Hirdetés

Dell UltraSharp 2209WA: a kakukk két tojást rakott

Használjuk...


A panel sötétben és a "barnateszt" [+]

A kalibráció után szemmel teszteltünk, tehát szubjektív benyomásaink következnek. Először a feketét néztük meg, a kijelzőt sötétben, egy teljesen fekete háttér megjelenítése közben lefényképeztük. A kalibráció során bemért fekete értéke itt mérvadó szokott lenni, de ez a szám nem képes kifejezni a panel háttérvilágításának egyenletességét, ezért van szükség a fényképre. A 2209WA jobban teljesített, mint amire számítottunk, a panel szinte koromfekete volt, de azért itt is becsúszott egy kis hiba: a kijelző bal fele picit világosabb volt, főleg a felső sarokban észleltünk bevilágítást. A panel homogenitását tovább vizsgálva a második körben a képernyőn megjelenítettünk egy egyszínű képet (eredetileg barna), majd azt figyeltük, hogy a fejünk mozgatásával hogyan változik a szín. Ideális esetben, pontosan középről nézve egy kijelzőt a szélek felé haladva sem tapasztalunk színváltozást. A fénykép pontosan középre állított fényképezőgéppel készült. A monitor a barna hátteret épp úgy jelenítette meg, ahogy a feketét, a bal oldal picit világosabb volt.


IPS-jellemző: sötétben oldalról enyhe lilulás és a szürke gradiens [+]

Kíváncsiak voltunk a képernyő "lilásodására", ami az IPS panelekre jellemző. Ez jelentkezett a 2209WA-n is, igaz, "élőben" ez inkább kékes elszíneződésnek tűnt, mintsem lilának. Egyébként ez a tény senkit ne tántorítson el egy IPS paneles monitor megvételétől, mert igen ritka az olyan eset, amikor az ember oldalról egyfolytában fekete képernyőt bámul, esetleg szélesvásznú filmeknél lehet zavaró, de a filmeket is szemből szokás nézni. Megvizsgáltuk a monitoron megjelenő színátmeneteket is, a 2209WA egyszerűen tökéletes volt, még a grafikus célokra szánt Eizo S2231W-t is lepipálta. Ditheringet és a színátmenetekben egy kanyi sávosodást sem vettünk észre, a fehér és a fekete egyes árnyalatait is meg lehetett különböztetni, egyszerűen tökéletes!.


A fényerő eloszlása: Dell 2209WA és Eizo S2231W

Ezek után a fényerő eloszlását mértük be a panel kilenc különböző pontján. A monitortesztekben a minimális, maximális stb. fényerő mértékét mindig a képernyő közepén szoktuk meghatározni, viszont a nagyobb paneleken néha már szabad szemmel is jelentős eltéréseket lehet felfedezni a kijelző egymástól távol lévő pontjai között (tehát kissé foltosak). A Dell 2209WA-ja ezúttal is lepipált mindent, a legnagyobb eltérés 4%-os volt, ami egyszerűen tökéletes. Az átlagos fényerő értéke a kilenc ponton 97,9%-os, ilyen magas értéket még egyik nálunk járt monitor sem ért el (és ezzel a direkt grafikai munkára szánt 22 colos Eizót is elverte). Érdekes, hogy a fekete- és a barnatesztben tapasztalt világosodás a panel bal oldalán itt nem jelentkezett.


A panel különböző szögekből [+]

Megvizsgáltuk a betekintési szögeket is. Az egyes paneltípusok (TN, MVA/PVA, IPS) a gyártástechnológiából kifolyólag ebből a szempontból eltérő jellemzőkkel bírnak. A leghátrányosabb helyzetben a TN+film panel van, mely vízszintesen és függőlegesen sem rendelkezik baráti értékekkel, ez főleg akkor érhető tetten, amikor a monitort szemből nézve már a panel szélén sem olyan színt látunk, mint középen, ez a széles képernyős (widescreen) kijelzőkön hajlamos fokozottan megmutatkozni. Ugyanakkor ezen a téren az IPS a legmegbízhatóbb, gyakorlatilag a TN panelek alacsony betekintési szögei (és gyenge színreprodukciója) miatt fejlesztette a Hitachi, ezért ezen már meg sem lepődtünk. A 2209WA-t bárhonnan is nézzük, a kontrasztarány alig csökken, ilyet még az S-PVA sem tud.


1024x768 normál és wide módban [+]


1280x1024 normál és wide módban [+]


Interpoláció a szövegen (1440x900 és 1680x1050) [+]

Megvizsgáltuk, hogy mi a helyzet az interpolációval. Az LCD paneleket a natív felbontástól eltérő módban használva gondok lehetnek a megjelenítéssel. A 2209WA natív és ajánlott felbontása 1680x1050, ebben a módban természetesen minden betű éles. 1440x900-as felbontásban szerintünk homályosabbá vált a kép. 1280x1024-ben wide módban egészen elviselhetőek voltak a betűk, viszont 4:3-as módban elcsúfultak, mintha eltűntek volna a pixelek. Az 1024x768-as wide mód nem volt túl éles, de legalább jól láttuk a betűket (ez a "pixelhiány probléma" nem jelentkezett), 4:3-módban pedig teljesen kiélesedett a kép, szebb lett, mint volt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés