Acer Aspire One netbook

Értékelés

Megismerve egy újabb komoly résztvevőjét a mini notebookok (netbookok, MID-ek stb.) versenyének azt mondhatjuk, hogy minden centiméter, minden hüvelyk számítani fog, mert a mezőny nagyon kiegyenlített. Borzasztó nehéz értékelést mondani ezekről a kis gépekről, mert lehet, hogy ami nekünk már éppen kicsi, éppen kevés, az másnak éppen jó, vagy akár még mindig fölöslegesen nagy, sok. Nekünk például az MSI Wind Notebook billentyűzetmérete az ideális, van viszont, aki beéri az Eee PC 701 apróságaival, megint másnak – ha nagyon muszáj, akkor nekünk is – éppen az Aspire One átmeneti mérete lehet a megfelelő.

Egyfajta optimumnak látszik – ismét a mi szemszögünkből – az 1024 pixel széles, 8,9 colos kijelző, bár meg kell jegyezni, hogy a számunkra elfogadható – sőt a legtöbb – netbook billentyűzetmérete fölé odafér az a tízes panel is. Így, második látásra is nagyon ígéretesnek tűnik az Intel Centrino Atom platform, mellyel ugyan az Acer még nem sáfárkodott elég jól, ugyanis az Aspire One nagyon-nagyon halk, de kicsit melegebb a kelleténél. Halkságából feláldozva egy keveset valószínűleg jobban hűthető lesz.

A netbookok értékelésénél fontos kitérni az egyedi operációs rendszerre, mert egyre több gyártó eszmél rá, hogy nemcsak óriási processzorteljesítményre, hanem az erőforrásokkal gyakran pazarlóan bánó Windows operációs rendszerre sincs feltétlenül szükség, ezért inkább valamilyen Linux disztribúciót szab testre. Szerintünk egészen jól sikerült az Aspire One Linpus Linux Lite felülete, és ami még fontosabb, a kis gép kiválóan használható vele. Még a Windowson felnevelkedettek is hamar eligazodnak majd rajta. Az alkalmazások – valószínűleg az SSD-nek is köszönhetően – gyorsan betöltődtek, a notesz 512 MB memóriával nem akadozott még több alkalmazást egyszerre használva sem. Gondunk csupán a nagy felbontású videók lejátszásával volt, a 720p-s VC-1 és H.264 tömörítésű anyag is akadozott. Valószínűleg az Mplayer és a beépített Media Player volt a ludas ez ügyben, mert a Wind ugyanilyen hardverrel lazán vitte 720p-s tesztvideóinkat.

Összefoglalva az előszériás Acer Aspire One-nal eltöltött pár óra tapasztalatait, úgy gondoljuk, újabb nagyon ígéretes képviselőjét ismertük meg a kategóriának. A Centrino Atom platform, a 8,9 colos, 1024 pixel széles kijelző, 8 GB-os SSD, az SD kártyás bővítési lehetőség és az ügyes kis Linux jó kombinációnak tűnik, különösen a 80 000 forint alatti várható árral. Igen, van még pár részlete, amin lehetne csiszolni – talán fognak is –, de nekünk már ebben az állapotában határozottan tetszett az Acer Aspire One. Jó árával akár a hazai piac sztárja is lehet valamikor a nyár végén, ugyanis augusztusban várhatóak az első darabok.


  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

  • Eee PC-k - a három kislegény

    Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő?

  • Felnőtt az Eee PC

    Kistestvérei után itt a legnagyobb Eee PC, az 1000H 10 hüvelykes kijelzővel, nagyobb billentyűzettel.

  • Atomot asztali számítógépbe?

    Kis költségvetésű mini rendszereket vizsgáltunk használhatóság szempontjából.

  • Itt a nagy Eee PC!

    Az Eee PC 1000H érkezése és egyéb hardveres érdekességek mellett egy Mode Com MP3-lejátszót is bemutatunk.

Előzmények

Hirdetés