Az AMD az integrációnak rendeli alá fejlesztéseit

Új vezetés és változó gondolkodásmód

Az AMD megtartotta az idei évre halasztott Financial Analyst Day rendezvényt, melyen szokás szerint ismertették a termékterveket, illetve előkerült némi ízelítő a 2013-as esztendőről, illetve a HSA-ról (Heterogeneous Systems Architecture). Utóbbi korábban Fusion System Architecture néven volt ismerhető, de több tényező következtében új nevet kapott. Ettől persze a tervek nem változtak.

A 2012-es Financial Analyst Day üzenete lényegében az volt, hogy az új vezetés hallgat az igényekre, ezzel pedig alapvető változás lesz, hogy az AMD nem köti magát a saját technológiáihoz. A vállalat célja, hogy a felmerülő igényekre megoldást keressen, és ha jobb megoldást kínál egy konkurens vállalat, akkor azt a technológiát licencelik. Az egész koncepció mozgatórugója a HSA lesz, amiről később bővebben írunk, ám egyelőre csak megemlítjük. Az egész koncepció az, hogy az AMD teljes értékű platformokat kínáljon, melyek a felmerülő problémákra jelentenek megoldást.


[+]

A piac mobil irányba tolódását tekintve ez főleg APU-kat jelent majd, de az AMD a dedikált GPU-król sem szeretne lemondani, noha ezekre később úgy gondol majd a cég, mint az APU-k kiegészítői, azaz egyfajta koprocesszorok. A fejlesztések is ilyen irányba futnak, azaz lényegében az AMD kínál az adott platformmal egy szolgáltatáscsomagot. A jövő dedikált GPU-i természetesen más rendszerekben is alkalmazhatók lesznek, de csak úgy, mint egy hagyományos VGA, és nem úgy, mint egy platformszintű támogatást élvező koprocesszor. Ez lényegében azt jelenti, hogy a vásárló az adott generáció fejlesztéseinek összes szolgáltatását csak platform szintjén kaphatja meg. A VGA-k esetében persze állandó kérdés, hogy meddig tartható fent ez a piac. Erre nincs válasz, de az AMD egyelőre hisz a dedikált GPU-k jövőjében, noha az sem jelent majd tragédiát, ha a manapság igencsak szűkülő szegmens esetleg később összeomlik.

A felmerült szellemi tulajdon licencelése alapvetően felveti azt a kérdést, hogy ez konkrétan milyen technológiákat jelent. Erre nincs konkrét válasz jelenleg, illetve a csupán annyi, hogy amit a piac igényel. Ezen a ponton talán a legjobb példa az AMD stratégiája az USB 3.0-s vezérlő integrálásával. A vállalat idő hiányában nem fejlesztett saját megoldást, így egyszerűen licencelték a Renesas jelenleg is piacvezető megoldását. A dologgal alapvetően mindenki nyert, hiszen a vásárlók kaptak integrált USB 3.0 vezérlőt, az AMD elsőként kínált ilyen megoldást a piacon, míg a Renesas anyagilag járt jól. A licencelés stratégiája dióhéjban ezt jelenti.

Az egyelőre biztosnak látszik, hogy az AMD marad a saját CPU- és GPU-architektúrájánál, de a kiegészítőegységek esetében bármi megtörténhet. Egy kérdés erejéig felmerült az ARM processzormagok licencelésének lehetősége is, amire az AMD nem adott konkrét választ, de utaltak rá, hogy nem kötik magukat a saját megoldásaikhoz, ha az adott piac igényeit más technológiáival jobban le lehet fedni. Ezzel kapcsolatban természetesen lehet spekulálni, és láthatóan a média is ezt teszi, de egyelőre ez csak egy általános filozófia, azaz nem bejelentés. Az előadásokból kirajzolódott az a kép, hogy az AMD lényegében csak a saját GPU-architektúrájához ragaszkodik, ami tulajdonképpen nem meglepő, hiszen az új generációs Radeon technológiai fölénye jelenleg vitathatatlan.

Hirdetés

Rengetegszer szóba került a rendezvényen a felhasználói élmény is, ami a stratégia szerint az AMD elsődleges fejlesztési szempontja, azaz a trendeket figyelembe véve kell kialakítani a rendszereket. Jelenleg a piacnak öt mozgatórugóját tartja számon a cég, melyekre egyre nagyobb az igény. A megújuló felhasználói felületek között ott a természetes felhasználói felület, vagy Natural User Interface (NUI), ami egyszerre jelenti az érintésérzékeny kijelzőket és a mozgás-, gesztus-, valamint hangfelismerést. Ennek élharcosa, úgy néz ki, a Microsoft Kinect lesz, de nyilván több cég is fejleszt hasonló technológiát. Ez a terület az AMD-nek nagyon értékes, mert a rendszerek működése jórészt a rögzített képkockák elemzéséből áll, ahol hihetetlenül jól hasznosítható a grafikus vezérlők masszív számítási kapacitása.

Szintén növekszik az igény felhasználói oldalon a több megjelenítőre, de maguk a kijelzők is egyre nagyobb felbontást kínálnak, vagyis összességében generációról generációra több pixel megjelenítése a követelmény. Növekvő piacot képeznek még a hétköznapi játékosok. Az AMD elmondta, hogy az úgynevezett hardcore réteg továbbra is fontos, de nem lehet elmenni amellett, hogy a komoly vásárlóerőt a hétköznapi emberek képviselik, akik szeretnének egyszerű játékokkal játszani, akár a böngészőből. A vállalat minden olyan technológiát támogat, ami ezt lehetővé teszi. Utóbbival tulajdonképpen eddig sem volt gond, mivel az AMD nagyon gyorsan reagált például a Flash 11 megjelenésére, sőt ha a konkurensekhez viszonyítunk, akkor jelenleg a piacon egyedüliként kínálnak hitelesített grafikus meghajtót az új Flash Player 11 összes szolgáltatására.


[+]

A növekvő területeknél kiemelt figyelmet kap még a számítási felhő, mely elsősorban az AMD szerverüzletágát érinti. Továbbá az Eyefinity fejlesztése is elsődleges szempont, amivel a vállalat nem titkolt célja kiváltani a manapság elterjedt, kifejezetten telekonferenciára fejlesztett rendszereket, melyek alapjai nem ritkán több ezer dollárért építhetők ki. Az Eyefinity 2.0 a DDM Audio funkcióval ugyanezt biztosítja jelenleg egy 500 dollár körül beszerezhető VGA-val. Itt a hosszútávú cél a telekonferenciák biztosítása az átlagfelhasználók számára, teljesen átlagos és olcsó PC-ken.

Az AMD kliensútiterve

A sok általános információ mellett érdemes végre konkrétumokkal is előhozakodni. A Financial Analyst Day rendezvényeken az AMD általában leleplezi terveit, és ez most sem volt másképp. A 2011-es esztendő elmúlt, így már tudjuk, hogy a VGA-k piacán a Northern Islands termékcsalád volt jelen, míg a platformok terén a Brazos hódított, kiegészítve a gyorsabb Llano APU-val, melyre mobil szinten a Sabine, míg az asztali megoldásoknál a Lynx platform épített.

Az AMD kliensútiterve a 2012-es évre
Az AMD kliensútiterve a 2012-es évre [+]

A 2012-es esztendőben a Northern Islands helyett a Southern Islands családba tartozó termékek érkeznek, sőt a Tahiti cGPU már el is érhető, de később megjelenik az abszolút csúcskategóriába szánt New Zealand, míg az olcsóbb termékekbe a Pitcairn és a Cape Verde lesz elérhető. Mindegyik újdonság az új generációs GCN architektúrára épít a technológia által biztosított szolgáltatásokkal. A belépőszinten az előző generációs termékek értékesítése folyik tovább. A mobil VGA-k esetében is hasonló a helyzet. A London termékcsalád a drágább piacokon új generációs cGPU-kat kap, míg az olcsóbb notebookokba az előző generációs megoldások kerülnek.


[+]

A Brazos platform 2012-ben lényegében marad is, meg nem is. Az AMD megjegyezte, hogy eredetileg ide a Deccan platformot szánták, de ezt a rendszert törölték a menetrendből, és inkább az eredeti Brazost fejlesztették tovább, aminek eredménye a Brazos 2.0 lett. A felújított platform továbbra is a TSMC 40 nm-es gyártástechnológiáján készülő Zacate APU-t használja, de ebből készült egy új revíziós lapka, ami elődjénél jobb energiamenedzsmentet használ, és továbbfejlesztett Turbo Core funkciót kap, ami a CPU-magokra és a GPU-ra is hat majd.

Ennél nagyobb változás, hogy a Brazos 2.0 új vezérlőhidat használ, melyet az AMD a gyártók visszajelzései szerint fejlesztett. Az A68M jelzésű lapka támogatni fogja a ventilátorvezérlést, kap egy SD szabványú memóriakártyákat támogató vezérlőt, valamint integrálásra kerül a Renesas USB 3.0-s vezérlője, mely két portot támogat. Nagy változás éri a SATA vezérlőt is, mely továbbra is 6 Gbps sebességű, de hat helyett csak két portot támogat, újítás viszont, hogy megjelenik a RAID 0 és 1 tömbök kezelése. A felújított APU természetesen használható a régi vezérlőhidakkal is, amennyiben a gyártók ezt igénylik. A Brazos 2.0 E és C szériás megoldásai ugyanazokat a fogyasztási osztályokat célozzák meg, amiket az elődök, azaz 18 és 9 wattról beszélhetünk.

A Llano APU-t a Trinity váltja le, melynek előzetesen kiszivárgott képességeiről korábban már részletesen írtunk. Ennél többet még ma sem tudni, pedig az IGP-ről még nem fedte fel az összes titkot az AMD. Ennek nyilvánvalóan megvan az oka, ugyanis a HSA útiterve szerint a Trinity APU képviseli a második, úgynevezett optimalizált generációt, ami azt az újítást vezeti be, hogy a GPU képes elérni a CPU memóriáját. A részletek sajnos még nem teljesen világosak, és az AMD erről a start előtt nem is fog beszélni, a fogyasztásról azonban nagyon is sokat meg lehetett tudni. A Trinity APU amellett, hogy asztali verzióban is elérhető lesz, inkább egy mobil termék. Erre a piacra készül egy hagyományos verzió 35 wattos TDP fogyasztási kerettel, ám az új generációs feldolgozók és a 32 nm-es SHP gyártástechnológia lehetővé tette, hogy 25, illetve 17 wattos TDP osztályba tartozó termékekkel is jelentkezzen az AMD. Ezek a megoldások lesznek az ultravékony notebookok alapjai.


[+]

Az AMD ecsetelte, hogy 2012-es év az ultravékony notebookokról fog szólni, noha ez a koncepció abszolút nem új, sőt, évek óta létezik. A vállalat szerint ez egy nagyon jó terep a Trinity APU számára, és nem is bíznak semmit a véletlenre, ugyanis készítettek egy referenciadizájnt az ultravékony notebookokra, amit ki is állítottak a rendezvényen. Ezt a partnerek le is másolhatják vagy áttervezhetik, illetve esetlegesen saját dizájnt is kialakíthatnak. A lényeg, hogy az AMD irányt szeretne mutatni a termék külső jellemzőihez. Az új notebookok másik érdekessége, hogy teljesnek mondható, négymagos Trinity APU-k is elérhetők lesznek BGA tokozásban. Maga a négymagos mobil processzor alapvetően nem újdonság, de 17, illetve 25 wattos TDP fogyasztással már az. Szintén meg kell jegyezni, hogy az AMD a BGA tokozású termékeknél a szolgáltatásokat nem butítja, vagyis notebookoknál is elérhető lesz a Trinity APU összes funkciója, beleértve a hárommonitoros Eyefinity kiépítésének lehetőségét.

Az AMD a Trinity APU-t az év közepén mutatja be, és elmondták, hogy már több termék tervezése folyik a partnereknél, mint amennyi notebook született a Llano APU-ra építve. A Trinity egyébként egyszerű szempontok alapján született, és az AMD célja az volt, hogy az újdonság megduplázza a Llano teljesítmény/fogyasztás mutatóját. Ez konkrétan ezt jelenti, hogy a 17 wattos Trinity APU a teljesítmény tekintetében arra lesz képes, amire jelenleg egy 35 wattos Llano APU. Itt fel is lehet vetni egy érdekes spekulációt a Deccan platform sorsával kapcsolatban. Valószínű, hogy az új vezetőség végezte ki a koncepciót, mert ha a Trinity APU képes 17 watton belül erre, akkor semmi szükség egy 20 wattos Wichita APU-ra. Sokkal fontosabb a Brazos platform által megcélzott szegmenseken belül a fogyasztás csökkentése, hogy alkalmas legyen a rendszer tabletekbe. Ezzel pedig el is érkeztünk a Hondo kódnevű fejlesztéshez.

A Brazos platformon belül az AMD már rendelkezik tabletbe használható APU-val, mely a Z-01 névre hallgat. Ez a lapka a piacon elérhető legerősebb, táblagépekbe szánt megoldás, de ezzel egyetemben a legtöbbet fogyasztó is. Éppen ezért az AMD vezetősége nem tekint rá úgy, mint egy tabletplatformra, mert az 5,9 wattos TDP, illetve 4 wattos átlagos fogyasztás magas erre a területre, amikor a konkurens lapkák 3-5 watt közötti TDP osztályba kerülnek 1-2 watt közötti átlagos fogyasztással. Alapvetően a tablet esetében az üzemidő a legfontosabb, és az már másodlagos szempont, hogy a Z-01 többször gyorsabb a legerősebb konkurensnél is. A Brazos-T platform ezen segít. Az alapokat a Hondo nevű APU adja, mely a Zacate egyenes ági leszármazottja, ám a lapkát alapvetően módosították, hogy elérjék a 4,5 wattos TDP és a 2 wattos átlagos fogyasztást. Ez már az a szint, ami egy prémium tablet esetében jó üzemidőt eredményez passzív hűtés mellett. Utóbbira az AMD kiemelt figyelmet szentel, így a Brazos-T platformra épülő tabletekben nem akarnak ventilátort látni.

Az AMD talbetplatformja új vezérlőhidat is kap, ami a Hudson generáció M2T jelzésű, tabletekbe optimalizált megoldása lesz. A Desna APU mellé társítható M1-es lapkához képest hozzávetőleg 155 mm²-rel kisebb tokozás várható, emellett az új vezérlőhíd csak 3 Gbps-os SATA interfészt kínál, továbbá a felhasználható USB 2.0 portok száma 10-ről 8-ra csökken. Az M2T-ben nem lesz PCI Express vezérlő, ám megjelenik a Secure Digital IO szolgáltatás Wi-Fihez. Az M2T sarkalatos pontja, hogy mindössze 1 wattot fogyaszt, ami az M1 energiaigényének nagyjából a fele. A Brazos-T platform alapvető fejlesztési szempontja, hogy szülessen egy olyan rendszer, mint amilyen a Z-01 APU, csak éppen a fogyasztás legyen feleannyi a teljesítmény romlása nélkül. Az AMD rendszere Windows 8-ra készül, és a DirectX 11-es API támogatásának hála a Microsoft új operációs rendszerének összes szolgáltatása kihasználható vele. Emellett telepíthető majd a termékekre x86-os Android 4.0 is, de akár a windowsos BlueStacks alkalmazással is megoldható lesz az androidos programok futtatása.

Az AMD szerverútiterve és a jövő

Az előző oldalon nem esett szó a Socket AM3+ tokozású termékekről. Az AMD szerint a drága asztali konfigurációknak már nincs nagy jelentősége, de készül a Vishera kódnevű processzor, mely meghosszabbítja a Socket AM3+ foglalat élettartamát. Az új lapka hasonló lesz a Zambezi kódnevű processzorhoz, csak Bulldozer modulok helyett a Piledriver névre hallgató fejlesztés található benne. Ezzel az AMD a hagyományos, úgymond homogén többmagos processzorok fejlesztését be is fejezte. 2013-ban már nem jön új megoldás a Vishera leváltására, ugyanakkor ez a rendszer elérhető lesz még jövőre is.


[+]


[+]

A szerverpiac útiterve is változik. Először is heteken belül érkezik a Zurich kódnevű lapkára épülő Opteron processzor, mely Socket AM3+ foglalatba lesz helyezhető, és a mikroszerverek, valamint a munkaállomások piacát támadja. Ez még az eredeti koncepció eredménye, vagyis még nem beszélhetünk változásról, de az új generációnál már igen. Az AMD ugyanis a korábbi tervekkel ellentetében nem váltja le a Socket C32-es és G34-es foglalatot, így a Valencia és az Interlagos processzorok helyett érkeznek a Seoul és az Abu Dhabi kódnevű termékek. Ezek lényegében a Bulldozer modulra épülő fejlesztéseket cserélik Piledriver modulos megoldásokra. Szokás szerint a Socket C32-es Opteronok egy lapkára épülnek kétcsatornás memóriavezérlővel, és az egy-, illetve kétutas szervereket célozzák meg. A Socket G34 esetében MCM tokozású megoldás várható négycsatornás memóriavezérlővel, és ezek a két-, illetve négyutas szerverek alapjai lehetnek. A mikroszerverekbe szánt Zurich kódnevű lapkát is leváltja majd a Delhi CPU, mely Socket AM3+ tokozású lesz. Mindegyik termék 32 nm-es SHP gyártástechnológiára épül.


