Hirdetés

2017. szeptember 20., szerda

Útvonal

Tesztek » Adattároló rovat

A Nagy SSD-teszt...

...amivel már régóta adósak vagyunk. Kinéztél magadnak egy SSD-t? Tesztünkből kiderül, megéri-e az árát.

Felvonulnak a versenyzők

Az elmúlt hónapokban megjelent háttértárolókkal (és processzorokkal) foglalkozó írásainkban rengetegszer utaltunk az SSD-kre, már csak egy valami hiányzott: a teszt, amiből kiderül, hogy milyet érdemes venni. OCZ, netán Kingston vagy Corsair? Jelen cikkünkben megválaszoljuk a kérdést, ami több szempontból is aktuális manapság. Azon felül, hogy már tartoztunk egy SSD-ket összehasonlító cikkel, azért is aktuális a téma, mert az SSD-k ára napjainkra egészen elfogadható szintre csökkent. Persze elég relatív az "elfogadható" kijelentés, hiszen még mindig drágák, ha a merevlemezekhez hasonlítjuk őket, de az SSD-k természetével foglalkozó írásunkban többek között azt is tisztáztuk, hogy nem a merevlemezekhez kell hasonlítani az SSD-ket, hanem egy új gépfejlesztési lehetőségként kell tekintenünk rájuk. Hosszú cikkünkből sok minden másra is fény derült, melyek közül egyet most ki kell emelnünk: ez pedig a vezérlők kérdése. Mint tudjuk, az SSD-k sebességét elsősorban a benne található vezérlőchip határozza meg, amire akár úgy is tekinthetünk, mint egyfajta memóriavezérlőre, hiszen az SSD-kben NAND-flash memórialapkákat találunk, ezek tárolják az adatokat. Ebből következően nem a különböző márkákra fogunk most összpontosítani, hanem a vezérlőkre. A piacon kapható több száz fajta SSD; mindegyik gyártónak van jó néhány olcsóbb és drágább típusú modellje, ám egyvalami közös bennük: mind a jelenleg elérhető tizenegynéhány vezérlő köré épül, ergo lényegében, ahogy a videokártyáknál, úgy itt is sokszor a matricázás jelenti a legnagyobb különbséget. Átfogó elemzésünk utolsó oldalán található egy táblázat, amiből ez teljesen egyértelművé válik, pedig még csak nem is az összes kapható SSD-t tüntettük fel ebben a táblázatban, csak az ismertebbeket. Ez a táblázat időnként frissül, tehát vásárlás előtt érdemes ránézni.

Hirdetés

Nagy nehézségek árán sikerült beszereznünk közel 20 különböző típusú SSD-t, melyek reprezentálják a jelenlegi kínálatot. Ezeket úgy válogattuk össze, hogy az előző cikkünk végén található 14-féle vezérlőből a lehető legtöbbet be tudjuk mutatni; végül 11-et sikerült letesztelnünk, de garantáljuk, hogy a hiányzó vezérlők csak nagyon keveseknek fognak hiányozni, mert vagy már kifutottak (Intel G1, illetve JMicron JMF602 és variánsai) és egyébként is ugyanazt a teljesítményt nyújtják, mint az újabb verziók (Intel G2), vagy sosem terjedt el itthon (Phison PS3016-S3). Nincs is más hátra, mint megismerni a versenyzőket!

Haladhatnánk időrendben vagy akár vehetnénk a fejlettségi szintet is, de mindkét esetben az elsők között szerepelne a JMicron JMF602-t, illetve annak utódai, a JMF602B és a 2x JMF602B. A JMicronnak ez a vezérlője az interneten olvasható tesztek többségében leszerepelt gyenge teljesítménye miatt; elsősorban írási sebességével van gond, ugyanis a kis fájlokat csak 1-4 másodperces időközönként képes kiírni. Ebbe egyébként érdemes belegondolni, mert ez kb. a floppy meghajtóval megegyező tempó, ami már 2007-2008 tájékán sem volt éppenséggel elfogadható, azonban aki használt már JMF602-alapú SSD-t Windows 7 alatt az tudja, hogy a negatív kritikák talán túlzóak, mert alapjában véve egy használható chipről van szó, ez az írással kapcsolatos probléma csak bizonyos esetekben érzékelhető. Ilyen például, amikor netezés közben több oldalt szeretnénk megnyitni, ahonnan a kis képek letöltődnek a böngésző gyorsítótárjába (pláne ha eközben a háttérben fut egy chatelő program, ami logfájlba menti a beszélgetéseinket), ilyen szituációkban előfordulhat, hogy meg-megakad a gép. Szerencsére a JMF602 mára kifutott, már csak nagyritkán találkozunk vele, onnan lehet felismerni, hogy a többi típusnál feltűnően olcsóbb, de jobb, ha az árak helyett inkább utánanézünk az adott SSD-nek az interneten. A JMF602 idejében a TRIM-ről az emberek többsége mégcsak nem is hallott, és ez elmondható a tervezőmérnökökről is...

A JMicron JMF602 első utódjának a Toshiba TC58NCF602GAT tekinthető, bár ez valójában nem más, mint a JMF602 átnevezve. Legjobb tudomásunk szerint csak a Kingston épített eköré SSD-t, az SSDNow V széria SNV125-S2 jelzésű tagját, állítólag a Kingston, a Toshiba és a JMicron közösen tovább finomították a vezérlőt, hogy ne tapasztaljuk a megakadás jelenséget. Az SNV125-S2 is már egy kifutott típus.


forrás: Legitreviews

A JMF602 valódi utódjának a JMF612-t tekinthetjük, amire napjaink legolcsóbb SSD-i épülnek; a legismertebb talán a Corsair Reactor szériája (mi az A-Data S596-ot teszteltük). A JMF612 az, aminek a Toshiba TC58NCF602GAT-nek kellett volna lennie: egy "akadásmentesített", ergo véletlenszerű írásban továbbfejlesztett JMF602-es. A fő probléma a JMF602 esetében ugyanis a gyorsítótár hiánya volt: csak minimális, 16 kB-nyival rendelkezett, a JMF612 mellé azonban 64 MB-ot társítanak. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy az SSD, illetve a vezérlők véletlenszerű írási sebessége egy átlagfelhasználó szempontjából gyakorlatilag irreleváns egy bizonyos szint felett, ezen a téren már a leglassabb HDD-k is olyan teljesítményt nyújtanak, aminél többre nincs szükség. A random írás elsősorban komolyabb terhelésnek kitett szervereknél lehet fontos, tehát ezt a jellemzőt ennek fényében érdemes szemlélni. A gyártók szeretnek minél nagyobb IO/s-eket mondani, ezt hagyjuk rájuk, ez kb. ugyanaz, mint amikor arról beszélünk, hogy Radeon HD 5750-et vagy Radeon HD 5970-et vegyünk-e az 1280x1024 pixel felbontású monitor mellé. Az első is mindenre elég, de a másodikkal döngethetjük a mellünket...


forrás: Legitreviews

A JMF612 továbbfinomított verziója a JMF618, amely a Samsung NAND-lapkák mellett immár a Toshiba és az Intel chipjeit is támogatja. A JMF618 a napjainkban igen népszerű Kingston SSDNow V széria SNV425-S2-esének "agya"; rengetegen veszik ezt a típust több okból is. Egyrészt olcsó, másrészt támogatja a TRIM-et, és egy olyan eljárást, amivel az SSD írási sebessége állandóan a maximum közelében mozog (Garbage Collection). Ez olyankor dolgozik, amikor az SSD éppen üresjáratban van, tehát elvileg észrevétlen (gyakorlatilag nem az, de erről később). A Garbage Collection nem azonos a TRIM-mel, és bár meglehetősen jól hangzik, megvannak a hátulütői. Mint tudjuk, a "TRIM"-eléshez egy olyan operációs rendszert kell használnunk, amelyik támogatja azt: megjelöljük azokat a blokkokat, amelyekre már nincs szükség, és azok "on-the-fly", tehát valós időben törlődnek. Ha az operációs rendszer nem adja ki a TRIM-parancsot, akkor az SSD-nek a "GC"-t kell használnia: ez a nem használt, tehát felülírhatóként megjelölt területeket írja teli FF-fel, majd törli az így létrejött fájlt. Feltételezzük, hogy a "beépített", tehát nem manuális GC emellett összegyűjti a nem felülírható lapokat is, majd rendszerezi azokat; mindez viszont a NAND-chipek öregedésével jár. Ha sokat írunk az SSD-re, akkor a háttérben futó GC a wear-levelinggel kombinálva képes "brutálisan" visszafogni a teljesítményt, és öregbíteni a cellákat. De hogy mi a pontos igazság, azt csak a vezérlő tervezőmérnökei tudják. A JMF618-ról még annyit érdemes tudni, hogy a TC58NCF602GAT-hez hasonlóan szintén Toshiba feliratos (TC58NCF618GBT), tehát a JMicron és a Toshiba szeretnek együtt dolgozni.


forrás: Benchmarkreviews

És ha már a Toshibáról esik szó, ez a cég van olyan nagy, hogy saját fejlesztésbe kezdjen. A Toshiba T6UG1XBG jelölésű vezérlője található meg a vállalat HG2-es SSD-jében és a Kingston SSDNow V+ éppen leváltott típusában is, az SNVP325-S2-ben (most jelent meg az SVP100). Ez 128 MB gyorsítótár kíséretében a TRIM-et és üresjárati GC-t támogatva dolgozik. Az SSDNow V+ a Kingston felsőkategóriás terméke, drágább a szimpla V-s modelleknél, ezért joggal várható el, hogy gyorsabb legyen azoknál.

Evezzünk más vizekre, essen szó a Samsungról is! A gyártó élen járt az SSD-bizniszben: a JMicron JMF602-esével egyidőben jelent meg az S3C29RBB01-YK40-es vezérlő, amely a cég PB22-J jelölésű SSD-iben, illetve az OCZ Summitban és a Kingston előző SSDNow V+-ában, az SNVP225-S2-ben volt megtalálható. Ez egy öregecske chipnek tekinthető (2008 vége); eleinte TRIM-támogatás nélkül lehetett kapni, de a TRIM-mánia tavaly év közepi kirobbanása után firmware-frissítés formájában megkapta a támogatást. A Corsair Performance elnevezésű szériája is köré épül, amely még mindig kapható. Ebben is 128 MB cache található, egyszer már be is mutattuk.

Az eddig tárgyaltakon kívül további négy vezérlőről érdemes még szót ejteni. Az Intelt valószínűleg már felesleges bemutatni, de annyit azért mégiscsak érdemes leírni róla, hogy a főként CPU-gyártóként ismert cég vezérlője a JMicron melléfogása és a Samsung chipje után mutatkozott be, és "az SSD"-ként lehetett jellemezni akkoriban. A másik két chiphez képest eszméletlenül magas random I/O-sebességével ez volt az első olyan vezérlő (illetve SSD), amivel ténylegesen minőségi változást érezhetett az ember. A chip első verziója még nem támogatta a TRIM-et, a második azonban már igen. Mondanunk sem kell, eköré épül az igen népszerű X25-M, a Kingston SSDNow M és E is, illetve a kis X25-V. Az Intel vezérlője 10 csatornán kapcsolódik a NAND-chipekhez, így ha egy teljes értékű (80 vagy 160 GB-os), Intel köré épülő SSD-t veszünk, a háttértár maximális sebességét élvezhetjük.


Intel X25-M és X25-V

Az X25-V azonban csak 40 GB-os, mindösszesen öt NAND-lapka található benne, így a vezérlő is csak ötcsatornás módban működik, és ennek köszönhető az X25-V alacsony (40 MB/s) szekvenciális írási tempója. A tájékozottabbak már tudják, hogy ez az a paraméter, ami a legkevésbé fontos, ha az SSD-t egy operációs rendszer és a különböző felhasználói programok tárolására szeretnénk használni. Az Intel vezérlőjét véletlenszerű elérésben, pontosabban olvasásban máig nem tudták beérni, pedig már több mint két éves, és írásban is csak nemrég érték utol.

Elsőként a Sandforce volt az, aki képes volt ezt végrehajtani. A Sandforce gyakorlatilag a teljes ismeretlenségből bukkant elő, amikor kiadta SF-1500-as, majd SF-1200-as vezérlőit; utóbbi köré épülnek napjaink talán legkedveltebb SSD-i (OCZ Vertex/Agility 2, Corsair Force, CSX SSDQ3, G.Skill Phoenix, A-Data S599, stb). A többi cég titkolózós taktikájával szemben a Sandforce sikerének titka teljesen nyilvánvaló, mivel publikus. A vezérlő mellé nem társítottak nagy gyorsítótárat, ehelyett egy DuraWrite névre keresztelt technológiai "csomag" biztosítja az SSD magas sebességét. Ennek legsarkalatosabb pontja a felírt adatok tömörítése, amivel több legyet üt egy csapásra: egyrészt az SSD-re felírt adatok mennyisége elvben kevesebb, mint a valós adatok mennyisége, ami jó hatással van az élettartamra nézve, hiszen nem mindegy, hogy 5 vagy 10 GB adatot írunk fel. Másrészt a Sandforce azt állítja, hogy a rosszabb vezérlők akár hússzoros és az Intel 1,1-es szorzójához képest az SF-1200/1500 kb. 0,5-szörös szorzóval működik, ami egy példával élve annyit jelent, hogy egy Win 7 + Office telepítés, ami 25 GB helyet foglal el, a Sandforce alapú SSD-ken mindössze 11 GB-nyi írást generál köszönhetően a belső tömörítésnek. A tömörített adatokat gyorsabban lehet olvasni (feltételezve, hogy pl. a vezérlő 100 kB-nyi adat kiolvasásával valójában 200 kB-nyi adathoz jut), és gyorsabban lehet írni (ha feltételezzük, hogy a kiírandó adat 200 kB, és ezt a vezérlő kb. 100 kB-nyi méretűre tudja tömöríteni, ergo adott idő alatt kétszer annyit képes kiírni). Legalábbis ez az elmélet. A gyakorlatban azonban vannak a módszernek hátulütői is. Elég csak a tömörített adatokra gondolni, nem kell messzire mennünk, hogy megtaláljuk őket: képek, videók, zenefájlok, tömörített fájlok, ISO-k, OS-képfájlok, ezek mind már eleve tömörítettek, így a Sandforce vezérlője mattot kap ha belebotlik egybe, ezeket nem képes tovább tömöríteni. Ilyenkor a sebesség lecsökken, a felírt adatok mennyisége a normálhoz közelít. Jó kérdés, hogy ezesetben mit jelent a normális, mivel a vezérlő működési elvéből fakadóan itt nem beszélhetünk normálisról. Valószínűleg a normál ezesetben valamelyik másik, napjainkban korszerűnek nevezhető vezérlő sebességét jelenti, de hogy valójában mi a helyzet, az majd a tesztből derül ki. A technika másik hátulütője, hogy a vezérlőnek bombabiztosnak kell lennie, ezért különböző hibajavító algoritmusokat és redundanciát kell alkalmaznia, mert itt, ha elvész egy kis adat, az valójában elvileg jóval többet jelent a tömörítéstől függően, és akárhogy is nézzük, az SSD-ket adatok tárolására használjuk, tehát az adatok biztonsága elsődleges kell, hogy legyen.

Ebből következik egy újabb probléma, a helyigény. A Sandforce alapú SSD-knek nem csak az általunk felírt adatokat kell tárolnia, hanem az adatok esetleg visszaállításához szükséges redundáns adatokat is, ezt a gyártók az úgynevezett "spare area", azaz tartalékterület megnövelésével érik el. Egy teljesen normális SSD-n az általunk felhasználható területnek kb. 6-8%-a tartalékterület; az SSD vezérlője ezt használja az elhasználódott cellák kiváltására és a wear-leveling is itt dolgozik. Az első Sandforce-alapú SSD-ken ez a tartalékterület majdnem elérte a 30%-ot, ami azt jelenti, hogy egy 64 GB NAND flasht tartalmazó SSD-t 50 GB-osként árultak, amiből formázás után csak 46,6 GB látszott. Ezeket még most is lehet kapni, pl. az OCZ Vertex/Agility 2 Extended Capacity jelölésű változata ilyen. Később megjelentek azok az SF-1200-szal szerelt SSD-k is, amelyek már csak 13% tartalékterülettel gazdálkodnak (64 GB NAND, 60 GB-osként árulják, formázás után 55,9 GB). Ezeket veszi az emberek többsége, mert olcsóbbak, mint a több NAND-ot tartalmazó változatok, azonban elvileg hamarabb is mennek tönkre, de hogy ez években mit jelent, azt egyelőre nem tudjuk. A Sandforce vezérlői tehát elvileg okosak és gyorsak, de hogy mindez igaz-e, az csak a használat közben derül ki. Tekintve, hogy egy okos vezérlőről van szó, a TRIM támogatása evidens, és a Sandforce vezérlői köré épülő SSD-k elvileg TRIM-nélkül sem lassulnak drasztikusan a belső GC-nek köszönhetően.


forrás: Legitreviews

Időrendben haladva elérkeztünk napjaink talán legújabb vezérlőjéhez, a Marvell 88SS9174-BJP2-höz, amely az itthon csak nagyon nehezen beszerezhető Crucial RealSSD C300 lelke. A chip az első a sorban a natív SATA 6 Gbps-et támogató SSD-k között, azaz elvileg a szekvenciális olvasási és írási tempó nincs lekorlátozva 260-270 MB/s környékén. Ezt a piacon elsőként társították ONFi 2.1 kompatibilis (Open NAND Flash interface) Micron NAND-chipekkel, amelyek elméletben négyszer gyorsabbak, mint elődeik (200/100 MB/s - olvasás/írás). A vezérlő 128 MB gyorsítótárral gazdálkodhat, ami picit fura, ha figyelembe vesszük, hogy az okosabb chipek nem támaszkodnak ilyen mértékben a cache-re (Intel 32 MB, Sandforce: 0 MB). A Marvell vezérlője mindenki máséhoz hasonlóan a párhuzamos adatfeldogozásra, azaz nyolc adatcsatornára támaszkodik, és az Intelhez hasonlóan 7% tartalékterülettel gazdálkodik, támogatja a TRIM-et és az üresjárati "tisztítást" (GC) is.


forrás: Anandtech

Felsorolásunk végére maradt az Indilinx, amely valószínűleg a JMicron (és talán az Intel) után a legelterjedtebb vezérlőket gyártja. Az Indilinx a Sandforcehoz hasonlóan nemrég még teljesen ismeretlen volt, az Intel vezérlőjének bemutatkozása után léptek piacra a Barefoottal (IDX110M00-LC). Gyakorlatilag máig ez a chip az alapja az összes fejlesztésüknek, amiből egyébként nincs túl sok. Az Indilinx Barefoot azért lett népszerű, mert a JMicron JMF602-nél sokkal magasabb teljesítményt nyújt, miközben az Intelnél random I/O-ban nem érezhetően lassabb, ugyanakkor jóval olcsóbb annál; így anno az OCZ vezényletével (Vertex, Agility) be tudott törni a piacra. Felhasználóbarátan viselkedtek, elsőként jelentek meg a TRIM-et támogató firmware-ekkel, a hibákat gyorsan javították, és végül elterjedtek. A Barefoot 64 MB cache társaságában négycsatornás módban működik (fizikai csatornánként 16 virtuális csatorna). Az Indilinx Amigos (IDX100MO1-LC) mondhatni a Barefoot fele, fizikai csatornánként 16 helyett 8 virtuális csatornával alapjában véve olcsóbb típusokban kapott helyett (mint pl. az OCZ Onyx). Végül piacon van még a Barefoot ECO (pl. Corsair Nova), amely az eredeti Barefoot tulajdonságaival rendelkezik, de már támogatja a 3x nm-es NAND-flash memóriákat, és így picit gyorsabb az elődnél.

Ha bemegyünk a boltba és kinézünk magunknak egy SSD-t, akkor az 99%, hogy a most felsorolt vezérlők egyikére épül, ezért azon a véleményen vagyunk, hogy ne egy adott márkát válasszunk ki, hanem inkább a vezérlő teljesítménye alapján döntsünk. Hogy egy adott konkrét típus melyik vezérlőt tartalmazza, elsőre lutrinak tűnik, de az interneten egy kis utánajárással megkapjuk a választ. Jó kezdőpontnak tekinthető előző SSD-cikkünk táblázata.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.