Hirdetés
Antropomorf galaxis
Bár Star Fox minden túlzás nélkül közkedvelt figurának nevezhető, nincs egy ligában a Nintendo nehézsúlyú bajnokaival – Mario, Link és Pikachu saját ligában játszanak, ahol nincs helye annak a rókának, akinek a neve mellé még a legnagyobb jóindulattal is mindössze hét játék írható fel. Pedig hát az első, 1993-ban megjelent Star Fox forradalmi volt, ha másért nem, hát technikai fejlettsége nyomán: a fejlesztő Argonaut egy speciális chip segítségével a 2D-re és sprite-okra kitalált konzolon is poligongrafikát varázsolt a kijelzőkre. Érdekes módon a második rész már nem jelent meg (csak 2017-ben, már Switch-re), hiába készült el – vélhetően a Nintendo kicsit cikinek, megkésettnek érezte azt a már megjelent PlayStation mellett. Persze a rókapilóta később visszatért: kapott „rendes“ folytatást Nintendo 64-en, szerepelt akciójátékban GameCube-on, és stratégiázott DS-en. És persze már akkor remake-ek sorát kapta, amikor az nem volt még piaci trend: a mostani, ezúttal alcím nélkül megjelent kiadás már legalább a negyedik verziója az Andross elleni legelső hadjáratnak.
Persze nem azért, mert ez a sztori roppant mély volna; épp ellenkezőleg. A Star Fox története is csak olyan egyszerű, saját kliséit megteremtő hőstörténet, mint amik a Mario-platformjátékokat kísérik – hangulatos keretet biztosítanak, de mély karakterábrázolás vagy részletekbemenően kidolgozott fordulatok nincsenek benne. Bowser elrabolja Peach-et, Ganondorf Hyrule-ra fenekedik, Kirby az első pálya végén egy morcos fával küzd – Star Fox pedig az ördögi Dr. Androsszal és annak Corneria galaxisát elfoglaló sci-fi seregével háborúzik. A mostani Star Fox végtelenül hű az eredetihez: a 2016-os Star Fox Zero egy kibővített-átalakított verzió volt, ez viszont mindenben az eredetit követi, leszámítva természetesen a vizualitást, az extra tartalmakat, illetve a sztori kibővítését.
[+]
Ennek megfelelően az új Star Fox is egy rail-shooter, azaz egy olyan lövöldözős játék, amelyben nem lehet teljesen szabadon manőverezni. Hiába van űrhajónk, azzal is mintha sínen mennénk: haladunk előre, jönnek a célpontok, mi pedig próbálunk minél többet kilőni belőlük, miközben megkíséreljük elkerülni támadásaikat vagy akadályaikat. Tudunk nyomkövető, robbanó lövegeket kilőni, illetve jóval nagyobb, de limitált számú bombát kiküldeni, miközben fejlesztésekkel tehetjük lézerágyúnkat erősebbé. Bizonyos részeken szabadon repkedhetünk egy arénában, klasszikus filmes légi csatákat és űrharcokat eredményezve. A játék különlegessége inkább abban rejlik, hogy magukon a pályákon több útvonalat lehet felfedezni, amik alternatív útvonalakat és így eltérő befejezéseket eredményeznek. Ezek határozzák meg azt is, hogy a sztorimódban mely bolygókat és régiókat érintjük, ezzel más-más élményt kínálva az újabb nekifutások során. A megfelelő navigációs döntéseket meghozva, titkos útvonalakat kikutatva például teljesen elkerülhetünk egyes főgonoszokat; eltérő ellenfelekkel csaphatunk össze, vagy épp felfedezhetünk egy minket új helyre repítő féregjáratot. Ha elbukjuk az extra feladatokat, akkor általában csak egy pálya érhető el a pálya teljesítését követően, míg siker esetén választhatunk – többnyire – kettő között. Ez nagyon élvezetessé teszi a futamokat, és a kötöttség ellenére változatossá varázsolja a szakaszokat.
[+]
A 2026-os kiadás legfőbb előrelépése természetesen a képi világ teljes átalakítása volt. A teljes játék egy elképesztően modern, erősen Star Wars-ihlette sci-fi köntöst kapott, realisztikus karaktermodellekkel. Az eredetivel összevetve óriási a változás, ami persze egyfelől elvárt ilyenkor, de azért érdekes látni, hogy az egykori, igen leegyszerűsített alakzatokból hogyan lettek összetett elemű robotok, épületek vagy épp tereptárgyak. Minden pályának igen erős vizuális identitása van: járhatunk fagyos jégbolygón, merülhetünk az óceán alá, küzdhetünk a nap felszíne felett repülve vagy épp városok romjai közt manőverezve. Néhol azonban a túlzott részletesség nehezen kivehetővé teszi a valós célpontokat, de az egész remekül van összerakva. Ez a fajta realisztikus megközelítés kicsit szokatlan lehet a régi rajongóknak, hiszen korábban inkább a meseszerű irányba hajlottak a karakterrajzok, de nekem kifejezetten tetszett ez a stílus. Fox szőrzete, Slippy pikkelyes bőrfelülete vagy épp Falco tollazata már-már kézzelfoghatóak, ahogy minden más elem is a világban. Ez már csak azért is meglepő, mert az új Mario-filmben inkább a régebbi stílusban jelent meg a főhős, ami meglepő lesz azoknak, akiknek az volt az első találkozása a pilótával.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