[+]

A Terramar és a Sepang kódnevű fejlesztések lényegében eltűntek, és ezzel az AMD az új foglalatok bevezetését is eltolta. Arról egyelőre nincs információ, hogy a termékskála később hogyan alakul, de az AMD utalt rá, hogy az APU-k a szerverpiacot is megtámadhatják. Addig is az aktuális Maranello és San Marino platformokat fejleszti a cég.

2013-ban jön az igazán heterogén éra

Visszatérve a kliensekhez, az AMD a 2013-as esztendőben mélyíti el az APU-k képességeit. Ez egy alapvető evolúció lesz a cég történelmében, ugyanis ekkor mutatkoznak be az igazi platformok, amelyek egymáshoz lettek tervezve. A VGA-piacon a Southern Islands termékcsalád cGPU-it a Sea Islands megoldások váltják, melyek a szokásos fejlesztések mellett bevezetik a HSA felület támogatását. Ezzel együtt az AMD mindegyik, fejlesztés alatt álló APU-ba az új generációs, DirectX 11.1-et támogató GCN architektúrát építi be, némelyik lapkánál a HSA támogatásával, illetve minden termék 28 nm-es gyártástechnológián készül majd. Az AMD-től természetesen megkérdezték, hogy melyik bérgyártót fogják választani. A vállalat elmondta, hogy a GlobalFoundries és a TSMC szolgálataira is egyaránt számítanak, de azt egyelőre titkos információként kezelik, hogy melyik fejlesztést hol gyártják majd.


[+]

A Hondo APU helyére a Temash APU kerül. Ez alapvetően egy új név, mivel a Deccan platform törlésével a Samara APU sorsa is megpecsételődött. Gondot azonban ez nem jelent, ugyanis a Temash minden porcikájában új fejlesztés, azaz a Bobcat processzormagokat a továbbfejlesztett Jaguar kódnevű egységek váltják, és ezt egészítik ki a GCN architektúrára épülő CU-k. Az AMD két Jaguar mag beépítését célozza meg, de a CU-k száma ismeretlen. Az viszont biztos, hogy a HSA egyelőre ezen a szinten nem lesz elérhető, mivel az ultramobil termékeknél elsődlegesen a fogyasztás a fontos. A Temash APU másik érdekessége, hogy SoC lesz, vagyis a vezérlőhíd is integrálásra kerül.

A Brazos 2.0 platformot a Kabini APU váltja, mely szintén egy SoC rendszer, és maximum négy darab Jaguar magot, illetve ismeretlen számú CU-t tartalmaz. A képen ehhez a termékhez is jelölve van a HSA támogatása, de ez – információink szerint – korlátozott mértékben lesz jelen. Arról még nincs adat, hogy ez konkrétan mit jelent.

A Trinity APU-t a Kaveri váltja, mely két darab Steamroller modult használ, azaz az AMD négymagosnak tekinti, míg a GPU szerepét egy Sea Islands családba tartozó fejlesztés tölti be a HSA teljes támogatásával, illetve 8 darab CU-val. Ez az APU jelenti majd az áttörést a heterogén érában, mivel a GPU teljesen koherens memóriát oszt meg a CPU-val, illetve egységes címtérbe dolgoznak és ugyanazokat a 64 bites pointereket használják. Ezen a ponton válik a dedikált GPU egyfajta kiegészítővé, vagyis platform szintjén nem úgy fog viselkedni, mint egy normális VGA, hanem mint egy IGP-hez kapcsolódó koprocesszor saját memóriával, ami a gyorsítótár szerepét látja majd el.

Az előbbi bekezdés alapvető reformnak számít a mai rendszerekhez képest, de a szolgáltatások még így is limitáltak lesznek. A teljes kiterjesztés a következő lépcső, amikor a rendszer további kiegészítéseket kap. A Kaveri APU utáni megoldás bevezeti a magasabb prioritású szálak kezelését a grafikus processzorra, illetve a HSA összes funkcióját kiterjeszti a dedikált GPU-ra.

Mi is az a HSA?

A sok adat és a HSA folyamatos emlegetése után adódik a kérdés, hogy mi is ez egyáltalán. A Heterogeneous Systems Architecture egy platform, ami több részből áll. A koncepció az AMD szemszögéből világos. A heterogén módon programozható lapkák jelentősen nagyobb számítási kapacitást kínálnak, mint a hagyományos homogén többmagos processzorok, ugyanakkor a programozásuk nehezebb. Az alábbi kép az egész rendszer alapkoncepciójáról nagyon informatív képet fest.

