Asus variációk 7 hüvelykes tabletre

Felvezetés

Úgy tűnik, az Asus tabletfronton is ugyanazt a stratégiát veti be, mint amit a notebookoknál alkalmaz. Olyan széles termékpalettát kínálnak, hogy akinek nem jön be az egyik modell, az lehetőleg házon belül tudjon másikat, harmadikat vagy akár sokadikat választani. Így történt meg, hogy az elmúlt, nagyjából egyéves időszakban négy különböző héthüvelykes tablettel is előállt a gyártó, melyek merőben különböznek egymástól.


Asus tabletek balról jobbra: Nexus 7 (2012), Fonepad, MeMo Pad HD 7, Nexus 7 (2013)

Az eredeti Nexus 7 tavaly nyáron mutatkozott be az Asus gyártásában, a Google héthüvelykes referenciamodelljeként, Tegra 3-as hardverrel. Idén nyár végén jelent meg az új, 2013-as Nexus 7 Snapdragon 600-zal, ami ismét referenciamodell, de a héthüvelykes képátlótól és friss Androidtól eltekintve semmi közös nincs bennük. Aztán itt van még a MeMo Pad HD 7 Mediatek MT8125 rendszerchippel, amit az olcsó szegmensbe szánnak, és volt már elődje is, a sima MeMoPad 7. Végül, de nem utolsósorban az Asus kínálatában megtalálható a Fonepad Intel Atommal, ami egy telefonálásra is alkalmas, héthüvelykes táblagép, a phablet kategória előfutára.


Asus tabletek balról jobbra: Nexus 7 (2012), Fonepad, MeMo Pad HD 7, Nexus 7 (2013)

Mind a négy héthüvelykes Asus tablet járt már a társoldalunk, a Mobilaréna avatott munkatársainak kezében, a régi Nexus 7-et, a Fonepadet, a MeMoPad HD 7-et és az új Nexus 7 2013-at is bemutatták, kipróbálták és értékelték már. Most összehoztuk a négy készüléket, hogy megnézzük, a 2013-as karácsonyi szezonban kinek melyiket lehet érdemes választania.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés