Hirdetés

Asus Eee PC - kipróbáltuk, meggyőzött

Eee PC kívülről (folyt.)

Az Asus picike gépe bizonyára nem a formatervezésével fogja levenni a lábukról a vásárlókat, az Eee PC alkotói ettől függetlenül egy teljesen vállalható dizájnt álmodtak meg a szerkezetnek. Kifejezetten öröm volt látni, hogy az összeszerelés minőségét és az anyagfelhasználást tekintve sem érhető tetten az olcsóság; a burkolat stabil, az illesztések jók, a kijelző zsanérja nem lötyög. Ami a sokak számára bizonyára komoly jelentőséggel bíró külső tulajdonságot, a színt illeti, Magyarországon tudomásunk szerint a kissé komorabb, fekete változat kerül majd a boltokba, de egyáltalán nem lennénk meglepve, ha az Asus később rózsaszín, sárga, kék, vörös stb. színekben is elérhetővé tenné az Eee PC-t.

Az UMPC-vel éppen az volt a bajunk, hogy meglehetősen nehézkesen tudtunk adatot táplálni bele, vagyis gépelni rajta. Jó dolog az érintésérzékeny kijelző meg a kézírásfelismerés, de hatékonyságuk egyelőre még nagyon távol áll a klasszikus billentyűzetes bevitelétől. Igaz, hogy az Asus R2H-hoz adtak külső klaviatúrát, de ekkor már ugyanott tartottunk vele, mint egy miniatűr notebookszerűséggel, vagyis az Eee PC-vel. Talán a legnagyobb kérdés az volt az Asus újdonságával kapcsolatban, hogy mennyire lesz használható – vagy használhatatlan – a billentyűzete. Nos, használható, ráadásul elég jól. A gombok ugyan kisebbek, mint a normál notebookoknál, de nem olyan aprók, mint egyes UMPC-ken, pláne okostelefonokon. Némi gyakorlással tízujjas gépelésre is tökéletesen alkalmas az Eee PC.

Hirdetés

A honi piacon magyar klaviatúrát kap majd az Eee PC, ami többeknek bizonyára áldás, de egynémely felhasználó számára átok is lehet. A kis billentyűzetet elnézve nem tudom, hová fogja az Asus benyomorítani a magyar ékezetes karaktereket, de legalábbis nem csodálkoznék, ha az említett tízujjas gépelés a magyar változaton kissé nehezebben jönne össze.

A fekete keretes kijelző mellett a másik komikus részlet a húszforintosnál alig nagyobb touchpad volt. Az Asus azért függőleges gördítősávot is tett rá. Úgy tűnhet, hogy alatta csak egy gomb van, de annak mindkét széle külön nyomható.

Jelenleg négyféle Eee PC-ről van tudomásunk, melyeknek mind 7 colos kijelzője, és a korábbi UMPC-khez nagyon hasonló felszereltsége van. Elsősorban a memória, merevlemez és akkumulátor méretében különböznek. Tesztlaborunkban a 4G járt, amely jelenleg az egyetlen beszerezhető modell. Hivatalos amerikai ára 399 dollár, de így is hatalmas a kereslet iránta. Idén 200 000 darab eladását tervezi az Asus, a jövő év végére ez a szám 3 millióra növekedhet.


ModellnévEee PC 8GEee PC 4GEee PC 4G SurfEee PC 2G Surf
ProcesszorIntel Celeron M ULV 353 (900 MHz)
ChipkészletIntel 910GML integrált GMA 900 grafikus maggal + ICH6-M
Kijelző7 colos, 800x480 pixel felbontású TFT LCD, LED háttérvilágítással
Memória1 GB DDR2512 MB DDR2512 MB DDR2256 MB DDR2
Merevlemez8 GB SSD4 GB SSD4 GB SSD2 GB SSD
HangHatcsatornás Realtek ALC662 hangkodek
Kommunikáció10/100 Mbps-os Ethernet (Atheros L2)
802.11b/g Wi-Fi (Atheros AR5BXB63)
Csatlakozók3 x USB 2.0
1 x Ethernet
1 x VGA-kimenet
1 x mikrofonbemenet
1 x fülhallgató-kimenet
1 x Kensington zár
ExtrákSD/MMC kártyaolvasó, VGA felbontású webkameraSD/MMC kártyaolvasó
Akkumulátor4 cellás 5200 mAh4 cellás 4400 mAh
Mérete225 x 164 x 21,5–35 mm
Tömege920 g

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés