Hirdetés

Be Quiet! Pure Base 500: minden téren jobb

Bár a számozás alapján gyengébbnek gondolnánk, a Pure Base 500 sokkal jobban sikerült a 600-as modellnél.

Belső kialakítás

A Pure Base 500 oldalfalainak rögzítése egyszerű, de igényes: a bal oldali, edzett üveg változatot gumibakok, illetve négy, kézzel kitekerhető csavar tartja, míg a jobb oldalon hátul két, szintén kézzel oldható rögzítőelemet találunk. Ezen az oldalon, illetve fent és elöl is csillapító panelek igyekeznek csökkenteni a házból kiszűrődő zajokat.


[+]

A ház belsejébe jutva nagyon kellemes látvány fogad bennünket, legalábbis a Pure Base 600-hoz képest határozott előrelépésnek tűnik az 500-as modell két kamrára osztott és átgondoltabb hatást keltő belseje. Igen, a rendelkezésre álló hely kisebb, de egy ATX alaplap, pár bővítőkártya, és egy elég combos konfigurációt lehűteni képes víz- vagy levegős hűtőrendszer így is kényelmesen telepíthető bele. Amiben vissza kell fogni magunkat, az a háttértárak mennyisége, hiszen itt csak két 3,5”-es egységnek van hely, 2,5”-es meghajtóból viszont akár öt is elhelyezhető (kettő kerülhet a képen is látható módon egy külön tartókeretre, kettő az alaplapi tálca mögé, egy pedig a HDD-k keretében foglalhat helyet). A HDD-fiók a tápegység méretének függvényében két helyzetbe is állítható, ha teljesen előretoljuk, akkor körülbelül 260 mm áll rendelkezésre a táp, illetve a kábelezés elvezetésére.

Főbb paraméterek
Termék megnevezése Be Quiet! Pure Base 500
Elérhető változatok - fehér, szürke vagy fekete külső
- minden színben ablakos és ablak nélküli verzió
Mérete (ma x mé x sz) 443 x 450 x 231 mm
Tömege 7,53 kg
Anyaga 0,7 mm-es acél váz és lemezek, műanyag előlap és tető,
edzett üveg oldalpanel
Beszerelhető alaplapok ATX, microATX, Mini-ITX
5,25"-os helyek száma -
3,5"-os helyek száma 2 db belső
2,5"-os helyek száma 4+1 db belső
Bővítőkártyák száma 7 db
Hűtés elöl 3 db 120 vagy 2 db 140 mm-es ventilátorhely
hátul 1 db 120/140 mm-es ventilátorhely
felül 2 db 120/140 mm-es ventilátorhely
Előlapi csatlakozók 2 db USB 3.0, hangszóró, mikrofon
Beszerelhető processzorhűtő 190 mm magas
Beszerelhető grafikus kártya 360 mm hosszú
Beszerelhető táp szabványos ATX (max. 258 mm hosszú)
Extrák fedlapon cserélhető zajcsillapító vagy porszűrő panel, 2 db gyárilag beépített, 140 mm-es Pure Wings 2 ventilátor (1 elöl, 1 hátul)
Gyártó honlapja www.bequiet.com
Termék honlapja Pure Base 500
Fogyasztói ára 27 000 forint
Garancia 3 év

A gyárilag mellékelt két 14 cm-es PureWings 2 ventilátorból az egyik hátul, a másik elöl, középtájon helyezkedik el. Ide előre kerülhet szükség esetén egy 360 mm-es radiátor is – ennek, illetve a hozzá kapcsolódó ventilátorok összesen körülbelül 60 mm magasságúak lehetnek.


[+]

Felülre szintén 12 vagy 14 cm-es ventilátorok, vagy legfeljebb egy 240 mm-es radiátor kerülhet. Itt korlátozó tényező lehet viszont az alaplap kialakítása, ha extrém magas memóriamodulokat használnunk, akkor csak körülbelül 40-50 mm áll rendelkezésre a radiátor és a ventilátorok együttes vastagságára.


[+]

Ami a különböző kivágásokat, kábelek rögzítésére szolgáló füleket illeti, ezekből bőven találni mindenhol, a vezetékezés egyszerű. A spórolásnak áldozatul estek ugyanakkor a kivágásokat takaró, kábeleket védő gumielemek – szerencsére minden lemezszél szépen eldolgozott, nyoma sincs sorjás, veszélyes éleknek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés