CES 2013: az AMD leleplezte a Brazos platformok leváltóit

Sikerült legyőzni a Brazost

Az AMD is megtartotta az idei CES rendezvényre tervezett konferenciáját, ahol a pletykáknak megfelelően élesben is látható volt a Temash és a Kabini kódnevű SoC APU. A vállalat a két termékkel a Brazos platformokat váltja le, amihez a cég két évig ragaszkodott. A hosszú életet megélt rendszer kategóriájában még ma sem talált legyőzőre, így érthető, hogy az AMD nem siette el a váltást, de ez a felhasználók szemszögéből nyilván kedvezőtlennek bizonyult. Egy dolog azonban biztos: az új versenyzőkre megérte várni, mivel teljesítmény és tudás szempontjából is komoly előrelépés történt, amire már nagyon ki van éhezve a piac.

A Temash és a Kabini lényegében azonos alapokra épül, és 28 nm-es gyártástechnológián készülnek. A legfőbb különbség, hogy előbbit tabletekbe szánják, míg utóbbit az ultravékony hibrid gépekbe és olcsó notebookokba, valamint alacsony fogyasztású asztali PC-kbe. Ennek megfelelően az alacsonyabb fogyasztású Temash passzív hűtés mellett is képes üzemelni, illetve az integrált déli vezérlőhíd kialakítása is eltérő, hogy jobban illeszkedjen a tabletek igényeihez.

Hirdetés

Más szempontok szerint a két termék közel azonos tudással rendelkezik, így mindkét fejlesztés négy darab Jaguar processzormagot tartalmaz, az integrált grafikus vezérlő pedig a GCN architektúrára épít. A fejlesztéseknek hála ezek lesznek az első olyan alacsony fogyasztású platformok, melyek támogatják az AVX utasításkészletet, illetve IGP-jük kezeli DirectX 11.1-es API-t. Mindezek mellett az OpenCL 1.2, a C++ AMP és a DirectCompute 5.0 támogatása is megoldott, illetve a szokásos hardveres gyorsítás él a megterhelő webes tartalmakra és a videók lejátszására.


Egymás ellen az AMD Z-60 APU és az Intel Atom Z2760. Utóbbin hiányzik az árnyék, és egy képhiba is felvillant.

A Temash SoC APU fogyasztása az AMD szerint 5 watt alatt lesz. A cég több verziót kínál majd eltérő energiaigénnyel, függően attól, hogy a termék kettő vagy négy processzormagot tartalmaz, és valószínűleg az órajelek szempontjából is lesznek eltérések. A vállalat a demonstráció során bemutatta, hogy a Temash elődjének számító Hondo APU (Z-60) milyen teljesítményre képes az Intel Atom Z2760-hoz mérten a Call of Duty: Modern Warfare 2 alatt. A különbség óriási volt, és nem csak a sebességben, hanem az elvileg megegyező beállítás melletti képminőségben is. Az atomos tablet az extrém akadozás mellett rengeteg képhibát is ejtet, illetve a játékban bekapcsolt árnyékok teljesen hiányoztak. A Temash mellett az Atom megítélése biztos nem javul, hiszen az AMD szerint az új IGP kétszer gyorsabb annál, mint amit a Hondo APU használ, így összességében a Temash és az Atom Z2760 IGP-je között tízszeresnél nagyobb sebességkülönbség van.

A Temash SoC APU a DiRT Showdownt futtatja
A Temash SoC APU a DiRT Showdownt futtatja

A Temash SoC APU-t nem volt értelme közvetlenül az Atomhoz mérni, hiszen az eredmény nem kérdéses. Ennél sokkal izgalmasabb bemutatóra szánta rá magát az AMD, és prezentálták, hogy az új platformon lehet a legújabb játékokkal is játszani. Erre a célra az egyik legmegterhelőbb, DirectX 11-es motort használó DiRT Showdown került elő, ami Full HD felbontás mellett futott a Temash lapkát tartalmazó referenciatableten. Információink szerint a többi beállítás a közepeshez közeli grafikai szintet ütötte meg, de be volt kapcsolva a fejlett megvilágítás effekt is, mely az új forward+ lighting leképzést használja. Ez a rendszer a legtöbb GPU-nak komoly teljesítményvesztést okoz, de a GCN architektúra kifejezetten kedveli az elágazásokkal tarkított kódot, így a Temash a bonyolult shader kódok futtatása szempontjából nagyon jól teljesít.

A Kabini SoC APU lényegében egy gyorsabb, ennek megfelelően többet fogyasztó Temashnak fogható fel, illetve az integrált északi vezérlőhíd is inkább az asztali igényekhez mérten lett fejlesztve, azaz például több adattárolót támogat. Az AMD ezzel a rendszerrel viszonylag széles termékskálát fedne le, így a központi egység 9 és 15 watt közötti fogyasztás mellett lesz elérhető. Zömében négymagos megoldások várhatók, de kétmagos verziók is előfordulnak majd, természetesen olcsóbban.

A szoftverek jelentik a kulcsot a piachoz?

A kisebb fogyasztású platformok mellett a Richland APU is szóba került, mely lényegében egy továbbfejlesztett Trinity APU. Az AMD ennek a terméknek viszonylag rövid életciklust szán, de kihozzák, mert az új revízió fejlesztésénél sikerült 20-40%-kal növelni a teljesítményt, illetve csökkent a fogyasztás is, ami növeli az ultravékony notebookok üzemidejét.

A Richland APU fő fejlesztése inkább szoftveres oldalon keresendő. Az AMD egy ideje a szoftverfejlesztőkre támaszkodik, és exkluzív szolgáltatásokkal próbálja platformjait felvértezni. Ennek következő lépcsője az Elite szoftvercsomag. Ezzel az adott notebook felruházható különböző extrákkal, mint a bejelentkezés arcfelismerés alapján, gesztusokkal való vezérlés, vagyis lényegében a mozgásérzékelés, illetve multimédiás oldalon egyre nagyobb szerepet kap a kijelzők vezeték nélkül történő meghajtása, amit a vállalat Screen Mirror technológiának nevezett el. Lényegében ezeket kombinálva a notebookon megjelenő kép egy gyors karmozdulattal küldhető valamelyik tévére (ügyelve persze arra, hogy a mozgás a megfelelő irányba történjen), hiszen egyszerre több kijelző kezelése is biztosított.

A arc-, gesztus- és mozgásfelismeréssel járó feldolgozást minden esetben az integrált grafikus processzor végzi, mivel az AMD szerint a képadatok feldolgozása így a leggyorsabb, a legpontosabb és így igényli a legkevesebb energiát. Az Elite szoftvercsomag csak a Richland és a Temash termékekkel szerelt gépekhez jár, ezt jelzi majd az Elite felirat az adott termékre ragasztott matricán.

A cég a Gaming Evolved partnerprogramot is bevezeti az APU-knál. A fejlesztőket segítő kezdeményezés főleg a játékok minél jobb optimalizálását célozza meg, ugyanakkor szerződésekben is gondolkodik az AMD, melynek hozománya, hogy az adott játék ingyenes letöltésére feljogosító kódokat a VGA-k mellé csomagolják. Ezt a jövőben az APU-val dolgozó termékekre is kiterjesztik az Elite szoftvercsomagon belül. Arról nincs adat, hogy konkrétan mely játékokról van szó, de az AMD korábban már mondta, hogy ugyan elégedettek voltak a 2012-es terméssel, de 2013-ban még több Gaming Evolved játékot szeretnének letenni az asztalra, így valószínűleg lesz miből válogatni.

Némi változás éri a termékek jelölésrendszerét is. A vállalat korábban a Vision márkanévre épített, ami azonban idén megszűnik. Ez lényegi változást nem okoz, csupán a termékekre ragasztott matricák lesznek mások. A legfontosabb, hogy az AMD az A szériát fogja minden egyes kategóriában kiemelni, ennek megfelelően a Richland APU-ra épülő termékek A8 és A10 jelzéssel érkeznek, Elite Quad-Core megjelöléssel. Alatta a Kabini fog ténykedni A4 és A6 matricákkal, ám ez a rendszer elérhető lesz az E szériában is. A tabletekbe szánt Temash APU A4-es és A6-os megjelölést kap Elite Mobility felirattal. Szokás szerint a Dual Graphics technológiát és a Radeon VGA-t jelző matricák sem tűnnek el, de új dizájnt kapnak.

A Radeonok szempontjából az AMD a CES alkalmával számos HD 8000M sorozatú terméket kezdett el szállítani, és még idén megjelennek az asztali verziók is. A cég igazából erről túl sok információt nem leplezett le. A mobil sorozat a Solar System kódnevet kapta, míg az asztali a Sea Islands termékcsalád része lesz. Az egész játékpiacról inkább általánosságban volt szó, némi burkolt reakcióval az NVIDIA tegnapi, konzolokat háttérbe szorító rendezvényére. Az AMD ugyanis a kliensek, a tartalmak, valamint a felhő mellett nem tartja a konzolokat ellenfélnek, mivel szerintük kiegészítik a piacot. A cég szerint a játékosoknak kell szabadon eldönteni, hogy a PC-t, a felhőt vagy a konzolokat választják, mint játékplatform. Persze az AMD könnyen beszél, ha valóban sikerült mindegyik új generációs konzolba Radeont helyezni.


[+]

Végül az AMD kiadott egy friss útitervet, amiből megtudható, hogy az újdonságok mikor is jelennek meg. A Radeon HD 8000 sorozat mobil és asztali termékei az év során érkeznek. A mobil élvez most elsőbbséget, így az asztali megoldások bemutatására majd valamikor az év közepe felé kerül sor. A Richland APU valamikor tavasszal érkezik, feltételezhetőn a CeBIT idején. A Kabini és a Temash SoC APU-k startja az év közepén esedékes, várhatóan a Computexen. Végül az év végére megérkezik a Kaveri APU is, ami a Trinity igazi leváltója, és elmélyíti a rendszerszintű integrációt, hiszen a piacon elsőként közös címtartományt és teljesen koherens memóriát használ majd a CPU és az IGP.

Abu85

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés