Asus VivoMini VC65 – kis PC nagy tudással

Akár négy merevlemezzel és négymagos, Skylake processzorral is felszerelhető az Asus új, kompakt számítógépe.

Megjelenés

Rég magunk mögött hagytuk már azt az időszakot, amikor a számítógépek mind böhöm nagy dobozban lakoztak, és iroda jellegű környezetben használták őket. Ma már sokan beviszik a PC-t a nappaliba, konyhába, az érintőképernyők, hangvezérlés és egyéb beviteli eszközök fejlődésével az „üljünk oda a számítógéphez” filozófia – legalábbis sokak számára – háttérbe szorult. Még a megrögzött gépépítők világában is trend lett a kicsi, Mini-ITX alaplap köré építkezés. Tesztalanyunk, az Asus VivoMini VC65 egy majdnem készre szerelt mini PC, vagyis barebone, amit a kétliteres kategóriába sorolnak.

Ez az érték nem a motorteljesítményére, hanem ház térfogatára vonatkozik: alapterülete 197,5 x 196,3 milliméter, magassága pedig 49,3 vagy 61,9 milliméter, kiszereléstől függően, tehát nem a legkisebbek közé tartozik, ami egyáltalán nem baj, mert így elég sok minden elfér benne. Külsejét a ZenBookokon és egyéb Asus laptopokon látott, koncentrikus körös textúra jellemzi, amit műanyagba nyomtak bele. Burkolata középszürke színű némi feketével kiegészítve, sarkait pedig lekerekítették, így kellően egyszerű és visszafogott a megjelenése ahhoz, hogy sokféle környezetbe beleilljen.

Ha mégis inkább el szeretnénk rejteni, könnyen megtehetjük, hiszen VESA rögzítője révén akár monitor vagy tévé hátuljára is felcsapható. Úgy alakították ki, hogy fekve és állítva is meg lehessen támasztani; ha oldalára állítjuk, akkor a tetejére kerül az SD kártyaolvasó, illetve egy szellőzőnyílás, amiből van egy alul – vagy ha úgy tetszik a másik oldalon – is. Előlapján bekapcsológomb és két USB 3.0 kapu van, hátul található a csatlakozók zöme, további négy USB, amiből kettő 3.0-s, három monitorkimenet (HDMI, DisplayPort és D-Sub), hang ki- és bemenet, Gigabit Ethernet port és még egy soros port is, valamint kapunk tápcsatlakozót és kis szellőzőnyílást.

Nálunk a vastagabb, VC65R verzió járt, ami annyiban különbözik a vékony VC65-től, hogy felső – vagy, ha úgy tetszik, egyik oldalsó – eleme szélesebb, így beférhet alá a notebookokba való, vékony optikai meghajtó vagy még két merevlemez. Viszonylag egyszerűen le lehet venni ezt a részt, elég hátul kicsavarni egy csavart és meghúzni a Kensingron zárhellyel összevont reteszt. A fedél alatt egy fémburkolatot találunk, ami esetünkben két 2,5 hüvelykes merevlemezt rejtett. Ezeket leszedve további két 2,5 hüvelykes merevlemez tárult elénk, tehát akár négy adattárat is beletehetünk a kis gépbe, vagy a felső két merevlemez helyére mehet optikai meghajtó, és persze az SSD-k sem esnek ki a játékból. A 3,5 hüvelykes winchesterekre viszont nem gondoltak.

Kiszedve az alsó merevlemezeket is, egy kisebb műanyag fedélre bukkantunk, ami alatt két DDR3L SO-DIMM foglalat rejtőzött. Jó adag csavar kiszerelésével, illetve a SATA kábelek kiszedésével, de viszonylag egyszerűen tovább lehet bontani a VivoMinit. Az alsó szinten lakik az LGA1151 foglalatos processzor, ami legfeljebb 35 wattos lehet, tehát a T utótagos, Skylake architektúrás modellek jöhetnek számításba. Érdekes részlet, hogy a kis számítógép egyszerű tápadapterét is belülre tették, így legalább nem kell bajlódni az elhelyezésével házon kívül. Notebookokra jellemző, de egészen nagy hűtőt kapott a kis PC, és a Wi-Fi modulról sem feledkeztek el, aminek két belső antennája van.


Teljesítmény

Tesztgépünk az erősebb, négymagos, négyszálas Intel Core i5-6400T processzorral érkezett, emellett kérhető kétmagos, de Hyper-Threading révén szintén négyszálas Core i3-6100T-vel is. Memóriából fejedelmi mennyiséget: 2 x 8 GB-ot kaptunk, és a négy merevlemez sem olyan tétel, amit gyakran látni ekkora gépben. Nálunk csak 500 GB-osok jártak, de négy darab 2 TB-ossal már NAS-okat megszégyenítő tárkapacitás érhető el, és persze SSD is szóba jöhet. A Wi-Fi modul ac-s és az Inteltől érkezett, a Gigabit Ethernet modult pedig a Realtek szállította, akárcsak az ALC255 hangkodeket.

Termék megnevezése Asus VivoMini VC65R
Processzor Intel Core i3-6100T – 3,20 GHz, 35 W
Intel Core i5-6400T – 2,2/2,8 GHZ 35 W
Memória 2 db DDR3L SO-DIMM foglalat
Grafika Intel HD Graphics 530 – integrált
Merevlemez 4 db 2,5" bővítőhely
Optikai meghajtó opcionális
Kommunikáció Intel IEEE 802.11b/g/n/ac Wi-Fi, Realtek Gigabit Ethernet, Bluetooth 4.0
Interfészek előlap - 2 db USB 3.0
További interfészek - 2 db USB 3.0,
- 2 db USB 2.0,
- D-Sub, HDMI és DisplayPort monitorkimenet,
- soros port,
- Gigabit Ethernet,
- audio ki- és bemenet
Extrák LGA1151 processzorfoglalat, SD kártyaolvasó, VESA rögzítő
Méret 197,5 x196,3 x 61,9 mm
Gyártó honlapja www.asus.hu
Termék honlapja VivoMini VC65R
Fogyasztói ár 165 000 Ft (Core i5-6400T, 8 GB RAM)
Garancia 2 év

A Core i5-6400T az alacsonyabb, 35 wattos TDP fogyasztási értéke miatt órajelben lemarad a 65 wattos fogyasztási keretből dolgozó Core i5-6400 mögött. Alapból 2,2 GHz-et tud, Turbo Boost maximuma 2,8 GHz, ami csak egy kicsivel alacsonyabb a 45 wattos, mobil Core i5-6300HQ 2,3/3,2 GHz-es értékeinél, a 65 wattos Core i5-6400 pedig 2,7/3,3 GHz-et tud. Az alacsony fogyasztású CPU tehát a mobil verzióhoz van közel, aminek teljesítményét az alábbi cikk nagy táblázatában vetettük össze különböző más, Skylake-alapú lapkákkal.



A négy Hitachi Travelstar Z5K500 merevlemeze teljesítménye

Teljesítménye nem csak a napi internetezéshez elegendő, hanem komolyabb feladatokra, akár képszerkesztésre, videóvágásra, bonyolult programkód fordítására is bevethető, hiszen majdnem olyan erős, mint asztali gépekbe szánt társai. A kis számítógép két DDR3L memóriacsatornájának köszönhetően az IGP sincs korlátozva, így tapasztalataink alapján a Skylake processzor grafikus magja alapszintű játékhoz is éppen elég erős. A rendszer általános fürgesége érdekében viszont célszerű az egyik 2,5 hüvelykes állásba SSD-t tenni.

Nyugalomban, 24 °C-os szobahőmérséklet mellett 30 °C környékén ment a CPU és a merevlemezek is, miközben a hűtés minimális, 20 dB alatti zajszinten lehelt, elfogadható, mély hangszínnel. Félórányi CPU-terhelés hatására a központi egység 58 °C-ig melegedett, miközben stabilan tartani tudta 2,5 GHz-es órajelét, ez a maximuma négy mag kihajtása esetén. Hűtése 22 dB-re hangosodott, de ventilátora vastagságának köszönhetően távolról sem volt olyan zavaró a hangja, mint a notebookoknak. Jó hír, hogy a négy merevlemez rezonanciája sem terjedt tovább a házon, fél óra alatt éppen elérték a 40 °C-os szintet.

Az IGP-t is megterhelve 65 °C-ra melegedett a processzor, a CPU-rész ekkor is 2,5 GHz-et ment, az IGP pedig 900 MHz-en dolgozott. A gépházon felül 30-33 °C közötti hőmérsékletet mértünk, alul viszont gyengébb a szellőzés, ott 47 °C volt a maximum. Elképzelhető, hogy egy hőt kibocsátó monitor hátuljára téve még jobban melegszik majd. Álló helyzetben viszont csak 44 °C volt a csúcshőmérséklet.

Próba, értékelés

Mikor kiszedtük a dobozából, elsőnek az Asus VivoMini VC65R váratlanul nagy súlya tűnt fel, de ezt később megmagyarázta a nem kevesebb mint négy merevlemez, a sokkal reálisabb egy SSD és egy HDD kombinációval lényegesen könnyebb. Szerelés kapcsán csupán egyetlen nehézségbe ütköztünk: egy korosabb Acer notebookból kiszerelt, vékony optikai meghajtónkra nem illeszkedett a kis PC-kez mellékelt előlapi panel. Erre érdemes lesz odafigyelnie annak, aki optikai lemezek kezelésében gondoskodik, vagy ellenőrizze a panel kompatibilitását vásárlás előtt, vagy számítson egy kis moddolásra.

Külön tetszett nekünk, hogy nem kell bajlódni a külső táp elhelyezésével. Mondjuk a gépházba rögzített, mondhatni notebookos tápadapter nem a legelegánsabb, de feladatát jól ellátja, szellőzéséről is gondoskodtak. Határozottan meg voltunk elégedve a csatlakozókínálattal, jár a jó pont a beépített Wi-Fi és Bluetooth modulért is, viszont egy kis hangszórót azért betehettek volna azok számára, akik irodai környezetbe tennék a gépet külön hangkeltők nélkül, de a rendszer hangüzeneteitől nem szeretnének megválni. Ők kénytelenek lesznek hangszórós monitor után nézni, amit ma már minden ár- és méretkategóriában könnyen találni.

Értékelés

Nagyon csinos kis számítógépnek tartjuk az Asus VivoMini VC65R modelljét, ami apró mérete ellenére erős hardverrel rakható meg. Az LGA1151-es foglalat még a fogyasztási érték 35 wattos megkötésével is elég izmos processzorokat biztosít, a Core i5-6400T négy mag terhelése esetén 2,5 GHz-es órajelével komoly feladatok elvégzéséhez is elegendő. Két memóriafoglalatba akár 16 GB memóriát is telepíthetünk, és az IGP-nek sem kell szenvednie a szűk RAM sávszélesség miatt. Könnyen szerelhető, a négy darab 2,5 hüvelykes adattár lehetősége pedig ritkán látott dolog ilyen apró számítógépnél.

Ki kell még emelni a hatékony és csendes hűtést, a kiváló csatlakozókínálatot és a Wi-Fi, illetve Bluetooth modul jelenlétét. A negatívumok listája meglehetősen rövid, lényegében csak a belső hangszóró hiányát és a nem feltétlenül kompatibilis optikai meghajtó-előlapot lehet felhozni. Sajnos, amikor minden ennyire szép, akkor mindig ugyanaz a kellemetlenség merül fel: az ár.

Az Asus VivoMini VC65R a négymagos Core i5-6400T processzorral, 8 GB memóriával, de merevlemezek nélkül több mint 160 000 forintba kerül, míg egyedileg építkezve külön alaplappal, processzorral és kis házzal százezer forint környékén megúszhatjuk a dolgot. Persze a hűtés, a több merevlemez és az optikai meghajtó, illetve az alkatrészek kompatibilitása még halom kellemetlenséget hozhat magával, ha saját építés mellett döntünk. Summázva, nekünk az Asus VivoMini VC65R határozottan tetszett, reméljük, idővel kicsit mérséklődik az ára.


Asus VivoMini VC65R mini PC

rudi

Az Asus VivoMini VC65R számítógépet az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés