Athlon 64 X2: kétmagos trónkövetelő

Konklúzió

A végső értékelés előtt lássuk, hogy az Intel és az AMD esetében a második processzormag mekkora gyorsulást hozott magával tesztjeink szerint. A játékok és az egy szálra íródott tömörítők itt nem szerepelnek, mivel már tudjuk, hogy ezekben nem származik sebességelőny a második magból.

A példa kedvéért az Athlon 64 4000+ (2400 MHz / 1 MB L2) és az Athlon 64 X2 4800+ (2400 MHz / 2 x 1 MB L2), illetve a Pentium 4 540 (3,2 GHz) és a Pentium D 840 (3,2 GHz) közti százalékos sebességnövekedést számolgattuk ki. Az eredmények első látásra igencsak meglepőek, hiszen az Athlon 64 X2 26-95 %-os gyorsulást ér el, szemben a Pentium D 17-57 %-os értékeivel. Ugyanakkor gondoljunk csak bele, valójában miért is van ez. Az Intel a Pentium D-t nem a Pentium 4 egyszerű megkétszerezéséből alkotta, hanem először deaktiválta a HyperThreading technológiát, ami pontosan ezekben a több szálra íródott alkalmazásokban a Pentium 4 egyik fő fegyvertényének számított, majd a „kiherélt” processzort duplázta meg, míg az Athlon 64 már eleve nem ismerte a HT-t, így egy magduplázás ténylegesen két korábbi mag összeadódását jelenti, bizonyíték erre a 3ds max Mental Ray, V-Ray és a Cinebench eredmények, melyekben az új processzor 88-95 %-os gyorsulást ért el. Kivétel erősíti a szabályt, a 3ds max Brazil Rio tesztben a Pentium gyorsult jelentősebben a második magtól.


Athlon 64 X2 4800+ bekapcsolás után [+]

Tesztjeinkből kiderült, hogy az AMD ezúttal igazán komoly csapást készül mérni az Intelre. (A jövő időben való fogalmazásról kicsit később.) Az Athlon 64 X2 egyszerűen jelenleg a legjobb asztali processzor; multitasking, videokódolás vagy renderelés nem téma az új AMD processzor számára, mindegyikben a leggyorsabb. A slusszpoén, hogy az új processzor kellően magas órajelen jár ahhoz, hogy a játékokban se legyen komoly lemaradása a leggyorsabb CPU-hoz képest (Athlon 64 FX), melyet szintén az AMD gyárt. Ez a kulcs tehát, adj össze két magot, melyek az architektúrához képest magas órajelen járnak, és egy mindenre alkalmas processzort kapsz eredményül. Az Intel kénytelen volt csökkenteni kétmagos processzorainak órajelét, hiszen a Pentium D így is tipikusan 130 wattos fogyasztással rendelkezik, ezzel szemben az AMD számára most érett be igazán a SOI technológia előnye, mellyel képes a kétmagos processzorok fogyasztását is alacsonyan tartani.

Hirdetés

Szerencsénkre (és az Intelnek hála) a több szálra íródott alkalmazások mára már nem mennek ritkaságszámba, hiszen a Pentium 4-be implementált Hyper-Threading technológiát, vagyis a többszálas végrehajtást szinte minden komolyabb fejlesztő támogatja alkalmazásában, így csak idő kérdése, hogy a két- vagy többmagos processzorok mikor válnak minden területen maradéktalanul kihasználhatóvá. Jelenleg a játékok és a mindennapi egyszerű felhasználói alkalmazások nem támogatják a második processzormagot, de ami késik, nem múlik.

 

Órajel / L2 cache mérete Egymagos CPU listaára Kétmagos CPU listaára A második mag ára
2,4 GHz / 1 MB 643 dollár 1001 dollár 358 dollár
2,4 GHz / 512 kB 424 dollár 803 dollár 379 dollár
2,2 GHz / 1 MB 329 dollár 581 dollár 252 dollár
2,2 GHz / 512 kB 272 dollár 537 dollár 265 dollár

Szót kell ejtenünk az árakról is. Sajnos amilyen gyors az új Athlon, olyannyira drága is. Az AMD szó szerint „elszállt” az Athlon 64 X2-esek beárazásánál, és a gyártókapacitás szűkössége mellett csak ez akadályozhatja meg a felhasználókat az AMD processzorok megvételében. Az X2-esek elvileg 1000 darabos közvetlen rendelés esetén mintegy 500 és 1000 dollár közötti áron kaphatóak, ezzel szemben a Pentium D-k 200-600 dollárt kóstálnak, és csak a legdrágább Pentium Extreme Edition kerül 1000 dollárba. Ez egy nyomós érv lehet az AMD processzora ellen és az Intel processzora mellett. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy egy kétmagos processzort tartalmazó rendszer összerakása az Intel esetében kényszerűen magával vonja egy új (i945, i955 vagy nForce4 IE chipsetes) alaplap és egy új memória (DDR2-667) beszerzését is (a hűtőrendszerről nem is szólva), míg a kétmagos Athlonok megelégszenek bármelyik Socket 939-es alaplappal, két egyszerű DDR400-as memóriával és egy „sima” Athlon 64-hűtéssel. Jaj az Intelnek, ha az AMD előrukkol alacsonyabb órajelű (1,8 vagy 2 GHz-es) kétmagos, olcsóbb (úgy 300 dollár körüli) Athlon 64-ekkel...

Ha azonban egy teljesen új konfiguráció építésén törjük a fejünket, jelenleg úgy tűnik, hogy a két legolcsóbb kétmagos processzort véve alapul az Intel megoldása jóval olcsóbb – persze ne feledjük, hogy lassabb is. Ezt valószínűleg az Intel is tudja, ezért adja mérsékelt áron a processzorait.

Egy-egy példakonfiguráció (néhány összetevőt külföldi árak alapján kalkulálva tüntettünk fel!):

  • alaplap: Asus A8N-SLI Deluxe: kb. 38000 Ft / Asus P5WD2 Premium: kb. 60000 Ft

  • processzor: Athlon 64 4200+: kb. 130000 Ft / Pentium D 820: kb. 60000 Ft

  • memória: Corsair TwinX 1024-3200XL: kb. 58000 Ft / Corsair TwinX 1024-5400: kb. 47000 Ft

  • hűtőrendszer: pl. Cooler Master Hyper 6+: azonos áron mindkettőre felszerelhető

  • összegezve: 226000 Ft vs. 167000 Ft

AMD Athlon 64 X2 kontra Intel Pentium D

  • többszálú alkalmazásokban nagyon gyors / gyors

  • játékokban szintén nagyon gyors / lassabb

  • alaplapkompatibilitás (Socket 939) / inkompatibilitás, csak új chipkészletekkel működik

  • átlagos fogyasztás / magas fogyasztás

  • alig melegszik + Cool'n'Quiet / nagyon melegszik, de van C1E

  • nagyon drága (egyelőre) / nem túl drága

fLeSs

A tesztben szereplő alkatrészeket az alábbi cégek bocsátották rendelkezésünkre:

Azóta történt

  • Gigabyte: fürge eminensek

    Nálunk járt a Gigabyte i-DNA termékcsaládba tartozó két alaplapja. Lehet-e egy alaplap intelligens? Kiderül bemutatónkból.

  • Kártyaosztás, lapterítés

    Aktuális körképünk fókuszában friss alaplapok és erős grafikus kártyák állnak.

  • Processzort? Duplát kérek!

    Friss áttekintésünkben a hazai piacon kapható 64 bites és kétmagos processzorok kerülnek a középpontba.

  • Olcsó processzorok tesztje

    Az AMD Sempron és az Intel Celeron D chipjei jó ár/teljesítménnyel bírnak. Összemértük a tudásukat.

Előzmények

Hirdetés