Kincs, ami tényleg nincs
Épp elkezdtem a középiskolát, amikor beszereztem a Captain Bloodot. Ifjú fejjel elképesztően izgalmasnak tűnt, egyfajta kalózos God of Warnak, ahol a karibi térséget bejárva, gonoszokat kaszabolva járhatok be izgalmas helyszíneket, általában kard- és pisztolypárbajokba keveredve, időnként pedig hajócsatákat vívva. Komisz, mégis hősies legénységemmel az oldalamon indultunk útnak, hogy megmentsük egy admirális lányát, majd később a korona szolgálatába szegődve, a meggazdagodás reményében iktattuk ki a spanyolok jelentette veszélyt. A kaland a pénz és hírnév által szegélyezett útra invitált, én pedig minden percét kiélveztem... volna, ha az eredeti terveknek megfelelően a 2000-es évek elején tényleg megjelenik ez a játék. Nem jelent, sőt, csak az újabb késésekről és stúdióbezárásokról jöttek a hírek – valakinek azonban nagyon beakadhatott a projekt, mert most, közel 20 évvel az első bejelentett megjelenési dátumot követően befejezték, bedobozolták és kiadták. Ez remek lehetőség arra, hogy eldőljön: a nosztalgia miatt szeretem, szeretjük az efféle, egyszerűbb akciójátékokat, avagy napjainkban is megállhatja a helyét ez a stílus?
Az Akella, a népszerű Sea Dogsot, és más kalózos játékokat fejlesztő orosz stúdió még 2003-ban jelentette be, hogy játékot készít Rafael Sabatini 1922-es kalandregényéből, a Blood kapitány viszontagságaiból. Az Oroszországban roppant népszerű kötetre alapozott projekt még a 2004-es E3-on is felbukkant, de már abban az évben arról híreztek, hogy újraindult fejlesztés: a cél akkor egy érettebb hangulatú, történetközpontúbb játék elkészítése volt. 2006-ban platform- és kiadóváltás, valamint egy újabb totális újrakezdés várt a csapatra, ám erre két évre a cég eladta a játékhoz elkülönített fejlesztőcsapatát az 1C kiadónak, ami egy elhúzódó jogi vitát is szült. Közben lezajlott egy újabb generációváltás is, amit az eredeti jogbirtokos, a Playlogic csőddel „ünnepelt”, így a játékot is elkaszálták. Ilyesmit persze láttunk már – a meglepő az, hogy 2020-ban az Akella és az 1C egykori tagjai SNEG néven indítottak új stúdiót, elővették a fiókból a ránézésre Xbox 360-as kódot és elhatározták, ha törik, ha szakad, befejezik a programot. A Captain Blood tehát újra fejlesztés alatt állt – ám sajnálatosan 2022-ben kiszivárgott a forráskódja és egy teljesen játszható verziója. Ennek ellenére tavaly újra bejelentették egy átdolgozott verziót, és nemrég tényleg megjelent az ág által is húzott játék.
[+]
A játék főhőse természetesen a címadó kalózkapitány, aki az évszázados alapregény bizonyos tekintetben sztereotipikus kalandjainak megfelelően legénységével kincsek nyomába ered, közben aktívan csilláron lengedezve és szablyával hadonászva. A sztori elején a csapatával együtt egy jól sikerült portya után héderező kapitányt ellenségei támadják meg, majd hősünk – kihüvelyezhetetlen módon – az angol királyi haditengerészet szolgálatába áll, különféle küldetéseket végrehajtva a spanyolok kárára. A sztori, ahogy a karakterek is, végtelenül sekélyes, és szinte biztos vagyok benne, hogy a sok foltozás nyomán komplett jelenetek hiányoznak a narratívából, ugyanis érthetetlen fordulatok sorozata várt rám a 8-10 órás játékidő alatt. Ezt csak tovább fokozta a borzasztó hangkeverés, ami miatt a beszéd halk és el van csúszva, cserébe az egyéb effektek torzan hangosak – és sokszor rosszkor hallhatók. Audiovizuális szempontból tehát a Captain Blood egy mikrokatasztrófa, egy befejezetlen produktum – mintha ma is egy kiszivárgott verzióval játszanánk. Na de a játékmenet, gondoltam!
[+]
Hirdetés
Nos, ez sem túl stimuláló. Kigyúrt kapitányunk a God of War Kratosának pengéire erősen hajazó kardjaival tudja legyőzni a rá támadókat, méghozzá ismerős módon: két gombot igénylő kombókkal szabadíthatjuk meg végtagjaiktól őket, az erősebbeket pedig legyengítésük után ki is végezhetjük. Ezek meglehetősen véres animációk, amelyek közül egy sor további specializált fajtát a kaland során oldhatunk fel. Vannak olyanok, amelyekkel elvehetjük áldozataink fegyvereit; „dühöt” nyerhetünk ki belőlük berzerker-állapotunk aktiválásához; vagy kiverhetjük belőlük utolsó aranytallérjaikat is. Ez jópofa taktikai elemet vitt volna az élménybe, ha ezek érdekes rendszerek lennének – de sajnos nem erről van szó. Ugyan a fényeffektekkel cicomázott kardcsapások, a kamerát vérrel összekenő mészárlások vizuálisan vagányak még a maguk lowpoly módján is, maga a harc túl könnyű és egyetlen ütésnek sem érezni a súlyát – minden tompán, plasztikszerűen hat. Pisztollyal és gránáttal is támadhatunk, de ezek is sem mélyítik taktikai arzenálunkat, csak egyszerűen plusz sebzésként jelennek meg. A végeredmény így elég lapos, és még a főgonoszok sem igen igényelnek különösebb átgondolást, netán alkalmazkodást. Plusz, sokszor fordul elő, hogy érthetetlenül népes hordák ellen kell csaknem az örökkévalóságig küzdeni, ami hamar unalmassá teszi az egészet. A végén már inkább csak végiggurultam – ami a régi szép idők emlékére a jobb karhoz van rendelve – a pályákon, mert semmi motivációm nem volt újabb végtelen csatákra.
[+]
Időnként tengeri ütközetekben is részt vehetünk, de sajnos nem Pirates! módjára manuálisan hajózva, esetleg a széllel taktikázva. Nem, ilyenkor csupán hajónk ágyúi közt szaladgálva és azokkal célozva bombázhatjuk az ellenséget, akik csónakon küldik ki támadóikat is – ha ügyesek vagyunk, sosem érik el a fedélzetet. Sajnos változatosságot vagy mélységet ez sem kínál, egyszerűen az Assassin’s Creed IV: Black Flag küzdelmeinek végtelenül lecsupaszított, steril változatait kapjuk meg itt. Sajnos az egész játékra igaz, hogy monoton, fárasztó elemek sokasága, amiknek se eleje, se vége. Csak úgy megyünk az egyik helyről a másikra valami mondvacsinált indokkal (már ha éppen kapunk ilyesmit), ahol rengeteg, csapásainkra alig reagáló gonosszal csapunk össze. A több fegyver és a látványos kombók papíron ötletesek, de nincs alattuk egy rendszer, ami élvezetessé tenné az egészet. Pedig egy old-school, lineáris élmény szuper lett volna napjaink open world tengerében: egy móka, ami a régi típusú God of Wart kedvelő fanoknak szól.
[+]
A végeredmény azonban borzasztóan gagyi, utolsó extraként tele bugokkal. Beakadó karakterek, nem regisztrált parancsok, rossz menükiírások rontják az amúgy is lapos élményt. Pedig vannak benne érdekes ötletek is. Részt vehetünk például egy ostromban, ahol a háttérben a lebombázott épületek omladoznak látványosan; vagy épp faltörő kossal zúzhatunk be egy kaput – nem egy eredeti ötlet ez, de legalább valami, ami nem a végtelen pengeváltás. Aztán ott vannak a QTE-részek: az összekötő jelenetek, ahol a megfelelő gombok megnyomásával halad tovább a sztori – ezeknél jópofa koreográfiák és képsorok várnak minket, de ez sem elég ahhoz, hogy megmentsék Captain Bloodot, aki pár egysoroson és sűrű morgáson kívül semmilyen identitást nem közvetít felénk. Így hacsak nem ott tartasz már, hogy intravénásan akarod magadba tolni a 2000-es évek eleji akció-kalandjátékok nosztalgiáját, akkor nincs értelme pénzt és időt pazarolnod erre az exhumált csontvázra. Kuriózum, hogy ennyi év után váratlanul előszedték és befejezték, de ebben a formában még a maga idejében sem lett volna figyelemre méltó, hát még 2025-ben.
A Captain Blood PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a kiadó SNEG biztosította.
Georgiadisz Leonidas
Összefoglalás
A Captain Blood egy évtizedekkel később feltámasztott játék, ami anno a God of War babérjaira tört volna. A Sony sorozata azóta teljesen átalakult, de Captain Blood még ma sem ér fel Kratos legelső kalandjaihoz – sajnos egy monoton, több tekintetben félkész kaszabolós kaland ez, ami játékmenetét illetően zavarosan sekélyes.
A Captain Blood legfőbb pozitívumai:
- Igazi időkapszula a PS2-korszakból;
- néhány hatásos jelenet és kivégzés.
A Captain Blood hiányosságai:
- Unalmas, önismétlő játékmenet;
- 20 év után is hemzseg a bugoktól;
- története tele van lyukakkal;
- több szempontból is félkész.