Látható, hogy a GPU bekerülésével milyen drámai mértékben nő a rendszer heterogén számítási kapacitása, amit a megszokott fejlesztési koncepciók mellett egy processzor csak évtizedek múlva érne el. 2013-ra a Kaveri APU teljesítménye 1 TFLOPS fölött lesz, amit a rendszer az IGP-nek köszönhet. A hardveres alap tehát adott, de lehetővé kell tenni a rendszer kihasználását. Ez alapvetően a koncepció problémája jelenleg, ugyanis az APU-kban kétféle részegység kap helyet, melyeket általánosan TOC (throughput-optimized core) és LOC (latency-optimized core) jelzővel lehet illetni. Előbbi tekinthető hagyományos értelemben grafikus processzormagnak, azaz adatpárhuzamos végrehajtásra optimalizált egységnek, míg utóbbi lényegében a központi processzormag, azaz egy késleltetésre érzékeny feldolgozó, amit kifejezetten az egy szálon elérhető magas teljesítmény miatt érdemes alkalmazni. Itt jön a programozók problémája. A kétféle egység különböző karakterisztikával rendelkezik, eltérő memóriahierarchiát használnak, és a folyamatok párhuzamos feldolgozásának kivitelezése is más.


[+]

Az AMD szerint a programozást egyszerűvé kell tenni a fejlesztők számára, és a HSA ebből a célból született meg. A HSAIL az alapokat adó virtuális ISA (Instruction Set Architecture), avagy magyarul virtuális utasításarchitektúra, aminek része egy JIT (Just-In-Time) fordító. A programot a virtuális ISA-ra kell megírni, és a JIT fordító gondoskodik a programkód fizikai hardveren való futtatásáról. Jó hasonlat itt a Java bytecode, csak éppen a HSAIL-t erősen a rendszer felépítéséhez igazítják. Ettől a fizikai hardver cserélhető lesz alatta, mert hiba nélkül fog futni a program, de a HSA-t technikailag is támogató rendszereken nagyon jó sebességet lehet majd elérni. Érdekes része még rendszernek a HSA memóriamodell, melyet a C++, a Java és a .NET támogatására terveztek. A lényeg alapvetően az APU-k képességeinek egyszerű és jó kihasználása. Az adott feladat – csúnyán fogalmazva – számtalanszor ugráltatható lesz a CPU-magok és shaderek között, illetve esetlegesen egyéb részegységeket is be lehet vonni, ha ezek támogatása megoldható.

Magát a HSA-t alapvetően az AMD tervezte, de a rendszer egy nyílt architektúra, amit bárki támogathat. A specifikáció publikus minden partner számára. A fejlesztéseket már egy alapítvány végzi, melynek tagjai a HSA-t támogató cégek, ráadásul mindenki egyenlő beleszólást kap a fejlesztésekbe. Az AMD azt is kihangsúlyozta, hogy a HSA nem alternatívája az OpenCL-nek vagy a C++ AMP-nek, sokkal inkább kiegészíti azokat.

Az AMD a HSA-ról bővebben a június közepén megrendezésre kerülő, 2012-es Fusion Developer Summiton beszél majd, ahol publikáják a specifikációkat. A rendezvényen egyébként az előző évhez hasonlóan a heterogén módon történő programozás és a GPU-k számítási kapacitásának általános feladatokra való használata lesz a fő téma. A programozók számára értékes részletek tehát csak az év közepén derülnek ki.

Az 2012-es Financial Analyst Day alapvetően nem tartogatott túl sok meglepetést. Az AMD régóta az integráció és a heterogén éra mellett tör lándzsát. Ez annak tudatában nem meglepő, hogy manapság már kutatni kell azon vállalatok után, amelyek nem ezt a jövőképet prognosztizálják. Az útitervek változása azonban a sok pletyka után végre nyilvánvaló lett, így mindenki tisztábban lát a jövővel kapcsolatban. Persze lesznek olyanok, akiknek ezek a változások, illetve maga a platformosodás nem fog tetszeni. A PC alapvetően mindig a lehetőségekről és az egyénileg összeválogatott konfigurációkról szólt. Ez ugyan nem tűnik el teljesen, de a gyártók egyértelműen platformban gondolkodnak, így logikus, hogy az APU és a dedikált GPU fejlesztéseit úgy alakítják ki, hogy azok egymást kiegészítsék.

Abu85

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés