit tovább tart, köszönhetően annak, hogy bizonyos idő után a főellenfél automatikusan pajzsot kap, mindemellett pedig az inváziós szekvencia is ritkábban érhető el. Sajnos utóbbi továbbra is a célkövetős rakétát használók (Gjallarhorn) játéktere, ezzel sürgősen kell valamit kezdenie a Bungie-nak, mert hosszú távon nem élvezetes. Bár külön nem említettem, hibákkal, bugokkal nem találkoztam, egyedül talán az zavaró jelenleg, hogy ha sok tárgy van nálunk, akkor konzolon a felszerelésünket mutató oldal lassabban töltődik be mint korábban. Összességében elmondhatom, hogy a kisebb hibái ellenére is úgy érzem, hogy egy nagyon jó csomagot kaptam a pénzemért, élvezetesre sikerült a The Witch Queen. Kíváncsi vagyok, hogy mi vár rám az elkövetkező hónapokban; addig pedig megyek és visszakeresem azt az SMG-t, amelyre már napok óta fáj a fogam.

Ez természetesen csak a kezdet, ahogy minden új bővítmény esetében, úgy a The Witch Queen is kapott egy új Raidet, amely a Vow of the Disciple címet viseli és március 5-től játszható.

A Destiny 2 - The Witch Queen 2022. február 22-től érhető el PC-n, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en és Google Stadian.

A Destiny 2 - The Witch Queen legjobb vonásai:

  • Tartalmas, egyben remek kampány;
  • bemutatkozott a fegyver kraftolásának lehetősége;
  • a Void 3.0 fejlesztés üdítő változtatás;
  • kaptunk egy új fegyver típust;
  • ismét hosszú hetekre leköt minket a szezon.

A Destiny 2 - The Witch Queen leggyengébb pontjai:

  • A sztori mód nehézségének skálázódása problémás;
  • az új fegyvertípus nem lesz mindenki kedvence;
  • a kraftolás jelenleg fájdalmasan hosszadalmas;
  • az inventory sok tárgy esetén hajlamos a belassulásra.

oriic

Hirdetés

Google Pixel 9a - A Google AI-ban rejlő erő

PR Most ajándék Pixel Buds A fülhallgatóval

Advertisement

Azóta történt

Előzmények