Hirdetés

Augusztusi hardverkínálat

Hűtő, tápok, adattárak



Hivatalos AcerShop

A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (megfelelő kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Ha az égiek is úgy akarják, lesz még idén kánikula. Ha mégis a hideg győzedelmeskedne, akkor némi tuninggal be tudunk fűteni a processzoroknak. Ilyen helyzetek leküzdésére vezette be legújabb processzorhűtőjét a Cooler Master. A hagyományosan Hyper családba tartozó 612S nagyjából 800 gramm fémet és gyárilag egy – opcionálisan még egy – ventilátort kínál. Természetesen gazdagon megrakták hőcsövekkel, összesen hat darab U alakú tartja egyben a sűrűre szabott lamellákat (igaz, a termék honlapja éppen ritkításról beszél), melyek valószínűleg nagyobb légszállítás mellett lesznek majd igazán hatékonyak. Mindenesetre egy lassító ellenállást is adnak hozzá. A Cooler Master Hyper 612S a ma használatos összes Intel és AMD processzorfoglalattal kompatibilis, vételára pedig nagy mérete és teljesítménye miatt viszonylag magas, nagyjából 14 000 forint.

Új tápsorozattal jelentkezik az Enermax. A nagyszerű minőségi megoldásokról híres gyártó Naxn sorozata nagyjából a moduláris Liberty szintjét képviseli, tehát szolid alapmodell. Hatékonyságát tekintve a 450 és 500 wattos kiadás a 80 Plusz szabvány standard szintjének felel meg, ami ma már nem számít különösen nagy attrakciónak. Az új jövevény megfelelő alaplappal teljesíti az EuP Lot 6 követelményt, vagyis készenléti állapotban kevesebb mint 1 wattot fogyaszt vele rendszerünk, míg a hagyományos tápok (vagy nem EuP alaplappal hajtva a Naxn is) ennek négyszeresét igénylik. További extra a speciális, íves oldalú ventilátorkeret, melynek peremén kevesebb szélzaj keletkezik. Szokásos Enermax tulajdonság, hogy a táp ventilátora nem áll le azonnal a kikapcsolás után, hanem egy darabig még hűti a belsőt. A fix vezetékeken egy hat- és egy nyolctűs PCI Express, öt SATA és négy IDE eszközökhöz való csatlakozót találunk. Az Enermax Naxn tápcsalád sajnos a többi márkatárshoz hasonlóan nem lesz olcsó. Három év garanciával 17 690 forintért kínálják a 450 wattost, az 500 wattos pedig 20 390 forintba kerül. A 450-esnek létezik olcsóbb, 80 Plus tanúsítvány nélküli változata is, azt már 12 520 forintért megkaphatjuk.

Frissítette StorE Art külső merevlemezeit a Toshiba. Az új Art4 a kornak megfelelően már extragyors USB 3.0 csatlakozót kapott. Ezen felül átdolgozták a sötét alapszínű 2,5 hüvelykes dobozkák borítását, melyen a korábbihoz hasonló lekerekített négyzetes sorakoznak, de most kisebb méretben. A hazai kínálatban 500 GB-os és 1 TB-os típust láttunk eddig, vételáruk 20 000 illetve 28 300 forint.

Notebookok

Lassan, de biztosan szivárognak az AMD új Llano processzorával ellátott notebookok a hazai piacra. Nemsokára a mi tesztünk is elkészül a négy CPU magos mobil verzióról, de a boltokban itt-ott már a kétmagos A4-3300 APU-val felszerelt Asus K53TA is feltűnhet. Óriási kérdés, hogyan áll majd helyt ez a notebook a hasonlóan kedvező árú Intel-alternatívákkal szemben. Az szinte biztos, hogy két 1,9-2,5 GHz között járó CPU magja kevés lesz a Sandy Bridge befogásához, viszont a benne lapító 240 Radeon számolóegység relatíve alacsony órajele ellenére is kínos helyzetbe tudja majd hozni az Intel-féle HD Graphics 3000-et. Az első Asus K53TA az A4-3300 processzorral, 4 GB memóriával, 500 GB-os merevlemezzel 15,6”-os LED háttérvilágításos kijelzővel, HDMI kimenettel, egy USB 3.0 csatlakozóval, n-es Wi-Fi adapterrel, de Bluetooth modul és operációs rendszer nélkül 139 000 forintba kerül. A leírtakon felül viszont van még egy trükkje a K53TA-nak: ellátták egy 480 számolóegységes, erős középkategóriás Radeon HD 6650M grafikus maggal is, amivel akár a modern játékoknak is nekifuthatunk...

...és így már sokkal érdekesebb lehet árkategóriájában, ugyanis a Core i3-2310M processzorral és a mobil Radeonnál lényegesen lassabb GeForce 520MX-szel szerelt verzióért is majdnem 150 000 forintot kell kifizetni. Igaz, annak 640 GB-os merevlemeze és Bluetooth adaptere is van. Még izgalmasab lehet a kis kétmagos APU-val szerelt AMD laptopok ára, főleg, ha majd nem a nagyobb négymagosok szilíciumlapkájának lekapcsolásával, hanem saját, kisebb, még gazdaságosabban gyártható chipre építik őket.

Az Acer újabb könnyű és vékony notebook állt elő. A vállalati felhasználókat célzó Travelmate 8481 érdekessége, hogy 14 hüvelykes mérete ellenére is csupán 1,5 kilogrammot nyom. Ezt az értéket persze csak egy trükkel sikerült elérni: akkumulátora csupán négycellás. Mindenesetre a különösen takarékos, csupán 17 wattos TDP értékkel rendelkező i3-2357M processzorral így is elég sokat kibír, ám ennek az az ára, hogy a CPU része csupán 1,30 GHz-en, grafikus része pedig 350/950 MHz-en jár. A 4 GB memóriával, 320 GB-os merevlemezzel, matt felületű 14”-os kijelzővel, DVD-íróval, HDMI és USB 3.0 csatlakozóval, illetve n-es Wi-Fi adapterrel, valamint Windows 7 Professional operációs rendszerrel ellátott Acer Trevelmate 8481 egy év garanciával 204 069 forintba kerül.

Még mindig Acer: ritkán van olyan, hogy egy notebook árát közel a felére csökkentik, most mégis ezt lépték, ráadásul egy felettébb érdekes modelljükkel. Az Iconiához hasonló, két darab 14 hüvelykes érintőképernyővel ellátott masinát nem nagyon látni kereskedelmi forgalomban. Eredeti, 470 000 forint körüli árát különlegességéhez méretezték, de vagy nem fogyott jól, vagy helyet kell csinálni az újabbaknak, ezért az Arrandale platformmal ellátott verzió árát 256 213 forintra mérsékelték. A konfigurációban 2,67/2,93 GHz-es Core i5-480M processzor, 4 GB memória, 640 GB-os merevlemez, CPU-ba integrált grafikus mag, n-es Wi-Fi és 3.0-s Bluetooth, HDMI és USB 3.0 csatlakozó, 44 wattórás akku és Windows Home Premium operációs rendszer van három év garancia mellett. Úgy gondoljuk, így már egészen más a leányzó fekvése, ennyi pénzt megérhet ez a különleges laptop.

Tabletek és fotós kiegészítők

Tablet fronton nincs megállás, még most a nyári uborkaszezonban sem. A HP TouchPad igazán érdekes darabnak ígérkezik. Hardverileg annyira nem is különleges, 9,7 hüvelykes, 4:3 oldalarányú, 1024x768 pixeles, kapacitív érintőkijelzője van, szíve pedig a Qualcomm 1,2 GHz-es, kétmagos, APQ8060 Snapdragonja, Qualcomm Adreno 220 grafikus processzorral megtámogatva. Kapott egy webkamerát, n-es Wi-Fi és Bluetooth modult, később pedig 3G modemes verzió is érkezik. A Touchpad különlegessége hogy nem Android, hanem WebOS 3.0 fut rajta, mely nagyon látványos kis operációs rendszer, csak még nem annyira elterjedt, mint konkurensei, ezért kevesebb alkalmazás is található hozzá. A HP táblagépe 16 és 32 GB-os háttértárral vásárolható meg 159 990 illetve 184 990 forintért.

Az sem marad újdonság nélkül, aki maradna a jól bevált Androidnál, abból is a legújabb, 3.1-es verziónál. A Toshiba első tabletje, a Folio nem lett annyira bejövős, de az őt váltó Thrive még az lehet. Nem csak szoftveres, hanem hardveres téren is fejlődött, a második generációs, kétmagos NVIDIA Tegra 2 rohangál benne 1 GHz-en. Kijelzője 10,1 hüvelykes, 1280x800 pixel felbontású, 16:10 oldalarányú. A Thrive a szokásosnál vastagabb (16 mm) és nehezebb (740 gramm), cserébe teljes méretű HDMI és USB csatlakozója, valamint normál SD kártyaolvasója is van. Internetre Wi-Fi és Bluetooth segítségével kapcsolódhat, 3G modem nincs. Kapott még GPS-t egy 5 megapixeles hátlapi és egy 2 megapixeles előlapi kamerát, akkumulátora 23 wattórás, ráadásul cserélhető. A Toshiba Thrive 8, 16 és 32 GB-os háttértárral kapható, 134 990, 149 990 illetve 184 990 forintos áron.

Az EEMOV után újabb gyártóval bővült a Computer Emporium Kft. fotós kellékes kínálata. A Redrock Micro speciális dSLR tartórendszereket kínál azoknak, akik komolyan veszik a fotózást, esetleg videózást. A Low Down Deluxe készlet (134 490 forint) azok számára lehet érdekes, akik a szokásos mellett alacsonyabbról, laposabb szögben is gyakran készítenek képeket, videót tükörreflexesükkel. Sokkal komolyabb lehetőségeket kínál a Nano Universal Bundle (348 990 forint), melyből a Low Down Deluxe mellett egyszerűbb, lapos szögből fotózó, vállra támasztható és kézbe fogható szerkezet is építhető. A komolyabb, kézbe, vállra vagy akár stúdiós állványra szerelhető rendszerek ára 5-600 ezer forint környékén alakul, de a teljes, minden elemet tartalmazó csomagért már 1 171 990 forintot kérnek. Érdekes eleme a Redrock Micro arzenáljának a 148 990 forint ellenében külön is megvásárolható második generációs FollowFocus kiegészítő (egyes komolyabb csomagok része), mely könnyen elérhetővé teszi a manuális fókusz gyűrűjét akkor is, ha éppen valamilyen speciális fogás miatt nem érnénk el az objektívet.

rudi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés