Hirdetés

Asus VivoTab RT – az első Windows RT-s fecske

Megjelenés

Nemrégiben boncolgattuk a Windows RT operációs rendszert, amivel a Microsoft szeretne igazán komoly szereplőjévé válni a táblagépek piacának. A próbálgatáshoz az egyetlen hazai forgalomban lévő, Windows RT-t futtató táblagépet, az Asus VivoTab RT-t használtuk, most pedig ez a készülék kapja a főszerepet. Igazán gusztusos, 10,1 hüvelykes képernyővel ellátott eszközről van szó, mely vékonyságával (8,3 mm) és igényes, fém hátlapjával kellemes első benyomást kelt.

Ugyanez igaz szép dobozára is, amiből a táblagépen kívül a szokásos tartozékok (töltő, USB átalakító, törlőkendő, némi papíranyag) és egyes modelleknél nagytudású dokkoló bújik elő. A táblagép elejét a képernyő káváját egy síkba hozó, karcálló üveglap védi. Mechanikus gomb nincs rajta, csak egy érintésérzékeny Windows emblémát tettek a hosszú alsó peremére, felül pedig nem pont középpen található a 2,0 megapixeles kamera.

Körbejárva a VivoTab RT-t, a jobb oldalán 3,5 milliméteres jack hangkimenetet és hangerőszabályzót találunk, balra egy kis fedél mögött micro HDMI csatlakozó bújik meg, alatta pedig egy microSD kártyahely van. Az oldal alján az elhúzható retesz a dokkolót oldja. A készülék felső szélére, a bal sarok közelébe került a ki-/bekapcsoló és egyben elaltató gomb, továbbá egy parányi állapotjelző LED. Mindkét oldalra tettek egy-egy hátlapi hangszórót, de sajnos éppen abba a magasságba, ahol kézbe fogba a tabletet eltakarjuk őket. A fém hátlap vonalas textúrájú felső negyedében található a 8 megapixeles, vakuval megtámogatott, autofókuszos kamera.

A vékony készülékház alján található a dokkoló két részre osztott csatlakozója, ami nem kompatibilis a Transformer Pad Infinity hasonló kiegészítőjével. A tényleges csatlakozó a jobb oldali részben van, a másik csak támasztó szerepet tölt be. A táblagép USB átalakítója és egyedi (nem microUSB) töltője is ide csatlakoztatható.

Hirdetés

Dokkolt állapotban ezt az egyedi aljzatot a dokkoló bal oldalán találjuk meg, jobbra pedig teljes méretű USB csatlakozót telepítettek. Belül 262,5 milliméteres szélessége révén a netbookoknál megszokott, átlagos notebookokénál kisebb billentyűzet terül el mondhatni klasszikus Windows elosztással, felül funkcióbillentyűkkel, alul Ctrl, Alt, Windows és kurzormozgató gombokkal. Alattuk egy kis touchpad integet a csuklótámaszból. Kívülről nem látszik, de a billentyűzet alatt egy egészen nagy, 22 wattórás akku lapul, így a dokkoló önmagában 538 grammot nyom, vagyis picivel nehezebb a 525 grammos tabletnél, a két rész együtt pedig valamivel több mint egy kilogramm és 18,7 milliméter vastag, vagyis épp akkora, mint egy 10,1 hüvelykes netbook.

Hardver és operációs rendszer

Az Asus VivoTab RT-n futó Windows RT operációs rendszer érdekessége, hogy az első olyan Windows, ami nem x86-os, hanem ARM processzorokra készült, egész pontosan ARMv7 utasításkészletre. Ennek megfelelően az Asus táblagépében ARM-alapú hardver, vagyis az NVIDIA Tegra 3 Soc kisebb teljesítményű, T30L verziója dolgozik, akárcsak az Androidot futtató Transformerben, a TF300-ban.

A VivoTab RT hardvere annyiban tér el, hogy itt az operációs rendszer követelményei miatt 2 GB RAM és 32 vagy 64 GB-os háttértár dolgozik, a beépített akkumulátor pedig 25 wattórás. Nagyszerű, Super IPS panelt kapott a 10,1 hüvelykes érintőképernyő, felbontása viszont nem túl nagy: 1366x768 pixel. A kamerákat (8 megapixeles hátlapi és 2 megapixeles előlapi), az USB és micro HDMI csatlakozót, illetve a microSD kártyafoglalatot már említettük, de kapunk még n-es Wi-Fit, Bluetooth 4.0 modult és NFC-t, viszont GPS vevő nem került a tabletbe és egyelőre várnunk kell a 3G, illetve LTE modemes verziókra.

Termék megnevezése Asus VivoTab RT
Operációs rendszer Windows RT
SoC NVIDIA Tegra 3 (40 nm)
CPU 4 mag 1,3 GHz Cortex-A9
GPU GeForce ULP – 416 MHz
RAM 2 GB DDR3-667 32 bites buszon
Háttértár 32/64 GB
Kijelző 10,1 hüvelykes, Super IPS+ érintőpanel 1366x768 pixel felbontással
Kamera 2,0 MP előlapi
8,0 MP hátlapi autofókuszos, vakuval
Hangszórók sztereó
Kommunikáció n-es Wi-Fi, Bluetooth 4.0, NFC, egyes modelleknél 3G és LTE
Interfész - összevont audio ki- és bemenet (3,5 mm jack)
- micro HDMI
- microSD kártyaolvasó
- USB 2.0 – a dokkolón
Érzékelők - gyorsulásmérő
- fényérzékelő
- giroszkóp
- iránytű
Méret 262,5 x 170,9 x 8,3 mm
Tömeg 525 g
Akkumulátor 25 Wh
Extrák dokkoló billentyűzettel, touchpaddel, 22 Wh-s akkuval és USB csatlakozóval; 32 GB online tárhely előfizetés 3 évre
Gyártó honlapja www.asus.hu
Termék honlapja VivoTab RT
Fogyasztói ár 189 900 Ft dokkoló nélkül
229 900 Ft dokkolóval
Garancia 2 év

A készülék Windows RT operációs rendszerével külön cikkben foglalkoztunk, de a leglényegesebb tényeket azért felfrissítjük vele kapcsolatban. Csak ARM processzorokon fut, viszont grafikus felülete mögött az asztali számítógépeknél megszokott DirectX dolgozik, ezért egyelőre csak az ARM-ban és asztali grafikus kártyákban is járatos NVIDIA Tegra 3 rendszere tudja stabilan futtatni, a többiek megoldására még várni kell egy kicsit.

A felhasználói felület ugyanúgy aktív lapkákkal (köznéven csempékkel) kirakott, vízszintes sáv, mint a Windows Phone 8-nál vagy a Windows 8-nál, mondhatni a Windows RT a kapocs a két rendszer között. Látványban és kezelésben elég erős kapocs, kompatibilitásban viszont már nem annyira. A Windows Phone alkalmazások a közös ARM alap ellenére nem futnak Windows RT-n, és az asztali gépekhez készült x86-os programoknak is búcsút kell mondani. A Windows RT és Windows 8 között viszont van átjárás, az előbbihez készült alkalmazások könnyedén lefordíthatóak az utóbbi számára is emészthető formára.


Windows RT felhasználói felület működése

A fenti videó bemutatja a felhasználói felületet és a gyárilag előtelepített, egyszerű, de hatékony, teljes körű alkalmazáscsomagot. A Windows RT különlegessége, hogy a konkurens tabletes operációs rendszerekkel (iOS, Android) ellentétben kapott egy klasszikus, asztali gépekre és notebookokra jellemző kezelőfelületet, ráadásul feltelepítették a Microsoft nagyon erőteljes Office irodai csomagját. Ezzel a Windows RT túlmutat a táblagépeken, és bevezeti a convertible (átalakítható) eszközök kategóriáját, melyek egy mozdulattal (a VivoTab RT esetében dokkolással) táblagépből notebookká változhatnak. Hogy ennek a kategóriának mekkora piaca van, azt most még nehéz megmondani, de az elkövetkező hónapokban kiderül majd. Érdekes, hogy klasszikus, x86-os Windows 8 operációs rendszerrel is készülnek majd tabletek, de ezekre még várni kell néhány hetet, hónapot.


Speed Test Pro mérések
Windows RT
Asus VivoTab RT
Windows 8
Acer Iconia Tab W500
Platform NVIDIA Tegra 3 (T30L) AMD Brazos (C-60)
CPU – egy szálon (Hash MB/s) 28,06 60,14
CPU – több szálon (Hash MB/s) 99,36 92,03
RAM – (MB/s) 58,27 197,79
GPU 22 459 268 268
Háttértár – lineáris olvasás / írás (MB/s) 60,24 / 22,08 145,21 / 65,91
Háttértár – 512k olvasás / írás (MB/s) 22,15/7,64 71,05/8,34
Háttértár – 4k olvasás/írás (MB/s) 2,15/2,14 2,46/2,42

Egyelőre nincs nagyon mivel és mit mérni a Windows RT teljesítményével kapcsolatban, mert jelenleg csak egyetlen hardveren (NVIDIA Tegra 3) érhető el az operációs rendszer, és tesztünk készítésekor csak az ismeretlen Speed Test Pro alkalmazás mér sebességet, de az legalább működik Windows 8 alatt is. Így a VivoTab RT ellenében meg tudtuk mérni a Brazos platformon Windows 8-at futtató Acer Iconia Tab W500-at, mely valamivel erősebb a majdani Windows 8-as tableteknél. A konkurens tabletplatformok viszonyáról az internetböngészők teljesítményét vizsgáló Peacekeeper benchmark ad némi információt.

Peacekeeper pontszámok
Apple iPad 3 – iOS 6 522
Apple iPad mini – iOS 6 512
Google Nexus 7 – Android 4.2 489
Acer Iconia Tab W500 – Windows 8 479
Asus VivoTab RT – Windows RT 350

Próba

Akinek úgy kerül a kezébe a az Asus VivoTab RT, hogy nem használt még előtte Windows 8-at, az első percekben nagyon el lesz veszve, ugyanis az eddigi, pusztán érintésen alapuló megoldásokhoz képest merőben új, „besimítható” vezérlőmozdulatokról nagyon kevés információval szolgál az operációs rendszer. Még szerencse, hogy az Asus feltett egy kézikönyv alkalmazást, amiben szépen bemutatja az egyes vezérlési elemeket, alapvető trükköket. Aki viszont úgy fog neki a Windows RT-nek, hogy előtte aktívan használt Windows 8-at, annak hozzánk hasonlóan katarktikus megvilágosodási élményben lehet része. Itt az érintőfelületen, kézbe fogva, ölbe véve értelmet nyernek az oldalról simítások, a lezáró képernyő és a többi olyan kezelési eszköz, ami asztali gépen vagy notebookon furcsának tűnt.

A kezelőfelület villámgyorsan működik, szerintünk nagyon mutatós, kellő mértékben testre szabható, némi gyakorlással nagyon hatékonyan használható. Egyik érdekessége a valódi multitask, amikor egy alkalmazás (mondjuk chatprogram akár videohívással) a képernyő oldalára dokkolható, miközben a többi részen másik alkalmazás (mondjuk internetböngésző) fut.

A gyári alkalmazások mellett kapunk pár Asus extrát is: e-book olvasót, internetkapcsolattal működő, magyarul is beszélő szótárat, egy olyasmi jegyzetfüzet-alkalmazást, mint az előtelepített Microsoft OneNote, három évig ingyenes, 32 GB-os Asus Webstorage online tárhelyet, és az asus@vibe alkalmazást, amivel jobbára zenéket hallgathatunk meg.

Új, táblagépen eddig nem tapasztalt felhasználói szintet jelent a Windows RT desktop felülete – és ez az a pont, ahol a táblagép átvált convertible eszközbe, mert ilyenkor elsősorban a külső billentyűzettel és touchpaddel célszerű használni. A desktop felület legfontosabb alkalmazása az Office irodai csomag, amit előtelepítve megkap minden Windows RT-s eszköz, és alapvető funkcionalitásában szinte teljesen azonos a notebookokon és asztali számítógépeken megismert változattal, így sokan régi ismerősként köszöntik majd.

Alkalmazásbolt, kamera, akku

Ha viszont továbblépünk a gyári Microsoft és Asus alkalmazásokon, akkor nem sok mindent tudunk mutatni. Látszik, hogy a Windows RT még csak most indult el rögös útján, az alkalmazásbolt kínálata hiányos, nincs MKV, OGG vagy FLAC formátumot, feliratokat jól támogató médialejátszó, kevés az igazán érdekes játék, a magyar alkalmazás (hírek, tévéműsor, menetrend stb.) még annál is kevesebb, úgyhogy van még hová fejlődni. Ugyanez igaz az Xbox boltra is, ahol egy tucatnyi Microsoft által fejlesztett, korábbi Windows játék RT-re fordított változata, Xbox 360 játékok bemutatója és Xbox felhasználói profilunk található. Külföldi (mondjuk USA) területi beállítással előjön az Xbox zene és film szolgáltatása is.

Nagyon egyszerű, de egészen jól használható a Windows RT kameraszoftvere, amit az Asus saját programjával egészít ki. Ebben már némileg több a beállítási lehetőség, de pl. zoomot nem találtunk benne. Az viszont tetszett, hogy a kamera oda élesít, ahol hosszan megérintjük a képet, utána már bárhol rövidet rákoppintva elkészíti a fotót.

A hátlapi, 8 megapixeles kamera megfelelő, nem túl sok és nem is túl kevés fény mellett egészen értékelhető képeket csinál még közelről is (makró). Amikor viszont kicsit összetettebb viszonyokkal találkozik, mint például párás levegő, jelentősen nagy fénykülönbség a kép egyes részein, tükröződés, akkor már sem a fókusza, sem a képminősége nem áll a helyzet magaslatán.


Alkalmanként egy-két kattintáshoz, Facebookon megosztáshoz jó lesz ez a szint, többre rendszerint nem is használják egy tablet kameráját. Nagyjából ugyanez mondható el a filmfelvételről is: jó fénynél használható anyagot készít, de csodát nem szabad várni tőle; egy 720p-s minta letölthető innen.

Megvizsgáltuk azt is, mennyit bír a VivoTab RT akkumulátorról. Nagyfelbontású videót nézve teljesen reális az Asus által megadott, kilencórás üzemidő, sőt mi ennél nagyjából egy órával többet kaptunk 720p-s filmrészletünket pörgetve. Intenzív internetezés mellett erős nyolc óráig kitartott a 25 wattórás telep, és ne feledjük, a dokkolóban van még egy 22-es, ami majdhogynem megduplázza az üzemidőt. Játékoknál, komoly terhelésen nagyjából hat órát bírt az Asus VivoTab RT.

Értékelés

Egy dolog biztos: az évek óta piacon lévő iOS és Android operációs rendszert futtató konkurensek mellett iszonyatosan nehéz dolga lesz az újonc Windows RT-nek. Azzal, hogy később indult, és bele kell még jönnie ebbe a műfajba – elsősorban az alkalmazáskínálat bővítésével – óriási hátrányban van. A start viszont szerintünk egészen jól sikerült, az aktív lapkás (csempés) kezelőfelületet bámulatos gördülékenységgel valósították meg, némi gyakorlás után az oldalról besimítós vezérlőgesztusok hamar rögzülnek. Ehhez jön még a többieknél nem látott desktop felület, ami lehet, hogy valakinek fölösleges, de másnak olyan lehetőséget nyit, amit máshol hiába keresett.

Mindebbe nagyon szépen illeszkedik az Asus VivoTab RT táblagépe. Látszik, hogy a gyártó az androidos Transformer szériával már alaposan kitanulta ezt a műfajt: Windows RT-s gépe kimondottan igényes, elegáns masina lett, kijelzője fantasztikusan jó, felszereltsége elsőrangú, a hozzá mellékelt dokkolóval a desktop felület is hatékonyan használható. A legjobb tablet-netbook feladatot ellátni képes eszköz, amivel valaha találkoztunk – egy szó mint száz, nekünk nagyon tetszett. Van viszont egy elég komoly baja a VivoTab RT-nek, mégpedig az ára: dokkoló nélkül 189 900 forintba, vele pedig 229 900 forintba kerül, ami iszonyatosan sok pénz. Ilyen árfekvéssel rettenetesen nehéz lesz sikeressé válnia.


Asus VivoTab RT tablet

rudi

Az Asus VivoTab RT-t az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés